–

Másoknak belül ketyeg a biológiai órájuk, nekem a testemen kívül. Anyámban. 

Ha nincs mellettem, akkor is hallom a hangját: A külvilág szemében harminc felett a nők mind értéktelenebbé válnak, harmincöt után pedig egyszerűen lehúzhatják a rolót. 

Ez a fiú, aki a párnám alatt felejtette a fél pár zokniját, nyilvánvalóan nem osztja anyám nézeteit. Pech, hogy elment, mielőtt felébredtem volna. Ami ennél is nagyobb pech: az egész éjszakából csak foszlányok rémlenek. Koktélakció a Trocaderóban, Chippendale-show a Ligetben, külföldi orvostanhallgatók a Nyugatinál. Noémiéktől a Hajógyári-sziget magasságában szakadtam el. 

A kukában nincs óvszer. Mondjuk, Lilla szerint a mai férfiak elővigyázatosak. Sosem hagynak használt gumit a tetthelyen. 

Utánanézek az interneten, sürgősségi fogamzásgátlás az esemény bekövetkeztétől számított hetvenkét órán belül lehetséges. Tehát kedd hajnalig kaptam haladékot. 

Hétfő reggel betelefonálok az irodába: „ételmérgezés miatt otthon maradok”. A következő napokat az ágyban kuporogva töltöm, mint egy embrió. 

Szerdán felhívom Mónit. Elmesélem neki hétvégi kalandomat. Móninak az a véleménye, hogy nem a terhesség miatt kéne aggódnom, inkább a betegségektől tartsak. A nemi úton terjedő betegségek némelyikébe bele lehet halni, és még nyilvántartásba is vesz az orvos. 

Másnap pirosra lakkozom a körmömet, aztán bemegyek a munkahelyemre. Először a főnökömmel veszek össze, meg azzal az iszonyú Halápival, majd sorban a többiekkel az elemzésről.

Előfizetek két kismama magazinra. Megérdeklődöm: a környéken három helyen tartanak terhestornát. Mindegyiket kipróbálom.

A lépcsőházban összefutok Doczeknéval a harmadikról. Ki van sírva a szeme, a fiacskája ott ült azon a buszon, amelyiket a vándorcirkusz oroszlánszállító teherautója a szalagkorláthoz préselt. Doczek Lóránt már életében is nevetséges alak volt; túlsúlyos, pipogya és izzadékony. Nem sokkal az ideköltözésem után egyszer randevúztam vele. Sétálni vitt a Rómaira. HÉV-vel. A következő találkozóra már nem mentem el. Megígérem Doczeknénak, hogy elkísérem a temetésre. 

Terhesruhát vásárolok. Elegánsat, katalógusból.

Az irodába menet beugrom a patikába magnéziumért és B6-vitaminért. Bejelentem a kollégáknak, hogy gyereket várok. Kibékülök Halápi Barbival, aki elmeséli, hogy ő a második terhessége alatt végig menstruált, és semmi baja nem lett a gyereknek, úgyhogy fölösleges aggódnom.

Terhességi csíkok elleni krémmel kezdem kenni magamat. Veszek még kismamaruhát. Sokat. Drágát.

Farkasrét tiszta sár, a fekete körömcipőm sarka beleakad egy masszívabb göröngybe, és letörik, megállás nélkül szakad az eső, tízen se vagyunk a sír körül, és a pap összetéveszt valami közeli hozzátartozóval.

A temetésről a várandós jógára megyek. 

Beiratkozom intimtorna-tanfolyamra. Lelkiismeretesen eljárok a kórház szülésfelkészítő délutánjaira. Légzéskontroll, a fájdalomcsillapítás módjai, szülőszoba meglátogatása. Akad néhány egész jóképű leendő apuka. 

Hullámos frizurát csináltatok. Kikölcsönzök a könyvtárból minden szülésről szóló dévédét.

Az örömhír bejelentésével a karácsonyi vacsoráig várok. Gyerekem lesz, mondom a rántott hal és a gesztenyealagút közötti rövid szünetben. 

Bátyám gyanakodva néz rám a fenyőillatú gyertya fölött: Úgy vagy terhes, ahogy esküvőd volt? Még nem bocsátotta meg, hogy három évvel ezelőtt órákat álltak ünneplőben a Terézvárosi Házasságkötő teremnél anyámékkal. Hat előtt nem sokkal bement a hivatalba, és a kisasszonytól megtudta, Bokor Dóra nevű házasulandó egyáltalán nem volt előjegyzésbe véve aznapra. Sem a következő hetekre. Sem az azt megelőzőkre.

Anyám szeme könnyes, harmincnyolc éve erre vár. Kérdések özöne.

Július közepén. Fiú lesz, Leon. Nem, ez egy valódi név. Dehogyis, hogy mozogna tízhetesen? A MÁV-kórházban.

Anyám kerülőúton közelít a lényeg felé: Na, és apás szülés lesz?

Most rajtam a sor, hogy a szemem könnybe lábadjon. Néhány héttel ezelőtt elhunyt. Közlekedési baleset, tudjátok, az a busz a felüljárónál. Borzasztó tragédia. Lórántnak hívták, Doczek Lórántnak.

Vidéki Bianka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Ramez E. Nassif