Így lesznek sorsdöntő eseményekből fülbemászó slágerek – Négy Eric Clapton-dal története a zenész 75. születésnapjára

–

A „Lassúkezű” Eric

Eric Clapton születésének és gyermekkorának körülményei is némileg rendhagyók voltak. Édesanyja még csak tizenhat éves volt, amikor teherbe esett egy kanadai katonától, aki meg sem várta, hogy fia világra jöjjön, máris iszkolt vissza a feleségéhez Észak-Amerikába. A kis Ericet így javarészt nagyszülei nevelték, akikről ő egészen kilencéves koráig úgy tudta, a szülei. Vér szerinti édesanyja kedvét azonban cseppet sem vette el a kanadai katonáktól az első kudarc, később hozzáment egy másik kanadai katonához, akivel Kanadába költözött, hátrahagyva fiát. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Clapton nem tartozott a jó tanuló, jó sportoló elit gyerekek csapatába, igazi rosszcsont volt (még saját bevallása szerint is).

A csínytevésen kívül csak a gitározás érdekelte onnantól fogva, hogy tizenhárom évesen büszke tulajdonosa lett egy akusztikus gitárnak, amin autodidakta módon tanult meg játszani. (Nem ment könnyen, a sok kudarc miatt abba is akarta hagyni, ez talán motivációul szolgálhat világsztár wannabe-knek, akik hasonlóképp küszködnek a kezdeti nehézségekkel – ne adjátok fel!)

Zenészi karrierje nem sokkal később, tizenhét éves korában indult világhódító útjára, azóta kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, sikerekkel, kudarcokkal, superbandekkel és szóló időszakokkal, illetve jó pár személyes tragédiával, szomorú eseménnyel, heroin- és alkoholfüggőséggel, majd kigyógyulással megspékelve, de rendületlenül tart. Mindez számokban az adatkedvelőknek: százharmincmillió eladott lemez világszerte, tizennyolc Grammy-díj, a Rock and Roll Hall of Fame-be pedig háromszor is bekerült, egyszer mint szóló előadó, ezen kívül pedig a Cream, illetve a Yardbirds tagjaként.

1. Tears in Heaven

„Erősnek kell lennem, és ki kell tartanom, mert tudom, hogy nem tartozom ide, a mennyekbe.”

Eric Clapton talán legszélesebb körben ismert dalának hátterét egy hátborzongató szerencsétlenség adta: egyetlen fia, Conor négy és fél éves volt, amikor 1991. március 20-án véletlenül kizuhant egy New York-i apartman 53. emeleti, nyitva maradt ablakából. A tragédiától lesújtott zenész az eset után bő fél évig egyáltalán nem zenélt, és nem lépett fel. Végül mégis a muzsika segített neki elindulni a gyógyulás útján. „Szinte tudat alatt használtam a zenét egyfajta gyógyszerként, és működött. Nagyon sok boldogságom és gyógyító erőm lapul a zenében” – mesélte jóval később egy interjúban. A téma érzékenysége és személyes vonzata miatt talán furcsa, hogy mégis ketten írták meg Will Jenningsszel együtt a dalt. Érthető módon eleinte Jennings is ódzkodott a feladattól, amikor Clapton megkereste az első kész versszakkal a tarsolyában, és a segítségét kérte a befejezéshez, ám egy ilyen kérésre nem lehetett nemet mondani.

A dal elképesztő karriert futott be, több mint 2.8 millió példányban kelt el fizikai és digitális formában csak Amerikában, és számtalan díjat nyert. Az sem elhanyagolható tényező, hogy az eset és a dal kapcsán sokkal több figyelmet fordítottak a gyerekek otthoni biztonságára is.

