–

Klárit hosszú évek óta ismerem, utoljára két évvel ezelőtt, a járvány berobbanása előtt találkoztunk, amikor kisfiát várta, és egy karácsonyi vacsorán az ő lakásbárjában készítettünk koktélokat. Akkor meglepve kiáltottam fel: „Klári, nem is tudtam, hogy babád lesz!” „Persze hogy nem. Mert nem posztoltam ki!” – mondta nevetve. És ez a rövid jelenet is jól tükrözi, hogy milyen ember ő. Felszabadult, mindig vidám, aki él-hal a szakmájáért, aki mindenórás kismamaként még a vendégeit tanítgatta az italkészítés fortélyaira, aki hihetetlen közvetlenséggel fordul az emberek felé – márpedig ez elengedhetetlen tulajdonság a vendéglátásban –, aki ugyanakkor szereti óvni a magánéletét. Nem azért, mert titkolózni akarna, egész egyszerűen nincs szüksége a visszaigazolásra, a lájkokra. Nem ebben méri a sikert.

Koroknai Klári tizenkilenc évesen egy debreceni vendéglátóhelyen helyezkedett el, ahol rögtön koktélok sorát rendelték tőle a vendégek, ő pedig nagyon kellemetlenül érezte magát, mert magától egyet sem tudott elkészíteni. Feljött Budapestre, rendezvényeken kezdett dolgozni, megtetszett neki ez a világ, elvégzett egy méregdrága, egyhetes koktélkészítő kurzust, utána pedig a nyakába vette a világot, hogy a lehető legmagasabb szinten sajátítsa el a mesterséget. Londonban szerzett gyakorlatot, majd egy Las Vegas-i verseny után New Yorkban dolgozott. Amikor hazajött, egyértelmű volt számára, hogy saját, koktél-cateringet nyújtó vállalkozásba szeretne kezdeni.

„Egy évig kínlódtam, rengeteg sírtam. Egyszerűen nem találtam meg azt a réteget, akinek kellene a szolgáltatásom, hiszen nagyon prémium termékekkel dolgoztam, magas minőségben. Talán volt bennem némi kisebbségi komplexus is, mert otthonról nem igazán kaptam biztatást és támogatást, de valahogy mégis

biztos voltam benne, hogy annak, amit kínálok, annak a szellemi tőkének, aminek addigra a birtokában voltam, van helye a piacon.

Megkerestem az egyik, máig legnagyobb rendezvényszervező céget, előadtam, hogy mit szeretnék, és csak annyit kértem, próbáljuk ki az ötletemet. A két akkori vezető szerintem csak nevetett rajtam, hogy mit akarok én huszonöt évesen, ráadásul nőként. Most már nem, de akkoriban azért érezhető volt, hogy nincs egyenjogúság ebben az iparágban, a koktélkészítés pedig kifejezetten férfias szakmának számított. Végül megadták a lehetőséget. Azóta is állandó megrendelőim. A magas színvonal továbbra is rendkívül fontos számomra, a legutóbbi együttműködés, amire kifejezetten büszke vagyok, az a Mrs. Millicent ginmárkával történt, ami az Utas és holdvilág Millicent nevű karakteréről kapta a nevét. Tudod, akivel Mihály találkozik Foligno városában, miután otthagyta Erzsit. Amellett, hogy nagyon magas minőségű ginről van szó, a doboza és az üvege is gyönyörű. Ezek a részletek elképesztően fontosak, ez mutatja meg, hogy nem tucattermékről van szó, nagyon nagy megtiszteltetésnek éltem meg, hogy ott lehettem az auditálásán, és én keverhettem belőle elsőként koktélt.

Amikor arról kérdezem Klárit, hogy vajon az ő személye-e a kulcs, hiszen már nem kérdőjelezik meg a szakértelmét, csak azért, mert nő, vagy valóban áttörtük az üvegplafont, azt feleli, jó tíz éve nem tapasztal negatív előítéletet a neme miatt, de ehhez az is hozzátartozik, hogy az ügyfélkörét zömmel ugyanazok a megrendelők alkotják hosszú évek óta, tehát feléjük már sokszorosan bizonyított. Mint mondja, a koktélkeverők között egyre több a nő.

Klári arról is mesél, hogy a munkája mindig is hihetetlen szabadságot adott neki, ugyanakkor nevetve hozzáteszi, hogy most már pénzt is szeretne keresni.

„Nem panaszkodom, mert nem volt rossz életem. Még ha nem is voltak nagyon hétvégéim, én oszthattam be az időm, sokat utaztam, kizárólag magamnak kellett megfelelnem. Nekem mindig nagyon fontosak voltak a szakmai sikerek, az, hogy élvezzem a munkámat.

Mindennap úgy ébredek fel, hogy imádom azt, amit csinálok, és megélek belőle, nem rosszul, de az biztos, hogy ebből anyagilag sokkal több mindent ki lehetett volna hozni. Ennek ellenére nekem ez így elegendő volt, azt hiszem.”

Bár igazságtalannak tartom, hogy mindig csak a nőktől kérdezik meg, hogy az anyaságot hogyan tudják összeegyeztetni a karrierjükkel, de Klárinak kénytelen vagyok feltenni a kérdést, hiszen a rendezvények világa aligha nevezhető gyerekbarátnak.

„Őszinte leszek. Szerintem az első hat hetet segítség nélkül nem lehet végigcsinálni. Akinek sikerül, fogalmam sincs, mi a titka. Az egyedülálló szülőkről nem is beszélve. Igaz, hogy negyvenévesen vállaltam gyereket, és néhány egészségügyi probléma miatt huszonnégy plusz kiló van rajtam, de én mindig azt gondoltam magamról, hogy elég strapabíró vagyok, fizikailag is erős. Ennek ellenére minden este úgy feküdtem le, mintha három karácsonyi nagyrendezvényen dolgoztam volna aznap. Este eldőltem, mint egy sózsák. Most sem sokkal könnyebb, nem alszom sokat, a gyereket is láttátok az előbb, nem az a sarokban ülős típus. (nevet) A bölcsit nem kezdtük el a vírus miatt, úgyhogy itthon vagyunk. Egyelőre nincs időm magamra, de egyszer majd biztos lesz. Ugyanakkor bármilyen hülyén hangzik, ha valamikor muszáj volt bekövetkeznie a járványnak, számomra talán a lehető legjobbkor történt. 2020 márciusában a fiam három hónapos volt, és a párom, András itthon tudott maradni velünk.”

Klári negyvenévesen szült, és arról kérdezem, hogy nehezére-e esett kiszállni a mókuskerékből.

 „Időnként beszélünk róla, hogy jó lett volna hamarabb vállalni. De közben nem bánom, hogy így alakult.

Elértem bizonyos sikereket, és nincs hiányérzetem, hogy bármit feladtam volna. Most már elsősorban anya vagyok.

Miután szültem, fantasztikus érzés volt, hogy csak a gyerekre koncentrálhatok. A vírus miatt egyébként sem tudtam, de nem is kellett üzleti dolgokkal, a konkurenciával vagy bárkivel foglalkoznom, és etikailag is helytelen lett volna. Van rajtam felelősség, nem vállalok szabályba ütköző felkéréseket. A rendezvényeken való nyüzsgés nem hiányzik, de a szakmai része továbbra is nagyon érdekel. A járvány alatt csak fotózásokon vettem részt, ami felemelő élmény volt, de utána megint jó érzés volt visszatérni a napi rutinba. Lett egy társam az üzletben, dr. Pálfy László, aki végzettségét tekintve jogász, de a bartenderkedést választotta. A legjobb koktélbárban dolgozott itthon, illetve a világ többi részén is neves helyeken szerzett gyakorlatot. Okos, intelligens és szakmailag is nagyon profi. Nagyon sok terhet levesz a vállamról. Harmincéves, tele van ötletekkel, bizonyos dolgokban más látásmódot képvisel, de ezáltal tudunk fejlődni. Most épp cégeknek készítünk ajándék-, koktél- és italcsomagokat, rájuk, az igényeikre szabva, felkészülve arra, hogy egy újabb hullám egy időre megint parkolópályára teheti a rendezvényeket.”

