–

Mind elmondhatjuk magunkról, hogy életünk során mi is kerültünk már bántalmazott helyzetbe. Én is. A mai napig emlékszem K.-ra, amikor belépett az osztályunkba. Noha alig volt tizenkét éves, már az első naptól kezdve olyan tekintélye volt a fiúk között, hogy minden lépését követték a többiek, mindenki próbált a kedvében járni. Kedveltük őt, egyszersmind féltünk is tőle.

K. rokonszenvének elnyerésén életek, sorsok dőltek el. K. időnként szeretett mások kárára poénkodni, ahhoz, hogy kipécézzen magának valakit, az is elég volt, ha az illető nem az ő kedvenc színében jött az iskolába. A poénok hamar eldurvultak, egyre fenyegetőbben kezdett el viselkedni.

Mindenki gyorsan megtanulta, hogy K.-val (és barátaival) jóban kell lenni, ha nem szeretne célkeresztbe kerülni. K. figyelmet, elismerést, támogatást várt el, azt, hogy mindig meghallgassuk őt (és persze hatalmat is az osztály felett).

Ma is teljesen átjár a kiszolgáltatottság érzése és a K. és az osztályom iránti együttérzés, ha felidézem ezt a történetet. Emlékszem arra, hogyan ordítoztak vele tehetetlenségükben a tanárok, vagy épp billentették fenékbe. Egy idő után elkezdte mindenki élvezni a „műsort”, amikor K.-t előveszik valamiért. K. korábbi áldozatai egyre csak tüzelték a tanárokat ellene, befújták őt mindenért, teljesen mindegy, hogy volt-e alapja, vagy sem. Így vált K. zaklatóként az osztály áldozatává, a szemtanúk és K. áldozatai pedig bántalmazókká.

A bántalmazás megmaradt, az osztály renitenseként K.-ra ráégett a bélyeg.

Egy ilyen helyzet egyaránt mindenkit megvisel, az áldozat és a bántalmazó személyisége torzulhat és a megfigyelők is életre szóló sebeket szerezhetnek.

Bár kamaszkorom óta hatalmasat fordult a világ, mégis szomorúan veszem észre, hogy az iskolai bántalmazás statisztikái egyre nagyobb számokat mutatnak, és a történet K.-val ma már hétköznapi esetnek számít.

Mennyire felkészültek ma a felnőttek, az oktatási rendszer?

A zaklatást ma is nehezen ismerjük fel, a nyílt formája ellen pedig sem gyerekként, sem felnőttként nem tudjuk, hogyan érdemes hatékonyan fellépni – derül ki a Nemecsek program által idézett statisztikákból.

Ma a felső tagozatos gyerekek tizenöt százalékát hetente legalább egyszer zaklatják kortársai, negyvennyolc százalékuk került már áldozat szerepébe.

Csak a fennmaradó harminchét százalék állítja, hogy őt még sosem zaklatták.

Még baljósabb képet fest hazánkról az az eredmény, hogy a diákok úgy érzik, rendszeresen magukra maradnak ezzel a problémával. A megkérdezett tanárok szerint az esetek hetvenegy százalékában beavatkoznak, míg a gyerekek szerint hetvenöt százalékban nem.

A kutatásból az is kiderül, hogy a bántalmazó esetek túlnyomó többségében jelen vannak a kortársak, akik nem mernek beavatkozni.

Tehetetlennek érzik magukat, és nem tudják, hogy milyen eszközökkel fékezhetnék meg a bántalmazót, illetve attól félnek, hogy akkor ők kerülnek majd áldozat szerepbe.

A média stigmatizál, a jogalkotás szigorít

„Magyarországon rettentően rossz diskurzus alakult ki a gyerekekről, mintha a mai gyerekek egyre rosszabbak lennének, ennek nyomai tetten érhetők a médiában, a jogalkotásban is. A médiában nagy port kavaró szélsőséges esetek tematizálják az iskolai erőszakról szóló diskurzust.

Nem csak az iskola falain belül kell kezelni a bántalmazást, ezen a rossz diskurzuson is változtatnunk kell – javasolja Vaskuti Gergely pszichológus, majd folytatja: – A közgondolkodás a jogalkotáson is érződik, nem olyan rég a büntethetőségi korhatárt tizennégy éves korról tizenkét éves korra vitték le. Ez azt jelenti, hogy már tizenkét éves kortól bizonyos bűncselekmények esetén (például testi sértés, rablás) javítóintézetbe lehet küldeni a gyereket.

Idén nyáron pedig elfogadták azt a törvényjavaslatot, hogy iskolaőrséget vezetnek be azokban az intézményekben, amelyek kérik – több esetben ezek azok az intézmények, amelyekben volt már korábban rendőrségi ügy. Az iskolaőr az ORFK Bűnügyi Főosztályának irányítása alá tartozik, és »kényszerítő eszközökkel« megy be mindennap az iskolába.