A tragikus esetnek azonban van egy még inkább szívbe markoló mozzanata. Pár nappal a baleset előtt a kisfiú levelet akart írni Claptonnak, amihez az édesanyja, Lory Del Santo segítségét kérte. Ő évekkel később egy interjúban így mesélt róla:

„Megkérdezte, hogy mit írjon, mire én azt feleltem, írd meg neki, hogy „szeretlek, apu”. Így is tett. Aztán, amikor megérkeztünk Londonba, Eric levelet kapott. Ez a temetés után történt. Ott voltam. Kinyitotta a borítékot, és ott volt ez a levél. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot.”

Clapton tehát Will Jenningsszel együtt írta meg a kisfiú haláláról szóló dalt, melyben Clapton egyfajta békére lel. Ráébred, hogy neki most erősnek kell lenni, tovább kell lépni, mert az ő helye még nem a mennyországban van, egyúttal a fia bocsánatát is kéri.

Maga a dal azonban, Clapton saját bevallása szerint nem feltétlenül borongós, elkeseredett alkotás, inkább sugall némi optimizmust. „A kérdésem az volt, hogy »foglak még újra látni?« – bizonyos értelemben tehát ez nem egy szomorú dal, hanem a hitről szól. Amikor arról beszélek, hogy nem lesznek könnyek a mennyben, az egyfajta reménykedés az újra találkozásban. Aggasztott, hogy ha esetleg egy nap összefutunk a mennyország hotelének halljában, nehogy csak úgy elsétáljunk egymás mellett.”

2. Layla

„Layla, térdre rogyok előtted, Layla, könyörgök, drágám…”

A szomorúbb vizekről evezzünk most valami vidámabb, vagy legalábbis szerelmesebb felé, még ha van is ebben némi pikáns felhang. Másik nagy klasszikusát, a Layla-t ugyanis jó barátja, George Harrison akkori feleségéhez, Pattie Boyd Harrisonhoz írta Clapton 1970-ben.

Hogy miért Layla akkor a címzett neve? Nos, Clapton a saját szerelmi vallomását elrejti egy XI-XII. századi perzsa költemény elemei mögé. Ganjavi Nizami perzsa költő versével – melyet egy VII. századi arábiai mese ihletett, – a Layla és Majnun történetével, egy barátja ismertette meg Claptont, aki érzett némi párhuzamot az ősi történet és Clapton Pattie iránt táplált szerelme között.

A muzulmán Rómeó és Júlia történet röviden: Qays, a Banu 'Amir törzs költője már gyerekkora óta olyan heves szerelemmel égett a szépséges Layla iránt, hogy innen kapta becenevét is, Majnun ugyanis őrültet, bolondot jelent. Layla azonban hiába viszonozta érzelmeit, az apja inkább egy másik férfihoz adta feleségül. Clapton nótájában erre utalhat e sor: „hozzuk ki a legtöbbet ebből a helyzetből, mielőtt teljesen elveszítem az eszemet”. Később Layla meghal, hivatalosan betegségben, de sokan úgy tartják, valójában a beteljesületlen szerelem ragadta el az élők sorából.

A dallal egyébként Clapton is roppant elégedett volt (abszolút jogosan, sikít fel bennem a rajongó rögvest). „Nagyon büszke vagyok arra a dalra. Soha nem fogok tudni hozzászokni a tudathoz, hogy a birtokosa lehetek egy ilyen erejű dolognak. Teljesen kiüt, valahányszor játszom.”

– nyilatkozta még a dal születése után tizennyolc évvel is.

Pattie Boyd jó darabig még nem viszonozta Clapton érzelmeit, aki e kudarc miatt a heroinban talált magának (átmenetileg) vigaszt. Négy évvel később aztán – immár drogoktól tisztán – újra bejelentkezett az álomnőnél, Pattie szíve körül pedig ez alkalommal már megtört a jég, Clapton és Boyd egy pár lettek, George Harrisonnal pedig mindketten továbbra is jó viszonyt ápoltak. (George Harrison előszeretettel emlegette innentől fogva Claptont husband-in-law-nak, ami a vulgárisabb „lyuksógor” megfelelőnek egy jóval szofisztikáltabb megfogalmazása.) A két zenész barátságán tehát nem esett csorba, sőt, Harrison 2001-ben bekövetkezett haláláig gyakran léptek fel együtt. 

