–

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog sikerülni!

Mindig is tetszett az elképzelés, hogy francia lecsót készítsek, annál is inkább, mivel még sosem ettem olyat. A közel-keleti, ázsiai konyhában nagy rutinom van, de az égvilágon semmi tapasztalatom az egyszerűbb, házias ételekben. Egy adag gránátalmaszirupban sült csirkemájat bármikor csukott szemmel is elkészítek, de csirkepaprikást és lecsót még sosem csináltam. Tudok úgy vöröshagymát szeletelni, hogy ne hullajtsak egyetlen könnycseppet sem, de fogalmam sincs, mikor kéne a pirospaprikát az ételhez dobni. Szégyellem, de ez van. A nagy vasárnapi ebédek előtt, és az azt követő henyélésekben egyszer sem jutott eszembe megfigyelni, hogyan készülnek a fogások. (Csak a desszerteket, de azokat nagyon.)

Mai főzős párom, Dián Dóri, a modern technológia, vagyis a kütyük embere. Ha bevetésre indulnánk, tuti, hogy magammal vinném a harctérre, mert mindig mindenre van valami eszement életmentő eszköze. A konyhája is tele van olyan dolgokkal, amilyenekről álmodni se mertem.

Szereti a lecsót, pláne a mesét. Bevallja: nem igazán tud főzni, de ha van internet, akkor szerinte minden van. Szarul hangzik, de megnyugtat, mert érzem: a közös főzésünk egyszerűen nem sülhet el rosszul.

Velem ellentétben, ráadásul legalább a házias klasszikus konyha ízeit, trükkjeit ismeri. Tökéletes párosítás vagyunk, lássuk be. Ha összedugjuk a fejünket, akkor legalább egy tányérnyi francia lecsónak feltétlenül sikerülnie kell.

via GIPHY

„Gusztó minden főztjében van valami egészen váratlan! Kövesd a receptet, ő intézi a váratlant!”

A főzés úgy indult, ahogy minden macskás nő élete indulni szokott szombatonként: macskáink áldásért fohászkodtunk. Megbeszéltük Dórival, hogy fél óra késésben vagyunk, és „ez nagyon nem jó, de nem tehetünk róla”, hiszen épp kegyet gyakorolnak háziállataink. Közben beszereztük a titkos hozzávalókat (macskaszőr), és vártuk a váratlant.

A célkitűzésünk az volt, hogy az étel pont úgy nézzen ki, mint a mesében, és lehetőleg finom legyen.

A mesében jól beazonosítható a padlizsán, a paradicsom, a hagyma, és a zöld cukkini. A sárga színt az ételkompozícióban a legtöbb online gourmet sárga cukkinivel garantálja – jelenleg ezt elég nehéz vadászni a piacokon, ugyanis még nincs szezonja. Arra jutottunk Dórival, hogy jó alternatívája lehet még a főtt burgonya, főtt tojás is.

Miután átnyálaztuk az internetes recepteket, amiből elképesztően sok van, végül egy Street kitchen oldalán találtuk meg azt, ami minden szempontból a legjobb. Ha már több órát töltünk a konyhában (összesen négyszer hatvan percig főztünk, előkészítéstől a tálalásig), akkor tutira legyen jó ízre.

Mindkettőnknél közbejött valami váratlan, Dóri nem talált sárga cukkinit, és szárított zöldfűszerekkel dolgozott. Én pedig, hogy megmentsem a becsületünket, végigjártam Budapestet, és egy óra késéssel minden hozzávalót beszereztem az utolsó rozmaringszálig, amelyek a következők voltak:

Hozzávalók

1 konzerv darabolt paradicsom (400 g)

2 db cukkini

1 db sárga cukkini

2 db padlizsán

5 db paradicsom

50 ml olívaolaj

4-6 gerezd fokhagyma

2 fej hagyma

1 db kápia paprika

1 evőkanál pirospaprika

1 ág rozmaring

3 ág kakukkfű

5-6 levél zsálya

1 kis csokor bazsalikom

só, bors

Tartsd tisztán a pultodat!

A mesebeli lecsó két lépésben készül. Áll egy lecsópüréből – ez adja majd igazán az ízét, és a dekorálásból, azaz a zöldségek karikára vágásából. A legvégén a lecsópürével ki kell kenni bőségesen egy tűzálló edényt és ebbe szépen belerendezni a színes zöldségkarikákat.

Jól olvastátok korábban, hogy négy órán át tartott a pepecselés. Persze vegyük hozzá azt is, hogy befotóztunk minden apró lépést, úgyhogy talán feleennyi idő is elég az elkészítésére.

Aprítsd fel a vöröshagymát – írja a recept, Dóri erre előkapja varázsdobozát – úgynevezett hagymaaprítóját –, amin húz kettőt, mintha be akarna pöffenteni egy motorcsónakot és már kész is az apróra vágott hagyma. Kinyitja a doboz tetejét, megcsapja a vöröshagyma koncentrált illata, és elbőgi magát. „Még nem tökéletes a technika – mondja szipogva –, de legalább az aprítással nem kellett bajlódnom”.

Mutatok neki én is egy trükköt – fogalmam sincs, hol olvastam róla először, de minden alkalommal sikerül. A következőképp néz ki a mutatvány: töltök egy pohár vizet magamnak, kortyolok egy nagyot belőle, majd hagymaaprítás közben végig a számban tartom. Nem sírok. Fogalmam sincs, hogyan és miért, de mindig használ, ha ti tudjátok esetleg, írjátok meg nekünk!

