Félévi bizonyítványt a menekült gyerekek is kapnak

Tillmann Hanna, a nemzetközi UNICEF anyagi és szakmai támogatásával működő alapítvány egyik animátora tíz éve tart gyerekfoglalkozásokat. A hatvanas évektől működő Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelybe járva gyerekként tapasztalta meg, hogy

az eszközökkel, anyagokkal való kísérletezés és a feladat megoldásához nyújtott szabadság nemcsak a gyerek fantáziáját fejleszti, hanem az önmagába vetett hitet is.

Óriási, festékfoltos asztaloknál ülve, a műhely elvarázsolt hangulatában, az alkotásba belefeledkezve arra jött rá, hogy a művészetben sem a végeredmény a legfontosabb, és hogy nem kell minden próbálkozásnak feltétlenül tökéletesre sikerülnie. A mind a gondolkodásban, mind az alkotásban kapott szabadságon keresztül megtanulta, hogy a felnőttek bíznak benne és a képességeiben, és számít az, mit gondol és érez, és mindezt hogyan szeretné egy-egy alkotásban megjeleníteni.

A mentális egészségünk fenntartásához, ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni a mindennapi stresszel, a múltból fakadó és előttünk álló kihívásokkal, elengedhetetlen az ellenálló képesség, a reziliencia növelése, illetve az empowerment folyamata, vagyis az a folyamat, amelynek során az ember képessé válik az önmeghatározásra, és saját hatalmi pozíciójának felismerésére. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki a helyzetén, a sorsán változtathasson.

A közös játékos foglalkozások pontosan ezt a rugalmas ellenálló képességet és „felvérteződési” folyamatot segítik elő a gyerekek számára.

Hiszen olyan, a mindennapi szocializációs folyamatokban hasznosítható készségeket sajátíthatnak el, mint amilyen a tolerancia, az adaptivitás, a kritikai gondolkodás, a csapatmunka, a kreativitás, a stressztűrés, az önkifejezés, illetve a másokért és önmagukért való kiállás képessége.

Az elfogadó, biztonságos, megtartó környezetben zajló foglalkozások során a gyerekek felfedezhetik képességeiket, miközben megélhetik és megérthetik érzelmeiket. Az egy-egy mese köré szerveződő alkotás és közös játék során a legkülönbözőbb képességeik és készségeik fejlődnek.

Új művészeti technikákat kipróbálva alakul a finommotorikájuk, a testtudatuk, ritmus- és zenei készségeik, de önmagukhoz és a többiekhez kapcsolódva egyszersmind tanulnak elfogadást és együttműködést is.

Saját képességeik megtapasztalása által erősödik az önbizalmuk, az önálló alkotás és munkájuk véleményezése pedig fejleszti a kritikai gondolkodásukat és véleményformálási képességüket.

A csoportmunkához elengedhetetlen folytonos egymásra figyelés erősíti a szociális készségeiket, fokozza a toleranciát, segít az erőszakmentes konfliktuskezelés megtanulásában. A gyerekek ugyanakkor nemcsak másokra és a környezetükre, hanem magukra is megtanulnak figyelni: a foglalkozások bemelegítő szakaszában különböző érzéseket kifejező kártyák segítségével saját aktuális lelki állapotukra, érzéseikre reflektálnak, megtanulják kifejezni és elfogadni őket, így képessé válnak az irányításukra is. Ez a fajta tudatosság segít a környezetből érkező erős hatások, ingerek feldolgozásában, értelmezésében is.

Az ilyen jellegű foglalkozások kétségkívül minden gyereknek hasznára válnak, de különösen fontosak és hatékonyak a nemritkán traumatikus eseményeket megélt menekült, gyakorta a halmozottan hátrányos helyzetű roma gyerekek esetében.

Az olyan alapvető ismeretek, mint amilyen a közösen elfogadott szabályok követése, a napirend tartása, a környezetre való odafigyelés, a másokkal való együttműködés és a saját igények pontos ismerete nélkülözhetetlen az új környezetbe történő beilleszkedésükhöz és a nehézségeik leküzdéséhez. A velük való munkában a mára egyre ismertebbé váló traumatudatos megközelítés is nagy szerephez jut: a múltbeli, sérüléseket okozó események az emberi viselkedésre, kommunikációra, másokhoz való kapcsolódásra, bizalomra gyakorolt hatását fókuszba helyező traumatudatos segítés képes hatékony megküzdési mechanizmusokat kínálni azok feldolgozására.

