Arról beszél, amiken a mai napig nem változtatott az emberiség – Éljen a szülinapos Spike Lee!

–

A „művelt brooklyni néger”

Spike, saját szavaival élve „művelt négerek hosszú ágáról származik”. Édesapja jazz-zenész, zeneszerző volt, míg édesanyja irodalmat és művészetet tanított. Brooklynban nevelkedett, és első filmjei is a környék afroamerikai közösségét mutatják be, gyakran hangoztatja ma is, hogy identitását ez a közeg alapozta meg. Szülei mindig is támogatták művészi karrierjében, mind eszmei, mind anyagi értelemben. Így tudta elvégezni a New York Egyetem (NYU) Film és Televízió mesterszakát. Mára ő lett a művészeti vezetője az egyetem filmes mesterprogramjának, miután a Harvardon és az NYU-n is professzorként dolgozott.

Mindenki dicséri, hogy milyen támogató a fiatalokkal szemben. Rengeteg kezdő filmest alkalmaz a forgatásain, különösen a történelmileg fekete többséggel rendelkező egyetemekről. Gyakran kísérletezik kezdő színészekkel, de ami még fontosabb, hogy a kamera mögé is új tehetségeket keres.

Ez a nagylelkűség és segítőkészség különösen nagy dolog egy olyan versengő iparágban, mint a filmezés.

Saját lábon

Lee már a kezdetektől fogva saját stúdióján (a 40 Acres And A Mule-on) keresztül készítette és mutatta be filmjeit, ez olyan szabadságot adott neki, ami másoknak nem jutott. Több reklámfilmet is készített a Nike-val és a Levi’s-szel, ezek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy saját maga tudja finanszírozni a projektjeit. Sokan szerint a reklámkészítéssel kötötte meg azt a kompromisszumot, amit Hollywooddal nem akart.

Így volt képes mindig eredeti, elgondolkodtató, gyakran botrányos, ugyanakkor népszerű filmeket készíteni.

Spike Lee Joints

Közel harminc filmje közül legalább három elsőrangú, és kötelező minden filmrajongónak, de a többi is nagyon intelligens, szórakoztató és értékes.

Spike Lee Jointsnak nevezett filmjei közül a Nola Darling volt az első, ami hírnevet hozott számára. Nemcsak írta és rendezte ezt a filmet, de játszott is benne: a modern és szabad szellemű Nola egyik szeretője, Mars volt. A nyolcvanas évek sikerfilmjét aztán 2017-ben újragondolta a feleségével együtt, és készített belőle egy Netflix-sorozatot, aminek idén májusban érkezik a második évadja.

A legismertebb Spike Lee-klasszikus azonban a Szemet szemért, amit 1989-ben a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában Oscarra is jelöltek – ám végül alulmaradt a Holt költők társaságával szemben. Ebből is látszik: nemes küzdelem és dicső vereség volt, és a Szemet szemért későbbi karrierjében nem is számított sokat, hiszen így is generációk nőttek fel rajta és rajongtak érte – többek között a Fekete párduc rendezője, Ryan Coogler is.

1989 volt az az év, amikor az Oscar legfontosabb díját, „a legjobb film”-nek járó arany szobrot pedig az a Miss Daisy sofőrje vitte haza, amire ma úgy hivatkoznak, mint a rasszista előítéletek elleni egyik leghamisabb kiállásra.

Ha az ügy igazán fontos lett volna, a Szemet szemértet kellett volna jelölni ebben a kategóriában is, ami olyan kérdéseket feszeget és olyan dolgokra hívja fel a figyelmet, amik a mai napig relevánsak mind az amerikai, mind az európai társadalomban.

Beszél például a globális felmelegedés veszélyeiről, a rendőrség által elkövetett bűncselekményekről, a rasszizmusról, az utcai erőszakról, és még sorolhatnánk azokat a sajnálatos jelenségeket, amiken máig nem változtatott az emberiség.

