„Kifúrtam egy falat, hogy a folyosóról minicsőpostát építsünk a terembe” – Hajmeresztő puskázós történetekből sosem elég!

–

Első történtünk szereplője, Niki… nos, megszívta, mielőtt még bűnözhetett volna!

„Egyetemen úgy kaptam egyest egy ZH-ra, hogy még a kérdéseket se mondta el a tanár. A padtársam kérdezett valamit, gondolom, a dátumot, mert még csak a »mindenki írja fel a nevét a papírra« résznél jártunk, én meg közben megigazítottam a pulcsimat, erre ránk rivallt, hogy mi puskázunk és csalunk!

Hiába mondtam neki, hogy »de tanárnő, még a kérdéseket se tudjuk, hogy tudnánk csalni?« (Mondjuk, igaza volt, tényleg volt nálam egy harmonikapuska, de na!)”

Van, aki akart puskázni, de amikor rászánta magát, akkor se sikerült – mint például Szilvia:

„1. Nyolcadik, fizikadoga. Kaptam egy puskát, de annyira frászt kaptam a tanárnő közeledésétől, hogy visszadobtam a padtársam/barátnőm padjába. Hála az égnek, nem buktunk le, lett volna örihari…

2. Gimi, rajzóra. Műalkotások elemzése. Mindenki megírta előre. Én is, de mivel egyrészt untam magam, másrészt szégyelltem, harmadrészt szeretem a kihívásokat, írtam egyet az órán, és azt adtam be. Mindenki ötöst kapott, csak én nem…”

Meglepetésemre tanárok is reagáltak a cikkre

Sőt, akadt, aki egészen formabontó módon áll a puskázáshoz. István különleges módszere sokakat elgondolkodtatott:

„Na, én az egyetemen úgy tanítottam meg a hallgatókat jegyzetelni, hogy azt mondtam: a füzetükből puskázhatnak a ZH-n.”

Kiderült, nem annyira egyedi az eset – nyilván csak én nem találkoztam ilyesmivel, hát köszi, élet! Lilla édesapja hasonló felfogású tanárhoz járt:

„Szerintem a világ legjobb puskáját az apukám írta. Egyetem. Mindent felirt a periódusos rendszer hátuljára, bolhafing betűkkel. Kidolgozva képletekkel, összefüggésekkel, rendszerezve az egész anyag. A prof. aznap túl akart lenni a vizsgáztatáson, ezért négy embert hívott be egyszerre. Az apu mellett ülő csoporttárs viszont felemelte apu periódusos rendszerét. A prof. látta a hátulját. Elkérte. Nézte, nézte, és mondogatta, milyen faca puska, ilyen jó puskát még sosem látott. Megkérdezte, kié. Apum nagy szerényen feltette a kezét.

Ötöst kapott. Nem is kellett felelnie. A prof. azt mondta, hogy aki ilyen puskát tud írni, az tudja az anyagot. Szerintem édesapám az egyetlen, aki kifejezetten a puskájára kapott ötöst.”

Nos, gyorsan kiderült, hogy nem ő, ugyanis Gizella is így járt:

„Drága Ströbl Aladár tanár úr ötöst adott a töripuskámra, amit egy osztálytársam adott át nekem. Tanár úr észrevette, elvette, átnézte, megkérdezte, hogy én készítettem-e a puskát. Nem mondhattam, hogy nem én voltam, hanem a Jutka az előttem lévő padban… Erre a tanár úr azt mondta, hogy ha ezt így sikerült összeállítanom, akkor az egész anyagot át kellett vennem, tehát tanultam. Szégyelltem nagyon.”

László tanára is hasonló elveket vallott:

„Volt egy tanárom, aki azt mondta, hogy ha valaki puskázik, megkapja a kettest, elvégre készült az órára, és a puska a bizonyíték. Persze ez a szabály csak akkor érvényes, ha lebukik.”

via GIPHY

Puskázás level: egymillió

Szinte általánosnak mondható, hogy életünk egy pontján mindannyian kipróbáljuk, milyen az illegalitás az iskolapadban. Úgyhogy nézzük is a kommentekben érkező speckó módszereket! Például a titkosírást!

„Én egy sajátos titkosírást és rövidítéseket fejlesztettem ki, és szemtelenül a padra írogattam ceruzával. Főleg történelemből évszámokat. Felnőttként már érdekel a töri, de akkoriban…” (Henrietta)

„Én német szódolgozathoz írtam a szavakat ceruzával egy sima lapra, folyamatosan, a kezdőbetűket tollal, hogy hamarabb megtaláljam őket. Majd a lapot betettem a nejlonborító alá, hogy kicsit csillogjon. A tanár messze ült tőlem. Soha nem szúrta ki.” (Rebeka)

„Bevált módszerem volt szóbeli vizsgákon, a zakóm belsejébe ferdén bevarrt A4-es belső zseb, telepakolva az előre kidolgozott tételekkel! Az első padban, a prof. orra előtt másfél méterrel is észrevétlenül elő tudtam, húzni amíg az előttem vizsgázó lefoglalta.

Középiskolás kollektív puskázás: valaki, aki profi szinten tudta az adott tárgyat, egyszerűen felírta a legfontosabb dolgokat a frissen lemosott, még vizes táblára krétával, majd letörölte. A trükk lényege, hogy cirill betűket használt! (még tanultunk oroszt.)

