–

A nagyszabású emberkísérletet 2015-ben kezdtem, amikor – az apokaliptikus felújítás miatt – nem mi álltunk a ház népszerűségi listájának élén. A földszinti Terike néni* azt kiabálta, hogy rákos lesz az elszállításra várakozó, bombabiztosan bezsákolt sittünktől, a vele szembe lakó Józsi meg hol azt akarta bebizonyítani, hogy felülről kiégettük a(z amúgy illegálisan telepített) napvédő ponyváját, hol azt, hogy elloptuk a szőnyegét. A mellettünk lakó Melánia szerint a kaktuszaim veszélyt jelentettek a lakók testi épségére, ezért leveleket írt különféle kinyomtatott jogszabályokkal, hogy tüntessem el a növényeket.

Két éve, amikor mintegy húsz kiló birsalmából főztem sajtot, szeltem egy-egy kis darabot minden lakónak. Fehér zsírpapírba csomagoltam, mindegyik mellé írtam egy rövid üzenetet a nevünkkel, és karácsony első napján, elutazásunkkor a kilincsekre akasztottam őket. A második emeleti Pirike néni cukorbeteg, ezért neki vettem diabetikus szaloncukrot, és üzenetben hagytam meg, hogy egye csak meg nyugodtan, nem lesz baja tőle.

Mire visszajöttünk, egy kézzel írt, némi megilletődöttséget tükröző üzenet várt a kaktuszos Melániától, egy fenyőág (nem diabetikus) szaloncukorral díszítve Pirike nénitől és egy pici, faragott angyalka a szemben lakó lánytól.

Év közben többször megkérdezték, hogy vagyunk, jókívánságaikat küldték a betegeskedő Winstonnak, és a veszélyes kaktuszaim sem kerültek szóba többet, pedig nem pakoltam őket sehová. Pirike nénitől kaptunk egy dinnyét és egy cserép virágot. Melánia kölcsönadott egy dugóhúzót, amikor házibulit tartottam. A napvédő ponyvás Józsi néha köszön.

Néha.

 A második év – Alakul ez

2016-ban már Mikulás-napon megjelent egy szaloncukros fenyőág és egy csokimikulás az ajtónk mellett (Pirike néni).

A kísérleti alanyok ezen a karácsonyon mézeskalácsot kaptak kis, barna papírzacskókban, amelyre azt nyomdáztam a két kis kezemmel: köszönöm. Hogy mit köszönök, azt nem fejtegettem (ez is a kísérlet része), ellenben kézzel írott jókívánságokat is raktam a zacskókba,

amelybe a világbéke és az ideológiai-vallási szabadság jegyében öt- és hatágú csillagok, svéd királyi korona, szívecske, négylevelű lóhere, múmin- és Goethe-mellszobor alakú mézeskalácsok kerültek. (Igen, tudom. Elég eklektikusak a sütiszaggatóim.)

Amikor visszatértem vidékről, ott várt egy újabb szaloncukros fenyőág a rácsra tűzve, egy kézzel írott, míves képeslap a földszinti szomszédtól, aki múlt évben nem írt, és egy aprócska csomag bonbonokkal, kedves üzenettel a kaktuszos Melániától. Terike néni egyelőre nem reagált semmit, de a múltkor azt mondta, gyönyörű vagyok a kék stólámban.

Bár ebben az évben a mézeskalács kicsit nehezen puhult meg, a kísérlet során egyetlen alanynak sem esett bántódása.

A harmadik év – Ezentúl nyíltan csináljuk

Emberkísérletem harmadik éve (2017) csodálatos meglepetéssel indult.

Két szomszéd már azelőtt a rácsunkra csempészte az ajándékát, hogy én leszállítottam volna a mézeskalácsos csomagokat. Emellett kézzel írt üzeneteket is kaptunk, aláírással meg minden. Ez arra engedett következtetni, hogy az ajándékozás bekerült a kánonba, ezentúl nyíltan csináljuk. Szokást teremtettem.

Már legalábbis annál, aki hagyta.

Mert akadt olyan is (nem akarok ujjal mutogatni, de a ponyvás Józsi az), aki egy mukk nem sok, annyit sem szólt az immár menetrendszerűen érkező figyelmességemre. Ezért amikor egy üzletben járva pénisz alakú sütikiszúrót találtam a kínálatban, erősen elfogott a vágy, hogy megvegyem, és ezzel készítsem el az ő ajándékát.

De persze úrinő maradtam. Egy darabig.

Aztán karácsony előtt elment párszor köszönés nélkül a lépcsőházban mellettem, és kicsit bepipultam, úgyhogy arra gondoltam, rajzolni még mindig rajzolhatok péniszt a mézeskalácsára.

Noha az erről indított szavazáson az ismerőseim elsöprő többséggel szavaztak Facebookon a péniszes küldeményre, én pedig zseniális üzenetet találtam ki a kukis mézeskalácshoz („Kapd be nyugodtan, már nem olyan kemény, mint tavaly!”), a felebaráti szeretet jegyében nem rajzoltam fütyit, egyszerűen csak kihagytam a goromba szomszédot az ajándékozásból.

Arra apelláltam, hogy látni fogja, hogy mindenki más kilincsén ott a csomagom, és ezért magába száll majd. Esetleg, hogy mekkora rohadék vagyok. (Pedig nem is sejti, mi volt a B terv.)

És ami azóta van

A negyedik évre már ünnep sem kellett a kedvességekhez. Természetessé vált, hogy mindenki köszön mindenkinek. Kisebb villongásoktól eltekintve nincsenek konfliktusok, a lakógyűlésen egyhangúlag szavaztuk le a házhoz tartozó kert beépítését is például. Cserélgettünk süteményt és parfümöt, Puszi kapott vitamint ajándékba (és többen is felajánlották, hogy vigyáznak rá, ha mi nem vagyunk otthon), a szomszéd kutya gyakran jár hozzánk látogatóba. Tavaly húsvétkor sárga túrót ajándékoztam Pirike néninek, aki idén húsvétkor csokitojásokkal lepett meg. Még a ponyvás Józsi is elkezdett köszönni.

Hogy mindebben mekkora szerepe van az emberkísérletnek, talán mindegy is. A folyamat elindítója egyértelműen ez volt, a többi pedig már rajtunk múlik. Ha a mi közösségünkben működött, nyilván máshol is működni fog. És pár forintba kerül összesen.

Légy te, aki elkezdi, még ha hülyeségnek tűnik is. Lehet, hogy valakinek pont a te csomagod lesz az egyetlen.


Csepelyi Adrienn


* A világbéke jegyében a szereplők neveit megváltoztattam.