Egyszerre véd és megfojt – Beszéljünk a taburól!

–

„Rengeteg tabun ülünk”

Az egyetem első félévében felvettem a Társadalmi tabuk és kommunikáció nevű kurzust. Volt ugyan egy kép a fejemben, hogy mi is az a tabu, de kíváncsi voltam, hogy egy elismert tabukutató hogyan definiálja ezt a jelenséget.

Rajkó Andrea így kezdte az első órát: „Nem fogok kivetíteni egy tudományosan megfogalmazott tabudefiníciót, mert az nem ér semmit. Mindannyiójuk fejében van egy gondolat, amit nem szeretnék megcáfolni. Helyette inkább beszélgessünk, és vagy formálódik az a gondolat, vagy nem.”

Az első órája óta a legtöbbször begépelt szavam a tabu volt – ebből is látszik, mennyire rabul ejtett a tanárnő kijelentése, miszerint „Rengeteg tabun ülünk”.

Mindenki tudja, senki nem beszél róla

Elmesélem, nekem hogyan alakult a tabufogalmam: először úgy hittem, hogy minden olyan dolog, amiről tudjuk, hogy létezik, de nem merünk beszélni róla, az tabu. Aztán ez a nyelviség kiszélesedett képi és cselekvési szintekre. Összeszedetten azt mondanám, hogy a tabut elhallgatás, elfordulás, némaság veszi körül, mert kellemetlen vagy felháborító egy közösség vagy a személy számára; lehet egyéni vagy kollektív, verbális, vizuális, cselekedeti, és lehet nyíltan kifejtett vagy rejtett. A tabu tehát valami olyasmi, amiről mindenki tudja, hogy létezik, és senki nem beszél róla.

A megfogalmazásokkal egyetérthettek, vagy sem, kiegészíthetitek, vagy elvehettek belőle, ahogy jólesik. A fogalom magja többé-kevésbé mindenkinél megegyezik, de a körítés már nem biztos.

Van, akinek a tabu összekapcsolódik a vallási tiltásokkal, van, akinek bármi tabunak számít, ami ciki vagy kellemetlen. Sokaknak van saját, egyéni tabujuk, és van, aki csak a közös, társadalmi tiltásokban osztozik.

Szociális páncélzat

Ha ti is – mint én – úgy hittétek, hogy a tabu egy gonosz, fekete maszlag, ami romboló és bomlasztó hatással van a közösségre, most nagyon meg fogtok lepődni. A tabut ugyanis elsősorban védelmi funkcióként értelmezhetjük, amely egyfajta – a magatartást segítő – szabályrendszerként működik.

„Úgy biztosítja a társadalom működését, hogy elfed mindent, ami az egyén vagy csoport pozitív identitására fenyegetést jelent: sötét gondolatokat, az élet értelmére vonatkozó kérdéseket, halált, betegséget. Ebből kifolyólag a tabu nem más, mint egy megküzdési mechanizmus – mondja Rajkó Andrea, majd így folytatja: – A tabuk a társadalmi normarendszer szerves részét képezik, előírják a nemkívánatos cselekedeteket, magatartásformákat. Ebben az értelemben a társadalmi rend őrzői.”

A szociológus az elsődleges védelmi szerep mellett a verbális tabu több funkcióját is megemlíti: „Megkülönböztethetjük az olyan tabukat, amikről abszolút tilos beszélni – amikor a verbális tabu a cselekvési tiltás megerősítése. Erre jó példa a vérfertőzés tabuja: soha nem említjük, és soha nem is teszünk ilyet.

Egy másik tabuszerep lehet, amikor nyíltan ugyan nem, de legitim keretek között beszélhetünk az adott témáról. Ebbe a csoportba tartozik a szexualitás, vagy más testtel kapcsolatos érzések, érzelmek, cselekvések, amiről egy zárt csoportban igen, de társadalmi szinten elképzelhetetlen diskurzust folytatni.”

A tabuizálás folyamata az internet főszereplésével

„A tabuk kialakulásának egyik legkarakteresebb oka az információhiány, amely a rákérdezéstől való félelemből fakad. A vélt vagy valós következményektől való aggodalom alapvető eleme a tabu kialakulásának – mondja Rajkó Andrea.

– A taburól való tudás együtt fejlődik velünk gyermekkorunk óta, így nem szükséges elmagyarázni vagy megindokolni – a szociokulturális tanulásban az értékrend- és normaelfogadási folyamat részeként sajátítjuk el. A modern kori társadalomban azonban egyre többen megkérdőjelezik a tabuk létezését, mégpedig az internet megjelenésére hivatkozva. Sokan vélekednek úgy, hogy az információdömping következtében nincs szükség határokra, mindent lehet verbalizálni és vizualizálni. Tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy ez hibás feltételezés.”

A szakértő elmagyarázta, hogy ha egy tabutémáról elkezdünk kutakodni az interneten, és képet kapunk mások véleményéről, ami esetleg nem egyezik a miénkkel, extrémebb esetben a mi nézeteinket támadják, vagy már kialakult sztereotípiákat hangsúlyoznak, akkor két lehetőségünk lesz: visszahúzódunk és megerősítjük magunkban és a környezetünkben a tabut, vagy a téma kifejezésével ledöntjük azt. A szociológus tapasztalatai alapján azonban a tabudöntés kifejezetten ritkán történik meg – mind érzelmi, mind erkölcsi értelemben véve –, és inkább a további, fojtogató tabusítás folytatódik.

