Tessék már megérteni, hogy NEM kérek zacskót! – Harc a műanyag és a berögzült szokások ellen
A látható szemléletváltozás ellenére néha úgy érzem, mintha évszázadosan bebetonozott szokásokkal kéne csatáznia itthon annak, aki elhatározta, gyökeresen és visszafordíthatatlanul leszámol a műanyagokkal a háztartásában. Már a bevásárlás is tartogat meglepetéseket, de szerencsére az utóbbi időben számos jó gyakorlattal találkoztam itthon is, ezekből is mutatnék párat. Kocsis Noémi írása.
–
Dobozokkal a piacra
Legutóbb is úgy érkeztem a helyi piacra, ahogy egy ideje általábban. Majdnem egyéves „dobozoló” vagyok, korábban csak a szelektív szemétgyűjtésben merült ki a műanyaggal kapcsolatos ellenérzésem, igaz, azt igyekszünk következetesen tartani a családdal. Ma már a gyerekek is simán a műanyagosba dobják a műanyagot, és a papíros kukába a használt papírt.
Amint azonban kitesszük a lábunkat a lakásból, gyakorlatilag összedől a rendszer.
Vittem a piacra az otthoni tojástartót, a saját textilszatyrot, és még pár kisebbet a zöldségnek-gyümölcsnek, meg egy kisebb méretű zacsit a káposztának. Utóbbit rögtön vissza is utasították, hiába ágáltam, hogy teljesen tiszta. Az eladó amúgy rendes volt, elárulta, hogy maximálisan egyetért a környezetvédelmi törekvésekkel és a zacskóhasználat csökkentésével, de a rájuk vonatkozó szabályozás ezzel pont szembe megy. Egyébként saját üvegbe kiadná a káposztát, de műanyag dobozba például nem, mert – és itt sokat mondóan hunyorított egyet –, „olyan dobozokkal jönnek ide emberek, hogy az ÁNTSZ azonnal bezáratna minket”. Úgyhogy innen kénytelen voltam egy darab egyszer használatos zacskóval távozni, benne a savanyú káposztával. A nap tanulsága: innentől ide is üveggel kell járni.
Kiirthatatlan zacskók
A piacos zöldségesnél egészen addig nem volt gond, míg nem kértem tojást, átnyújtva a papírdobozomat. Amit a hölgy egy helyre kis műanyag zacskóba pakolva nyújtott vissza. Persze lehámoztam a dobozról és visszaadtam – de a létező legértetlenebb tekintettel találtam magam szembe.
„Miért nem fogadja el? Tiszta, higiénikus, mindenki így csinálja” – kérdezte.
„De felesleges” – mondom szelíden.
Az eladónő pár percig még ecsetelte, hogy járt az egyik ismerőse:
„Nem fogadta el a zacskót, majd a hátizsákjával nekidőlt valaminek, és összetörte a doboz teljes tartalmát – képzelheti, hogy nézett ki a ruhája”.
De miután látta, hogy az elmebeteg vásárló (azaz én) nem viszi el a zacskót, lemondóan legyintett.
„Én csak jót akarok”.
Bevallom őszintén, ekkor kicsit elborultam, és itt hangzott el a címbeli mondat – még szerencse, hogy törzsvásárló vagyok náluk, így talán legközelebb sem dobnak majd ki, ráadásul elnézést is kértem, hogy ennyire elutasító vagyok.
De miért kell ennyit magyarázni, ha az ember hulladékmentes szeretne lenni?
A zöldségesnél már sikerült elérnem, hogy kapásból a textilcekkerembe kerüljenek a mérlegről a dolgok. Ica, a kedvenc és nagyon jó fej eladó már kondicionálva van. Minden alkalommal, amikor automatikusan zacsiba pakolta volna a citromot vagy paprikát, én erőteljes „Neeeeee!” kiáltással ijesztettem rá szegényre. Manapság már csak annyit mondok, amikor meglátom, hogy megszokásból morzsolgatni kezdi a nejlont, hogy: „Icaaaaaaa! Tudod!” Szerencsére Ica akkor sem néz teljesen idiótának ezért, ha közben boldog-boldogtalan pakolgatja körülöttem a zöldféléket – egyesével – a zacskókba. Igen, egyetlen kígyóuborkát is.
Szemléletváltozás kis lépésekkel
A város két nagypiacának egyikén most először települt ki információs standdal két környezetbarát anyuka. A bejárathoz – jól látható helyre – álltak egy jó nagy táblával, gyakorlatilag mindenki beléjük botlott.
