–

Péntek reggel van, szabadságon vagyok. Találkozót beszéltem meg a barátnőmmel, Diával és a lassan féléves kisbabájával, hogy sétáljunk, beszélgessünk egy nagyot. Ő ilyenkor rendszerint babázik, én pedig rendszerint dolgozom. Nehéz összehangolni a napirendünket, mert más ritmusban élünk, és teljesen más életszakaszban vagyunk. Őt sok minden nem zavarja anyaként, ami nekem szúrja a szemem – például két gyerek után már simán lepattan róla, hogy sokszor alig fér be a babakocsi egy-egy helyiség ajtaján (megoldja), hogy rettenet ótvar tud lenni egy-egy pelenkázó, hogy csúnyán néznek rá, ha sír a gyereke, vagy az, hogy egyáltalán nem figyelmesek az anyukákkal az emberek.

Amikor megszületik egy baba, a szülésfelkészítő csomaghoz nem jár egy mindenre kiterjedő útmutató, benne a jogaiddal és egy térképpel, hogy mostantól milyen helyek látnak majd szívesen egy síró csecsemővel, hogy hol tudsz csapatni babakocsival, illetve hol látnak szívesen, és hol nem. Onnantól kezdve lesznek olyan szürkezónák, ahol ugyan a jog szerint sok minden megengedett, de a gyakorlatban ferde szemmel néznek rád. Ahol azt mondják, szívesen látnak, de valójában mégsem. Ilyen szürkezóna a szoptatás is: hiába van joga minden édesanyának hozzá, mégis annyi ítélkező tekintetet, dühöt és felháborodást vált ki, hogy inkább lemondanak róla.

Ha mérlegre teszem az életünket, Dia szerintem sok szempontból hátránnyal indul kisgyerekes anyaként, ő azonban nem moralizál ezen.

Mindig csodálom őt, ahogyan zsonglőrködik az idejével, amilyen lendülettel és lazasággal veszi az akadályokat. És rettentően jólesik, hogy soha egyetlen suta megjegyzésemre se csattant fel amolyan „nem tudhatod, amíg nem lesz gyereked” attitűddel, helyette szeretetteljesen megválaszolja minden kérdésemet.

Ha felmegyek most a saját oldalamra, ahol napok óta tart a szakadatlan vita a nyilvános szoptatás ügye kapcsán, akkor bátran állíthatom, hogy az empátia, az együttérzés, a kulturált párbeszédre törekvés olyan ritka jelenségnek tűnik, mint a fehér holló.

Pedig még inkább szükség lenne rá akkor, amikor láthatóan elképesztően nagy a tudatlanság a fejekben, hogyan telik egy baba és a szüleinek első két éve, és mi a funkciója a szoptatásnak.

Az incidenstől a posztolásig

A történet, ami az említett kommentcunamit elindította a következő.

Péntek délben besétáltam Diával a Váci utcai Mango tök üres üzletébe, hogy vásároljunk. Amíg nézelődtem, Dia alig látható módon elkezdte megszoptatni a babáját. Olyan rutinnal és szinte láthatatlan mozdulatokkal tette ezt, hogy hiába ültem vele szemben, alig vettem észre. Kisvártatva megjelent egy biztonsági őr a hátam mögött, méghozzá teljesen felháborodva. Kulturáltnak egyáltalán nem mondható stílusban, és kifejezetten sértő hangnemben felszólított minket, hogy hagyjuk el az üzletet. Zavarodottan és dühösen azt tudta csak ismételni, hogy „menjünk innen, ne itt csináljuk ezt, hanem bárhol az utcán vagy egy parkban, de ennek nem itt van a helye”. Azt állította, hogy a menedzsment küldte őt, és a kérésükre cselekszik.

Miután ő negatívan minősített minket, én visszaszóltam – nem volt túl kulturált beszélgetés. Dia közben visszafektette a kislányát a babakocsiba, és elindultunk a kijárat felé. A kijáratnál még megjegyezte a biztonsági őrnek, hogy legközelebb ne ilyen hangnemben fejezze ki magát, mert nagyon bántó volt.  

A biztonsági őr feldúlt volt, nem kért bocsánatot.

Rettentően dühös voltam. Arra gondoltam, bele kellene állnunk ebbe a vitába, és addig maradni, amíg le nem jön hozzánk az üzletvezető, aki ránk küldte a biztonsági őrt.

Majd arra jutottam, hogy teljesen fölösleges, hiszen már egyértelművé tette az üzlet az álláspontját: nem látnak minket szívesen.

Szabad-e nyilvánosan szoptatni? Szabad.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy 2019-ben ez a kérdés felmerülhet, és az imént felvázolt helyzet simán megtörténhet bárkivel. Emlékszem a 2015-ös esetre, amikor a McDonald's-ban ugyanígy kiküldtek egy anyát, mert nyilvánosan szoptatta kisgyerekét. Négy év telt el azóta, és semmit nem változott a helyzet.

Tőlünk nyugatabbra világmárkák reklámozzák az anyaságot és a szoptatást, hogy ez mennyire kúl dolog.

Forrás: Adidas

Mi pedig ehhez képest még mindig itt tartunk. És hogy mennyire, azzal én is csak ezután szembesültem.

