–

Mindenki a maga módján próbál túllendülni a válás időszakán. Hatalmas jelentősége lesz a barátoknak, barátnőknek, támogató családtagoknak, rokonoknak, és (örömmel látjuk, hogy egyre több ügyben) a fizetett segítőknek, mediátoroknak, pszichológusoknak, coachoknak is.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy ne csak ügyvédje legyen ilyenkor a szülőknek, hanem olyan szakember is kísérje a válás folyamatát, akinek fel tudják tenni azokat a kérdéseket is, amikre nem adnak választ a jogszabályok.

Ezekből a kérdésekből hoztam most párat – a lehetséges válaszokkal együtt, azon tapasztalatok alapján, amelyekkel a munkánk során találkoztunk.

1. Ezt most akkor tényleg…? 

Mármint, hogy tényleg válunk, tényleg így lesz most már ez után, és igazából mit jelent ez az egész? Részben közhely, részben viszont brutál módon igaz, hogy a férfiak jó része nem annyira „veszi le” a párkapcsolati problémákat azok folyamatában, és így sokuk számára meglepetés a válási javaslat. 

Egy válási döntésben annak véglegessége talán az egyik legfélelmetesebb. Ennek elfogadása és feldolgozása sokkal nagyobb munka annak, aki lehet, hogy nem is érti igazából miből lett elege a másiknak. Sokszor látjuk a hozzánk kerülő ügyekben, hogy már régen beadták az ügyvédek a bíróságra a papírokat, miközben az apa még tipródik, hogy „ezt most így akkor tényleg?”.

2. Mit csináltam rosszul? Mi van, ha megváltozom?

Ez a kérdés az előzőből következik, és igazából akkor teszik fel az apák, ha nem akarják elengedni a családot, a nőt, és ha nem érzik annyira rossznak a helyzetet, azt gondolják, hogy a kapcsolat még megmenthető.  Nyilván vannak nők és anyák is ilyen helyzetben, de számszerűségét tekintve sokkal többször találkozunk olyan apákkal, akik ezt a kérdést nekünk szegezik.

Kivesézni a válásig vezető utat, megnézni a „koporsószögeket”, amiket a párkapcsolatba belekalapáltak a felek, mindig fontos. Annak elfogadása pedig, hogy ha én nem is érzem azt, hogy itt minden visszafordíthatatlanul és véglegesen elromlott, attól még a másik érezheti így, és ezzel csak annyit tudok tenni, hogy elfogadom az ő döntését. Na, ez baromi nehéz – és sok kapcsolatban épp az apák oldalán látjuk, hogy ha az ígéreteik és vállalásaik arra, hogy „holnaptól máshogy mennek majd a dolgok” őszinték is, ennek megtartása már olyan komoly kihívás, ami csak azoknak megy, akik nem egyedül vágnak bele a változásba/változtatásba, hanem van szakember segítőjük is.

3. Mit tehetek, milyen jogaim és lehetőségeim vannak? 

Miután megszületik a válási döntés, és azt elfogadja mindkét fél, jön a para, hogy oké, most már nem leszek házastárs, de mi lesz akkor velem szülőként. Mivel a családok többségében az anyák viszik a gyerekekkel kapcsolatos ügyeket, az apák hirtelen légüres térben érezhetik magukat, ahol hirtelen nem tudják, hogy mit tehetnek meg és mit nem.

Sokszor az a félelem is ott van a kérdés mögött, hogy azt gondolják, hogy a bíróságok „a nőknek kedveznek”, és emiatt el fogják veszíteni a gyereküket.

A „mit tehetek meg” kérdésre nyilván van egy jogi válasz, azonban ennél is fontosabb, hogy emellett ott legyenek azok a válaszok, amik például a gyerek szükségleteire utalva azt is megmondják „mit kell megtennem” – mondjuk, annak érdekében, hogy a gyerekeim jól legyenek.

4. Mit fogok csinálni a gyerekkel, amikor velem van? 

Főleg azoknál az apáknál jön elő ez a kérdés, akik az együttélés idején csak korlátozottan voltak jelen a gyerekük életében, és nagyjából soha, vagy csak minimálisan maradtak a gyerekkel egyedül. Ők bizonytalanok abban, hogyan tudnak boldogulni az új helyzettel, ha nincs ott az anya. Itt látunk nagyon szép példákat, amikor az anyák energiát fektetnek abba, hogy megerősítsék az apa szülői képességeit, ezzel kapcsolatos önbizalmát. És persze vannak nem annyira jó történetek is, amikor a szülők inkább egymás ellen dolgoznak.

5. Hozhatok-e egyedül döntéseket a gyerekről? 

Nyaralás, sportolás, különóra, hétvégi kirándulás, ami nem az „apás hétre/hétvégére” esne – mi lesz ezekkel? A férfiak többsége szereti, ha önjáró(nak tekintik), és a párkapcsolat idején lehet, hogy azt szokta meg, hogy ő dönt a családi ügyekben. Válás esetén nagyon fura számukra, hogy egyeztetni kell a másik szülővel (lehet, hogy többet és jobban, mint a házasság idején), és nem tehetnek meg bármit.

