A világ legnépszerűbb sártengere – Ezért dagonyáznak ezrek a Glastonburyn, mintha nem lenne holnap

A Glastonburyre jegyet venni épp annyira egyszerű, mint bejutni a bécsi újévi koncertre. Nagyjából lehetetlen. Épp ezért napokig nem hittem el, amikor egy közeli barátom, Stuart felajánlotta, hogy idén mehetek vele, ha szeretnék. Stuart ismert fotóművész, aki harminc éve fényképezi a Glastonburyt, könyve is jelent már meg róla, így én, egyszerű földi halandó is bebocsáttatást nyerhetek a zenerajongók egyik legfontosabb zarándokhelyére. Nem luxustúrára készülünk, bár ez engem egyáltalán nem zavar: húsz éve járok a Szigetre, ebből jó párat sátorban éltem túl.

Jártam a legtöbb hazai fesztiválon, áztam már rommá, kaptam napszúrást és hasmenős vírust, és bármilyen körülmények között képes vagyok elaludni. Például egy üvöltő drum and bass-kamion és egy techno-sátor közötti huszonöt négyzetméteren is.

Fesztiválfronton „tágtűrésűnek” számítok, ám arra mindenki, aki járt már a Glastonburyn, figyelmeztetett: ez valami egészen más lesz. Minden szempontból. Ha szerencsém van, és az időjárás kegyes hozzánk, jó értelemben.

Különc családi vállalkozás

Kissé paradox, de a legismertebb és az egyik legnagyobb nyári fesztivált tulajdonképpen a mai napig egy farmon rendezik. Az Eavis-család 1860-ban vándorolt Dorsetből Somersetbe, a fesztivál helyszínére a teheneivel, hogy ott saját gazdaságot alapítson. Egészen 1970-ig nem is volt semmi különös Eavisék farmján, akkor viszont, több más zenei fesztivál hatására Michael Eavis kitalálta, hogy bulit szervez a saját földjén. Szeptember 19-én (Jimi Hendrix halálának másnapján) indult útjára a Glastonbury, ahová a belépő – amely tartalmazott egy pohár tejet a farmról! – egy font volt. Az első fesztiválon ezerötszázan buliztak, ma ez egy kicsit magasabb szám: a legutóbbi fesztiválon 135 ezer ember tombolt.

A Glastonbury egy kicsit sok szempontból különc fesztiválnak számít: a koncertek nagy része mindössze negyvenöt perces, a headlinereken kívül alig van, aki 75 vagy 90 perces show-val érkezne.

A húzónevek pedig nem fontmilliókat tesznek zsebre: a mai napig két-háromezer fontot kapnak a fellépésért, az azonban akkora hírveréssel jár (élő BBC-közvetítéssel például), hogy a kiadó komoly összegeket nyer azon, ha „eladja” a művészét a „Glastóra”. Az pedig szintén fontos, hogy a fesztiválon senki nem lép fel ingyen: nem szúrják ki az előadók szemét ingyenjegyekkel. Ily módon tehát nincs túl nagy különbség a legnagyobb és a legkisebb nevek keresete között.

Az idei line-up körülbelül 2900 nevet tartalmaz. Elképzelhetetlen, ugye? És ez nem ám úgy jön ki, hogy beleszámolják a cirkuszosok valamennyi artistáját: ennyi különböző produkciót láthat(na) az ember, ha képes volna egy időpontban több helyen lenni. (Én dolgozom az ügyön, ha valaki ismer egy jó klónozóspecialistát, dobja át a számát!).

Szeresd a farmot, szeresd a Földet!

A Glastonbury elég fura ötvözete a legmodernebb fesztiválnak és a Woodstock-fílingnek: miközben a zenei világ színe-java fellép a miniállamnyi területen, külön felhívják a figyelmet arra, hogy mindenki hozzon magával intim törlőkendőt. Olyan szűkösek ugyanis a tisztálkodási lehetőségek, hogy a szervezők azt javasolják: engedjük el a tisztaságmániánkat erre a néhány napra. (Nekünk persze megvannak a partizánmódszereink, de erről majd akkor, ha ezek tényleg beválnak.) 

