–

WMN: Véleményed szerint miért tabusítja még mindig a közbeszéd a rák témáját? Miért nehéz erről még mindig nyilvánosan beszélni?

Balassa Gabriella: Szerintem a tabu jellege az utóbbi években kissé már lazult. Inkább abban látom a bajt, hogy az egyén nem tud mit kezdeni azzal, ha diagnosztizálják. Az egyén szerepe az, ami szerintem sokat változott. Nem szeretnek, nem tudnak az emberek szembenézni a bajjal, a betegséggel. Régebben azért, mert nem volt elég információjuk róla, most meg hiába van rengeteg infó és hiába beszélhet róla, amikor valaki rákos lesz, minden összeomlik benne és körülötte.

WMN: Mit gondolsz, miért van az, hogy még az érintettek közül sincsenek sokan tisztában azzal, hogy az áttétes mellrák élethosszig tartó kezelést igényel? 

B. G.: Számomra erre a válasz egyértelmű: a kezelőorvosok nem megfelelően kommunikálják a beteg felé.

WMN: Neked mi volt az első reakciód, amikor kiderült, hogy mellrákban/daganatos betegségben szenvedsz?

B. G.: Természetesen nagyon megrémültem. Hét éve alig volt használható magyar oldal, ahol informálódni lehetett. Aztán belekerültem a rendszerbe, a protokollok rendszerébe, és nagyjából csak úsztam az árral, hogy meggyógyuljak.

WMN: Szerinted hogyan áll össze egy igazán hatékony kezelés? A megfelelő terápia mellett mi segíti a beteget a legjobban?

B. G.: Számomra egyértelmű lenne, hogy mindenki, akit rákkal vagy hasonlóan súlyos betegséggel diagnosztizálnak, automatikusan juthasson pszichológusi- vagy speciálisan onkopszichológusi segítséghez. Ma Magyarországon ez nem természetes. Hét éve a kórházban még nem is volt onkopszichológus…

Ezen kívül szerintem nagyon fontos a támogató közeg, a betegklubok, sorstársi közösségek.

A család és a barátok szerepe a gyógyulás folyamatában segít, de muszáj megosztani az érzéseket, tapasztalatokat olyan emberekkel is, akik hasonló utat járnak be.

WMN: Milyen stádiumokon megy keresztül egy daganatos betegséggel kezelt ember?

B. G.: Én csak arról tudok beszélni, amiken én mentem keresztül. Döbbenet, ijedség, határozott gyógyulni akarás és a kezelések alatt a félelem.

Amit kiemelnék: a kontroll teljes mértékű elvesztése, és az a tudat, hogy az életedet az orvos kezébe kell adni, és te semmit sem tudsz tenni.

Ez nem olyan, mint egy nátha, hogy tudod, fáj a torkod és körülbelül négy nap múlva elmúlik. Itt kapsz egy kezelést, amitől rengeteg mellékhatás rohan meg, aztán eltelik három hét, jön a következő, és egész más tünetek jelentkeznek…

WMN: Véleményed szerint más faktorok is szerepet játszhatnak a daganatos betegségek kialakulásában a meglepően alacsony mértékű genetikus öröklődés mellett? Lehet köze hozzá az életmódnak, a stressznek, lelki sérüléseknek, stb.?

B. G.: Bár erre nincsenek szakmai bizonyítékok, egyre több orvos ismeri el, hogy a rákbetegségek kialakulásában nagyon nagy szerepe van a stressznek. Számomra ez egyértelmű. Ha lelkileg valaki nincs rendben, az előbb-utóbb megbetegszik – nem feltétlenül rákban, de a test jeleket küld.

 

Dr. Dank Magdolna válaszai ITT olvashatók

ITT pedig jegyek válthatók a rendezvényre