Ez az a terület, ahol először merül fel az a kérdés is, hogy hogyan tudok jó/normális/ beszélő viszonyban maradni az anyával, a gyerek érdekében.

A gyerek jólléte szempontjából ez az alfája és ómegája a válásnak. A gyerek többségét ugyanis nem a válás, különköltözés ténye traumatizálja, hanem a szülők közötti megromlott viszony, a megszűnő kommunikáció, és gyűlölködés.

6. Ugyanannyi időt szeretnék a gyerekemmel tölteni, mint az anya. Ez lehetséges lesz? Hogyan maradhatok jó apa ezután is, ha lényegesen kevesebbet fogunk találkozni? 

A jelenlegi jogszabályi környezetben az apák és az anyák szerepének egyenrangú fontossága jelenik meg. Ezzel együtt is, sok apa aggódik azért, hogy a gyerekkel töltött idő radikálisan csökkenni fog, és emiatt nem lehet már elég jó apa.

Nyilván a gyerekkel töltött idő mennyisége fontos, de még annál is fontosabb ennek az időnek a minősége. Ha lehetne, ezzel kellene tölteni a legtöbb időt egy válási folyamatban az apáknak: hogyan tanulhatom meg jól együtt tölteni az időt a gyerekeimmel. Szerencsére a szülőség tanulható. S szerencsére egyre több elvált apa tesz meg mindent azért, hogy ne tűnjön el a gyereke életéből, vagy ne üresedjen ki a gyerekkel való kapcsolata.

7. A válás az egész életemet felforgatja. A gyerekemét is. Egyelőre még magamat sem tudom összeszedni, hogy tudok akkor még neki is segíteni?

A válás hamarabb lezárul a tárgyalótermekben, mint a szívekben, lelkekben. Időt kell adni annak, hogy a végére érjünk teljesen. Azt szoktuk mondani, hogy a gyerek alapból akkor van jól, ha szülője is jól van. Legyünk őszinték abban, hogy ez egy nehéz időszak számunkra, és abban is, ha talajt vesztettnek érezzük magunkat.

A gyereknek fontos minta, hogy a szülője meg tudja fogalmazni az érzéseit és az is, hogy hogyan és mit teszünk annak érdekében, hogy kilábaljunk a gödörből.

A volt házastárs hibáztatása, a szülők közötti konfliktus „élő egyenes közvetítése” a gyerek felé nyilván nem segít, sőt. A beszélgetés és az őszinteség viszont nagyon komoly támogatást ad.

8. Mi van, ha a gyerek majd nem akar annyi időt tölteni velem, mint amennyit én szeretnék?

E kérdés mögött is kitapintható a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság, és az a félelem, hogy ha sokat vannak a másiknál a gyerekek, annyival kevesebbet lesznek vele, sőt esetleg még majd inkább ott akarnak többet lenni, és persze, mi van akkor, ha majd már végképp nem akarnak hozzá jönni.

Erre a kérdésre, és a mögöttes érzésekre, gondolatokra általában azzal szoktunk válaszolni, hogy a gyerek nem pite. Nem úgy van, hogy ha a másik egy szelettel többet kap, akkor azt az egy szeletet tőlem veszi el, és nekem annyival kevesebb jut. A gyerekek egészen jól tudják egy időben szeretni a szüleiket egy erőszakmentes párkapcsolatot lezáró békés válás után is. A „nem akarok menni” problémája mögött ezerféle dolog lehet: függ a gyerek életkorától, a válás minőségétől, a szülők közötti kommunikációtól, hogy bevonták-e a gyereket a szülők a közöttük lévő vitákba, hogy kialakult-e egyfajta lojalitás-konfliktus a gyerekben a két szülője kapcsán, stb.

Ezeket kell megvizsgálni ahhoz, hogy értsük a gyerek viselkedését, és ez alapján lehet neki (magunknak) segítséget nyújtani a megoldáshoz. 

9. Új partnerem van. Hogy tudom elfogadtatni a gyerekkel?

Ha a válás ideje alatt az apának új partnere lesz, általában felmerül a kérdés, hogy ezt hogy lehet „beadagolni” a gyereknek. A fokozatosság, és az őszinteség itt is alapkellék, ahogyan az is, hogy a gyerek mitől érzi magát biztonságban. Egy új partner megjelenése lehet egy egyértelmű üzenet a gyereknek arról, hogy a válás tényleg végleges, és ha korábban ő még reménykedett (ami mögött azért sok esetben valamelyik szülő e reményt erősítő magatartását találjuk), akkor nyilván nem lesz egyszerű az új partner helyzete.

Egy tiszta helyzetbe érkező új partner azonban elég jó esélyekkel tud indulni.

Bár ezeket a kérdéseket az apák teszik fel többségében, mégis szeretném hangsúlyozni, hogy minden itt tárgyalt kihívás, probléma, gondolat, érzés, ugyanúgy megjelenhet és meg is jelenik az anyák esetében is.

Ez a lista olyan válások tapasztalatai alapján készült, amikben nem volt erőszak, bántalmazás – csak „simán” egy kapcsolat lezárásáról szólt.

Dr. Gyurkó Szilvia