Mozog, sikít, megsértődik – A szobanövények titkos élete
Sokan lakberendezési kellékként tekintenek a növényekre, sokan pedig a szükséges rosszként, mert annyira kényesek, hogy mindig kipusztulnak. Az igazság valahol félúton van: egy szépen gondozott növény a lakás dísze, ahhoz viszont, hogy egészséges legyen, nem árt tudnunk néhány dolgot róla. Például azt, hogy lelke van. És akad itt még pár furcsaság velük kapcsolatban, amit, ha elolvasol, rájössz: a növények nem tárgyak, hanem lebilincselően izgalmas, a környezetükre és az eseményekre aktívan reagáló, időnként önérzetes élőlények. Csepelyi Adri összegyűjtött hét dolgot, amit érdemes tudnod jelenlegi vagy leendő zöld lakótársaidról.
–
Igen, lelkük van
Biztosan ismersz egy-két embert, aki beszélget a növényeivel. (Jelen! Én mindig köszönök a növényeimnek, amikor hazaérek.) Nos, ez nem is olyan hülyeség, mint elsőre hinnék a szkeptikusok. A növények ugyanis – ezt számos tudományos kutatás bizonyította már – nagyon is érzékenyek a hangokra. Az IKEA 2018-ban végzett kutatása bebizonyította, hogy azok a növények, amelyeket folyamatosan dicsérnek, szépen fejlődnek, az viszont, amit szó szerint verbálisan bántalmaztak és sértegettek, elszáradt és kipusztult.
Ami ennél is elképesztőbb: a Tel-avivi Egyetem kutatásában azt találták, hogy a növények ultramagas frekvenciájú sikolyokat hallatnak, ha levágják a hajtásaikat vagy épp szomjasak. A dohánynövény például hangosabban kiabál a vízhiány miatt, mint ha megvágják.
Azt is bebizonyították már a kutatók, hogy a növények gyökérzete képes meghallani a vizet a talajban – így arra nőnek a gyökerek, amerre érdemes.
Szeretik a (jó) zenét
Tovább fűzve az előző pontot, nem nehéz kitalálni, hogy az sem mindegy ám, milyen zenét hallgatsz odahaza, meg fog látszani a növényeiden. Először is, napi három óránál több zene már megterheli őket, szóval, ha rendszeresen rendezel egész napos egyszemélyes bulikat odahaza, lehet, hogy meg is van az oka annak, hogy a növényeid kissé kókadtak.
Egy 1973-as coloradói kutatásban azt vizsgálták, mi történik a növényekkel, amelyeket napi nyolc órán át folyamatosan egy F hanggal bombáznak. A növények két hét alatt elpusztultak, míg azoknak, amelyeket csak napi három órán át terheltek ugyanezzel a zajszennyezéssel, kutya bajuk sem volt.
Az ideális hangtartomány 115 és 250 Hz között található a számukra, a természetes élőhelyükön hallható zajok ezen belül mozognak. Ha biztosra akarsz menni, dzsesszt és komolyzenét játszol nekik, a dark technót és hörgős metált fülessel hallgatod.
Szeretnek szenvedni
Egyes növények egyszerűen nem csípik a kényelmet. Olyannyira nem, hogy nem is fejlődnek normálisan, ha például elvileg megfelelő méretű cserépben vannak, vagy hagyod őket szabadon futni-nőni.
A Zamioculcas például, ami az egyik legkönnyebben tartható szobanövény, akkor a legboldogabb, ha már szó szerint szétfeszíti a cserepet: figyeld meg, gyakran a kertészetekben is úgy árulják őket, hogy a műanyag cserepük egészen elformátlanodott a gyökérzettől.
Más növények akkor lesznek igazán szépek és bokrosak, ha rendszeresen megnyirbálod őket – ez talán kegyetlenségnek tűnhet, de hidd el, nem az. (Arról nincsenek információim, hogy a mazochista növények milyen hangokat hallatnak szomjúság vagy hajtásvagdosás esetén.)
A jelenség egyébként nemcsak szobanövényeknél figyelhető meg: nagypapám, aki nagyon komoly szinten űzte a kertészkedést, azt tanította, hogy ha bizonyos gyümölcsfák évek óta nem teremnek, „rájuk kell ijeszteni”, azaz megsérteni a törzsüket, mintha ki akarnánk vágni őket. Az a durva, hogy hangozzék ez bármilyen furcsán, sok esetben működik a dolog, és a megijesztett fa termőre fordul a következő évben.
Néha idegesíted őket
A karantén idején sokaknak kellett szembenézniük a sajnálatos ténnyel, hogy néha egyszerűen a saját szobanövényeik agyára mennek. Talán veled is előfordult már, hogy addig abajgattad őket, hogy sikerült túllocsolnod, letörtél egy levelet vagy valami hasonló – ami nem történt volna meg normális esetben, amikor, ugye, tizedennyi időt töltesz otthon azt lesve, mikor lehet már valamit csinálni a növényeiddel.
