„Elfelejtettünk összeházasodni” – Szórakozottságunk leghajmeresztőbb történetei
Fogalmam sem volt, mekkora buli alakul ki spontán a szerzői oldalamon, amikor a saját feledékenységem fölött elmélázva feltettem olvasóimnak a kérdést: mi volt a legnagyobb marhaság, amit szétszórtságuk okán elkövettek? Az egyszerű gyűjtés fennhangon röhögős, egész estés programmá alakult, hatszáznál is több kommentben érkeztek a fergetegesnél fergetegesebb történetek hűtőbe tett vasalótól rossz autóba szállásig, elhagyott karmestertől eltévesztett színházig. (Egy cikkbe nem is fértek el mind, de ami késik, nem múlik…) Ha valami, akkor ez a felszabadult kacagás mindannyiunkra ráfér most, úgyhogy: jó szórakozást! Csepelyi Adri gyűjtése.
–
Milyen nap is van ma?
„Két évben is megünnepeltem a 40. születésnapom. Az elsőnél még csak 39 voltam. Konkrétan elfelejtettem, hány éves vagyok! Úgy szóltak, hogy a 40. csak jövőre jön. Mondjuk, nem bántam.” (Georgina)
„Elfelejtettünk összeházasodni a párommal. Mivel nem kértünk semmi csinnadrattát, csak egy időpont volt, szervezni nem kellett semmit. A hölgy beírta a nagy könyvbe, mi meg soha többé nem mentünk vissza.
Októberben lett volna az időpont, és nekünk decemberben jutott eszünkbe, hogy elfelejtettünk összeházasodni. Huszonkét éve vagyunk együtt egyébként, szóval ennyire volt fontos.” (Fekete Judit)
„Elindultunk a Múzeumok Éjszakájára. Az Örsön követeltük a karszalagot, amit nagy nehezen előkerített a pénztáros, ki is voltunk akadva, milyen idióták ezek. A metróbejáratnál letoltuk az ellenőrt, aki semmit nem tudott arról, hogy karszalaggal át kell engednie, és akkor már nagyon ki voltunk akadva a BKV-ra. Elmentünk a Közlekedési Múzeumhoz, és zörgettünk a bezárt ajtón, aztán valaki kikukucskált, és elmutogatta, hogy JÖVŐ szombaton, szívesen.” (László)
„Egyszer majdnem megvettem egy BKV-bérletet, amit már pár napja megvettem.” (Tünde)
„Egyszer a Tescóban negyedóráig elemeztem valaminek a szavatossági idejét, mert nem emlékeztem, milyen év is van, még egy másik vevőt is megkérdeztem hogy szerinte is lejárt-e a dátum.” (Gabi)
„Egy héttel munkahelyváltás után a régi munkahely kapujában állni kicsit tanácstalanul. Munkaszüneti napon dolgozni menni (és örömmel csodálkozni útközben, hogy miért nincs forgalom).” (Zsuzsanna)
Olyan szétszórt vagyok…
„Iskoláskoromban meg voltam róla győződve, hogy vannak házi feladatok, amiket a tanár néni csak az osztály többi tagjának súg meg valamiféleképpen. Sosem értettem, hogy miért volt mindenkinek kész, amiről én nem is hallottam, és persze nem is csináltam meg. Néha, amikor már változtatni akartam a siralmas helyzeten (és az ellenőrző 1, 5, 1, 5 mintázatán), lelkiismeretesen megcsináltam mindent, még villogtam is magamnak, hogy most aztán nem lesz fekete pont. Aztán a tanító néni mondta: most vegyük elő a munkafüzetben a házit… Én meg: van ehhez a tantárgyhoz munkafüzet?” (Máté)
„Dolgozatírás közben elveszettem a papírt, amire írtam a dolgozatot…
Tényleg nem volt semmi szándékosság, csak a súlyos figyelemzavar. A tanárnő őrjöngött, azt hitte, szórakozom.” (Siccy)
„Westend, Nordsee (RIP). Megrendeltem elvitelre a menüt, majd amikor kifizettem, boldogan indultam útnak. A metró bejáratánál ért utol a pultos srác, mert utánam hozta!” (Dalma)
„A lépcsőházból gyakran vissza kell fordulnom, lehetőleg többször. A kutyám egy időben annyira hozzászokott ehhez, hogy addig nem mozdult a lépcsőfordulóból, amig tuti ki nem mentem a kapun, vagy csak szimplán nem akart kijönni az ajtón, merthogy úgyis visszamegyünk.” (Bogi)
„Elfelejtettem elzárni a mosogatónál a csapot, közben kimentem valamiért az udvarra, és nem mentem vissza. Előtte egy hónappal cseréltünk padlót. A többit a fantáziátokra bízom.” (Zsike)
„Az állatok reggeli etetése után indultunk fel Pestre az egyik nagyobb állatklinikára a kutyánkkal. Félúton vettem észre, hogy magamon felejtettem a gumicsizmát.” (Judit)
„Amíg bepakoltam az autóba a táskám és a kabátom, a tepsi almás pitét föltettem az autó tetejére, aztán beszálltam, és elindultam. Alóla. Az a helyzet, hogy a gyerekeimet is mindig a kocsi tetejére ültettem, amíg bepakoltam, de hála istennek szóltak.” (Sándor Erzsi)
„Az exem feltette a pénztárcáját az összes iratával és nem kevés pénzzel a kocsi tetejére, és elindult. Körbejárta fél Törökbálintot, majd az egyik ismerőséhez is elment. Miután onnan hazajött, hiába kereste a tárcáját. Kisvártatva telefonált az illető ismerős, hogy megtalálta a kapu előtt a tárcát (ami addig számtalan helyen leeshetett volna), mégpedig hiánytalanul.” (Eleonóra)
„Ott felejtettem egy kutyát a Népligetben. Pár napja találtam, megszámoltam, hány szállt be, megvolt a három, oszt két sarokkal odébb eszembe jutott, hogy basszus, az újat otthagytam. Vissza; szerencsére ott várt.” (Gabriella)
„Bútorboltot hívtam felháborodva, hogy én fehér fürdőszobaszekrényt rendeltem, nem kéket. Nyugodt, kedves hangú kérdés következett: a védőfóliát próbálta eltávolítani, hölgyem?” (Aliz)
„Egyszer a nadrágom szárában maradt az előző este hanyagul lehúzott bugyim, ami a Tescóban hagyta el a nadrágom szárát, a kasszánál, a sorban. Utánam hozták.” (Erika)
„Másik hátizsákban felejteni az irattartódat, és tök idegbe’ rohangálni két napig, majd bejelenteni a rendőrségen?” (Enikő)
„Egy hétig kerestem a vasalót a lakásban, ami végül végig a hűtőben volt.”
„Egyszer levittem a szemetet. Egészen a 4-6-os villamos megállóig a Nyugatiba. (Zsolt)
„A bankban az automatából nagyobb összeget akartam felvenni. Kiírta, hogy limittúllépés miatt nem adja ki a kért összeget. Berohantam a fiókba, hogy a pénztárnál felvegyem. Keresem a kártyát, nincs sehol. Az automatában hagytam. Indulnék vissza érte, de a bankos hölgy megnyugtat, hogy késő, 30 mp után benyeli a gép, majd 2 hét múlva kapok másikat. Nyílik az ajtó, bejön egy nő, kezében kártyával és egy marék pénzzel. Százötvenezer forint. Ezt találta az automatában. A kért összeget nem, de ennyit kiadott a gép. Aznap az angyalok velem voltak. Hiszek a becsületes emberekben.” (Mária)
„Masszázsidőpontot szerettünk volna akkori párommal, elsétáltunk egy kis szalon mellett, gyorsan beugrottunk spontán érdeklődni. Fura volt a párbeszéd: Mi a panasz? Semmi különös nincs. Relaxáló, kényeztető masszázst szeretnék. Hát az nem igazán a mi terepünk, de megoldható! Volt műtét, mozgásszervi panasz? Igen, keresztszalag, de már rég volt, nem fáj. Ez így ment egy darabig, majd: oké, hozzák be a kutyust, itt az elérhetőségünk, és ad egy szórólapot. Kiderült, hogy kisállatgyógyászattal, -masszázzsal foglalkoznak.”
Közlekedési „balesetek”
„Egyszer egy mélygarázsban teljesen indokolatlanul nekimentem szemből egy oszlopnak, majd, mint akivel nem történt semmi, tovabbhajtottam. Megkérdeztem a biztonsági őrt a sorompónál, hogy nagyon összetört-e. Ő mondta, hogy igen. Annyira sokkos voltam a hülyeségemtől, hogy mosolyogva elköszöntem, és hazahajtottam (onnan már nem tudott a kocsim saját lábon távozni).” (Anna)
„Zuhogó esőben rohantam a taxiállomás felé, az egyik pláza előtt. Bevágódtam egy kocsiba, rázom le magamról a vizet, és mondom a címet, meg hogy siessünk, légyszi, mert késésben vagyok. Pasi rám néz, és megkérdezi: »Miből gondolja, hogy elviszem?« Nem taxi volt. Csak egy ott parkoló autó.” (Éva)
„Összetolattam a mögöttem levővel, aki egy áruháznál parkolt, mind a ketten tolattunk, és ezt a párom, aki várta, hogy elinduljak, végig is nézte.” (Krisztina)
„Vadiúj, tök menő, hőn vágyott esernyőmet felejtettem fent a vonaton, 16 évesen. Arácson szálltam le. Rögtön eszembe jutott, és sporttáskával, mindennel odarohantam egy biciklis sráchoz, hogy adja kölcsön 10 percre a bicóját, mert utol kell érnem a vonatot a következő megállónál, Balatonfüreden. Belement. Nagyot tekertem, és odaértem, felrohantam, ugyanabba a kocsiba, és mielőtt továbbindult a vonat, leszálltam az esernyővel.” (Petra)
„Én egy robogóra szálltam fel, csak a pirosnál vettem észre, nem abba kapaszkodom, akibe kellene.” (Georgina)
„Felújítás van a munkahelyemen. Egy átjáróval előbb fordultam be, és tádáámm… besétáltam a műszerszekrénybe.” (Beáta)
„Elindultam biciklivel, hosszú nap volt, többfelé jártam, és a nap végén úgy alakult, hogy egy közel lakó ismerőssel gyalog mentem haza. Két nap múlva kétségbeesetten kerestem a biciklit a tárolóban. Szerencsére megvárt az utcán, ahol lezárva hagytam.” (Orsolya)
„Magamat szoktam ottfelejteni, mondjuk, a buszon, mostanában egyre rendszeresebben, sőt heti szinten ülök rossz járatra, csak már nem gondolom a szokatlan kanyarokban, hogy jaj, de ütődött ez a sofőr is, hogy a kanyart itt bevette! Pár napja épp hangosan röhögve baktattam visszafele a sötétben, amikor rájöttem, hogy még a bedrogozott, dülöngélő szerzet is tudta, hol kell leszállnia, csak engem vitt ki a busz a mezőbe.” (Zsuzsa)
„Többször tévesztettem autót. Egyszer nem a saját (céges) kocsimat nyitogattam, hanem egy hasonlót. Rám hívták a rendőrt. Emlékszem, agyaltam is, hogy ki szerelhetett antennát a kocsira, amíg benn voltam a bíróságon.
Egyszer meg haverom vitt haza, fehér furgonnal, benzinkútnál megálltunk, és nem az ő kocsijába szálltam vissza.” (Kolozsi László)
„Tárgyalásra mentünk, az ügyvéddel megbeszéltük a randit. Jön az utcába a kocsija, leparkol, én beszállok, öv bekapcsol, mondom, nem kellett volna parkolnod, simán beszálltam volna. Rám néz, és közli a vadidegen csávó, hogy örül, hogy megismert, de menne dolgozni. Viszont ha fontos, kölcsönadja a kocsit, hozzam vissza négyre. (Mentségemre: ugyanabban az időben, ugyanoda jött teljesen azonos kocsival, csak a sofőr volt ugye az ismeretlen változó.)” (Elisabeth)
Ne haragudj, hogy is hívnak?
„Én Csuja Imrének úgy mutatkoztam be, hogy Csuja Imre vagyok!” (Georgina)
„Anyukám ajánlott egy trükköt tizenéves koromban: ismételjem meg X. Y. nevét a bemutatkozáskor, hogy megjegyezzem. Az első alkalommal a saját nevem helyett is a frissen bemutatottét ismételtem el. Van egy barátnőm, 7 évig járt egy Lacival vagy Zolival. Sosem tudtam megjegyezni, vagy különbséget tenni a két név között.”
„1989-ben történt, friss házasként, a felvett új nevemmel beadtam a papírokat, és vérvételre vártam a helyi rendelőintézetben. Többször kiszólt az asszisztens neveket sorolva, többször el is hangzott a Fábiánné név is. A nagy tömeg szépen elfogyott, már kezdtem elveszíteni a türelmemet, hogy mindenki sorra került, csak én nem. Ketten ücsörögtünk már csak, egy jóval később jött nénikével. Pont azon agyaltam, hogy tuti őt is előbb behívják, mint engem, amikor nyílt az ajtó, újra kiszólnak:
– Fábiánné!!!
Átsuhant az agyamon, milyen hülye ez a Fábiánné, mennyit szólongatják, hát hová ment el, amikor a mellettem ülő nénike megfogta a karom, és kérdezte:
– Angyalkám, nem maga a Fábiánné?
Villámként hasított belém a felismerés:
– Jaaa, de!” (Tünde)
Hát te hogy kerülsz ide?
„Egy ismerősünk masszőrnek tanult, és felajánlotta, hogy gyakorlásképp megmasszíroz engem és a barátnőmet. Megadta a lakcímét. Csengettünk, fel a lépcsőházba, hallottuk a hangját, hogy gyertek-gyertek. Bementünk az első nyitott ajtón, ahol egy idős néni fogadott. Illemtudón leültünk a konyhában, és csak kb. tíz perc múlva derült ki, hogy egy emelettel feljebb kellett volna mennünk. Beszélgettünk a nénivel udvariasan, meg nem kérdezte, kik vagyunk, mit akarunk a konyhájában…” (Nikolett)
„Összeszólalkoztunk az akkori párommal, és mérgemben gondoltam, jobb, ha lemegyek levegőzni. Visszafelé annyira el voltam gondolkozva, hogy véletlenül egy emelettel feljebb mentem. Nagy lendülettel be is nyitottam, beléptem, és egy anyaszült meztelen férfi ült a számítógép előtt. Ijedtében szerencsétlen még elnézést is kért tőlem. Nem tudom, melyikünk volt jobban meglepve!” (Klaudia)
„Egy görbe este után mentem haza taxival az utolsó pénzemen. Bemotyogtam a címet, ahol aztán a sofőr ébresztett, mert kicsit elbóbiskoltam.
Lift… III. emelet, 6-os ajtó. Valahogy sokáig babráltam a zárral… Mire kinyílt az ajtó, ott állt a házinéni pongyolában, és megkérdezte, hogy mit csinálok. Illedelmesen köszöntem, és elnézést kértem, hogy kissé hosszan tartó buli volt, és jöttem haza.
– NA DE, LACIKA! MAGA MÁR HÁROM HETE NEM IS ITT LAKIK!” (László)
Halló, halló!