A tábla száradása után halványan, de olvashatóan látszott minden, mégsem tűnt fel soha senkinek!” (Hunor)

via GIPHY

Rend a lelke mindennek

Ez a jelszava Reginának és Lillának:

„Több kisebb cetlin puska, minden lap beszámozva. Az első lap egy tartalomjegyzék ábécésorrendben, hogy gyorsan megtaláljam, ami kell. Az egész az asztalon a kezem alatt. Megkeresem, ami kell, felülre teszem, és simán leírom.”

„Általános iskola hatodikban fizikadoga. Nagyobb papírokra írtam, és betettem a padba. A barátnőm benyúlt, elhúzta, hogy megnézzen valamit. Én érte nyúltam. A tanárnő észrevette. Kaptam egy szaktanári figyelmeztetőt. A szüleim röhögve írták alá. Az ofő közölte: Lilla, tanuljon meg puskázni. Nos, megtanultam. Következő fizikaórán ötösre feleltem a doga anyagából, amire nem készültem különösebben, mert mindent tudtam a puskaírással.”

Így is kell! 

Ne ejtsünk amatőr hibákat!

Lilla és Diána felhívja a figyelmet: puskázni csak taktikusan érdemes. 

„Én egyszer a kettővel mögöttem ülőnek írtam meg egy puskát töridogára. Elírtam egy évszámot mindkét puskán. A dolgozataink hibátlanok lettek, csak ez az évszám lett rossz. A tanár úr kiosztotta a dogákat, és megkérdezte, hogyan lehetséges ez, hiszen nem ülünk egymás mellett. Mire benyögtük, hogy együtt tanultunk. Az osztály vinnyogott a visszafojtott röhögéstől, mert tudták, hogy nem vagyunk különösebben jóban, illetve hogy én megtanultam puskázni…”

„Gimi, háromszemélyes pad falra merőlegesen, én voltam a külső helyen. Témazáró dolgozat, tudtuk, hogy két csoport lesz, A és B, tehát a két szélső mindenképp egy csoportba tartozik. Ezért a dolgozat órájára helyet cseréltem a középsővel, és vagy lapcsere volt a helyemen ülővel, vagy eleve annak a csoportnak a kérdéseit írtam le. Így a barátnőmmel (belső szélső) ugyanazt a csoportot írtuk. A következő órán filmet néztünk lent a pincében. A tanár szólt nekünk, hogy fent a teremben beszélni akar majd velünk. Hát, lezsibbadtunk rendesen. Mondtam, hogy ebből jól kell kijönnünk, mese nincs. Tehát, a nagy hasonlóság azért van, mert együtt készültünk. Majd felmentünk a terembe, és leültünk az eredeti helyünkre, a két szélső helyre. A tanár bejött, ránk nézett, látta a távolságot meg a köztünk ülő osztálytársat, és nem kérdezett semmit. A film a Spartacus volt, míg élek, nem felejtem, de fogalmam nincs, hogy miről szólt.”

via GIPHY

Apropó, amatőr hibák:

„Én belevarrtam a szoknyába érettségin, de pechemre fordítva… cseszhettem az egészet!” (Kati)

Rengeteg egyéb sztori érkezett még, azt hiszem, a puskázás mint olyan tényleg kiapadhatatlan forrás. Hadd zárjam a cikket egy egészen különleges sztorival, Peyo története ugyanis már-már mágikus realizmusba hajlik!

„Én a Könnyűipari Műszaki Főiskolán a '90-es évek végén előadás közben csendben kifúrtam egy falat, hogy a folyosóról egy keskeny minicsőpostát építsünk a terembe. Meg is csináltuk. Egy délutánon egy koleszos ikerpár a suli koleszépületéből oda lopózva kibélelte a lukat egy sikamlós műanyag csővel.

A terv az volt, hogy kint a folyosón a legkiválóbb műegyetemista haverjaik megírják nekünk a megoldást, és befújják a csövön, aminek a nyílása a fal melletti pad alatt volt. Leteszteltük, minden működött, meg is lett szervezve a dolog.

Eljött a sorsdöntő vizsga napja. Igen ám, csak pont én, aki több előadáson át fúrva a legtöbbet dolgoztam a rendszer kiépítésén, aznap elkéstem. És sajnos már mindenki a csőposta kimenete körül ült. [Potyázók!] Nem volt mit tennem, magamnak kellett az írásbelit megoldanom, méterekre tőlük.

Aztán mit hozott a sors… Kint a műegyetemisták véletlenül elrontották a megoldást, és akik az általuk postázott infókat másolták le, azok kissé pórul jártak. Én meg valahogy összehoztam tök véletlenül az egyesnél jobb jegyet.

A malőrök ellenére nem felejtem a pillanatot, amikor a csendes írás közben hallottam a fal irányából a hátam mögül egy halk futtyot, ahogyan beérkezett a küldemény. Profi megoldás volt, félprofi szereplőkkel. Ha ez a történet esetleg valami irodalmi műben megjelenik, jogdíjként szeretnék legalább egy sört kapni érte. A járat kibélelését végző ikerpárra is emlékszem, tudom a nevüket [I. Zs. és I. Sz.], élsportolói tagozaton voltak. Azóta sem láttam őket, de ha még valahol megtalálhatók, tudnák igazolni, hogy igaz a történet”

Jelentem: a sört kiutaltuk!

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Imaegs/Charles Gullung