Hét különleges nőerőmű a popszakmából, akinek dalaiból erőt meríthetsz
Támogatott tartalom
Az év végi best of-listákat böngészve régóta egyértelmű, hogy 2010 óta a nők évtizedét éljük a zenében. Változik a nemek aránya, felülírjuk az automatizmusokat, átalakul a szépséghez, a külsőhöz, a fiatalsághoz való viszonyunk – és mindebben óriási szerepük van azoknak az úttörő nőknek, akik sokkal nehezebb iparági környezetben taposták ki az utat a jövő női sztárjai számára. Van egy Bad Girls című lejátszási listám Spotify-on: csakis női előadók dalai szerepelnek rajta. Akkor szoktam hallgatni, ha erőre, magabiztosságra van szükségem. Talán nektek is jól jön néhány tipp, kik a kedvenc előadóim, akiknek a dalai inspirálnak és feltöltenek. Csepelyi Adri írása.
–
Tori Amos
A zongoraművésznek induló, aztán énekesnői pályára váltó Tori Amos sosem tartozott az igazán mainstream énekesnők közé, ám mindig is fontos üzenete volt. 1994-es, Me and a Gun című száma azt a traumát dolgozza fel, amikor 21 éves korában megerőszakolta és órákon át fogva tartotta egy férfi, aki arra kényszerítette, hogy az aktus közben énekeljen neki. Az ebből született dalt Amos sok-sok éven át minden koncertjén elénekelte akkor is, ha ez bevallottan szenvedést okozott neki – így szerette volna, ha a közönségben lévő áldozatok tudják: nincsenek egyedül, és beszélni kell a traumáikról.
Amos általában konceptlemezekben, korszakokban gondolkodik, és alaptémája a nőiség, nőiesség.
Külsejét kaméleon módjára képes változtatni, szeánsz-szerű koncertjein magát kíséri zongorán, és a legbensőbb félelmeiről, szerelmi kríziseiről meg egy sor fontos közéleti dologról is énekel a természetvédelemtől a családon belüli erőszakig. Mindezt úgy, hogy sohasem didaktikus.
Missy Elliott
Az idei év egyik nagy zenei eseménye volt, hogy Missy Elliott, a hiphop-történet egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) női előadója tizennégy év után új lemezzel jelentkezett. A kétezres évek elején Missy Elliott a hírhedten hímsoviniszta hiphop-szcénában a nők szexuális szabadságáról, erejéről rappelt.
Tette mindezt úgy, hogy megjelenésének nem volt sok köze a kor szépségideáljához. Missy Elliott elsöprő tehetsége azonban elegendő volt ahhoz, hogy felülírjon egy csomó ostoba berögződést.
A legnagyobb férfi rapperek versengtek, hogy bekerülhessenek a videoklipjeibe (vagy netán közös számot csinálhassanak vele), ő pedig a divatvilágot is meghódította. Hogy mivel? Azzal, amiben mindig is jól érezte magát: háromcsíkos melegítőkben. Missy Elliott majd’ másfél évtizedes „eltűnése” mögött szomorú ok áll: a rapper-énekesnő súlyos autoimmun betegséggel küzd, és állapota csak a háttérmunkát tette lehetővé. Így aztán producerként is begyűjtött jó pár Grammy-jelölést. Most pedig visszatért, a tőle megszokott futurisztikus bítekkel és a semmihez nem hasonlítható látvánnyal. Missy Elliott ugyanis nem csupán hangzást tervezi meg, de a koreográfiától a sminkig mindent. Minden egyes videoklipje műalkotás. Nem csoda, hogy ő lett az első női hiphop-előadó, akit beiktattak a Dalszerző Hírességek Csarnokába.
Björk
Amikor a kilencvenes évek elején feltűnt ez a törékeny izlandi kislány a könnyűzenében, úgy tekintettek rá, mint valami tünékeny tündérre. Aztán hamar kiderült, hogy Björk nem csupán kedves arc, bájosan csacsogó lány, aki azt meséli Amerika legnézettebb tévéshow-jában, hogy a világsztárrá válásban az a legjobb, hogy végre kipróbálhatta, milyen vonaton utazni (Izlandon ugyanis nincs vasút).
Hanem Björk a könnyűzene történetének egyik leginnovatívabb, legfontosabb és leginkább öntörvényű figurája.
Ennek (és számtalan díjának, az egekig magasztaló kritikáknak és a sikereknek) ellenére Björk még az ötvenedik születésnapja környékén is arról beszélt, hogy hiába végzi ő a zeneszerzés és a produceri munka 99 százalékát, ha a masteringre (azaz a zenei munkálatok utolsó fázisára) beszáll egy-egy férfiproducer, akkor a lapok úgy tálalják, mintha a férfi valósította volna meg Björk elképzeléseit. Vulnicura című lemezén a válását dolgozza fel olyan döbbenetesen naturalista módon és őszintén, hogy arra csak kevés példát találunk a poptörténetben. Ehhez képest egyik Facebook-bejegyzésében arról panaszkodott, hogy az albummal bekerült a „szakítós lemezes tragikus hősnő” skatulyába, tehát az, hogy ő lényegében élve boncolta saját magát, a hallgatóság érzéketlenebb részének nem ment át – azoknak, akik képtelen nem klisék mentén gondolkodni. Pedig ha valakinek, hát Björknek nincs és soha nem is volt köze semmiféle kliséhez.
