Csirkeembrió, kecskeepe, csiganyál és cápaolaj – Mi mindent nem kentünk már magunkra!

–

A mindenkori nőt nevezzük Évának, és tekintsünk rá korszaktól és helytől függetlenül egyszerűen nőként. Éva szeretne szép lenni, arányos testű, vonzó, egészséges, és igyekszik megfelelni szűk környezete elvárásainak.

Időtlen idők óta…

Ha Éva a messzi őskorban élő „ősnő”, akkor muszáj díszítenie magát. Legfőképpen a törzsi hovatartozását hirdeti ezzel és az ártó szellemeket tartja távol. Elporladt növényeket és kövekből, állati maradványokból készült ékszereket használ.

Éva higiénés kultúrája az ókorba érve dicséretesen sokat fejlődik. Különösen, ha a Római Birodalom területén él. Elsősorban a tisztaságot és az egészséget keresi. Virágvizeket használ, fürdőkbe jár, kenőcsökkel keni magát, ásványi porokkal festi a szemét, fogat most, majd szájvízzel öblít, póthajat használ és műszemöldököt. Mindezeken túl pedig az illatok rabja. Olyannyira, hogy kutyáit és lovait sem rest parfümökkel illatosítani, ha kedve tartja.

A „sötétnek” titulált középkor Évája szorult helyzetben van, hiszen e vallásos, önsanyargató időszakban a tisztálkodás bűnös cselekedetnek minősül.

A nő azonban nő marad, akkor is, ha épp patakként árasztja el a szennyvíz a nagyvárosok utcáit. Végigpróbálja a szépség megőrzésével kapcsolatban közszájon forgó mendemondákat. 

A csirkevért pigmentfoltokra keni, a kecskeepét és a macskaürüléket az arcbőrére, haját szappanlúggal szőkíti, medveszőrrel elegyített gyógynövényekben hisz, míg egy patkányszőrből kiugró pestishordozó bolha meg nem találja és huszonötmillió kortársa sorsára nem juttatja. 

Kelettől nyugatig, északtól délig

A kor Évája nagy eséllyel elhalálozik pestisben, és az emiatt érzett bánatát az a tény sem enyhíti, hogy Kínába születve sem lenne jobb sorsa. Hiszen épp négyéves kora óta a lába épp egy feszes gyolcsba bugyoláltan nyomorodna, talpára visszafeszített és szándékosan eltört lábujjakkal csak azért, hogy felnőttként tíz centiméteres „lótuszlábak” hirdethessék erkölcsösségét. 

A közhiedelem szerint ugyanis megnyomorított lábujjakkal kevésbé van az embernek kedve bujálkodni. 

Éva talán nem tudja, de akkor sem lenne könnyebb az élete, ha Dél-Amerikába, Ausztráliába vagy a mai Nyugat-Európa területére születik, hiszen már csecsemőként átesett volna egy mesterséges koponyatorzításon, ha pedig afrikai törzs gyermekeként jön e világra, csiklónélkülivé tett női testét hegtetoválások és csonkított fogak díszítenék.

Emiatt e mindenkori Éva, ha választhatna, biztosan a Napkirály udvarában élne. A mai normák szerint meglehetősen mosdatlanul, de legalább parfümfelhőbe bújva, bonyolult formájú szépségflastromokkal az arcán, túlpirosítva. Fején hajkenőkkel fixált paróka csücsülne, nyakában pedig illatos fiola lógna a tetvek és bolhák távol tartására. Lelkét átjárhatná a bizonyosság, hogy halála után sem hagyják pőrén. Temetésére speciális partitúra szerint készített sminket kapna, fehér púderrel és lila szájrúzzsal kikenve.

„Tudomány” a szépség szolgálatában

Ha igazán jót akarnék Évának, azt tanácsolnám, szülessen Angliába, mondjuk, 1850 körül. Persze, semmiképpen sem munkáscsaládba. 

Boldogan szemlélhetné, ahogyan a bőrgyógyászat tudománya egyre mélyebben térképezi fel a bőr működését. Természetes anyagokból készült kozmetikumokat használhatna, szépítő fürdőkben mártózhatna, a sminket pedig kerülné, mert nem divat. Ha igazán mázlista, hosszú élet jut neki, így még lesz ideje csodálattal adózni a vegyipar exponenciális felfutásának, amelyet az elektromos áram 1800-as évek végi bevezetése tesz lehetővé. 

De tegyük fel, hogy Éva gyarlóan kíváncsi, ezért a huszadik században születik, ide Európába. Na, akkor csudákat lát. Például azt, ahogyan az addig kozmetikumokat (is) gyártó patikusok zsebéből lassanként nagy kozmetikai mogulokhoz kerül a nyereség. Elindul a szépségipari marketing globális gépezete. Harsány csinnadrattával beharangozott innovációk jelennek meg, amelyek jó esetben hosszú távon sem ártanak. 