Miután megosztottam a szerzői oldalamon a történteket, akaratlanul is elképesztő vitát robbantottam ki. Bevallom, nem számítottam rá – én azt hittem, azért ez már nem annyira nagy truváj. Rengetegen jelezték, hogy ami velünk történt, az egyáltalán nem egyedi eset.

Volt olyan édesanya, aki a próbafülkében szoptatott, és onnan küldte ki az eladó.

De érkeztek pozitív visszajelzések is arról, hogy egy-egy fast fashion üzletláncnál mennyire felkészültek az eladók, és hogyan támogatják a kisgyerekes anyukákat, akár szoptatásra, akár pelenkacserére kerül sor.

Miközben írom ezt a cikket, még mindig tart a kommentáradat. Több mint négyezren kedvelték a posztot, kétezer komment érkezett rá, és félmillió embert ért el. De hatalmas szakadék tátong a hozzászólások között.

Egy pasas szerint a nyilvános szoptatás pont olyan cselekedet, mint ha ő elővenné a péniszét egy üzletben, és a barátnője szájába tenné.

Van, aki szerint a nyilvános szoptatás közszemérem-sértésnek számít, de olyan szavakkal is dobálóznak, mint „szexuális zaklatás”.

Többen úgy gondolják, hogy egy anyának a szoptatási idő alatt nem szabadna kimozdulnia otthonról. Mások hibáztatják a barátnőmet, hogy „minek megy vásárolgatni, minek mutogatja magát, miért nem vonult vissza egy próbafülkébe, miért nem tudja cumisüveggel etetni?”. Különben is – írják – „jogsértő nyilvánosan szoptatni”.

Kedves kommentelők, a szoptatás időszaka három hónaptól akár két-három évig is eltarthat. Az anyától is függ persze, hogy van-e elég teje, és egyáltalán meddig szeretne szoptatni – de ebbe most mélyebben ne menjünk bele, ITT olvashattok róla bővebben (én kötelező olvasmánynak adnám fel.)

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember állásfoglalása a nyilvános szoptatás kapcsán a következő:

„Semmilyen jogszabály nem tiltja (és nem is tilthatja) a szoptatást sem közterületen, sem pedig a bárki által látogatható nyilvános területeken (ilyen a bolt is).

A hivatkozás általában az, hogy ez a cselekmény (szoptatás) alkalmas lehet arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen – ezért érezheti valaki feljogosítva magát arra, hogy kiküldjön a helyiségből egy szoptató nőt. Egyetlen jogszabály sem mondja ki azonban, hogy a szoptatás olyan tevékenység, ami megbotránkozást kelt.

Megbotránkozást keltő legfeljebb akkor lehet, ha bizonyos mértékig levetkőzik ehhez az anya. Ám ha eltakarja a mellét, akkor nincs az az isten, hogy ez bármilyen eljárásrendben megbotránkoztatónak minősülhessen. Soha nem is volt erre precedens Magyarországon.”

Mitől függ, hogyan gondolkodik egy társadalom a nyilvános szoptatásról?

Négy napja moderálom a kommenteket, reagálok az üzenetekre, és tegnap óta várom, hogy a Mango hivatalosan is állást foglaljon az ügyben. (Amint ez megtörténik, a cikkünket frissítjük – a szerk.) Közben próbálok rájönni, milyen értékek mentén foglal valaki állást az egyik vagy a másik oldal között a nyilvános szoptatás kapcsán.

Elsőre azt feltételezném, hogy az iskolázottság, a tájékozottság, esetleg az életszínvonal alapján dől el, hogyan vélekedik valaki erről, de megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy diplomás, képzett emberek is milyen indulattal reagáltak – és a biztonsági őr pártján voltak.

A szoptatásról való gondolkodás tehát nem ezek alapján dől el. Valószínűleg inkább az befolyásolja, hogy otthon, és/vagy az ember környezetében hogyan élik meg az anyaságukat a nők. Mennyire láthatók egyáltalán az anyák körülöttünk (például a munkahelyen, az utcán, az üzletekben, stb.), illetve mennyire van tabusítva minden testi jelenség, ami az anyasággal együtt jár.

Számomra az ügy legfontosabb tanulsága az, hogy minél inkább láthatóvá kell tennünk az anyaságot.

A kereskedelemben és vendéglátásban dolgozókat pedig fel kell készíteni arra, hogyan álljanak a kisgyerekes vásárlókhoz, fogyasztókhoz. Érzékenyítsék az alkalmazottakat! Sem én, sem a barátnőm nem hiszünk abban, hogy jelen esetben a biztonsági őr, az eladó, vagy akár az üzlet menedzserének kirúgásával kellene példát statuálni. Talán a túlzott idealizmus beszél belőlünk, de abban hiszünk, hogy őket is csakúgy, mint minden eladót, edukálni kell a témában.

Amit pedig a maga szintjén bárki megtehet, hogy jobban odafigyel a másikra, érdeklődik a kisgyerekes barátaitól, rokonaitól, kollégáitól, hogy miben tud neki segíteni, mire lenne szüksége, és egyáltalán, milyen érzés szülőnek lenni. Ne parázzatok már az anyatejtől vagy egy szoptató anyuka látványától! Ez tök természetes dolog.

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció