Az új arany: a víz – A nőket fokozottan érinti a Föld talán legkritikusabb problémája, a vízhiány

–

Úgy tűnik, megittuk

„A fiatalok gyakran kikérik a véleményem, hogy mihez kezdjenek az életben – meséli kedvenc dokumentumfilm-sorozatomban Fran Lebowitz, majd így folytatja: Azt kérdezik: író legyek? Vagy filmrendező? Azt gondolom: a te helyedben inkább vizet keresnék.

Légy az a személy, aki vizet keres, bárhogy is hívják ezt a foglalkozást, mert úgy tűnik… én nem tudom, miért fogyott el a víz, de úgy tűnik, mind megittuk.”

A New York-i író-stand up sztár bármiből képes viccet csinálni, de ezen a ponton nagyon is komolyan beszél. A Föld lakóinak fele nap mint nap ténylegesen szembesül vele, hogy az ivóvíz fogyóban van, vagy egyenesen elfogyott.

A brutális tények

Az UNICEF adatai szerint ma világszerte mintegy 1,42 milliárd ember számára nem elérhető a megfelelő minőségű víz, a világ népességének több mint fele olyan körülmények között él, ahol a szennyvízkezelés nem megoldott, hozzávetőleg 673 millió ember kényszerül nem higiénikus, szabadtéri mellékhelyiségek használatára, és közel hárommilliárd embernek nincs lehetősége szappanos kézmosásra sem. Azon emberek számát, akik évente legalább egy hónapon át vízhiánnyal küszködnek, egyes tanulmányok négymilliárdra teszik. Nem véletlen, hogy az ENSZ Közgyűlése 2010 júliusában alapvető emberi joggá nyilvánította a tiszta ivóvízhez, valamint a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést – mint az emberi élet elengedhetetlen feltételét.

A víz egyszerre természeti erőforrás, jogosultság, egyszersmind árucikk is. Az úgynevezett vízszegénységnek számos áldozata van.

Az öntözővíz hiánya miatt földjeiket és munkájukat elvesztő gazdák, a húszkilós vízhordó kannákat órákon át cipelő törékeny lányok és nők, és a legsúlyosabb: minden egyes nap mintegy 700 kisgyermek, akik a nem megfelelő minőségű víz, higiénia és szanitáció okozta fertőzésekbe halnak bele. 

Mi köze a víznek a nőkhöz?

A klímaváltozás miatt a vízhez való hozzáférés és jogosultság napjaink talán legkritikusabb problémája, amely világszerte emberek millióit, a nőket pedig fokozottan érinti.

A vízhiány élelmezésbiztonságra és szegénységre gyakorolt ​​hatása mellett elengedhetetlen beszélni annak nemi alapon megoszló következményeiről is:

a vízforrások megtalálásának és a vízhordás mindennapos tevékenysége ugyanis világszerte túlnyomórészt a nők és lányok felelőssége.

Mondok néhány számot.

Szomáliában 71 százalék a vezetékes vízzel nem bíró háztartások aránya, és ezek ellátásáért 66,4 százalékban nők felelnek. Laoszban ez a szám 83,4, Malawiban 87,2, Bangladesben 88,8 százalék*.

A Szaharától délre fekvő Afrikában a vízgyűjtés átlagosan harminc, Ázsiában húsz percet igényel naponta a háztartás nő tagjaitól, de bizonyos országokban ez a tevékenység akár az egy órát is meghaladhatja. Így van ez a világ egyik legszegényebb országában, Szomáliában, valamint az évek óta humanitárius válsággal küszködő Jemenben is, vagy éppen Malawiban, ahol

az ENSZ becslései szerint míg a nők átlagosan ötvennégy, addig a férfiak hat percet töltenek vízgyűjtéssel. Néhol forgalmas utakon, másutt a vadonon át, háborúskonfliktus-zónákon keresztül, közvetlen életveszélyben…

Egy vezetékes víztől, fúrt kutaktól távoli faluban élő család számára a munkára fordított idő jelentős része vízgyűjtésre megy el. Ez az amúgy is sok házimunkát végző lánygyermekek dolga. Közülük milliók maradnak ki az iskolából, majd szépen lassan maga mögött hagyja őket az élet, hiszen oktatás hiányában felnőttkori lehetőségeik is nagymértékben szűkülnek. 

De a nők nem csak azért érzékenyebbek a víz hiányára, mert ők kényszerülnek a háztartás vízzel történő ellátására.

Egy Ghána északkeleti részén, Tatale-Sanguli körzetében végzett kutatás mutat rá, hogy a patriarchális kulturális normák miatt a háztartások elsődleges vízfogyasztói, így a vízhiány legnagyobb vesztesei a nők.

A hosszú, novembertől májusig tartó, száraz évszak nagy terhet ró a mezőgazdasági vízellátásra, e tevékenységért alapvetően a női lakosság felel. Ahogy az ő dolguk a gyerekek gondozása és a háztartás vezetése is: a mosás, a gyerekek fürdetése, a főzés.

A reproduktív és produktív munkavégzéssel egyaránt terhelt nőket ilyen módon többszörösen érintik a vízhiány okozta nehézségek.