Az addigi egyszerű kold- (zsíros bázisú) és sztearát- (vizes bázisú) krémek helyett elkezdődik a funkcionális megkülönböztetés. Kézkrémek, lábkrémek, éjszakai krémek, tisztítókrémek, szemránckrémek. Megjelennek az első elektrokozmetikai berendezések, a varázsosnak vélt röntgenfény és a Kromayer-féle higanyfény. 

Éva boldogan fekszik mindennek alá azért, hogy bőrproblémáitól megszabaduljon. Fogalma sincs, hogy épp a húsz év múlva kialakuló tumorának ágyaz meg. 

Ha nem ezzel, akkor az 1900-as évek elejének újabb női őrületével, a paraffinolajos arcfeltöltéssel. Az osztrák dr. Robert Gersuny paraffininjekciós technikáját dr. Jutassy József bőrgyógyászprofesszor kínálta Magyarországon „barázdák eltüntetésére és az orr korrekciójára”. Húsz év alatt azonban kiderült, hogy az eljárás mégsem az igazi, főleg, ha a paraffin elvándorol, vagy a belövellés helyén tumor alakul ki.

1920. Ekkorra Éva egészen összezavarodva él, az elektromos eszközöknek már csak félve hisz. Tekintetét hát az egyszerűen elérhető kozmetikai tömegtermékek reklámjaira emeli.

Radioaktív krém! Marie és Pierre Curie 1898-as, rádiumra vonatkozó felfedezése nyugszik mögötte. Csak jó lehet. A rádium mint „vitalizáló” csodaszer a reklámok szlogenjei szerint mindent kezel: hajhullást, impotenciát, magas vérnyomást, reumát, köszvényt, vérszegénységet, „delejezésre” szoruló arcbőröket. Belekerül hát rúzsba, hintőporba, kompakt púderbe, hajvízbe, arcfestékbe, éjszakai krémbe. Az mindegy is, hogy az amerikai piac mindezt már rég behúzott fékkel, szkeptikusan nézi, mivel a Föld teljes fémrádiumkészlete nagyjából öt és fél kilogramm, így nyilvánvaló, hogy csak hatástalanul kis mennyiség kerülhetne egy flakon kozmetikumba.

E szkepticizmus Európáig nem hallatszik el. 1933-ban megjelenik a radioaktív tórium-kloridot és rádium-bromidot tartalmazó „Tho-Radia” sorozat, két jóbarát, Alexis Moussali és dr. Alfred Curie révén. Az élelmes fiatalembereknek sikerült létrehozniuk az egyik legszélesebb körben értékesített mérgező kozmetikumcsaládot Franciaországban, bámulatos marketinglózungjaiknak és a megengedő piaci szabályozásnak tulajdoníthatóan. Na és persze a Curie névnek, amelynek semmi köze nem volt a tudós házaspárhoz, de remekül hitelesítette a sugárzó kozmetikumokat. 

Támad a kozmetikai ipar

A „mindenkori” Éva, ha mindezt épp bőrrel megúszta és még idejében szerencsésen kiábrándult, a következő vásárláskor már a csirkeembriós krémeket kereste. Hallotta ugyanis, hogy dr. Alexis Carrel, köztiszteletben álló francia sebész-biológus már a húszas évektől azon dolgozott, hogy bebizonyítsa, a csirkeembrió-kivonat külsődleges használatával fokozódik a bőr rugalmassága, csökken a szem körüli ödéma és javul az izomtónus. Ezzel kapcsolatban 1922-ben be is vezette a mágikus „trephon” elnevezést, azokra az anyagokra használva, amelyek valamilyen módon köthetők a sejtosztódáshoz.

A csirkeembrió-kivonat kis mennyiségben alkalmazva belekerült krémekbe, maszkokba és szérumokba tisztán vagy vitaminokkal vegyítve, placentakivonattal, lóvérszérummal, csukamájolajjal és méhpempővel.

A profitért versenyt futó francia kozmetikai társaságok már akkor is a szokásos „kimerítő laboratóriumi kutatások” mantrát sulykolták. Ez a frázis talán ma is ismerősen csenghet…

Mígnem 1961-ben kiderült, hogy a „csirkeembrió-elmélet” alapjaiban tudománytalan, így világossá vált, hogy az azt megelőző harminc-negyven év kozmetikai ámokfutása csak a forgalmazók zsebét tömte. Az örök ifjúság titka továbbra is megfejtésre vár.

