–

Szemüvegkeret hagymahéjból

Zsófi 25 éves, a MOME-n 2018-ban végzett formatervezésen, most ment vissza továbbfejleszteni magát mesterszakra. A növényi hulladékok iránt a diplomamunkája során kezdett el érdeklődni. Az volt ugyanis a feladat, hogy tervezzenek szemüvegkeretet, Zsófi pedig elkezdett a különféle anyagokkal kísérletezni, méghozzá úgy, hogy a fenntarthatóságot helyezte fókuszba. Így esett a választása a biogyantára, ami olyasmi, mint az epoxi gyanta, csak annak egy fenntarthatóbb verziója. Ebbe kevert különböző anyagokat, végül a voksot a hagymahéj mellé tette le, mivel annak a megjelenése is kifejezetten esztétikus. Ha ennél a pontnál felmerül benned a kérdés (ahogy bennem), vajon nem aggályos-e hagymahéjat helyezni a szemünk köré, Zsófi mindenkit megnyugtat: a hagymának a feldolgozásnak ezen szakaszában már nincs szaga. Ugyanez szerencsére nem mondható el a másik három kedvenc alapanyagáról: Zsófi ugyanis tűlevélből, narancshéjból és kávézaccból is készít tárgyakat, amik ideig-óráig őrzik az alapanyag aromáját, körülbelül fél évig tartanak ki, utána már csak halványan emlékeztetnek rá, honnan is ered a kaspó vagy a tál. De ne szaladjunk ennyire előre!

Kacskaringós úton előre

Az egyetem elvégzése után Zsófi megpályázta a Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíjat, amit meg is kapott, így egy teljes éven keresztül szabadon kísérletezhetett a növényi hulladékok dizájnelemként való felhasználásával. A folyamatok során a biogyantát végül elhagyta, mivel az nem bomlik le és nem is újrahasznosítható. Ott állt tehát az új kihívás előtt: kifejleszteni egy olyan anyagot, ami megfelel az elképzeléseinek, azaz fenntartható. Az út bizony igencsak rögösnek bizonyult, már háromnegyed év is eltelt az ösztöndíjból, de még mindig csak kudarcot kudarcra halmozott, a tárgyak csak nem akartak egyben maradni, a lehetséges összekötő matériák listájáról pedig szépen lassan kihúzott minden keményítő alapú összetevőt. Végül egy külföldi kiállításnak köszönhetően rátalált a kazein enyvre, egy tejszármazék ragasztóanyagra, amit régebben a faiparban is használtak, és amiről Zsófi kísérletezései közben kiderült, nagyon jól működik növényi hulladékokkal összekeverve, száradás után pedig nemcsak nagyon kemény lesz, de igen szép is. Így már semmi akadálya nem volt annak, hogy Zsófi tűlevél alapú sámli ülőlapot készítsen például.

Zsófi később három hónapra elszegődött a Precious Plastichoz. Ez egy műanyag újrahasznosítással foglalkozó globális szervezet, ami többek között a műanyag alternatíváit is keresi. Innen Zsófi és a párja, Ádám (aki szintén formatervező, sokat dolgoznak együtt) már úgy tértek haza, hogy mindenképp szeretnének ebbe az irányba tovább kísérletezni.

Zacc, narancs, kidobott karácsonyfák

Zsófi eredeti célja az volt, hogy valamilyen növényi hulladék felhasználásával egy ellenálló, de fenntartható tárgyat alkosson. A kávézaccra, a narancshéjra és a tűlevélre pedig azért esett a választása, mert ezek az alapanyagok idehaza könnyen elérhetők. A zaccot kávézókból szedi össze, a narancshéjakat juice bárokból, a tűlevelet pedig a kidobott karácsonyfákról. A tűlevelet és a narancshéjat napon vagy radiátoron kiszárítja, majd utána egy sima háztartási aprítógépben porítja. Ezt az aromás port keveri össze a már korábban kikísérletezett ragasztóanyaggal, utána pedig szabadon formázható. Az egy-két hetes szárítási folyamat során azonban a kész tárgy némileg zsugorodik. Ennek a mértékét persze Zsófi belekalkulálja, de 100 százalékra nem tud vele tervezni, emiatt viszont minden tárgy egyedi és megismételhetetlen, „lelke van”. Ez a bizonytalansági faktor Zsófi számára okozott némi kihívást, maximalistaként ugyanis szeret a tökéletességre törekedni. De aztán elfogadta, hogy a természetben sem csak tökéletes formák vannak, a dolgok úgy szépek, ahogy vannak.

Füveskönyv 

Zsófit időközben az üveg is elkezdte foglalkoztatni, ami szintén fenntartható, hiszen akárhányszor beolvasztható, de idővel szeretne a fa felé is nyitni. Nemrégiben pedig volt egy másik izgalmas projektje is: szárított fűből készített kemény kötésű noteszt, ez lett a Füveskönyv. A távlati tervei között szerepel, hogy a nagyközönség elé is kiléphessen a dizájnjaival, honlapot terveznek, illetve egy bemutatótermet, ahol majd megvásárolhatók a narancsból készült lámpái vagy a zaccos kaspók. Bár az én szememben legalábbis úgy tűnik, talán egyszerűbb lenne az ötleteivel külföldön boldogulni, ahol feltételezhetően nagyobb a fizetőképes kereslet is az egyéni dizájnokra, és talán a műhelymunka is jobban támogatott, Zsófi azonban határozottan tiltakozik. „Nem tudom elképzelni, hogy külföldön telepedjek le. Szívesen utazom és töltök időt másutt, de inkább itthon szeretném megvalósítani magam. Nem akarom, hogy megállítson az, hogy ennek itthon még kicsi a piaca. Szerintem ha valami jó dolgot csinálsz, arra előbb vagy utóbb lesz kereslet.”

Zsófi a szabadúszást sem szeretné feladni, saját műhelyt szeretnének a párjával, ahol szabadon kísérletezhetnek, illetve kollaborálhatnak más művészekkel.

Szép, többgenerációs tárgyak

Hogy ki inspirálja őt, arra a XX. század eleji Arts and Crafts nevezetű mozgalmat tudja megjelölni, akik a hagyományos mesterségeket és ornamentikákat próbálták integrálni a bútortervezésbe. Ez a vonal Zsófit is nagyon foglalkoztatja: hogyan lehet az iparilag gyártható vonalat összeegyeztetni a kézművességgel, a személyes vonallal. Az Arts and Crafts mozgalomnak egyébként voltak magyar képviselői is, ők vitték a gödöllői szecessziós művésztelepet. Ennek az emlékére tavaly nyáron rendeztek kiállítás, ahová Zsófit és Ádámot is meghívták. Zsófit azóta foglalkoztatja, hogyan lehet a díszítettséget újraértelmezni, és visszahozni a tárgyakba. Erre a kiállításra készítette a Rózsa-ablakot is, ami a szecessziós kertkultuszt próbálja visszahozni, és amiből most kávézóasztalt szeretne csinálni.

Fiatal formatervezőként felelősségének tartja, hogy ha az ember egy tárgyat készít, akkor ne szemetet, egy újabb felesleges kacatot hozzon létre. Inkább olyan tárgyakat szeretne készíteni, amihez annyira kötődnek az emberek, ami olyan üzenetet hordoz magában, hogy a következő generációnak is szívesen továbbörökítik. Vagy ha mégis kidobják, akkor olyan anyagból legyen, ami nem terheli tovább a környezetet, hanem elbomlik.

Fiala Borcsa

Képek: Zala Zsófi