Amíg előkészítjük a többi hozzávalót, addig a vöröshagymát üvegesre dinszteljük.

Áttérhetünk a fokhagymanyomásra, a recepttel ellentétben, a végére hagyjuk a fokhagymát, és csak egy percig hagyjuk pirulni, amíg az első fokhagymafelhő fel nem libben, és meg nem csapja orrunkat az illata. Hmmmmm, tökéletes.

„Karokat tartsd szorosan a test mellett, mozogj gyorsan, így elkerülheted az éles tárgyakat: nem vágod el a kezedet, nem égeted meg magad, és tiszta maradsz”

Tanácsolja a mesében Colette, Linguini csaja, amikor konyhatechnikai alaptrükkökre tanítja a fiút.

Miközben kapkodok, elejtem a kést, egy centire esik a lábfejemtől. Upszi. Dóri káromkodása és sikoltozása szakítja félbe az óbégatásomat.

Hasadnak az ujjak a kések alatt, égnek a kötények. Halnak az idegsejtek.

Amikor olvastuk Csepelyi Adri és Szabó Anna Eszter páros főzős cikkét, ami erre a kihívásra inspirált minket, akkor nem gondoltuk volna, hogy ilyen kanyarokat vesz a főzés. Azt hittük, hogy minden idillikus lesz, megtaláljuk a választ az élet értelmére… meg ilyenek. Megtaláltuk, csak épp kicsit másképp.

Az élet értelme a zöldségszeletelő mandolin. Pillanatok alatt kész a zöldségaprítás vele, minimális ujjveszteséggel. Dóri a túloldalt közben három milliméter vastagságúra igyekszik aprítani a zöldségpiramisát egy sima késsel. Szívás. Nagy, nagy szívás.

A hozzávalók fele megy a lecsópürébe, a másik fele dekorációnak.

A péphez elég lazán felkockázni a zöldségeket (padlizsán, cukkini, kápia paprika, paradicsom) rádobni az üvegesre párolt vöröshagymára, majd összerotyogtatni. Fűszerezd bátran (friss rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, zsálya), öntsd nyakon a paradicsompürével, sózd, borsozd, és tedd rá a fedőt. Amikor már puhára főttek a zöldségek, turmixold le, és kész is a lecsókrém!

A trükkös része most jön: ki kell választani azt az edényt, amit tökéletesen ki fog tölteni a lecsónk.

A krém lesz az a massza, ami megtartja a karikákat, viszont, ha túl sok pépet teszel a tálba, a karikák kiszoríthatják belőle a krémet. A második fontos szempont, amit számításba kell venni, hogy a zöldség sülés közben levet fog ereszteni, így tehát kifuthat a lecsókrém a sütőben.

A konyha művésze bárhonnan érkezhet?

Minden szerencsétlenkedés ellenére prímán teljesítettük mindkét kört. Így álltunk a harmadik órában:

Amikor kész a pép, és szépen felaprítottátok a zöldségeket, akkor fogjátok a tálat, kanalazzatok bele lecsókrémet, és kezdjétek elrendezni benne a zöldségeket. A színsorrend – a mesének megfelelően – a következő: padlizsán, paradicsom, sárga cukkini, zöld cukkini.

A tetejét locsoljátok meg olívaolajjal, és tegyétek be a sütőbe negyven percre, száznyolcvan fokra. Ha már megpirult a zöldségek széle, akkor kész is. De lássuk, hogy kell úgy tálalni, ahogy a mesében.

Fogjatok egy műanyag poharat vagy szuflétálkát. Rendezzétek bele a zöldségkarikákat jó szorosan, és borítsátok rá a tányérotokra.

És kész!

Dóri boldogan állapítja meg, hogy a lecsójának bolognai szósz íze lett. „Elbírna még egy kis darált húst. Talán legközelebb majd így csinálom” – mondja.

Az enyém lecsóízű lett, bár nem is tettem bele az előírt csokor bazsalikomot – ez is igaz. Külsőre totálisan olyan, mint a mesebeli lecsó. A Dóri-féle verzióban, több volt a fokhagyma, a bazsalikom, padlizsán és ő szárított fűszerekkel dolgozott. Én friss fűszereket használtam, a pirospaprikával viszont nem spóroltam, padlizsánból is kevesebbet tettem, mint Dóri, és hogy ne pazaroljak, beletettem mindkét kókadozó kápia paprikát, amit találtam itthon. Úgyhogy ízre egy klasszikus magyaros lecsó lett.

Minimális rendetlenség, két odaégetett ujj, és egy kis sírás mellett összességében meg voltunk magunkkal elégedve. Amit másképp csinálnánk legközelebb: a lecsóalapba több padlizsánt használnánk, kicsit másképp fűszereznénk. Noha ízre a két étel nem hasonlított, aki megkóstolta, az csettintett örömében egyet, olyan finom volt mindkettő. Ha nem is ételkritikusok bírálták el a főztünket, de barátaink jóindulatúan megveregették a vállunkat: tényleg érkezhet a konyha művésze bárhonnan. (Nem én sírok, te sírsz!)

Persze lehet, csak a desszert miatt csinálták, ami a lecsó után jött. 

Szőcs Lilla