Mindenkori Éva bőre túl volt már néhány merényleten, amikor tisztánlátását az 1950–1960-as években megjelenő placentás készítményekről szóló hírek homályosították el. Hideg extrakcióval emberi placentákból, magzatvízből és szarvasmarhák méhlepényéből gyártott termékek lepték el a világ drogériáinak polcait. Testápolók, szérumok, arc- és szemránckrémek, maszkok, cellulitkezelő emulziók, kézkenőcsök, rúzsok, szappanok, hajkészítmények és súlycsökkentő gyógyszerek, amelyek állítólag bizonyos „amniotikus anyagokat” is tartalmaztak. 

E kifejezést senki nem értette, de kellően tudományosnak bizonyult ahhoz, hogy szépségszalonokban fényterápiával és iontoforézissel igyekezzenek még mélyebbre juttatni az anyagokat. 

A szabályozó szervek szellős rendelkezései igen széles utat tártak a kivonatok kozmetikai alkalmazásának Európában. A tényleges hatásosságukra vonatkozó kísérleti eredmények többnyire azon a feltételezésen alapultak, hogy „ami a magzatnak jó, az a bőrnek sem lehet rossz”. Hát kell ennél több magyarázat? A kor Évájának biztosan nem. Vette és kente harminc éven keresztül, amiben még az időközben felbukkanó, szarvasmarhákat érintő száj- és körömfájásjárvány sem szegte kedvét, ahogyan az egyre több szőrnövekedési rendellenességtől tarkított arca sem. A humán- és a szarvasmarha-placentás krémek ugyanis hormontartalmúak voltak. Na de kit érdekel, ha a szomszédban élő másik Éva is ezt használja és esküszik rá?

Hiúságok vására

Ha azt gondolnánk azonban, hogy Éva legalább mára okosabb lett, tévedünk. Éva még ma is könnyűszerrel hozzá tud jutni placentás készítményekhez, például Dél-Koreából.

Amióta létezik internet, Évát információk milliárdjai érik el, ettől még inkább összezavarodott.

Valódi tudása nem lévén, együtt hullámzik a fősodorral, amivel tovább inspirálja a vegyipart a már amúgy is közel tízezer alapanyagból álló INCI-lista (International Nomenclature of Cosmetic Ingredients = Kozmetikai összetevők nemzetközi névjegyzéke) bővítésére. 

Éva bőre egyre érzékenyebb a rengeteg kemikáliától, amit születése óta zúdít rá. Kipróbálta már a teknőcolajat, a cápaolajat, a lóvérszérumot, a mirigyváladékos és ösztrogénes krémeket, majd később a kaviárosat is. Később hitt az aranymaszkban, a selyemszérumban, a kígyó- és méhméregben, a csiganyálban, az extrém savazásban és a retinolban, hogy aztán eljusson a mához: a peptidek forradalmához. És néhány botox- és hialuronsav-injekcióhoz az arcában. Fogalma sincs, ahogyan senkinek sem, hogy mit tesz mindez vele néhány év, évtized vagy generáció múlva, de mostanában úgy tűnik, hogy annak van igaza, aki hangosabban mondja. Figyeli az önjelölt influenszerek áltudományos videóit arról, hogy miben is rejlik az örök szépség fortélya, és fogalma sincs arról, hogy szinte szó szerint ugyanazokat a marketingmantrákat mormolja a szépségipar lassan százötven éve. 

Pedig ha mélyebben belegondolna, Éva bizony rádöbbenne, hogy a bőr néhány évezrede változatlan. Tudja és teszi is a dolgát. A környezet és az életmód az, ami változott, és egyre sajátságosabb tulajdonságkombinációkkal ruházza fel. Ha a bőr működésének lényegét megértené, egészen könnyedén tudna rájuk értő válaszokat találni. 

Éva még nem tudja, de a sokadik töltés, szálbehúzás, lézer, botox, szilikon és varázslatot ígérő csodakrém után talán megvilágosodik, hogy a jövő szépségápolása már nem a „tuningról” szól, hanem a bőr saját mechanizmusainak mozgósításáról. 

Olyan külső és belső környezeti feltételek megteremtéséről, amelyek nyomán a bőr képes a maximumot nyújtani úgy, hogy közben nem válik az egész arc önmaga tragikomikus torzójává. Az ehhez vezető út a növényi forrásból származó kozmetikai komponenseken keresztül vezet. Ezt súgnám Évának, ha találkoznánk. 

És még azt, hogy gyorsan keressen egy valóban felkészült szakembert (szerencsére a magyar kozmetikai képzés kiváló), aki képes mihamarabb lesegíteni őt a szépségipar szlogenekből és ígéretekből összetákolt szuperexpresszéről. Mert az elmúlt évtizedek megmutatták, hogy az akármilyen eszeveszett iramban kering is körbe-körbe, valahogyan mégsem visz sehová. 

Szakonyi Eszter

Képek forrása: Szakonyi Eszter: Időtlen szépség. Vintage Beauty Kozmetikai és Szépészeti Műhely, 2013

Kiemelt kép: Getty Images/Roy Pinney/Hulton Archive