Ma már talán el sem tudnánk képzelni az életünket teflonedény nélkül. Kevesebb olajat vagy zsiradékot kell felhasználnunk a sütéshez, nem ég bele az étel, mivel szinte semmi sem tapad meg a felszínén, és könnyen tisztítható. Nem csoda, hogy a teflon gyártója első körben a háziasszonyokat környékezte meg: használj teflont! És tölts kevesebb időt a konyhában! Már lassan hetven éve élünk együtt vele, és ahogy kinéz, ez még jó sokáig nem fog változni.

A teflon szinte semmivel sem lép reakcióba. Tapadásmentes. Szennyeződés- és víztaszító. Megannyi nagyszerű tulajdonság, amely messze túlmutat a konyhai felhasználáson. Különböző változatai a repülőgép-, autó- és számítógépgyártástól kezdve a bútor- és ruhaiparon át egészen az élelmiszer-csomagolásokig ma már mindenhol jelen vannak. Szó szerint körülvesz minket a nap szinte minden percében. Megkönnyíti az életet.

Idővel számos pletyka kapott szárnyra a konyhai eszközök kapcsán. Ne használj fémeszközt, nehogy megkarcold! Ne súrold! Ha összekarcolódott, ne használd! Ne hevítsd túl! Egy-két évenként cseréld le! Vajon melyik igaz, és melyik nem? Ezek éppoly haszontalan városi legendák, mint a kiskanál a bontott pezsgősüvegben, vagy azért van valami valóságalapjuk?

Okozhat-e egyáltalán mérgezést egy konyhai eszköz, amelyben ételt készítünk? Csak nem dobnának piacra ilyen terméket!

Különben is, Állam bácsi vigyáz ránk. Védi a fogyasztókat. Védi a környezetet. 

Sötét vizeken

1998-ban egy Wilbur Tennant nevű szarvasmarha-tenyésztő becaplatott az Ohio állambeli Taft Stettinius & Hollister ügyvédi irodaházba egy doboz videókazettával, és Rob Bilottot kereste. Ízes akcentussal, amelyet Rob alig értett meg, megvádolt egy népszerű vegyipari óriáscéget, hogy veszélyes anyagokat tart a közeli hulladéklerakóban, és megmérgezi vele a környéket. Az ügyben Bilott segítségét kérte. A farmer nem tudta, hogy Rob épp akkor vált a Taft Stettinius & Hollister partnerévé. Ahogy azt sem, hogy az ügyvédi vállalkozás fő profilja pont a vegyipari vállalatok védelme.

Ezzel vette kezdetét az a másfél évtizedes jogi procedúra, amely a felelőtlen vállalati magatartás egészen új szintjeit tárta fel (igen, mindig van lejjebb), valamint az emberiség történelmének legnagyobb szabású orvosi vizsgálatához, és egyben a világ legnagyobb kártérítési összegéhez (több mint 670 millió dollár) vezetett.

A vegyipari cég nem más, mint a teflon gyártója.

Reflektorfényben

Sötét vizeken a katolikus papok gyermekmolesztálásáról szóló Spotlight nyomdokvizén érkezik hozzánk, és a thriller és a tárgyalótermi filmek feszültségét elegyíti az életrajzi drámával. Todd Haynes, a Carol, a Távol a mennyországtól és a Bob Dylan-film, az I’m Not There Oscar-jelölt rendezője készítette. Haynes lecserélte múzsáit (Cate Blanchettet és Julianne Moore-t) Mark Ruffalóra, aki legalább akkora drámai vénát domborít itt, mint az Életünk apuval című filmjében. Ráadásul producerként is helyt áll, mert rendkívül fontosnak tartotta, hogy ez a film elkészüljön, és minél több emberhez eljusson.

