–

Életem egyik nagy ajándékának tartom, hogy Gergőt taníthattam.

A budapesti Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben találkoztam vele először egy általam tartott zeneszakkörön. Ahogy gitárt vett a kezébe, az első másodperctől kezdve lenyűgözött: akár latint, akár swinget, akár bluest gyakoroltunk, ösztönös stílusérzékkel és virtuozitással játszotta az akkordokat vagy a szólókat. Közben rá sem nézett a hangszerére, hanem rám vagy a szakkörön résztvevő többi gyerekre mosolygott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne villámgyors ujjmozgással tépni a húrokat (később meggyőződhettem róla, hogy számára valóban az).

Rugalmasságáról és a benne lévő alázatról is tanúbizonyságot tett: végig figyelt rám, követett, és minden kérésemnek eleget tett. Nemcsak a zeneszakkörökön volt a jobbkezem, de a magyar irodalom tanóráimon is örömmel pengette a hathúrost, amikor megzenésített verseket énekeltünk. Semmihez sem hasonlítható, torokszorító élmény volt, amikor Gergő és értelmileg vagy tanulásban akadályozott diáktársai József Attila, Ady Endre vagy éppen Nagy László költeményeit zengték kórusban, hatalmas lelkesedéssel. Így a – főleg ilyen gyerekek számára – meglehetősen nehéz verssorok memorizálása nem unalmas, kényszerített magolással történt, hanem örömmel, lelkesen és megdöbbentően gyorsan.

Találkozás a gitárral

A mozgás- és beszédkészség, valamint az értelmi fejlődés viszont nem olyan ütemben alakult nála, mint a zenei tehetségének kiteljesedése. Már a kezdetek kezdete is problémás volt: magzatkorában rátekeredett a köldökzsinór (a születésekor is rajta volt még), ezért léphetett fel oxigénhiány.

A bölcsődéből eltanácsolták. A család a megfelelő szakemberekhez, szakértői bizottsághoz fordult, akik megállapították, hogy Gergő értelmileg akadályozott, autisztikus vonásokkal bír (diagnózist viszont nem kapott erről).

Bizonyos kapuk tehát bezárultak előtte, de amint később kiderült, a számára legfontosabb viszont kinyílt: alig múlt hároméves, amikor először megpengette a szintén gitáros édesapja hangszerét. Ekkor életre szóló barátságot, mi több: szövetséget kötöttek. 

Különleges tehetsége az első pillanattól kezdve megmutatkozott, viszont az ismertetett okok miatt nem járhatott zeneiskolába. A mai napig sem tud hagyományos kottát olvasni, így a szükséges zeneelméleti alapokat nem kaphatta meg. Szüksége sincs rájuk, mondjuk: mindig is hallás után tanulta a dalokat. Azokból pedig rengeteg van a fejében. Szinte valamennyi könnyűzenei stílusban játszik, és saját számokat is szokott írni. Improvizációs készsége, hangszerkezelési technikája bámulatos.

A szülők – látván gyermekük zsenialitását és fanatizmusát – a kezdetektől támogatták mindenben, ami a zenei fejlődéséhez hozzájárulhatott. Több olyan gitártanárhoz járatták, akikben megvolt a megfelelő érzékenység és rugalmasság ahhoz, hogy Gergőt tanítsák. Egyre több fellépése is lett, amelyeken a színfalak mögött az édesanyja, édesapja és a bátyja (ő koncerteket is szervezett neki) voltak a minden segítséget megadó, szorgalmas hátország. A nyarak egy részét gitárosok részére rendezett táborokban töltötte, több versenyen is részt vett.

Rockfesztivál a szünetekben

Időközben az iskolai tanulmányaival is haladt sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató-nevelő intézményekben: a Beszélj Velem Óvoda és Fejlesztőközpont után a már említett Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény következett, majd miután onnan elballagott, a Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium tanulója lett. A tanórák közti szünetekben is gyakran előkapta a hangszerét, és például a Republic, az AC/DC, vagy éppen a Tankcsapda legnagyobb slágereivel varázsolt fesztiválhangulatot az iskola falai közé.

A család vágya mindig is az volt, hogy – ahogy az édesanya fogalmazott – „a tehetsége ne szoruljon élete végéig a szobába”.

Egy olyan zenekart kerestek, amely a nyíltszívű, kedves, tehetséges, viszont különleges figyelmet és bánásmódot igénylő fiút befogadja, felkarolja. Sok eredménytelen próbálkozás, elszomorító visszautasítás után rátaláltak a tordasi Szivárvány Együttesre, egy különböző akadályozottsággal élő és ép zenészek által alkotott úgynevezett integrált zenekarra. Gergő végre tagja lett egy olyan zenélő közösségnek, ahol elfogadják őt, és megfelelően értékelik azokat az emberi és zeneszakmai kincseket, amiket birtokol. A zenekari társai közül Vass Árpád zenekarvezető és Bíró Richárd énekes-ritmusgitáros hosszú évek óta dolgoznak segítő szakmákban, ők nagy szakértelemmel, és ami legalább annyira fontos: szeretettel fordultak hozzá az első közös próbától kezdve.

Tovább az álmok útján

Ami a jövőt illeti a zenélés szempontjából, én – mint egykori tanára – azt mondom, Gergő számára a határ a csillagos ég.

Jó volna, ha tehetségét, emberi értékekben oly gazdag lényét a lehető legtöbben megismernék. Szeretne széles tömegeknek örömet okozni, élményt adni a zenéjével. Álmai megvalósításának egyelőre gátat szab a több mint egy éve tartó koronavírus-járvány. A járulékos nehézségekkel a szülők munkabeosztása, valamint az egyre nagyobb önállóság (pár óra erejéig már felügyelet nélkül is otthon lehet hagyni) miatt viszonylag nagyobb gondok nélkül megbirkózik a család. Viszont a zenekari próbák és a koncertek nagyon hiányoznak Gergőnek. A legutóbbi telefonbeszélgetésünket azzal zárta, hogy ,,annyira, de annyira zenélnék már veletek”. Reméljük, hogy erre minél korábban sor kerül, hiszen gitárral a kezében, a közönség szeretetében fürödve tud igazán önmaga lenni.

      

Nádudvari Péter

gyógypedagógus