–

Pár hete a Csak egy kooperatív partitársasjátékot teszteltük a szerkesztőség nagy örömére. Nem kis zúgolódást keltett a veszíteni nem tudó és őrülten versengő játékosaink között a kooperációs játékok filozófiája. Így érveltek: „Mégis mi értelme van egy csapatban játszani a játék ellen, ha játszhatunk egymás ellen is, és nyerhünk egyedül. Hát nem? De!” (Hm, egészen érdekes és újszerű érvelés.)

Azóta persze megértették és megszerették a játékot, de mindig baromi jót szórakozom azon, amikor egy játék során előbújik a többiekből a rejtett „társasjátékos énjük”. Mindig meglepődöm, kiből mit hozhat elő. 

A társasozós kollégák óhajának eleget téve most hoztam egy olyan játékot is, amiben végre kiélhetik a versengő hajlamaikat. Mielőtt rákanyarodnék a tesztelésre, nézzük, mi is pontosan a Magyar Társasjáték Díj!

Kik kapják a Magyar Társasjáték díjat?

A Magyar Társasjáték díjat 2010-ben alapította a Magyar Társasjátékok Egyesülete. Azóta minden évben egy általuk összeállított szakmai zsűri választja ki a legjobb magyar kiadású családi játékokat. A korábbi években olyan ismert játékok kerültek shortlistre, mint a Kingdomino, a Stone Age, a Dixit vagy a Carcassonne. A kiválasztás folyamata több héten, sőt hónapon át tart, ami alatt a zsűri folyamatosan szűkíti a jelöltek listáját – ez egészen egyszerű módon történik: játszanak a társasokkal, és bizonyos szempontok szerint pontozzák őket.

A díj célja, hogy segítsen megkönnyíteni a játékvásárlást a közönség számára, és egyfajta minőségi fokmérőként jutalmazza az igazán kúl családi játékokat. A Magyar Társasjáték Díjért az utóbbi naptári évben magyar nyelven megjelenő családi játékok indulhatnak. A zsűri minőségi szempontok (fordítás minősége, szabályok struktúrája, egyszerűség, játékélmény) mellett kiemelten figyeli, hogy olyan játék kapjon jelölést és díjat, amelyik a nem mindennap társasjátékozó emberek számára is értékes.

A zsűrinek mindezen felül lehetősége van különdíj kiosztására is, ha esetleg az adott évben több izgalmas és unikális játékkal találkozott. Ez az elismerést elsősorban a családi kategóriába nem passzoló, de újszerű játékok számára hozták létre.

Elő az üstökkel!

Az idei győztes, a Kuruzslók Quedlingburgban egyből a Harry Potter-könyvek világának bájitaltan tantárgyát juttatta eszembe. Noha különösebben nem csíptem Piton professzort, sem a mardekárosokat, mégis mindig úgy képzelem, ha tényleg létezne a roxforti varázslóvilág, ezt a tárgyat tutira nem lógnám el.  

És most itt egy társasjáték, amiben mindenki átélheti a bájitalfőzés élményét.

Noha a grafikában és a történetben lehetne picit több kreativitás (bocsánat, szakmai ártalom, hogy ezekre érzékeny vagyok), mégis fantasztikus játékot hoztak létre az alkotók. Nehezen tudnám bármihez hasonlítani. Bizonyos elemeiben a Carcassonne-ra hasonlít, máskor pedig a Piszkos Fred, a kapitányra, de a játékmenetet tekintve a Mars Terraformálására is hajaz (szerencsére utóbbinál jóval rövidebb a játékideje, egy óránál nem több). Ugyanakkor egyiket sem másolja teljes mértékben.

A Kuruzslók esetében egy „zsákból gazdálkodós” játékról van szó, amiben a játékosok stratégiáját a szerencse is alakítja. Ez azt jelenti, hogy a játékosok minden játékmenet elején a zsákjukból húzzák elő azokat a hozzávalókat, amiket az üstbe kell tenniük. Ha a szerencse nem kedvez nekik, és túl sok mérgező növényt tesznek bele (több mint hét darabot), akkor felrobbanhat a játékos üstje, lenullázva akár ezzel a körben szerzett pontjait is.

Kőkemény verseny van

A játék egyszerre több fronton is próbára teszi a résztvevők stratégiai érzékét. Összesen kilenc körből áll, a végső pontszám pedig azon múlik, mennyire voltál eredményes a játék minden szintjén.

Egyszerre kell tudni jól gazdálkodni a megszerzett javakkal, majd jól befektetni, rugalmasnak lenni és gyorsan jó stratégiai döntéseket hozni, ugyanis minden fordulóban újabb szabályok lépnek érvénybe az akciókártyáknak (jóskártyáknak) köszönhetően.

És ami a legfontosabb (szerintem): tudni kell a játékból kiszállni, vagy felismerni, mikor érdemes éppen kockáztatni, mert egy rossz döntés miatt bármikor robbanhat az üst. A feszültséget elsősorban az adja, hogy nincs olyan helyzet, amikor valaki behozhatatlan előnyre tesz szert, ezért a többiek elunják magunkat. Ezt úgy oldották meg a fejlesztők, hogy az épp rosszul álló játékosok mindig kompenzálhassák a hátrányukat picit. Érdemtelenül nem juttatják őket előnyhöz, inkább csak lehetőséghez, hogy egy jó taktikával újra versenybe szállhassanak a győzelemért.  

Amikor először megláttam a játékot az asztalon, bevallom, picit megijedtem: húha, itt fogunk ülni legalább négy órát. Nem is értem, hogy lehet ennyi mindent észben tartani (szerencsére nem kellett, vannak segítőkártyák). Úgyhogy teljesen együttérzek azokkal, akiknek első látásra bonyolultnak tűnik. A gyakorlatban viszont rém egyszerű.

 

A kivitelezésben erősíthetnének

Nekem egyetlen problémám volt csak a tervezéssel: hogy a dizájnból és a kivitelezésből kimaradt a kreativitás. Az utóbbi években olyan, esztétikailag is igényes játékok jöttek ki, mint a Storycube vagy a King of Tokyo, és hosszú idő után megbarátkoztam a Dixit szürreális képeivel is, így ma már azt is ebbe a kategóriába sorolom.

Megfigyeltem, hogy a társasoknál van egyfajta grafikai és történetmesélési trend, ami jellemzően archaizáló középkori, történelmi körítésből áll, na ezekből a típusokból rengeteget találni a játékboltok polcain. Nehéz is kiválasztani közülük egyet, hiszen tök ugyanolyanok kívülről (na, én ilyenkor szoktam keresni az Év Játéka-jelöléseket).

A társasjáték történetének megfogalmazásától is picit többet vártam, ha már ilyen kompakt módon, következetesen felépítettek egy önálló szabályrendszert és univerzumot. Azért sajnálom ezt, mert a Kuruzslók Quedlingburgban minden más tekintetben rendelkezik azokkal az adottságokkal, amik igazán kultikus játékká tehetik.

A társasjátékoknál nem érvényes az a szabály, mint például a borok esetében, hogy egy szép címke bármilyen pocsék bort elad. Itt a csomagolás mögé kell nézni, ugyanis sokszor az esztétikailag egészen – khm – „fura” külső is elképesztően jó játékot rejt.

De ennyit a kritikáról, mindezektől eltekintve nagyon szerettem ezt a társast, és biztos vagyok benne, hogy még fogok vele játszani. Mindenkinek csak ajánlani tudom, főként azoknak, akik némi agytornára vágynak!

Szőcs Lilla