Fotó: Pozsonyi Janka/WMN

Klári egyébként nemcsak a magánéletéről nem posztol, de sokszor még a nagy szakmai sikereket is elfelejteni megosztani. Láthatóan nem azért lett az ország egyik leghíresebb koktélséfje, mert úton-útfélen tolta magát, és mindenhol szerepelni akart. Felvetem neki, milyen érdekes, hogy ma már mindenkiből lehet blogger, vlogger, influenszer, gasztroceleb, bárki kiadhat szakácskönyvet, de italszakértőnek azért kevesen kiáltják ki magukat.

„Lehet, hogy ez konzervatív látásmód, de én a specializáció híve vagyok, tehát: hogy egy dologra menjünk rá, és azt tanuljuk meg nagyon jól.

Az italkészítésnél nagyon fontos, hogy kóstoljunk, kísérletezzünk, adjunk a stílusra és a jó alapanyagokra.

Ezeket egyébként kiválóan el lehet sajátítani akár otthon is. Most épp egy ginalapú koktélkészítő verseny zsűrijében leszek benne, ahol pont az a lényeg, hogy egy jó ital elkészítéséhez nem kellenek profi eszközök vagy nagyon drága összetevők, de nyilván fontos, hogy jó minőségű legyen az alap, ez esetben tehát a gin. A Mrs Millicent például egy újhullámos gin, mely a boróka mellett számos fűszernövény és fűszer keveréke: kardamom, narancs, bergamot és pár titok illatát, ízeit fedezhetjük fel benne. Botanikai, citrusos jellege miatt önmagában is megállja a helyét, de koktélok izgalmas alkotóeleme is lehet. Természetesen a klasszikus gin-tonik variációban is jó választás, csak érdemes arra figyelni, hogy a tonik ne legyen túl domináns.”

Klárival arról is beszélgettünk, hogy az utóbbi években lett ennyire népszerű a gin-tonik, és ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egyre többen utaztak külföldre, látogattak el jó bárokba, és osztották meg az élményeiket az Instagramon, valamint a hazai bárélet fantasztikus fejlődésen ment keresztül, csúcsminőségű helyekkel büszkélkedhetünk itthon, magasan képzett bárosokkal.

A mostanában felkapott koktélok – mint a Negroni, a whisky sour vagy a gin-tonik – ma már azt is reprezentálják, hogy ki mennyire van képben az újdonságokkal, ki mennyire követi a trendeket.

Nem tagadom, engem is berántott a hullám néhány éve. Ha tehetem, gin-tonikot rendelek, és mára már tudom, hogy ezerféle arca lehet ennek, a korábban egyszerűnek hitt koktélnak, a kérdés mégis felmerül bennem, hogy egy gin-tonik készítő versenynél mégis milyen szempontokat vesz a zsűri figyelembe.

„A gin hálás alapanyag, így sok mindent fel lehet hozzá használni a konyhából. Legyen az gyümölcs, fűszernövény, fűszer, szörp, tea, lekvár. Csak a fantázia szab határt. Jó kiindulási alap lehet akár a nagymama sütije, annak az ízjegyei. Egy jó koktélt egy egyszerű befőttesüvegben is össze lehet rázni. A verseny lényege, hogy mennyire eredetiek és ötletesek a receptek, meg persze számít a külcsín, de ami a legfontosabb, az az ízvilág.”

 

Krajnyik Cintia

Kiemelt kép: Pozsonyi Janka/WMN