Sötét vizeken című filmnek két főszereplője van: Rob Bilott ügyvéd, aki az ellenoldalról igazolt át a környezetvédők táborába, és akit Mark Ruffalo tökéletes visszafogottsággal személyesít meg. A másik egy fluortartalmú felületaktív vegyi anyag, amelyet a teflongyártáshoz használnak: a PFOA (perfluoroktánsav).

A vegyszer, amelynek rövidítését soha nem fogod elfelejteni, ha láttad a filmet. Mert addigra amúgy is a részeddé vált. És most már örökké veled is marad.

Mr. Brockovich

Sötét vizeken olyan, mintha újraforgatták volna Julia Roberts és Steven Soderbergh közös remekét, az Erin Brockovichot. A két megtörtént eset között a valóságban alig néhány év telt el – úgy látszik, a történelem tényleg ismétli önmagát. Haynes filmje éppoly precízen adagolja nézőinek az állkoppantó tényeket, mint a Spotlight: nagyon nem akarjuk látni, hallani, tudni és átélni, de egyszerűen muszáj. Főleg azért, mert ezúttal mi magunk is áldozatok vagyunk.

A film igazi sztárparádét vonultat fel: Ruffalo mellett Anne Hathaway, Tim Robbins és Bill Pullman is tiszteletét teszi. Különösen Hathaway tesz ki magáért Bilott feleségeként, aki ügyvédi karrierjét áldozza fel a gyereknevelés és a háztartás oltárán. Jut neki egy-két drámaibb pillanat, amelyet a színésznő ki is használ. Mind az Erin Brockovich címszereplője, mind Rob Bilott a Sötét vizeken-ben képtelen egészséges egyensúlyt tartani a munkában és a magánéletben: onnantól kezdve, hogy az ügy személyessé válik, minden felborul. Mindenki hősei a hátországban csak antihősök lehetnek.

Vihar a polipropilén biliben

Egy cég, amely bármit megtehetett, és meg is tett. Nemcsak a saját dolgozói életét veszélyeztette, kísérletezett is rajtuk, az eredményeket pedig eltitkolta a megbetegedett emberek elől, de a gyárak közelében élő lakosság körében is, mivel a cég a folyóvizekbe eresztette a vegyszereit, megmérgezve ezzel az ivóvízkészletet. A rák számos változata, születési rendellenességek, illetve meddőség alakult ki köztük. Ezen kívül szabotálta a PFOA egészségkárosító hatásairól szóló tudományos kutatásokat. 

Ha személy volna, emberiesség elleni bűnökért már rég elítélték volna. Gyilkosnak és tömegmészárosnak bélyegezték volna. Több milliárd dolláros forgalmat lebonyolító konszernként azonban egészen más a helyzet. 

A jogi elbírálás nem kötelez szankciókra. Te írhatod a saját törvényeid. Vagy akár át is írhatod őket. A Dagobert bácsiéhoz hasonló vagyon nem csupán empátiagyilkos: kiöli a lélekből az emberséget.

Rob Bilott azonban nem csupán egy céget leplezett le: hadat üzent egy egész iparágnak. A vegyipar elavult, korrupt jogi szabályozásának. Mindazon törvényeknek, amelyek lehetővé teszik, hogy a vegyipari cégek kamikaze módon rombolják a környezetünket, és szabályozatlan vegyi anyagokkal töltsék meg az életünket. 

Mert a környezetvédelmi hivatal csak azután vehet górcső alá egy vegyi anyagot, ha az már valami problémát okozott. A szabályozatlan anyagok egészségügyi határértékeit pedig maguk a nagyvállalatok határozhatják meg. Agyrém!

Két évvel ezelőtt a Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be egy dokumentumfilm, amely már a Sötét vizeken előtt foglalkozott a témával. A The Devil We Know című doku, miközben a játékfilmnél sokkal jobban elmélyed a témában, bemutatja nekünk Bucky Bailey-t: az időközben már felnőtt kisfiút, aki édesanyja PFOA-mérgezése következtében születési rendellenességekkel jött a világra. A film földbe döngöli a vegyipari céget, és megkapó portrét fest Buckyról: a mindennapjairól, a félelmeiről és az álmairól, amelyekre letörölhetetlen jelet nyomott egy megakonszern.

