A sejtjeinkbe ivódott, lebénít, megmérgez: az ezerarcú bűntudatról pszichológus szemmel

–

Szinte alig van olyan ember, akinek ne lenne valami miatt bűntudata. Kisebb vagy nagyobb, mindegy, az érzés a mélyén ugyanaz. Bénít, kínlódást okoz, elveszi az erőt, a hitet, az önbizalmat. Cserébe ad önvádat, szorongást, örömtelenséget, fájdalmat, sok esetben rosszindulatot, irigységet. Szélsőséges, tudatködös állapotban eljuthat az illető az öngyilkosság gondolatáig is, ha azt érzi, hogy amit tett vagy amit nem tett, az olyan súlyú vétség, amire nincs bocsánat. 

„Szégyelld magad!”

Az éntudat kialakulása során, kétéves kor körül válik képessé a gyermek arra, hogy elkülönítse önmagát a környezetétől, és megtanulja a másik szemével látni önmagát. 

Amikor először elhangzik a fájdalmas és sajnos túl gyakran használt „Szégyelld magad!”, akkor a megsemmisítő szégyenérzés a sejtjeibe ivódik: haragszanak rá, hisz valami olyat tett, ami rossz, ami bűn. 

Gyakori, hogy ő maga, a gyermek, a reakciótól ijed meg, az alapján gondolhatja, hogy bűn, amit tett. Mondok egy példát, picit messziről indítok és elég szélsőséges lesz, de körbeér a történet, megígérem. 

Szóval a maszturbációs bűntudat terén rettenetes dolgok történnek, sajnos látom. Ráordítanak a gyerekre, kinevetik, megszégyenítik. Lekötik a kezét, megverik, belelátnak a gyerek teljesen ártatlan és természetes kísérletezgetéseibe felnőtt, gyakran akár teljesen perverz dolgokat is. Aztán jönnek a kétségbeesett szülők, hogy milyen bűnös, sőt „gusztustalan” dolgot csinál a gyerek, hiába büntetik meg (!) érte. Az elfojtott szexuális vágyak hátterében sokszor állnak ezen a téren szerzett, gyermekkori traumatizáció soha fel nem dolgozható emlékei. 

Sokan vannak, akik a pszichológusnál jutnak el ezekhez az emlékképekhez. Ilyenkor döbbenten értik meg a jelenben megmutatkozó, bűntudatot generáló, gyakran agresszív cselekedeteik korai időkre visszanyúló mozgatórugóit is. 

Büntetés a bűntudat miatt

Friss eset, és előre szólok, hogy felkavaró lesz: fiatal, szép, kedves anyuka, bűntudattal, levegő után kapkodva, sírva meséli, hogy reggel nagyon megverte, sőt lökdöste és odébb is rúgta hároméves kisfiát azért, mert a gyerek könnyes szemmel nézett rá. A könnyek benne először bűntudatot keltettek, hogy vajon megint mit csinált rosszul, aztán egyre növekvő haragot érzett a gyerek iránt, hogy mégis mit akar tőle?! Egyre hangosabban kiabált, hogy „mi bajod, miért bőgsz”? A gyerek nyilán megijedt ettől, és még jobban sírt, ettől ő még dühösebb lett, és ekkor nagyon megverte a semmiről nem tehető gyermeket. 

Egy ponton előkerült a terápiában, hogy őt négyéves korában szintén nagyon megverték egyszer, amit azóta sem felejtett el, és sosem dolgozott fel. Azért verték meg, mert átment a szülei szobájába este, ahol ők épp vadul szexeltek, és nem vették észre őt. Annyira megijedt attól, amit látott, hogy „se kép, se hang”, némán állt az ajtóban, feltehetően ijedten és könnyesen.

Amikor észrevették, nagyon kikapott. Mai napig fel tudja idézni a szégyent, bűntudatot, fájdalmat, magányt, kétségbeesést és haragot, amit ott és akkor érzett. Amikor a saját gyerekét ütötte meg, mindez eszébe sem jutott. 

A terápia során jött elő ez a saját élmény 

Az is kiderült, hogy a gyereket sem ő, sem a párja nem igazán akarták, de mégsem vetették el. Most mindketten a saját életüket szeretnék élni, de nem lehet, mert itt a gyerek, aki gyakran beteg, közösségbe emiatt nem tudják rendszeresen vinni. Az anya úgy érzi, lemaradt a munkájában, felelős vezető volt, amikor teherbe esett. Nőként elbizonytalanodott, a férjére féltékeny. Rossz anyának tartja magát, ronda és kövér nőnek, hárpia feleségnek. Mindezt azóta, mondja ő, amióta „itt ez a gyerek”.  

Ahhoz, hogy megértsük, valóban kinél mit is jelent a bűntudat, előbb találnunk kell bűnt is, ami a tudattalanban valahol mélyen elfojtva várja sorát.

Ez esetben a bűn nem pusztán a gyerek durva bántása volt. Hanem az, hogy úgy tartották meg a babát, hogy mindketten a pokolba kívánták a terhességet. 

Megszületett a kisfiú, nő és fejlődik. Saját érzéseit, esetleges akaratát is kimutatja. Ennek tükrében szembesült az anya azzal, hogy mennyire nem tudja elfogadni a saját anyaságát. A gyermek könnyes szemében ő szemrehányást látott, mint akit rajtakaptak. Ezt a haragot verte le a gyereken. Mintha a gyerek lebuktatta volna, mint anno ő saját magát, vétlenül, a szülői aktusnál. Így ért körbe ez a történet.

Ilyen elementáris erőket mozgathat a bűntudat, ami akár a fogantatásunkkor az életünk mérgező részévé válhat. 

Hányszor hangzik el, amikor valakit bántanak: „Ez nekem fáj a legjobban!” 

Ilyenkor aztán elültetik a másikban az örök bűnösség érzését, hiszen azzal, hogy büntetésre, feddésre „szorul”, fájdalmat okozott annak, akit szeret és aki őt szereti. Mindezzel együtt jár a szorongás, a szégyen és a kiszolgáltatottság tehetetlensége.

A bűntudat azért is veszélyes, mert gyakran nem több hárításnál. Azt várják el sokszor az emberek, hogy általa automatikusan felmentést kapjanak minden bűnük alól. Aztán persze vannak, akik a fogalmat hírből sem ismerik.

Az igazságügyi vizsgálatok során néha megkérdeztem a bűnözőtől, sajnálja-e, amit tett, van-e bűntudata. Kivétel nélkül azt mondták: „nem”. 

Depressziós, pánikbeteg tünetekkel kezelt betegek viszont krónikusan mindig azt keresik, hol hibáztak, mi az ő bűnük. 

Vannak olyanok is, akik természetesnek tartják, hogy „mindig más a hibás, mindig minden csak a másik bűne”. Ez a típus elvárja a másiktól a bűnbánatot, a megalázkodást, a szenvedést. És ha úri kedve támad, megbocsájt. 

A megfelelési kényszeres személyiség számára egy ilyen kapcsolat igazi szenvedés, amíg ki nem lép belőle. A csapda az, hogy gyakran a bűntudat tartja benne az ilyen fajta kapcsolatban. 

Van a nyilvános bűnbánat, ami viszonylag új műfaj. Gyakran láthatunk a közösségi felületeken ehhez passzoló idézeteket, szenvedő emojikat, szelfiket. Szánalmat követelő könnyeket. Nyilván akadnak őszinte megnyilvánulások is, de egyre gyakrabban látni azt, hogy eleve feltett kezekkel, látszatból bűnbánóan nyilvánulnak meg emberek a közösségi oldalakon, és mivel a bűntudat olyan ismerős mindenkinek, rengetegen tudnak vele azonosulni, így a követőtábort kiválóan lehet mozgósítani. 

A kényszeres bűntudatosságból kigyógyulva más és jó minőségű élet élhető

A tetteiért felelős ember örömképes és autonóm. Ha hibázik, vállalja. Nem manipulál, és nem is könnyen manipulálható. 

Egy ilyen notórius önmarcangolásból kigyógyult lány mondta egyszer:

„Sosem hittem, hogy mennyire más lehet így az életem. Ha hibázok, kijavítom. Ha nem sikerül, belátom. Amire lehet, megoldást keresek. Nincs felhánytorgatható bűnöm, mindet megértettem, letettem a helyére. Végre van saját életem.” 

Amikor egy hatéves bepisilős-bekakilós gyerek járt hozzám terápiára, és „Világjátékot” épített éppen, azt mondta:

„Ági néni, itt én, ebben a világban jó fiú vagyok. Nem segítenél, hogy ilyen maradhassak akkor is, ha kimegyek tőled?”

Az apa fenyegetően nekem szegezte:

„Elvárom öntől, hogy záros határidőn belül gyógyítsa ki ebből a disznóságból ezt a gyereket, a mi családunkban ilyen nem fordulhat elő”. 

Aztán ránézett a síró feleségére, majd azt mondta: „Igaz, kicsim, mondd csak meg a doktornőnek, hogy te is ilyen voltál.” 

Így lehet egy csapásra két embert is megalázni, megsemmisíteni. Ott, akkor, abban a pillanatban mázsás súlya lett bűntudatkeltő szavainak. Amikor ezzel a szemponttal szembesült, elég nehezen tudott újra megszólalni. A terápia azóta szépen halad, a gyerek régóta tünetmentes. Könnyebb is úgy levegőt venni, ha nem terheli a család kétharmadának a vállát folyamatos bűntudat és szégyen.

Nem szabad elfelejteni, hogy a normalitás része némi átmeneti szorongás és bűntudat. De a megoldás a cél, és nem az, hogy ez állandósuljon. Nem kövülhet önsajnáltató, kizárólagos reakcióvá. 

Érdemes azon elgondolkozni, hogy vajon milyen lehet az autonóm, bűntudatmentes élet? Mit tesz az életünkhöz a bűntudat, mihez tudunk kezdeni vele, ha mégis marna minket? És azon is, hogy ki mire használja a bűntudatot és a bűntudatkeltést, mint az ősember a fügefa levelét. 

Kazimir Ágnes

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/kaipong