Megfelelő szülői háttér, azaz a szülők pszichoszociális stabilitása nélkül a gyerekek mentális jóllétének megteremtése nem lehetséges – hangsúlyozza Makkai Dániel szociális munkás, aki Tillmann Hannával közösen dolgozik kárpátaljai menekült gyerekekkel. Éppen ezért a projekt célja az (is), hogy a gyerekeken keresztül a szülőt is elérjék, hogy képet kapjanak az ő nehézségeiről is, hogy őt is támogatva megfelelően segíthessék a gyerek beilleszkedését, boldogulását, fejlődését.

A szakemberek tapasztalatai szerint

a magyar társadalomba való beilleszkedés szempontjából a legnehezebb helyzetben a mélyszegénységben élő kárpátaljai roma családok vannak: a háború, illetve a szegénység és diszkrimináció sújtotta kulturális környezetből érkező menekültek számtalan új nehézséggel is szembe kell hogy nézzenek.

Drasztikusan megváltozott körülmények között – a számukra idegen városi létformában, zsúfolt átmeneti szállásaikon – újszerű családi helyzetek is kialakultak. Számos családra jellemző, hogy az édesapa akár hosszú évek óta Magyarországon dolgozik, hogy a család anyagi boldogulását segítse, így a gyerekeket elsősorban az anya nevelte. A háború kitörése után ide érkező asszonyok és gyerekek mintegy „újra megkapták” a férjüket és apjukat, míg az otthoni tágabb családi, közösségi védőhálót elvesztették. 

Vannak házasságok, amelyek megerősödnek, vannak, amelyek erősen megszenvedik a megváltozott helyzetet; vannak apa-gyerek viszonyok, ahol csodákat tapasztalnak a szakemberek, és vannak, ahol a kötődést nehezen vagy egyáltalán nem látják alakulni. Túl ezen, a cigányságuk és magyarságuk miatt terhelt identitású felnőttek és gyerekek az otthonukban, Ukrajnában is a többségi társadalomból kiszorult helyzetben voltak, ez a kirekesztettség szintén kezelendő traumaként jelentkezik, különösen most, amikor újra, immáron egy másik társadalom perifériáján találták magukat – a menekültléttel ugyanis immanensen együtt jár a kiszorultság érzése. És akkor még nem említettük a koronavírus-járvány okozta nehézségeket és veszteségeket, amelyek világszerte éppen a legtörékenyebb társadalmi csoportokat állították a legnagyobb nehézség elé.

A szociális munkásokból, animátorokból és pszichológusokból álló szakértői csapat a felnőtteknél és a gyerekeknél egyaránt a traumák oldását, a feszültségek enyhítését és mindeközben a bizalom kiépítését és a pozitív megerősítést tartja elengedhetetlennek. Ennek megfelelően

éppúgy dolgoznak a háború okozta lelki sérüléseikkel, mint az átmeneti helyzet miatti nehézségeikkel és a családon belüli feszültségekkel, miközben a gyerekjogok érvényesülését szem előtt tartva sosem feledkeznek meg a gyerekek legalapvetőbb szükségleteiről: a figyelemről, a szeretetről, a játékról.

Amint arra Kovách Imre szociológus rámutat: egy jól működő nemzet egy jól integrált társadalom, amelyben sikerült olyan célokat, normákat, értékeket, viselkedési szabályokat találni, amelyeket a többség betart. A szomszédban dúló háború elől hazánkba érkezők integrációjának sikere a menekülteken és a befogadó társadalmon (azaz rajtunk, magyarországi magyarokon) egyaránt múlik, így akár a hónap végén esedékes bizonyítványosztáskor is nemcsak a minden nehézségük dacára tankötelezettségüknek eleget tenni vágyó ukrajnai menekült gyerekek, hanem a magyar oktatási rendszer, és a magyar társadalom is vizsgázik.

(Ha érdekel a téma, bővebben hallhatsz róla ezen az online kerekasztal-beszélgetésen.)

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Klaus Vedfelt

Modla Zsuzsanna