Egyre közelebb az Oscar-díjhoz

Lee legújabb filmje, a Csuklyások – BlacKkKlansmen azonban végre meghozta neki az Oscart a legjobb eredeti forgatókönyvért, a legjobb filmnek járó díjat azonban idén is elhappolta előle valaki, ezúttal a Zöld könyv – Útmutató az élethez. A tény, hogy egy biztonságos sztereotípiákra épülő, „fehérmegmentő” történet (Lee szavaival élve) már megint sikeresebb volt a saját radikális filmjénél, fájón érintette őt. Amikor Julia Roberts a ceremónián bejelentette a győztest, Lee azonnal el akarta hagyni a termet, de a biztonsági őrök megállították és visszaterelték a helyére. Később a következőket nyilatkozta:

„Jól kitoltak velem. Minden alkalommal, ha valaki szállít valakit, én vesztek” – utalva arra, hogy mind a Miss Daisy sofőrje, mind a Zöld könyv olyan road-movie-k, amikben egy sofőr egy gazdag embert fuvaroz.

Szerinte mindkét film a fehér emberek meséje fehéreknek, a feketék elleni atrocitásokról. Számára nincs különbség ideológiában, üzenetben a két film között. Az egyetlen dolog, amiben különböznek, hogy épp ki ül a hátsó ülésen.

Ellentmondásos figura

De Lee nem most kezdte a megosztó nyilatkozatok osztogatását – eddig sem rejtette véka alá a véleményét közéleti kérdésekben. Az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökének nyilvános kritikusa, nem is hajlandó a nevén szólítani. Stephen Colbert talk show-jában mondta, hogy van egy különleges kódneve Trump számára: Agent Orange, azaz „Narancsügynök”.

Bár ő maga nagyon érzékeny a faji megkülönböztetésre, nem kerülhette el, hogy 1990-ben ne érje antiszemitizmus vádja a Mo’ Better Blues című filmje kapcsán, amiben két zsidó karaktert shylock (kalmár) néven emlegetnek. Lee azzal érvelt, hogy ő csak meg akarta mutatni, hogyan használják ki a fekete művészeket a szórakoztatóiparban. Majd hozzátette: Hollywoodban eleve képtelenség lenne antiszemita filmet bemutatni „hiszen egész Hollywoodot zsidók irányítják, és ez tény”.

Másik hírhedt vitája Quentin Tarantinóval zajlott, méghozzá a fehér bőrű rendező feketékről készített történelmi filmjei kapcsán. Különösen a Django elszabadul akasztotta ki Spike Leet, aki azzal vádolta Tarantinót, hogy kihasználta a fekete rabszolgák tragédiáját a saját művészi céljaira.  

„Az amerikai rabszolgatartás nem egy Sergio Leone-féle spagettiwestern volt” – írta a Twitteren – „hanem holokauszt”.

A Csuklyások kapcsán a legendás televíziós újságíróval, Christiane Amanpourral beszélgetett, és azt mondta: „a rasszizmus bele van kódolva Amerika DNS-ébe”, és pont ezért veszélyesek az olyan nyilatkozatok, mint Liam Neeson nagy port kavaró feltárulkozása arról, mit érzett, amikor egy közeli barátját megerőszakolta egy fekete bőrű férfi. (Neeson azt mondta, tomboló dühében verekedést akart kezdeményezni akármelyik fekete bőrű férfival, és a gyilkosság gondolata sem állt tőle távol.)

A történelemben rengeteg Ne bántsátok a fekete rigót! – féle eset van, amikor fekete bőrű férfiakat azért lincseltek meg és csuktak rács mögé, mert egy fehér nő (gyakran bizonyíték nélkül) szexuális bántalmazással vádolta őket. Maga a Ku-Klux-Klán – melyről Lee legutóbbi filmje szól – is azért alakult, hogy megvédje a fehér nők erényét a fekete férfiaktól.

Lee pontosan azért igyekszik radikális, igaz történeteket vászonra vinni, és azért ellenzi annyira a hagyományos narratívákat a rabszolgatartásról és a rasszizmusról, mert tudja, hogy a sztereotípiák csak még több félreértést szülnek, és alapot adnak a vádaskodáshoz, valamint a további erőszakhoz. Számíthatunk rá, hogy ezt a missziót még nem tekinti befejezettnek.

Csernik Gréta

Források: ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Pascal Le Segretain