Az ördög a részletekben rejlik

Az igazságot a részigazságok takarják el a legjobban. Erin Brockovich és Rob Bilott is csak összeszedegette a szanaszét szórt kirakós darabjait. Minden ott volt szem előtt, csak hát, ugye, ahogy mondani szokás: fától az erdőt!

A jogi stratégia része: kiszivárogtatni az igazságot. A vegyi cég is kiértesítette a közeli városka, Parkersburg lakosait az ivóvíz szennyezettségéről – egy formalevéllel a vízszámla mellett, amelyet jóformán senki sem olvas el –, majd rögtön bagatellizálta is a dolgot. Apró kis szennyezés, az egészségügyi határérték alatt. Azon határérték alatt, amelyet a cég maga határoz meg!

Elhanyagolható mértékben mérgező. Megannyi pikogramm, ami aztán nanogrammokká, majd mikrogrammokká áll össze. Amennyi szart kap a nyakába az emberi szervezet, nem csoda, ha idővel besokall. Minden pohár megtelik egyszer. A kemikáliáktól bűzlő korunkban az életet immár patikamérlegen mérik. 

A kényelemért cserébe szervekkel fizetünk. Mit ér egy pajzsmirigy? Hát egy vese? Egy meg nem született gyermek? Mennyit kóstál egy kihalásra ítélt növény- vagy állatfaj? Az élettelenné üresedő óceán? A mérleg nyelve mégis mindig a szintetikus molekulamodell felé billen.

Vicc a köbön! Egy cég szennyezi a környezetét, megmérgez engem, téged, minket, és pusztán polgári peres eljárást lehet ellene indítani?! Más hibájából haldokolva is csak annyit tehetünk, hogy tartjuk a markunkat a véres pénzért? Iustitia mérlege egészen biztosan teflonbevonatú: az igazságot éppúgy taszítja, mint a vizet. 

Forever Chemicals

A PFOA-tól szinte lehetetlen megszabadulni. A napfény, a mikrobák, még a hő sem bontja le. Az ipari hulladék és a fogyasztási termékek révén mindenhová elér. Nemrég felmérés készült: a világ legeldugottabb helyein élő szervezetekben is megtalálták. Nem születik ma újszülött a világon, akinek ne lenne ott a vérében. Ott van az enyémben és a tiédben. Nem ürül ki soha a szervezetből. Csak felhalmozódni képes. Előbb-utóbb élő szövet leszünk a plasztikvázon. Lassan úgyis be-PET-palackozzuk az egész bolygót.

A gépektől féltünk. Végül a műanyag okozza a vesztünket. 

A PFOA-t 2015 óta nem használják a teflongyártásban. Önkéntes (?!) alapon vonták ki a forgalomból a vegyipari cégek. „Szerencsére” találtak alternatívát. Mivel új anyagról van szó, nincs biztonsági szabvány, és nem kötelező a tesztelés. A patkányokon végzett kísérletek mindenesetre ugyanolyan elváltozásokat mutattak, akárcsak a PFOA esetében. Nemrég már a nyomait is felfedezték az észak-karolinai Cape Fear folyóban. Polietilén csöbörből polisztirol vödörbe? 

Nem vagyok harcos környezetvédő. Tisztában vagyok vele, hogy műanyag nélkül visszamehetnénk a kőkorszakba. Élvezem és használom a kor vegyipari vívmányait. Csupán azt szeretném, hogy ne tévesszük szem elől az eredeti célt: az élhetőbb jövő megteremtését a mindent felélő jelennel szemben. A PET-palackokból összeálló úszó szigetekre, és ne a jegesmedvékre mondjuk: az unokáink sem fogják látni. 

                                                                                                       Bányász Attila

Képek: Vertigo Média