Enyém, tiéd, miénk

A fogalom meghatározásánál már jeleztem, hogy a tabu nem csak egy szinten lehet jelen az életünkben. Megkülönböztetünk személyes, csoportos, illetve kollektív tabukat. Ezek persze nem különülnek el egymástól élesen, sok az átmenet, hatnak egymásra. 

Az egyéni tabukészletet nagyban befolyásolhatják csoportos és társadalmi tabuink, persze vannak kivételek. Rajkó Andrea egyetemi hallgatók körében végzett kutatása arra világított rá, hogy a közösségi tabuk nem minden esetben válnak az egyén belső tabuivá:

„Előfordulhat, hogy egy nyitott szellemiségű, városi értelmiségi családban szabadon lehet beszélgetni a homoszexualitásról, esetleg máshol kényesnek számító politikai véleményekről, halálról. Ebben az esetben ezek az erős társadalmi tabuk nem hatnak ki az egyén személyes tabukészletére.”

Vizuális tabuk: garantált elfordulás

Eddig azon volt a hangsúly, hogy mi az, amiről nem merünk vagy nem akarunk beszélni, mert kellemetlen, esetleg félelmetes. Vannak azonban olyan tabuk, amikről lehet és tudunk is társalogni, ilyenformán nem számít verbális tabunak, de a képi megjelenítése már felháborodással, rossz érzésekkel tölthet el sok mindenkit.

Tipikus példája a vizuális tabunak a nyilvános szoptatás: rengeteg internetes oldal foglalkozik a témával, mindenféle rossz érzés nélkül társalgunk róla, de a nyilvános helyen végzett szoptatás látványa a legtöbb embert kínos érzéssel tölti el – felháborodnak.

A képzőművészek gyakran használják tehetségüket arra, hogy felhívják a figyelmet különböző társadalmi tabukra performance-okkal, fotókkal és festményekkel. „Fontos viszont, hogy ha a látottakat nem dolgozzuk fel verbálisan, nem beszélünk róluk, akkor a vizuális megjelenítés csak tovább erősíti a téma tabujellegét” – teszi hozzá a tabukutató.

Mi a legnagyobb közös tabunk?

Erre a kérdésre, valószínűleg minden olvasó kapásból tudna mondani öt példát. Mélyszegénység, homoszexualitás, menstruáció, alkoholizmus, anyagiak, és még sorolhatnám. Rajkó Andrea korunk leggyakoribb tabuit a következő nagy tematikai típusokba sorolta, hangsúlyozva, hogy a tabuk nem állandók, tartalmuk és erősségük változik, a hangsúlyok eltolódnak:

• szexualitással kapcsolatos tabuk (például szexuális perverziók, nemi identitás, papok szexuális élete);
• kisebbséggel kapcsolatos tabuk (például bőrszín, cigánykérdés, antiszemitizmus);
• halállal kapcsolatos tabuk (például öngyilkosság, eutanázia, haldoklóval halálról beszélni, gyász);
• deviáns magatartással kapcsolatos tabuk (például gyilkosság, drogfogyasztás, erőszak);
• családi tabuk (például családon belüli erőszak, válás);
• gazdasági helyzettel kapcsolatos tabuk (például jövedelem, szegénység, hajléktalanság);
• testtel kapcsolatos tabuk (például meztelenség, menstruáció, szoptatás, anyagcsere);
• betegségekkel kapcsolatos tabuk (például fogyatékosság, tartós betegségek, Covid-oltás);
• politikával kapcsolatos tabuk (például korrupció, politikai hovatartozás, Trianon);
• vallással kapcsolatos tabuk (például vallási hovatartozás).

Tabudöntés, tabusértés

A tabukról legtöbbször nem is tudjuk, hogy ott vannak, hiszen némaság, elfordulás és csend jellemzi őket. Ezekben az esetekben csak akkor válik észlelhetővé, ha megsértjük. A tabusértés felfedi, hogy egy adott társadalomban mi számít tabunak, tudatosítja a határokat, jelzi a hiányosságokat.

„A tabusértés büntetése olyan érzéseken alapul, mint a félelem, bűntudat, szégyen és a megvetés, illetve a közösség szigorúan szankcionálja: a tabusértő elszigetelődik, kiközösítik, »tárgyalás« vagy vita nélkül stigmatizálódhat. A tabut sértő személy maga is tabuvá válik.”

Amikor legális a tabukról beszélni

Bármennyire egyszerűnek tűnhet is a helyzet, nem csak az a két választásunk van, hogy beszélünk vagy hallgatunk. Rajkó Andrea hangsúlyozza, hogy számtalan nyelvi eszközünk van arra, hogy kényes témákról társalogjunk: célozhatunk rá, kikerülhetjük, megszépíthetjük. „Ezekben az esetekben a társadalmi »megállapodás« megszegése nélkül kommunikálhatunk.” Ezt tabudiskurzusnak nevezzük. Idetartoznak azok az intézményesített keretek is – mint például egy egyetemi tabukurzus vagy egy konkrét taburól szóló cikk –, amikor a tabu nevén nevezése és az arról való kommunikáció nem jelent tabusértést, hiszen az adott helyzetben és időben a téma „legalizálva van”.

Homlok Anna

Források: ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / SDI Productions