„Az ablakpárkányon állok egyedül egy bugyiban, olyan érzés” – Jónás Vera a Popfilterben
Támogatott tartalom
Ha létezik ember, akiből tisztán és természetesen árad a zene, az biztosan ő. Évek óta lenyűgözve figyelem alkotói és előadói útját (az ős-Popfilter első vendégei között volt 2017-ben), most pedig HOLD című, legújabb lemeze kapcsán ismét beszélgetni hívtam. Mert ha valamit nagyon tud a zenélés mellett, az a beszélgetés. Szabadon, tabuk és közhelyek nélkül mesél megfelelési kényszerről, a lemezfelvétel előtti rettegésről, a színpadi létezés kettősségéről, arról a varázslatról, ami miatt annyira különleges élmény őt látni-hallani a színpadon. Mi miatt működik két alkotó között a kémia? Hogyan győzik meg egymást, mi a legjobb a dalnak? Miért más érzés magyarul énekelni, mint angolul? Hogy kerül bugyiban egy ablakpárkányra az énekesnő? Hallgassátok meg tőle. A mai epizódban Jónás Vera, az ezerszínű, mégis mindig önazonos dalszerző-énekes-zenész. Popfilter – Szűrjük a zajt.
–
Álságos volna úgy beállítanom, mintha nem ő volna az egyik kedvenc hazai előadóm – meg sem próbálom. Sok-sok éve figyelem, ahogy alkot, érik, fejlődik. Legutóbb akkor járt a stúdióban nálam, amikor a Jónás Vera Experiment 2016-os, Tiger, Now! című albumáért Fonogram-díjat kapott, szóval épp ideje volt ismét egymásra hangolódnunk, és megnézni, hol tart most a pályáján Magyarország egyik legizgalmasabb könnyűzenei előadója.
A HOLD című lemeznek nem véletlenül olvasható angolul és magyarul is a címe – és igen, a borítófotó is sok asszociációt enged, például a Duna-parti holokauszt-emlékmű is egy ezek közül. Az adásban Vera elmondja, miért ez a kép került a lemezre, és mit gondol ő arról, mi a feladata egy művésznek.
Dolgozott Barkóczi Noémivel, Kiss Tibor Noéval és Závada Péterrel is, én pedig kifaggattam a közös munkáról, elsősorban arról, mi dönti el, miből és kivel születik meg egy-egy dal. Beszélgetünk arról a semmihez sem hasonlítható érzésről, amit a stúdiózás jelent: amikor egy maroknyi ember – kiszakadva térből és időből – azon dolgozik erejét megfeszítve, hogy a lemez a lehető legjobb legyen.
És Vera vall a művész kételyeiről, vívódásairól is: arról a folyamatról, amelynek során eljutott oda, hogy nem magáról, nem ezekről énekel, hanem arról, amit mondani akar. Már nem megkérdőjelezi önmagát, a művészetét, hanem kijelent. S miközben mindkettő ugyanolyan erős közlés, ez mégis fontos mérföldkő.
Jónás Vera hol klasszikus bluest énekel, hol jazzt, hol népdalt dolgoz fel, mégis mindig, minden általa választott stílusban jól felismerhetően ő „A Jónás Vera”. Ez benne a csodálatos.
És az a fajta önismeret, ami csak a legjobbak sajátja: hogy pontosan tudja, mi az, ami ő, ami kényelmes és otthonos a számára, mégis folyton megújul. Az adásban kifejti, mi alapján tudja, mi működik a számára és mi nem, és milyen közönség jár a koncertjeire.
Kitérünk persze A Dal című műsorra, amelyben a Subtones tagjaként jutott a döntőbe az idén, beszélünk David Bowie-ról és Ella Fitzgeraldról és Stevie Nicksről, női szerepekről és arról, miért fogja alaposan kibőgni magát a lemezbemutató koncert után.
Ha még nem merültél el eddig Vera különleges világában, azt javaslom, kezdd az új albummal és ezzel a Popfilter-epizóddal: nehéz lesz eldöntened, azt szereted-e jobban, amikor énekel, vagy amikor mesél.
Azt hiszem, én megszavazom a döntetlent.
Jó szórakozást kívánok!
Csepelyi Adrienn
A Popfilter további epizódjait itt találod: