Rajzokkal a gyógyulás útján – Egy fiatal lány küzdelme a depresszióval 15+2 illusztrációban
Az Instagram kilúgozott valóságában, az örök boldogság, szépség, gondtalanság szigetén példamutató a jelenléte a következő fiatal lánynak, aki depressziójával való megküzdéséről mesél. Az Afrebab művésznéven alkotó illusztrátornál tizenkilenc éves korában diagnosztizáltak depressziót, útját a gyógyulásról érzékletes, olykor szomorú, olykor meg önironikus képekben dokumentálta. Ismerjétek meg őt és rajzait. Szőcs Lilla írása.
–
„Ugyan már, fiatal vagy, mit szomorkodsz?!”
Az Afrebab rajzain ábrázolt érzések nagyon ismerősek (és nem csak azoknak, akik Csepelyi Adri tavalyi élőiben találkoztak már velük). A vírushelyzet óta a környezetemben élőkön és magamon is tapasztalom, hogy hullámokban tör ránk a motiválatlanság, a céltalanság, a szomorúság: a depresszió enyhe tünetei ezek. Összeszedem magam, megküzdök vele, legyőzöm. (Érdemes Kurucz Adri friss írását elolvasni a depresszió újfajta megközelítéséről ITT.)
Afrebab nehezen beszél depressziójának legsúlyosabb időszakairól, mégis erőt vesz magán, és mesél – fontosnak tartja ezt, mert szeretne tenni azért, hogy feloldja a depressziót övező tabukat. A vírushelyzet miatt telefonon beszélünk, s közben büszkén mutatja nekem rajzait online. Egyetemre jár, kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató, újabban animációt is tanul, hogy egyszer életre kelthesse rajzait.
„A depresszió sokszor láthatatlan, gyakran egy mindig mosolygós, boldognak tűnő lány képében jelenik meg. Ilyen vagyok én is – meséli.
Ha az életben találkoznánk, nem biztos, hogy megmondanád, depressziós vagyok. Akaratlanul is – talán védekezésből –boldogságot mutatok kifelé.”
Azt mondja, sokat segített neki az Instagram névtelensége abban, hogy kimutassa a legbensőbb érzéseit. Számára a rajzolás jelentette a gyógyulás eszközét. Így emlékezett vissza a kezdeti időszakról legutóbbi posztjában.
„Gimiben, a padban ülve, kuszasággal a fejemben, és szorongással a lelkemben jöttem rá, hogy ha elkezdek a lapok szélére rajzolni, megkönnyebbülök. Nem tudtam még, mik ezek, vagy hogy honnan jönnek, de tudtam, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy kifejezzem, és muszáj volt kifejezni, mert nem fértek már el bennem. A »csúnyaembereim« – így neveztem el őket. Én voltam mindegyik, és mikor lerajzoltam egyet, ugyanazt láttam rajta, mint ami bennem volt, és ezért mindegyiket nagyon szerettem, rajzolni és nézni is, mert megértettek.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„A tegnapi posztomra nagyon büszke vagyok, hosszú idő után végre biztonságban érzem magam” – magyarázza.
„A gyógyulás alatt azt értem, hogy saját magam jobb és tudatosabb verziójává szeretnék válni.
Hosszú idő után most érzem először: nem félek attól, hogy visszaesem. Erősnek érzem magam, tudom, hogy jó úton járok.
A képeim elsősorban magamnak szóló jótanácsokként születtek, érzéseket fogalmaztam meg velük. Minden bennük van, amit az elmúlt évben megéltem. Ha csak egy embert arra ösztönöznek a rajzok vagy a történetem, hogy merjen segítséget kérni, már megérte elmesélnem.”
Segítségkéréstől a gyógyulásig
Az érzésről, hogy milyen egy depressziós ember bőrében lenni a legnehezebb napokon, így mesélt:
„Úgy képzeld el, hogy körülvesz egy óriási felhő, ami nem engedi, hogy átláss rajta, pedig azon túl csupa jó dolgok vannak, amiknek máskor amúgy örülnél”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Képzelj el egy hatalmas burkot, amiből hiába próbálsz kitörni, egyszerűen nem megy. El is fáradsz benne.
De sosem vesztettem el a hitemet, hogy azon a burkon túl van helyem.
Úgyhogy segítséget kértem. Tudtam, hogy másképp nem fog menni. Az egyetemre nem tudtam elmenni anélkül, hogy ne kaptam volna, mindennap sírógörcsöt. Éreztem, hogy ez nem oké. Mindent nehéz volt csinálnom. Mindent. Egyszerűen csak nem ment. Azt éreztem, nem kapok levegőt, fulladozom. Ma már tudom, hogy a diagnózis előtt már több mint fél éve depressziós voltam” – meséli.
Így segíthetsz jól
„Szerencsésnek érzem magam, a családom mindvégig mellettem állt, a tudat, hogy törődnek velem, rengeteget segített. A támogató jelenlétük, az elfogadásuk az egyik legfontosabb dolog. Vagy épp olyan apró figyelmességek, hogy ha nem szerettem volna kimozdulni, elfogadták, megértették, miért jó így nekem” – idézi fel Afrebab.