A szerelmespár kapcsolatának nehézkes kezdeteit azonban nem koronázta meseszerű, örök boldogság. A Clapton-Boyd nászra hamarosan több egymással összefüggő dolog vetett egyre sötétebb árnyékokat: Clapton ivászata, hűtlenkedései (többek között kisfiának, Conornak olasz származású modell édesanyjával való viszonya), illetve a sok sikertelen gyerekvállalási kísérlet végül teljesen aláásta a kapcsolatukat. Hivatalosan 1989-ben váltak el, de már évekkel korábban szétköltöztek. 

3. Wonderful Tonight

Pattie később úgy nyilatkozott, hogy talán nem is annyira őutána vágyakozott Clapton, mintsem inkább azt szerette volna megkaparintani, ami eredetileg Harrisoné volt… Ezzel együtt Pattie-t a rock történet egyik fontos múzsájának tartják, a Laylán kívül Claptont a Bell Bottom Blues és a Wonderful Tonight című slágerek írására is ő ihlette. Ez utóbbi gyönyörű szerelmi vallomás azon az estén született, amikor Eric és Pattie a McCartney-házaspárhoz készülődött vendégségbe, ám Pattie nem tudott dűlőre jutni, mit vegyen fel, így ruhapróbálgatás közben újra és újra a férje elé állt, hogy megkérdezze, elfogadhatóan néz-e ki. Végül megérkeznek, amikor…

„Elmegyünk a partira, ahol minden szem 

a gyönyörű nőre szegeződik, aki velem érkezett.

Ő aztán megkérdezi tőlem: Jól érzed magad?

Azt felelem: Csodálatosan vagyok ma este.

Csodálatosan vagyok, mert látom 

a szerelmet a szemedben.”

És azt se felejtsük el, hogy George Harrison If I Needed Someone című dala, a Something és a For You Blue sem születhetett volna meg Pattie nélkül.

4. Golden Ring

„Sokan mondták, hogy én mosolyt csaltam az arcodra. Minden jól is ment, de aztán meghallottad, hogy újranősült.”

Egy 1999-es interjúban, amikor megkérdezték Claptont, hogy melyik az ő kedvence a saját számai közül, akkor a Golden Ringet választotta, mert „titokzatos, az emberek nem ismerik, és mert a házasságról szól”.

Mint a fent említett dalai, ezt is a Harrison, Boyd és közte feszülő szerelmi háromszög ihlette, ám ez a dal már inkább az események végének krónikája. Boyd később nyilatkozataiból is kiderül, élete szerelmének Harrisont tartotta, így érthető módon érzékenyen érintette, hogy volt férje 1978 szeptemberében feleségül vette Olivia Trinidad Ariast, akitől egy hónappal korábban kisfia született. Clapton azonban nem volt kifejezetten együtt érző – amit persze meg lehet érteni. „(Az esküvő híre Pattie-nek) nagyon rosszulesett, amit én, arrogáns módon, képtelen voltam megérteni. Úgyhogy írtam egy dalt, ami így végződik:

„ha adnék neked egy karikagyűrűt, az boldoggá tenne? Akkor énekelnél?” 

Hogy ez volt-e a kiváltó ok vagy sem, azt nem tudom, de Clapton és Boyd 1979. március 27-én végül szintúgy megházasodtak.

Ezekből a történetekből is látszik, hogy az élet bizony gyakran kacskaringós, fel-le, jobbra és balra hullámzik, nem tudhatjuk, hogy a következő sarkon nem lapul-e egy olyan esemény, ami miatt majd pont rólunk vagy épp miattunk fog egy következő generáció slágereket hümmögni az orra alatt. 

Fiala Borcsa 

Források: ITT, ITT, ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Koh Hasebe/Shinko Music