Ezeknek a jogalkotásoknak pedig van egy olyan olvasatuk, mintha a gyerekek egyre veszélyesebbekké válnának, hogy muszáj leszállítani a korhatárt, iskolarendőrre van szükség »hiszen egyre több gyerek követhet el bűncselekményt«, »egyre kezelhetetlenebbek a gyerekek«. Ez valójában nincs így” – hangsúlyozza Vaskuti Gergely.

Amit szülőként elsősorban tehetünk…

Kezdetnek például fontos sokat beszélgetni gyerekeinkkel, értő figyelemmel hallgatni őket és időnként önvizsgálatot tartani. A szakemberek szerint lényeges az is, hogy ezen felül próbáljunk meg élő kapcsolatot kiépíteni az iskolával, amibe belefér akár az is, hogy a gyermekünkről érdeklődhessünk az osztályfőnöknél, mi történt vele az iskolában, ha hirtelen változást tapasztalunk a viselkedésében.

„Szintúgy fontos otthon átbeszélni olyan kérdéseket is akár, hogyan tegyünk különbséget a mindennapi konfliktus és a bántalmazás között. 

Míg a konfliktusokat az alkalom szüli, addig a bántalmazás rendszeresen ismétlődik. Egy veszekedés a pillanat hevében bontakozik ki, nem előre megtervezett, a vitatkozó felek között az erőegyensúly hasonló.

Bántalmazásról akkor beszélünk, ha az szándékos, rendszeres, a bántalmazó igyekszik hatalmat gyakorolni az áldozat felett, a kialakult helyzetért általában őt hibáztatja” – mondja Stáhly Kata iskolapszichológus.

A szakemberek három fő csoportba sorolják az iskolai erőszakot:

  • közösségi és verbális erőszak: idetartozik a kirekesztés, a másik lejáratása, pletykálás, hazugság terjesztése, megalázás a közösség előtt;
  • fizikai erőszak: ezen a gyerekek holmijának, zsebpénzének az ellopását, a piszkálást, lökdösést, megverést, megütést értjük; végül
  • virtuális erőszak: videómegosztás vagy a hamis üzenetküldés a másiknak.

A bántalmazás jeleinek felismerése

A pszichológus szerint egészen apró dolgok is elindíthatnak pozitív változásokat, például ahelyett, hogy azt kérdeznénk, hogy „mi volt ma a suliban?”, kérdezzünk kicsit konkrétabban – javasolja Stáhly Kata a következő szerencsés példákat említve: „»Mi volt ma a legjobb a suliban, mi volt a legrosszabb, a legelgondolkodtatóbb, mi okozott ma feszültséget a suliban? Mikor és kivel nevettél, ma a legjobbat?”«

Ha tudjuk az órarendjét, vagy az előző nap eseményeit, akkor kérdezzünk rá konkrétumokra: »Ma is Peti mellett ültél spanyolórán, mint kedden?« vagy »Hogy tetszett a tanárnak, amit a napköziben rajzoltál? A portás bácsi megint olyan viccesen köszönt nektek?«

A bántalmazásnak nem csak a testi tünetei lehetnek feltűnők.

A viselkedés hirtelen változásaira is oda kell figyelni, például ha hirtelen romlik a tanulmányi eredmény, ha fogy a gyerek, esetleg elkezdi takargatni a testét, kapucnit húz a fejére.

Ezek mellett az étvágytalanság, alvási zavarok is figyelmeztető jelek lehetnek.

Minden bántalmazás története egyedi, ehhez mérten egyedi módon kell kezelni. Ha tudja a szülő, hogy kikkel barátkozik, milyen társas kapcsolatai vannak a gyerekének, a kiközösítés jeleit is könnyebb lehet tetten érni.”

A bántalmazónak is szüksége van segítségre

„Nem kell rögtön nagyon durva családi háttérre gondolni, ha egy gyerek bántalmazó lesz – hangsúlyozzák a szakemberek. – Okozhat feszültséget akár a szülők válása, vagy csak az, hogy hosszú csendszünet van épp köztük, és még ezer más dolog.

Fel kell térképezni a történet mozgatórugóit.

Nagyon fontos dolog, amit szülőként sokszor elfelejtünk: engedjük meg magunknak, hogy hibázzunk. Ugyanez a szabály érvényes a gyerekeinkre is. Addig, amíg az emberek interakcióban vannak, lesz bántalmazás, lesz konfliktus. Időről időre meg lehet állni, ki lehet javítani a hibáinkat.

Egy iskolai bántalmazás során mindenkinek ugyanannyira szüksége van segítségre, nyomatékosítják a szakemberek: köztük a bántalmazónak is.

Hogy ha a gyerekünk bántalmazó szerepbe került, akkor is erősítsük meg őt, éreztessük szavakkal, testbeszéddel, hogy mellette állunk, hogy milyen bátor, hogy bevallotta és felismerte, hogy rosszat tett, és segítséget kért például.