Ha valaki depresszióval küzd, körülötte a barátok, családtagok is új helyzetbe csöppennek, próbálnak minden tőlük telhetőt megtenni, s megtanulni, hogyan segíthetnek jól. Például így:
„Ha valaki egy barátján, rokonán ilyesmit tapasztal, fontos, hogy ne ijedjen meg, ne vegye magára a másik érzéseit. Ez nem róla szól. Másképp akár bűntudatot is kelthet abban, aki a depressziójában mélyen benne van.”
A támogatás legtisztább és legegyszerűbb formája is elég, hangsúlyozza: „A szeretteim puszta jelenléte hatalmas segítség volt, azokon a napokon, amikor rosszul voltam, és szakadatlanul csak sírtam. Időnként elég csak az, hogy amikor utat engedek az érzéseimnek és sírok, ott legyen mellettem valaki, fogja a kezem, megsimogassa a hátam, és adjon egy zsepit. Nem kellenek mindig szavak.”
A kilencfejű sárkány
Úgy tapasztalta, a depresszióról sok tévhit, előítélet kereng, például, hogy a depressziós ember mindig szomorú. Rajzaiban erre is reflektál. Valójában rettentően sok arca van, és sokszor láthatatlan a külvilág számára: „Benne van a magányosság érzése, máskor elveszettnek érzed magad, időnként megeshet, hogy nem bírsz másokra figyelni, és ezzel együtt rengeteg örömteli pillanatot is megélsz, majd újra mélységesen szomorú leszel.”
Apró lépésekben haladt előre Afrebab, a folyamatnak fontos állomása volt, amikor kilépett a komfortzónájából: „Sokat segített még a »kizökkentés« – én csak így hívom magamban. Egyszer elmentem fesztiválozni, tartottam tőle, hogy rosszul sül el. De annyira jó ingerek értek, úgy feltöltött az, hogy a patak mentén sátraztunk, hogy abból az élményből rendszeresen megmerítkezem.
Aki depresszióval küzd, annak nehéz megtalálnia, mi tesz neki majd jót. Mindig ott a kockázat, hogy nem biztos, hogy valami jól sül el.
Egyszer például megesett, hogy egy étteremben elsírtam magam, és rosszul lettem.”
Fontos lenne a megfelelő prevenció
Nagyon károsnak tartja ugyanakkor, hogy úgy látja, az iskolákban szinte semmilyen módon nem informálnak a depresszióról.
„Felháborító, hogy pont az a korosztály, amelyik különösen érzékeny, s megannyi változáson megy keresztül, nincs kellőképp felvilágosítva. Rengetegen nem tudják, hogy nem oké, hogy ennyire rosszul vannak, hogy lehetnének jobban is.
Pszichológushoz járni szinte tabu, rengeteg szülő kezdi el magát hibáztatni, ha a gyereke pszichológushoz jár, vagy még rosszabb: attól fél, hogy mit fognak majd mások szólni, ha kiderül, a gyereke pszichológushoz jár. A probléma sokrétű, és én nagyon szerencsésnek érzem magam a támogató hátterem miatt.
Ettől függetlenül magam is tapasztaltam, hogy sokan rettentően érzéketlenek a fiatalok problémáira, érzéseire.
Olyan mondatokat is hallottam már: »Tök fiatal vagy, örülj neki! Mit szomorkodsz?! Ugyan már, a legnagyobb baj a fiúzás lehet húszévesen. Előtted az élet, mi bajod van?«
Ezek a mondatok, mióta világ a világ, még senkin sem segítettek.
Ellenben vannak jó példák is. Annak idején az egyik tanárom észrevette, hogy egyre rosszabbul vagyok, és felajánlotta, hogy beszélgessünk. Nagyon sokat segített, amikor azt mondta: »Ha fáj a lábad, elmész az orvoshoz, ha a lelked, akkor is – ez ennyi«.”
Afrebab állítja, nagy út volt, amit bejárt, de a tanulásnak még nincs vége.
„Mára már biztonságban érzem magam, mert annyi eszköz lett a kezemben, annyit tanultam magamról, hogy úgy érzem, kellőképp felvérteztem magam arra az esetre, ha újra meg kell küzdenem a »kilencfejű sárkánnyal«.”
1. 2020. január 1. – Új év, új fogadalom, új én: elkezdeni terápiára járni
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
2. Kedves naplóm!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
3. Lábjegyzet: nem felvenni a toxikus mondatokat
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
4. Pozitív keretezés: valakinek az egereket is meg kell itatnia
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
5. Hashtag no filter
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
6. Fontos emlékeztető magamnak – a jövőre nézve
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
7. Támogató mondat szomorú napokra
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
8. Mindenkinek megvan a maga csomagja, az enyém ez:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
9. Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
10. 2020. október 8. – Kedves naplóm, új szuperképességem lett
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
11. Szív küldi szívnek
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
12. Ha a lelked fáj, ugyanúgy törődj vele!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
13. Ezúttal tényleg!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
14. Érzelmi szótár magamnak
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
15. Például magadat
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mit tehetünk mi, ha valaki bajban van – és mit, hogy megakadályozzuk a depressziót? Olvassátok el Csepelyi Adri korábbi cikkét, aki dr. Szekeres György pszichiáterrel, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának docensével beszélgetett!
Szőcs Lilla