A Glasto fő jelmondata: „Szeresd a farmot! – Ne hagyj nyomot!”. Az alapító üzenetben szól az idei fesztiválozókhoz:

noha 1970-ben még fogalmuk sem volt a földlakóknak a globális felmelegedésről, ő már akkor újrahasznosítható anyagokkal képzelte el a fesztivált, és annak grandiózus volta ellenére ma is erre törekszik.

A Glastonburyn a zenei programok mellett számtalan kerekasztal-beszélgetés és sok-sok közéleti, politikai, aktivizmussal kapcsolatos program van minden évben. Az utóbbi időben természetesen itt is sok szó esik a környezetvédelemről, ennek ellenére fontmilliókba kerül minden évben, hogy a farmot megtisztítsák a szeméttől és a rendezvény nyomaitól. Épp ezért tavaly például nem volt Glastonbury: Michael Eavis úgy döntött, a területnek regenerálódnia kell. A bevételből a szervező idén az Oxfamet, a Greenpeace-t és a WaterAidet támogatja – egy sor más fontos ügy és alapítvány, illetve kezdeményezés mellett.

Mindenki egyenlő

A fesztivál területén sátorban lehet aludni, aki valami extrábbra vágyna, az irtó sok pénzért a kerítés mellett parkírozhat lakóautóval, sétatávon belül viszont nincs szállás. Így aztán a mai napig van egyfajta hippis hangulata az egésznek: aki odautazik, az jobbára hajnalig marad, akár esik, akár a port kell nyelni. (Ezért is imádom különösen a YouTube-on tucatszámra feltűnő „A tökéletes smink a Glastonburyre” témájú videókat.)

Így vagy úgy, de reggelre mindenki arca őszi tájképpé változik. Majd megörökítem, én melyik impresszionista festő alkotásává varázsolódtam át.

Emlékezetes, hogy 2005-ben valóságos árvíz volt a fesztiválon, úszó sátrakkal voltak tele a hírek.

A bulizók mégis kitartanak – igaz, egy vérbeli angol egészen másként viszonyul az esőhöz, mint mi, puhány kontinentális népség.

Mindenki itt van, aki számít

Robbie Williams a The ’90s című dalában énekelte meg, hogy mielőtt kilépett a Take Thatből (aminél nagyobb horderejű esemény nemigen volt akkoriban a mainstream könnyűzenében), lelépett a Glastonburyre, és a tagok, illetve a menedzsment a tévéből értesülhetett róla, hogy ő, a kötelező „boybandes” körök helyett a fesztiválon tobzódik.

Joe Strummer, a The Clash frontembere a Coma Girl című dalban számol be fesztiválos emlékeiről, de írt számot a rendezvényről a U2 is.

Emellett az év egyik fontos popkulturális kérdése, hogy ki a Glasto három headlinere, azaz fő fellépője! Az idén a rapper Stormzy, a The Cult és a Killers, de a kevésbé frekventált idősávokban fellép Janet Jackson (először karrierje során) – és kábé mindenki a Wu Tang Clantől Miley Cyrusig. Nagy-Britanniában éppúgy fontos hír a fellépők névsorának bővülése, mint idehaza a Sziget esetében. (Én kicsit pánikolok is, mert akkor is fizikai képtelenség minden, engem érdeklő koncertre eljutnom, ha kizárólag egy műfajra, mondjuk, a hiphopra koncentrálok. De hát ennél nagyobb bajom sose legyen.) Nézzétek ezt a tömeget a 2017-es Foo Fighters-koncerten:

Aki pedig máshogy nem, hát fesztiválozóként igyekszik bekerülni a hírekbe. Őrült szettek és kevéssé visszafogott viselkedés egyaránt ér: a lényeg, hogy a sajtó lássa, aki él és mozog, az ott van a farmon. Ami egyébként híres arról, hogy óriási dagonyává változik a kiváló angol időjárásnak köszönhetően, így aztán az internet telis-tele méltóságukból kivetkőzött, szó szerint és átvitt értelemben is sárba borult fesztiválozók képeivel. Bár az idei évre száraz napokat jósolnak, én azért beszereztem egy masszív gumicsizmát.

Csepelyi Adri

Kiemelt kép: Getty Images/Matt Cardy