„Semmi sem moshatja le ezt a gyalázatot, örökre átkozottak leszünk” – 126 éve született Wilm Hosenfeld, „a zongorista” megmentője

–

Az elesettek felkarolása valószínűleg már kisgyermekkorától kezdve életének vezérlőelve volt, katolikus neveltetésben részesült, és családja rendszeresen végzett karitatív tevékenységet. Mélyen vallásos, humanista ember vált belőle. Tanári végzettséget szerzett, dolgozott is a szakmájában.

1939 augusztusában behívták a Wermachtba

A Harmadik Birodalom fegyveres hadseregébe (az első világháborúban is harcolt különben). Miután hazája megtámadta Lengyelországot, Hosenfeldet megbízták, hogy egy hadifogolytábort vezessen Pabianicében. Már ekkor tanúbizonyságot tett emberségéről, a rendszer kegyetlen sajátosságaival való szembenállásáról – önmagára nézve komoly kockázatokat is felvállalva. Az egyik hadifogoly terhes felesége könyörgött neki, hogy engedje szabadon a férjét, ezt meg is tette. Sőt, miután meghallotta, hogy a nő sógorát deportálni akarják, őt is megmentette: munkát adott neki – lengyel nyelvet tanított német tiszteknek.

Egy év múlva Varsóba helyezték át, ahol hamar szimpatizálni kezdett a lengyelek patriotizmusával és katolicizmusával. 1942-ben kezdődött a zsidók deportálása a gettóból a treblinkai megsemmisítő táborba, ezzel kapcsolatban feleségének írt leveleiben a legmélyebb elhatárolódásának és szégyenérzetének adott hangot: „Nem szeretek már itt lenni. Mi történik itt, hogyan ölik meg a zsidókat… most ki kell üríteni a gettót félmillió emberrel… ezért halnak meg katonáink a fronton?

Mutathatja-e még egyáltalán egy német az arcát a világ előtt? Valószínűleg nincs ilyenre precedens a történelemben… ez egy véres bűntudat… Az ördög emberi alakot öltött? Nincs kétségem efelől.”

Mint katonatiszt, hű volt hazájához, nem akarta „elárulni”, viszont a gyalázatos rémtettek miatt e tekintetben komoly lelki vívódásokkal küzdött. Közös felelősségről írt naplójában:

„Így akarjuk megnyerni a háborút, vadállatok? A zsidók elleni tömeggyilkosságokkal végképp elvesztettünk mindent. Semmi sem moshatja le ezt a gyalázatot, örökre átkozottak leszünk. Nem vagyunk méltók a kegyelemre. Valamennyien bűnrészesek vagyunk. Ha igaz, amit megbízható emberek beszélnek a városban, akkor semmilyen tisztességet nem jelent német tisztnek lenni, és most már képtelenség ezt az egészet vállalni. Nem tudom elhinni.”

Ebben az időben mentette meg egy másik zsidó ember életét is

A férfi megszökött egy Treblinkába induló vonatról, és visszaért Varsóba. Hosenfeld a helyi atlétikai központban alkalmazta, és hamis személyazonosító okmányokkal látta el. Ilyen módon még másokon is tudott segíteni, mivel a lengyel fővárosban a Wermacht által használt sportlétesítmények egyik felügyelője volt.  

1944 utolsó hónapjaiban, amikor a németek már a Vörös Hadsereg támadására készültek, rátalált „a zongoristára”,

Władysław Szpilmanra, aki ekkor egy elhagyatott épületben bujkált. Szpilman önéletrajzi regényében (A zongorista: Egy ember megmenekülésének rendkívüli és igaz története) elmeséli, hogy első találkozásuk alkalmával („ott ültem nyögve és tompán bámultam a tisztet”) azt szerette volna Hosenfeld, hogy játsszon neki valamit, miután megtudakolta tőle, hogy mivel foglalkozott rejtőzködése előtt.

Elvezette a ház étkezőjébe, ahol egy régóta fel nem hangolt, ütött-kopott zongora állt. Nem volt könnyű belekezdeni Chopin cisz-moll noktürnjébe, hiszen Szpilman ujjai merevek voltak, vastag kosz borította őket, körmeit már hosszú ideje nem tudta levágni. A zenét kedvelő tiszt mégis el volt ragadtatva, és később többször is megismételte kérését a további találkozások alkalmával.

Sokak szerint a fenti találkozásról forgatott jelenet az egyik legszebb, legmegrázóbb Roman Polański 2002-ben bemutatott, Szpilman már említett önéletrajzi regényéből készített filmjében (A zongorista). A – sok egyéb elismerés mellett – három Oscar-díjat nyert alkotásban Szpilmant Adrien Brody (akinek édesanyja magyar, édesapja lengyel származású), megmentőjét a német Thomas Kretschmann játszotta.

Érdekesség, hogy az önéletrajzi regénytől eltérően a filmben az első találkozáskor nem a cisz-moll noktürn, hanem szintén Chopintől a g-moll ballada rövidített változata szerepel.

Hosenfeld szerette volna egy faluba elvinni pártfogoltját, biztonságosabbnak vélte az ott tartózkodást, ő azonban mindenképpen Varsóban szeretett volna maradni. Egészen addig ellátta étellel és meleg ruhával, amíg a Vörös Hadsereg érkezésekor csapataival kénytelen volt visszavonulni. Az utolsó találkozásukkor odaadta a télikabátját is. Kis híján ez lett a zongoraművész veszte, mert lengyel katonák majdnem agyonlőtték őt, azt hitték ugyanis a kabát alapján, hogy előlük bujkáló német katona.  

Szpilman a háborút követően ugyanabba a stúdióba ült le a Lengyel Rádió zongorájához, ahol hat évvel korábban, 1939. szeptember 23-án élő adásban volt. Akkor abba kellett hagynia a Hosenfeldnek is eljátszott cisz-moll noktürn előadását, mert az épületet találat érte a németek ágyúzása alatt. Pont onnan folytatta a darabot, ahol akkor meg kellett szakítania. Karrierje folyamatosan ívelt fölfelé, az egyik legsikeresebb zongoraművész és zeneszerző lett Lengyelországban.

Megmentője szovjet hadifogságba került, ahol háborús bűnökért 25 évnyi kényszermunkára ítélték. Hiába próbáltak meg sokan közbenjárni az érdekében az illetékes katonai hatóságoknál, a szovjetek végig kitartottak a vádak mellett. 1952. augusztus 13-án halt meg egy fogolytáborban, valószínűleg a kínzások következtében. 

Ugyan a szabadulását kiharcolni, életét megmenteni nem sikerült, később legalább az erkölcsi rehabilitációja megtörtént. Embermentő tevékenysége ismertté vált, és posztumusz kitüntetésekben is részesült, az izraeli Jad Vasem holokauszt-emlékközpont Világ Igaza-emlékérmét is odaítélték neki. Ezt azok a nem zsidó származásúak érdemlik ki, akik a második világháború alatt zsidók életeit mentették meg – akár a sajátjuk kockáztatásával is. A felterjesztést többek között „a zongorista” fia, Andrzej Szpilman is szorgalmazta, a díjat pedig Hosenfeld gyermekei vették át.

A két család közti barátság a mai napig is tart. 

Nádudvari Péter

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Wilm Hosenfeld naplójának részletei Szpilman: A zongorista című regényéből valók (Európa Könyvkiadó, 2010)