Lizzo
Képszerkesztőnkkel, Kerepeczki Annával rajongunk ezért a féktelen amerikai csodáért. Az amúgy fuvolista képzettségű Lizzo szövegeiben és színpadi show-jával is a saját testünk szeretetére buzdít, abban erősíti meg a rajongóit, hogy a szexuális vonzerő, vágy és élvezet nem kilók vagy testalkat függvénye. És hogy ezt milyen ellenállhatatlanul teszi? A nyáron láttam őt élőben a Glastonbury fesztiválon, és akkora tömeg gyűlt össze a koncertjére, hogy alig fértem oda az egyik legnagyobb színpad előtti hatalmas térre. Az őrületes hangú Lizzo harcos LMBTQ-jogi aktivista, és Missy Elliott nyomdokain haladva (nemrég adtak ki közös számot) mutatja meg a világnak, hogy végső soron kizárólag a tehetség számít.
Joan Jett
Ha valaki nagyon felbosszant azzal, hogy nőként mit kellene és mit nem volna ildomos tennem, mindig ugyanazt a számot keresem meg Spotify-on: a Bad Reputation című Joan Jett-számot.
Ez a dal sohasem öregszik, ahogyan Joan Jett sem – legfeljebb az évek hagynak nyomot az arcán, ami ettől csak még eredetibbé válik.
Jett a The Runawaysszel, a kizárólag nőkből álló rockzenekarral vált legendássá a hetvenes évek második felében. Aki látta a róluk készül mozifilmet, az tudja: Japánban például olyan tömeghisztériát váltottak ki a turnéjukon, hogy nemegyszer a testi épségük forgott veszélyben. A Runaways feloszlása után saját zenekart alapított Joan Jett & the Blackhearts néven, és ezzel a bandával is számos nagy slágert jegyez. Jett stílusikon és pionír egyszerre: állhatatos munkája nyomán sok-sok kislány hitte el, hogy neki is helye van a rockzenében. A dalszerző-énekesnő több mint két évtizede vegetáriánus, és harcos állatvédő.
St. Vincent
Az amerikai Annie Clarke a kizárólag mainstream popzenét fogyasztó közönség számára szinte észrevétlenül lett napjaink egyik legfontosabb női előadója és inspirációs forrása. 2014-es, St. Vincent című albuma Grammy-díjat hozott neki, emellett pedig a világ legrangosabb szaklapjai választották az év albumának. A St. Vincent nevű perszónájával a kritikusok kedvencévé váló, ugyanakkor kommerciálisan is magasan jegyzett Clarke nemcsak zeneileg kiemelkedően fontos, hanem azért is, amit a női egyenjogúságért tesz a köztudottan férfiak uralta zeneiparban. Jellegzetes gitárját ő maga tervezte, méghozzá úgy (noha nem ez volt az elsődleges szempont), hogy az a női test paramétereihez igazodjon. Apróságnak tűnik, de egyáltalán nem az: a nők a kezdetek óta a férfiak számára tervezett hangszereken kénytelenek játszani. Annie Clarke saját karrierje mellett producerként is nagyon sikeres, és számos női előadóval dolgozik együtt a stúdióban, fittyet hányva az iparági sztereotípiákra, amelyek szerint az ilyesmi nem női meló.
Janelle Monáe
Életem egyik legnagyobb koncertélményét köszönhetem az amerikai színész-énekesnőnek, akit nagyjából úgy tudnék leírni, hogy zeneileg, előadóművészileg Prince, Michael Jackson és Pharrell Williams az előképe, miközben őseredeti és utánozhatatlan. Énekel, rappel, dalt ír, gitározik, lélegzetelállítóan táncol és színésznőként is komoly feladatokat kap. Olyasvalaki, aki sztárnak született, és tökéletesen uralja a színpadot, nem tudod levenni róla a szemed. A Glastonbury fesztiválon szemtanúja voltam annak, ahogyan koncertje végén Monáe a mutatóujja egyetlen mozdulatával (!), egy árva szó nélkül letérdeltetett több tízezer embert. És mi mindannyian leborultunk tehetsége és zabolázhatatlan szenvedélye előtt, amellyel a szeretetről, a nők erejéről és az egyenlőségről beszélt. Amikor pedig mindenki térdelt (aki nem akart, azt a közönség hamar megrendszabályozta), Janelle levetkőzött, és mezítláb, egy szál fekete bodyban besétált a közönségbe, amely szétnyílt előtte, akár a Vörös-tenger – hogy aztán az énekesnő egyetlen intésére összezárjon, és tomboljon tovább. Varázslat volt, ahogyan a díjátadó gálákon rendre fekete-fehérben parádézó Monáe teljes életműve is az. Olyan fontos témákkal foglalkozik, mint az emberi jogok, a fegyverviselési törvények vagy a női szexualitás.
Önazonos arcokra sugárzó belső erő, kurázsi, büszkén vállalt ügyek és tehetség, tehetség, tehetség.
Mindannyian beleszakadunk néha a saját életünkbe, ezt nem kell és nem is szabad eltagadni. Ez a hét utánozhatatlan nő a Bad Girls-lejátszási listámról mindig kéznél van. Használjátok az erejüket!
Csepelyi Adri