„Szépen elrendeztük a vászonszatyrainkat, zsákocskákat, dobozokat, befőttes üveget, vittünk mutatóba otthoni textilszalvétát és zsepit, kulacsot, elvivős poharat és szakirodalmat, Bea Johnson és Tóth Andi könyvét” – mesélt a tapasztalataikról Timi egy hulladékmentes csoportban.
„Felváltva bevásároltunk, és már használatban tettük ki újra a cuccokat, hadd lássák, hogy lehet vászonzsákba péksütit, ökotáskába zöldséget, dobozba sonkát vagy sajtot venni. A legtöbben elmentek mellettünk, de legalább láttak, volt, aki jobban megnézett, de nem lehetett megszólítani. Néhányan a tojás árát kérdezték – nekik legalább el lehetett mondani, hogy mi nem árulunk, hanem népszerűsítünk, és azt is, hogy mit és miért. És volt néhány valódi érdeklődő, akinek rendesen bemutathattuk az eszközöket, és tippeket is adtunk nekik.
Viszont arra járt a polgármester, tetszett neki a dolog, és le is fotózott minket, mint népszerűsítendő kezdeményezést.”
Kitti és Timi egyébként mindketten nagycsaládosak, három–három gyereket nevelnek, és egy gyerekeknek, óvodásoknak-iskolásoknak szóló hulladékmentes projekten dolgoznak egy ideje. Ennek segítségével a legfiatalabb generáció tagjai és szüleik is be tudnának kapcsolódni a zero waste életmódba.
Apropó, információk
Az okoseszközök és környezetbarát életmódot népszerűsítő blogok korában manapság már senki sem mondhatja, hogy nem talál ötleteket a hulladék megfelelő kezelésére, vagy a csomagolásmentesség házi kivitelezéséhez. A Háztartásom hulladék nélkül Facebook-csoport sokaknál kiindulási pont, itt a macskakajás csomagolás kidobásától a törlőkendők házilagos kiváltásán át a wellness-hétvége csomagolásmentes megoldásáig mindenről tud tapasztalatokat szerezni az olvasó. A Reuse, Recycle, Reduce-mozgalom követőinek napi bejegyzéseit sem véletlenül olvassák naponta több tízezren: a kreatív újrahasznosítók társaságában remek ötleteket találunk még a céges bérpapírok újrahasznosításáról is – bár nekem jelenleg a „ruhacímkéből rózsás kitűzőt” projekt a kedvencem.
De szintén nagyon klassz a „bérpapírból tolltartót” projekt is. Készítője, Erika 16 hónapig volt postai alkalmazott, és minden hónapban félretette a bérpapírját. Miután felmondott, és jobban megnézte a lapokat feltűnt neki, milyen jópofán pöttyösek. Évek óta fon papírból tolltartókat. Feltekerte a hivatalos iratokat „vesszőnek”, és felragasztotta egy konzervdobozra, így lett újszerű, egyedi tolltartója. Erzsébet mániája a használt farmeranyag, amiből – illetve a nadrágokra varrt bőrcímkékből – pompás pénztárcákat készít. (És így az is kiderült, hogy a farmernadrágok fenékrészét nagy tételben olcsón meg lehet venni, így nem kerül a kommunális hulladékba.)
Nálunk a városban még nincs csomagolásmentes bolt, ezért is akadt meg a szemem az én lakóhelyemnél sokkal kisebb Hajdúböszörmény jó gyakorlatán. A családi vállalkozásként indított Csuporka csomagolásmentes bolt ugyanis nemrég meghirdette a Barátszütyő-mozgalmat, melynek lényege, hogy már nem használt pólóból az ember viszonylag egyszerűen két darab, a szájánál összehúzható textilszütyőt készít, az egyiket a környezetbarátság jegyében használja, a másikat pedig szemléletformáló jelleggel elajándékozza.
A kezdeményezőknél venni is lehet ilyen barátszütyőt, de nem voltak irigyek a készítés lépéseit fotókkal megosztani a neten – tényleg egyszerű, varrógép nélkül is simán kivitelezhető ötlet.
Mint Szekeresné Kovács Brigitta mondja, ők is a neten látták az elkészítés mikéntjét, de úgy gondolta, érdemes összekapcsolni a kreativitást azzal, hogy az ajándékozáson keresztül vonnak be másokat. Ha pedig arra gondolunk, hogy a nejlonzacskó 800 évig kering a hulladékos körforgásban a bolygón, mire lebomlik, egy-egy ilyen akciónak nem csak javallott, de kötelező lenne vírusszerűen terjednie.
Kocsis Noémi