Van olyan helyzet, amikor egy gyerek rendszeresen verekszik egy osztálytársával. Ezt nagyon nehéz a tanároknak kezelniük. Ilyenkor érdemes az osztályfőnököt és az iskolapszichológust is bevonni, aki nemcsak a gyerekkel, de a szülőkkel is felveszi a kapcsolatot.”

Hogyha a gyerekünk bántalmazás szemtanúja

„A megfigyelőknek hatalmas szerepük van abban, hogy a bántalmazás véget érjen. Ha segítségért fordul hozzánk a gyerek, ne tegyük rá a felelősséget, hogy oldja meg egyedül a konfliktust.

A szemtanú maga is bántalmazó vagy áldozat szerepbe kerülhet hirtelen, ha rosszkor és rosszul avatkozik be” – mondja Stáhly Kata. Ha egyedül kiáll az áldozatért, akkor könnyen kerülhet az áldozati körbe. Másfelől, ha együtt nevet a bántalmazóval, vagy ha nem csinál semmit, a bántalmazót erősíti.

Támogassuk őt abban, hogy segítséget kérjen a tanárától, tanítsuk meg neki, hogy a segítségkérés nem árulkodás.

Tényleg: mi a különbség a segítségkérés és az árulkodás között?

Ezt sokszor a szülők sem tudják, helyette olyan mérgező mondatokkal próbálják oltani a tüzet, hogy „szedd össze magad”, „védd meg magad”, „nem szeretném, ha a gyerek az osztály spiclije lenne”. Ezek helyett inkább tanítsuk meg neki, hogy a baráti becsület az is, ha merünk segítséget kérni, amikor minket vagy a barátunkat piszkálják. Erre egyszerre több példát is felhoz Stáhly Kata.

Árulkodás az,

  • ha senki nincs veszélyben, senki nem okoz sérülést senkinek. Például egy barátja nem ette meg a tízóraiját, nem csinálta meg a házi feladatát;
  • ha amiről mesél, csak egyszer történt meg. Például az egyik gyerek nevetett rajta, amikor szaladt az udvaron, vagy egész szünet alatt nem játszott vele.

Segítségkérés viszont, ha

  • jelezzük, hogy ismétlődik a másikat sértő vagy csak a másiknak rosszuleső magatartás. Például: „Panni mindig kihúzza a széket alólam, amikor le akarok ülni, Ákos a héten négyszer is elvette Emma tízóraiját.”
  • valakinek kárt okoz a másik, például ha a szünetben úgy dobálják a labdát a többiek, hogy mindig eltalálják az egyik gyerek fejét;
  • bántóan, fenyegetően viselkedik valaki az osztályból, például „a felsősök mindig elfoglalják a focipályát. Mi sosem játszhatunk.”

Ha a gyermek érzi a rossz szándékot a másik tettei mögött, akkor bátorítsuk őt, hogy segítséget kérjen a tanártól – hangsúlyozza Stáhly Kata.

„A gyerek felneveléséhez kell egy egész falu”

„Végezetül egy bántalmazás esetén fontos a nyomon követni az osztály hangulatát. Például arról beszélgetni, hogy mit tettek a szemtanúk a bántalmazás megfigyelőjeként, hogy ez a helyzet ne legyen. Hogy érzi most magát az, aki bántalmazó volt? Rettentően sokat segít, hogy ne alakuljon ki egy újabb konfliktus – mondja Vaskuti Gergely. – Fontos beszélni ezekről a témákról, ugyanakkor irtó rosszul érezheti magát az, akit bántottak, ha az a téma, hogy ez neki milyen érzés lehetett. Nagyon fontos a bántalmazás kezelésében, hogy az mindenkinek komfortos legyen.

Ahhoz, hogy ez a falu jól működjön, fontos, hogy a benne élők kapcsolatban legyenek egymással.

Ezek a beszélgetések pedig ne csak egyszeri beszélgetések legyenek. A szülő segítségére lehet az iskolapszichológus, a nevelési tanácsadó, a pedagógiai szakszolgálat, de elsősorban a legfontosabb, hogy az osztályfőnökkel és a tanárokkal legyen jó az együttműködés – hangsúlyozza Vaskuti Gergely.

– Egy odafigyelő közösségben a diák nem csak bemegy, és elvégzi a dolgát az iskolában. Az iskolának valódi közösségnek kell lennie, amelynek nagy szerepe van az empátiafejlesztésben, segít megtanítani a gyerekeket a felelősségvállalásra, vagy épp a dühük megfelelő kezelésére.

Ahogyan matekórán sem várjuk el, hogy öt perc alatt megtanulják az aznapi anyagot, úgy a konfliktuskezelés tanulásakor is legyünk pont ilyen türelemmel irántuk.”

 Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images