A kutatásban részt vevő nők kétharmada napi három-négy órát tölt a háztartások vízellátásával, amihez nagy távolságokat kell megtenniük gyalog. Közlekedési eszközeik nincsenek, még biciklijük sem. Az interjúk tanúsága szerint a vízhiány miatt megnövekvő terhek állandó feszültséget generálnak háztartáson belül és azon kívül is. A nők így lényegesen kevesebbet alszanak, az élet általában nehezebbé válik a számukra. Mindezeken felül az a kulturális norma sem elhanyagolható, amely szerint a férfiaknak tilos a menstruáló nő által gyűjtött vizet inniuk, ezért a nők a ciklusuk megkezdése előtt kénytelenek nagyobb mennyiségű vízről gondoskodni.

A nemek közti különbségeknek a nélkülözésben különösen fontos aspektusát jelentik a nők menstruáció okozta nehézségei a világ más területein is.

Világszerte lánygyermekek milliói esnek ki az oktatásból az iskolák nem megfelelő vízellátottsága és szanitációja miatt, vagy nem ritkán egyszerűen a „tisztátalan állapot” következtében kerülnek hátrányba.

Egyes területeken a fokozódó szárazság miatt a biztonságos vízforrások egyre távolabb kerülnek, folyamatosan növekvő távolságok megtételére kényszerítve nők millióit. Korán indulnak, sötétben gyalogolnak, így fokozottan kiszolgáltatottak az erőszakos támadásoknak. A fogyatkozó felszíni vízforrások és a bejelentett nemi erőszakok száma között szoros összefüggés van. Az indiai Radzsisztán városának rendőrségi statisztikája szerint annak a nőnek, akinek több lakókörzeten kell mindennap átmennie, hogy ivóvízhez jusson, jóval nagyobb esélye van rá, hogy nemi erőszak áldozata legyen, mint annak a társának, aki a vizet a saját környékén tudja beszerezni.

Az egy éve tartó koronavírus-világjárvány ​fokozottan megnövelte a víz ​és​ a ​megfelelő​ higiénia ​iránti igényt. Ahol ​az infrastruktúra nem megfelelő​ vagy ​egyenesen ​hiányz​ik​, ​és a​ nők​nek​ szűkös​ek az​ erőforrás​aik, azaz​ nincs elegendő pénzük,​ ​egyre elterjedtebb a „vízért szex”​ gyakorlata:​ ​a szinte kizárólag ​férfi ​vízszolgáltatók​ – ​a​z​ árusoktól a közüzemi alkalmazottakig​ – ​szexuális ​szolgáltatást követelnek a víz​ért cserébe​.

Ötszáz vs. ötven liter

Egy egészséges emberi szervezetnek naponta két-három liter víz elfogyasztására van szüksége. Mi, a nyugati világban ezen kívül naponta zuhanyzunk (40–70 liter), sőt olykor kádfürdővel kényeztetjük magunkat (100–120 liter), leöblítjük a vécét (10–15 liter), mosunk (40–60 liter), mosogatunk (10–60 liter) –

egy négyfős magyar háztartás hozzávetőleg öt-hatszáz liter vizet használ fel nap nap után. Szerencsések vagyunk, hogy megtehetjük. Egy átlagos háztartás a szubszaharai Afrikában napi 50-100 liternél kevesebb vízből kénytelen gazdálkodni. 

Még mielőtt nyugodtan hátradőlnénk azzal a meggyőződésünkkel, hogy persze mindez szomorú és aggasztó, de mégis mi közünk hozzá, hiszen hazánk „víznagyhatalom”, nekünk mindig lesz elegendő, jó minőségű vizünk, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy ez nem egészen így van. A jelzőszám, amely az országok vízben való gazdagságát ​mutatja, a belső megújuló vízkészletet veszi alapul, és a sajnálatos tény az, hogy ennek alapján hazánk nemhogy nem éllovas, sokkal inkább sereghajtó.

A tudatosság a vízfogyasztásban elengedhetetlen, és valamennyien nagyon sokat tehetünk az ügy érdekében. Olyan gyakorlati dolgokra gondolok, mint például hogy ellenőrizzük, nem folyik-e a vécénk – egy csöpögő csap vagy egy egészen picit, de konstansan folyó vécé naponta sok tíz vagy éppen száz liter vizet is elpazarol. Ne álljunk órákig a zuhany alatt, bármily kellemes is egy rémes nap után. Zárjuk el a csapot fogmosás, borotválkozás vagy éppen zöldségpucolás közben. A mosogatógépet csak akkor indítsuk el, ha megtelt szennyes edénnyel. Tartsunk hideg vizet a hűtőben ahelyett, hogy „kifolyatnánk” a csapot, amikor egy pohár hideg vízre szomjazunk.

Apróságok ezek, sokaknak alapvetésnek tűnhetnek, mégis említeni kell őket, mert hatékony eszközök az éghajlatváltozás következő generációkra gyakorolt hatásának csökkentése és a környezetünk védelme érdekében.

Ez pedig mind morális szempontból, mind a fenntartható fejlődés érdekében elengedhetetlen. 

Március 22-én, a víz világnapján – és egyébként minden alkalommal, amikor megnyitjuk a csapot – gondoljunk nők és lánygyermekek millióira, akiknek kevesebb szerencse jutott, mint nekünk.

Modla Zsuzsanna

* Forrás: Susan B. Sorenson – Christiaan Morssink – Paola Abril Campos: Safe Access to Safe Water in Low Income Countries: Water Fetching in Current Times. Social Science & Medicine, vol. 72, no. 9, 2011, pp. 1522–1526.

Kiemelt kép: Getty Images/Spencer Platt