„Nem találtam a mobilomat, ezért felhívtam vonalasról. Kicsörgött. De közben már máshol járt az eszem, és elfelejtettem, hogy én hívom magamat. Felvettem, és persze hallottam magam a másik telón keresztül. Ezért csak ennyit hadartam a mobilba: bocs, visszahívlak, csak a vonalason beszélek… Saját magammal dumáltam.” (Anna)
„Veszettül kerestem a sötétben a telefonom, amit elvesztettem. Tizenöt perc és három agyvérzés után jöttem rá, hogy a telefonommal világítok, hogy lássak valamit.” (Tímea)
„Fel is hívtam a lányomat, annyira kétségbe voltam esve, hogy nem találom a telefonom. Tíz percig asszisztált a kereséshez, mire megkérdezte, hogy »de anya, nem azon hívtál?«.” (Becca)
„Nem találtam a mobilom. Megcsörgettem magam, és hallottam, hogy a konyhából szól. Odamentem érte nemsokra rá, és ez futott le az agyamban: »Ó, hívott valaki, ez meg ki volt? Ja, én az előbb.” (Emese)
„Felveszem a vezetékes telefont, nyomogatom rajta a számokat, semmi. Próbálom 3-szor, 4-szer, még mindig semmi. Aztán közölte velem az ellátottam, hogy a távirányítóval nem fogok tudni telefonálni.” (Gabi)
„Betettem a hűtőbe a telefonom és a pénztárcám a felvágottakkal együtt. Később tűvé tettem a lakást, hogy hol a telefon, nem volt vezetékesem, hogy felhívjam magam.” (Elisabeth)
Színház az egész…
„A színházi előadásra az elsők között érkeztünk, kényelmesen el is foglaltuk a helyünket. Először jártunk ott, nagyban bámészkodtunk, amikor megálltak előttünk, hogy a helyükön ülünk. Magabiztosan vettem elő a jegyeket, a sor- és ülésszámok stimmeltek is, de kiderült, hogy aznap több előadás volt, én pedig a korábbira vettem jegyet. Égett az arcom a barátnőm előtt. Végül mivel nem volt telt ház, nem vezettek ki minket.” (Betti)
„Hagytam karmestert Nürnbergben (jó, azért ő is elaludt, csak nem tűnt fel), méregdrága kölcsönzött estélyi ruhát a házunk kerítésére akasztva, néptáncos-fellépőruhát az előszobafogason, és képes voltam uszodából kisétálni a vizes cuccaim nélkül. Ami nincs rám lógatva-kötözve-akasztva és bárhol letehető, anélkül én bármikor továbbsétálok.” (Sára)
„Egy héttel későbbre írtam be egy színházjegy dátumát a telefonomba. Általában ez nem jellemző rám, de mégis megtörtént. Ráadásul az adott darabra nagyon nehezen lehetett jegyet szerezni, de nekem sikerült. Sajnos mégsem tudtam elmenni, így odaadtam a lányomnak. Az »előadás napján« felhívott, hogy jó jegyet adtam-e neki, mert ez a jegy a múlt hétre volt érvényes. Igaza volt.” (Márta)
„Színház, ülnek a helyemen, jó az időpont és a hely is. Ültető elkéri a néző jegyét (otthon nyomtatott); az Operába szólt… Melyik színház volt?” (Adrienn)
Hurrá, nyaralunk!
„Még a 70-es években történt, amikor Hvar-szigetre utaztunk, Splitig vonattal, couchette-tel, ami a hálókocsinak egy szegényesebb változata. Volt nálunk 100 márka, amit különféle titkos helyeken kellett kicsempésznünk, és amit éjszakára a felső fekvőhelyen a párnám alá tettem. Majd reggel fölkeltünk, elhagytuk a vonatot, betettük a csomagjainkat a csomagmegőrzőbe, és mivel a komp délután indult tovább, elindultunk Diocletianus palotája felé. És nekem ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy a 100 márkát a tárcámmal együtt, amiben még más fontos dolgok is voltak, a vonaton hagytam, a felső fekvőhelyen, a párna alatt. (Rohanás vissza, a pályaudvaron még ugyanott volt a vonat, ahol hagytuk, és a tárcámat is megtaláltuk a párna alatt.) Közben a férjem figyelmeztetett, hogy nem 100 márkát, hanem 100 dollárt hagytam a vonaton, ami egyébként sokkal több volt, mint a legálisan megvásárolható jugoszláv valuta – már nem emlékszem, mi volt a neve.” (Eszter)
„Bécsben laktam, a rokonok Dubajban. Fél éve meg volt beszélve, hogy Pestről repülve meglátogatom őket. Majd Pesten jöttem rá, hogy Bécsben felejtettem az útlevelemet – szerencsére már pár nappal az utazás előtt észrevettem, így még volt időm tenni egy Bécs–Pest-kört, és begyűjteni. Azóta mindig nálam van az útlevél.” (Zsófia)
„A …venes–…vanas években ingáztam Pest és Bécs között, még a vasfüggönyön át. Egyszer decemberben tűzijátékot hoztam haza (természetesen tilos volt), és csak visszafelé vettem észre, hogy bent maradt a kocsiban. Hegyeshalom előtt kiraktam egy útjelző táblánál a fűbe, mondván, hazafelé felveszem, ne má’ ide-oda csempészgessem. A következő napokban esett vagy harminc centi hó, ezért elég sokáig kellett kapirgálnom, de megtaláltam.” (Jenő)
„IC-n, mikor még volt étkezőkocsi, rántottát ettem.
– A jegyét kérném ellenőrzésre.
– Már mutattam.
– A kalauznak, de én az ellenőr vagyok.
Jobb zseb, bal zseb, farzseb, ingzseb…
– Úgy látszik, a kupéban maradt.
– Akkor hozza ide.
– Ráér, amíg befejezem az evést?
– Nem!
Addigra nagy, súlyos csend a teli étkezőkocsiban, kászálódom fölfelé, a mögöttem ülő srác zavart mosollyal: bocsánat, de a hajába van tűzve valami toll vagy papír… Kivettem a lófarkamba tűzött, összesodort jegyet, átadtam, soha ilyen jól nem esett, hogy harmincan kiröhögnek, a srác még tíz perc múlva is föl-fölnyerített.” (Imre)
„Nyaralni indultunk tizensok éve Horvátországba baráti társasággal, egy autóval. Eleve kínosan lassan értünk a határra a vén járgánnyal, de ott jött a meglepetés, hogy miután én előtte többször is megkérdeztem az akkori páromat, biztosan érvényes-e az útlevele, hajnali kettő körül kiderült a határon, hogy az enyém nem az.” (Zsófia)
„Üzleti útra utaztam repülővel. Leszállás után a reptéri buszban felejtettem a laptopomat. A laptopot még láttam is tőlem kb. tíz méterre árválkodni, de a busz épp indulni készült. Pánikba estem, és elkezdtem futni felé, hogy gyorsan lekapjam a laptopot, de
elfelejtettem, hogy már a váróban vagyok, és egy nagyon tiszta üvegfalon keresztül nézem. Teljes lendülettel nekifutottam az üvegfalnak és felkenődtem rá. Az utasok dőltek a röhögéstől, felrepedt a szemöldököm, és a biztonságiaknak magyarázkodnom kellett, hogy mire készültem, mi elől menekülök.
Sikerült végül tisztázni a helyzetet, és a laptopot is visszakaptam.” (Richárd)
„Barátnős nyaralás első reggelén beültünk a lányokkal egy kis kávézóba Milánóban reggelizni, elbeszélgettünk a személyzettel és egymással kb. három órán át, majd teljes lelki nyugalommal, boldogan csacsogva indultunk a napi kirándulásra. A város túlsó felén kaptunk észbe, hogy egyikünk sem fizetett. Lélekszakadva rohantunk vissza a kávézóba, és rendeztük a számlát – az akkor már kevésbé barátságos felszolgálóknál.” (Karolina)
„Elindultunk a barátnőmmel a strandról. Már messze jártunk, mire ő: jaj, ott maradt a napszemcsim. Visszaloholtunk. Sehol. Négykézláb mászkáltunk a fűben, úgy kerestük. Amikor épp szembejött velem, akkor láttam, hogy ott van a fején.” (Kata)
„Elfelejtettem, hogy a szombati francia síútra pénteken indulunk busszal. Egy kocsmában sörözgettem nyugodtan péntek este, amikor hívott a barátnőm, hogy mi hol is vagyunk már, mert ők a buszokon a Hősök terén, és több mint hetvenen csak ránk várnak… Hú, azt az érzést nem felejtem el sosem. Maximum fél órám volt, hogy mindent összeszedjek azonnal, és odaérjünk a Sasadi útra, ahol a buszok meg tudtak állni az M7-es előtt.” (Enikő)
„Férjem még az átkosban az édesapjával bicikliversenyre ment nagy meggyőződéssel, »A gyermektábor« területére. Megérkeztek Zánkára, sehol senki, csend és hullaszag. Kiderült, hogy a versenyt Csillebércen rendezték.” (Eszter)
„Bowie-tól hallgattam a Suffragette Cityt, amikor leszálltam a Gyoma–Mezőtúr–Szolnok–Sülysáp-vonalon közlekedő BZMT szerelvényről Budapesten. Egy srác utánam szólt: figyu, otthagytad a hátizsákod az ülésen.
Oh don’t lean on me man, ’Cause you ain’t got time to check it’ – mondta Bowie.
»Ez nem az én táskám« – mondtam én.
Az volt.” (Zsolt)
Csepelyi Adri
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Westend61