Az sem véletlen, és nem árt komolyan venni, ha egy növény leírásában azt olvasod, érzékeny az áthelyezésre. Ha például a kaméliát átpakolod egyik helyről a másikra (de olykor elég akár csak elforgatni a cserepét!), ő szépen eldobálja a virágait, bimbóit. Hagyd békén, és kész!
Bármilyen logikusan hangzik is tehát, hogy több törődés = szebb növények, ez bizonyos ponton túl egyszerűen nem igaz, úgyhogy, ha azon kapod magad, hogy naponta vélsz újabb és újabb kártevőket felfedezni a cserépben vagy a leveleken, egyszerűen csak állj le, és hagyd létezni a növényeidet!
Olykor TILOS locsolni őket
De tényleg, szó szerint tilos. Télen valamennyi növénynek kisebb a vízigénye, hiszen nyugalmi állapotban vannak, így (a fűtött lakás páratartamához igazítva) fontos, hogy szabályozzuk a locsolásukat. A kaktuszokat és a pozsgások túlnyomó többségét azonban egyenesen tilos a téli hónapokban meglocsolni – ez az, amit nagyon sokan rontanak el, épp ezzel pusztítva ki a növényeiket. Sok kültéri, eredetileg télálló növény például azért fagy el, mert tulajdonosaik a fagyok előtt is locsolják őket, így amikor beáll a tél, a vizes földlabda megfagy, és a jégkristályok szétroncsolják a gyökérzetet (mármint mikroszkopikus szinten).
Azt is nagyon komolyan kell venni, ha egy szobanövényről azt írják: két locsolás között hadd száradjon ki a földje. Ha folyamatosan nedvesen tartod a közeget alatta, könnyen kirohad a gyökérzet. Szóval: az sem igaz, hogy a víz mindig jó.
Néha átvernek téged
Mikulásvirág, pompás kutyatej, vitorlavirág, kála, flamingóvirág – mi a közös bennük? Az, hogy megvezetnek bennünket.
Amit ugyanis a jóhiszemű növénybarát a virágjuknak gondol, az valójában az úgynevezett fellevél, tehát nem virágszirom, hanem a virágot védő, módosult levél. Ez nem véletlenül alakult így: kellett valami, hogy a beporzó rovarokat valamilyen csellel a jelentéktelen virághoz vezesse a növény.
Mozognak!!!
Biológiából annak idején azt tanultuk, hogy van hely- és helyzetváltoztató mozgás, és a növények közül az utóbbi legfeljebb az egysejtűekre és a rendszertanilag igen fejletlen fajokra jellemző (a legelemibb példa a pocsolyákban az ostorával kavirnyászó zöld szemes ostoros).
A helyzetváltoztató mozgást általában a napraforgóval szemléltetik: a nevében is benne foglaltatik, miért. Ha megnézel ősszel egy-egy napraforgótányért, azt látod, hogy a fej alatt nem ritkán meg is csavarodik a szár, annyira lelkesen követi a napkorong útját az égen.
Ez a mozgás azonban szabad szemmel nem látható. Az egyetlen széles körben ismert kivétel a szemérmes mimóza (ne röhögj, ez a neve, latinul Mimosa pudica), ami onnan kapta a nevét, hogy ha hozzáérsz, a levelei másodpercek alatt összezárulnak, mintha a növény megijedne, és félelmében összekuporodna.
Az már kevéssé ismert, hogy egyes szobanövények szintén képesek elég sebesen helyzetet változtatni: ha szabad szemmel nem is látható, de érdemes kipróbálni, hogy beállítod eléjük a telefonodat, és videóra veszed, hogyan nyújtózkodnak.
Számos calatheafaj például percek alatt fordítja meg a levelét a nap felé, így nyugi, nem kattantál be a karanténban, ha azt hallod, hogy valami a falat kaparássza: lehet, hogy csak a növényed fészkelődik.
De izgalmas megfigyelni azt is, ahogyan a húsevő (rovarfogó) növények, mint a Vénusz légycsapója, „lecsapnak” az áldozatukra – ez ráadásul egy-egy muslinca vagy egy picike darab eleség odahelyezésével időzíthető is.
Szintén látványos az egyes fajok virágzási szokásait megörökíteni: a kerti hajnalka (Ipomoea purpurea) arról kapta a nevét, hogy kelyhei hajnalban nyílnak, és mire a nap delelőre ér, be is csukódnak. Néhány kaktuszfaj virága hosszú, hosszú időn át fejlődik, hogy aztán egyetlen éjszaka alatt nyíljék ki és virágozzék el: ilyenkor érdemes igazán time lapse-videót készíteni (vagy akár stop motion felvételt!), hogy látható legyen, amint percről percre mozdul a virág.
Csepelyi Adri
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61