–

Mint zenekedvelő és mint emberi sorsok iránt érzékeny embert is nagyon megérintett Roman Polański A zongorista című ikonikus filmje. A három Oscar-díjat is nyert alkotás egyik legemlékezetesebb jelenete az, amelyben egy elhagyatott épületben bujkál Władysław Szpilman zsidó származású lengyel zongoraművész, akire egy váratlan pillanatban rátalál a Wermachtban (a náci Németország fegyveres hadseregében) szolgáló Wilm Hosenfeld. 

A Harmadik Birodalom katonatisztje szégyellte a társai által elkövetett borzasztó rémtetteket és csakúgy, mint sok más áldozathoz, Szpilmanhoz is szelíden, barátságosan, a segítés szándékával fordult. Miután „a zongorista” elmondta neki, mivel foglalkozott a háborút megelőzően, a ház étkezőjébe vezette, ahol egy régóta fel nem hangolt, ütött-kopott zongora állt, és megkérte, játsszon neki valamit.

Szpilman nehezen tudott belekezdeni Chopin cisz-moll noktürnjébe (a filmben ekkor a lengyel romantikus zeneszerző egy másik darabja, a g-moll ballada részlete szerepel).

Akkor már régóta számkivetettként menekült a szinte teljesen porig rombolt Varsóban, nagyon legyengült, ujjai merevek voltak, de erőt vett magán, és játékával lenyűgözte a tisztet.

A képi világ is fokozza az erős érzelmi hatást: az ablakon beszűrődő napfény úgy világítja meg Szpilmant, mint egy színpadi reflektor, ami ebben az esetben szimbolikus jelentőséggel is bír: a háború borzalmait jelképező elhagyatott, sötét teremben kiemeli a szépet, a lélekemelőt – a földönfutóvá vált zongoraművész szívbemarkoló előadását annak a Wilm Hosenfeldnek, aki a történelem legsötétebb időszakainak egyikében is ember tudott maradni. 

A testvéred tudja leginkább, milyen volt a családodban felnőni – Pont ezért olyan könnyű és nehéz vele

WMN Life – 2022. március 16. – MD

 

A Hosenfeld és Szpilman 1944 végén történt megindító találkozását bemutató jelenetet számtalanszor láttam, szerintem fontos erkölcsi üzenete van, amelyet Chopin fájdalmas, mégis szép dallamai tolmácsolnak igazán – egyetértek azzal, hogy a zene képes kifejezni azt, ami szavakkal elmondhatatlan.

Sokszor eszembe jut a Szpilmant megformáló Adrien Brody meggyötört, de a zene hatására átszellemült, a reményt jelképező napfényben úszó arca.

Aztán néhány napja, miközben az interneten böngésztem, szembejött velem egy videó. Az első képsorokon egy romos szobát láttam, középpontjában egy hamuval és törmelékkel borított, fehér zongora van. Egy sapkát és kabátot viselő (a szoba ablakai is kitörtek), zaklatott nő leült a hangszerhez, letörölte a billentyűket és virtuóz futamokba kezdett.

Közben megnéztem a videó címét és leírását is: a negyvennyolc éves zongoraművésznő, Irina Maniukina búcsúját láttam, aki a Kijevtől nyolcvan kilométerre található városban, Bila Tserkvában található otthonától búcsúzott.

Az egykor ízlésesen berendezett ház egy orosz légicsapás következtében került lakhatatlan állapotba, ezért kellett elhagynia azt Maniukinának és gyermekeinek. A torkom már az első néhány másodperc után elszorult, és mikor felismertem a művésznő által játszott darabot, már nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek – a kétgyermekes anya is ugyanúgy Chopint játszott (a Hárfa-etűdöt) abban a bombavert szobában, mint hetvennyolc éve Szpilman a varsói elhagyatott ház sötét étkezőjében.

@kkkarysia Ответ пользователю @catty.romanova ♬ оригинальный звук - karysia

Belém nyilallt a felismerés, hogy ugyan a két esemény között eltelt már közel nyolc évtized, mégis több tekintetben hasonló jeleneteket produkált a történelem. Maniukina is nehezen tudott elkezdeni zongorázni, mert szinte sokkos állapotban volt csakúgy, mint a többi jelenlévő. Őt is földönfutóvá tette egy háború, és neki is ideig-óráig megnyugvást és reményt adott a zene. Ahogy a videót készítő lánya, Karina fogalmazott:

„Nemcsak azért kezdett el játszani, hogy megnyugodjon, hanem azért is, hogy összeszedje a gondolatait, hogy elbúcsúzzon a háztól, és hogy emlékezzen a szép pillanatokra, amelyek a házunkban voltak”. 

A videó egy idő után nem a szívszaggató zongorajátékot mutatja, hanem az egykor mutatós ház belső berendezéseinek maradványai is láthatók benne, borzasztó látványt nyújtva. 

Egy végletekig megosztott országban, a „mi, magyarok” már egészen mást jelent – Március 15-e régen és most

WMN Life – 2022. március 15. – SzAE

 

Karina Maniukina azt is elmondta, hogy mindössze tíz méterre robbant fel a bomba az otthonuktól, és azért, hogy menthessék, ami még menthető, még egy ott keletkezett tüzet is el kellett oltaniuk. Miután, remélhetőleg nem utoljára, a művésznő lezárta a fehér zongora fedelét, a család és a segítségül hívott barátok elkezdték megtisztítani a házat a törött üvegektől és a bútormaradványoktól, és amit még lehet, megmentettek az ingóságokból.

Hetvennyolc éve Szpilman „minikoncertjeit” csak Wilm Hosenfeld Wermacht-tiszt hallgatta, az internetnek köszönhetően Irina Maniukina szívszaggató előadása viszont akár sok millió emberhez is eljuthat.

Nádudvari Péter

Forrás: ITT

Kiemelt kép: TikTok/@kkkarysia