–

A narancsbőr ronda. Komoly esztétikai hiba a nő testén, sőt mi több: betegség, hiszen gusztustalan méreganyagok raktára a bőr alatt, göröngyös zsír, fúj.

Körülbelül ezt szokás ma gondolni a cellulitról

Arról a jelenségről, amit amúgy a nők 90 százaléka tapasztal magán a pubertás után, tehát, mondhatni, természetes állapot. Amelynek a megszüntetésére dollármillárdokat költenek mégis a nők világszerte.

Manapság.

Ugyanis nem is olyan régen nemhogy rusnyának tartották és szégyellték volna az emberek a gödröcskés bőrt, de ha például XVII. századi festményekre pillantasz, látni fogod, hogy az alkotók kifejezetten hangsúlyozták a jelenlétét a múzsák combján, mint a szépség és boldogság (jólét és jóllét – gazdagság és „wellness”) manifesztációját.

Képzeljétek, akkoriban nemcsak hogy nem zavarta a nőket a cellulit, de nem is tudták, hogy van olyan.

Megjelent egy érdekes cikk nemrégiben a Huffposton, melyből megtudtam, hogy a XIX. századig nem is létezett a szó.

Egészen pontosan 1873-ban tűnik fel először egy francia orvosi lexikonban a cellulit kifejezés, amelynek akkor még semmi köze sem volt a gödröcsékhez vagy a zsírhoz. Sokkal inkább egy bőrbetegséghez, amit ma cellulitisnek hívunk, és gyakorta összekeverünk a cellulittel, pedig más jelent: fertőzött, gyulladt területet.

Az orvosi lexikonból a köznyelvbe úgy szivárgott át a szó, egyúttal jelentést is váltva, hogy Párizsban, a világ divatfővárosában a XIX–XX. század fordulóján szépészeti intézetek sora nyílt, és ezekben az intézményekben a kozmetológia, az orvostudomány és a vegyészet fogalmai összekeveredtek. Ugyanis a különféle jól eladható kezeléseknek, masszázsoknak, piperéknek és kenceficéknek hirtelen specialistái teremtek, és sok volt köztük az eredetileg orvos vagy gyógyszerész végzettségű szépségiparos. A medicina egyes fogalmai így hatoltak be a mindennapi életbe, a szépülni vágyó és ennek érdekében komoly áldozatokra is képes emberek szókincsébe.   

A társadalmi változások akkoriban igencsak kedveztek a szépségipar hódításának. A világháborúk időszakában a nők a harcmezőn csatázó férfiak helyébe léptek sok tekintetben: elvégezték a munkájukat, hogy erre képesek legyenek, egyre nagyobb számban tanultak és tanulhattak tovább, eltartottból pénzkeresővé váltak, és ez átírta a szerepeket nemcsak otthon, de a közösségben is.

A szendeség kora lejárt

A nőknek immár rövid hajuk volt és elkölthető jövedelmük.

És mert szépnek szépek akartak lenni továbbra is, el lehetett adni nekik gyakorlatilag mindent, amiről elhitték, kívánatosabbak lesznek általa.

A cellulitkérdés, nem véletlenül, ekkor jött divatba. Egy új, addig kiaknázatlan területet jelentett a szépségiparnak, amelyre megoldást lehetett kínálni jó sok pénzért.

Az egész, mai napig tartó hisztéria 1933-ban tört ki, amikor is a Votre Beauté magazin a cellulitról – mint az emberiség nagy ellenségéről – először cikkezett. Egy dr. Debec nevű doki el is magyarázta az olvasóknak, hogy egy iszonyú dologról van szó, egy bőr alatti méreg- és salakanyag-raktárról, a zsír egy alattomos fajtájáról, amely parazitaként tenyészik a testünkön. (Pontosabban a nők testén, mert speciális női problémaként tálalta akkor már az ügyet a szerző.)

A háj, ami évszázadokig a vagyon, a nyugodt élet, az ínséges időkben túlélést biztosító bőr alatti raktár jelképe volt, ebben a korban közellenséggé vált.

A történethez az is hozzátartozik, hogy a női test ekkorra került kirakatba, hiszen a nyaktól-bokáig takaró ruhák ideje lejárt, a fürdőruhák is mind többet és többet mutattak a csupasz idomokból. Amit addig csak kevesen láthattak egy nőből élete során, azt most mindenkinek meg kellett mutatni.

Úgyhogy özönlöttek a kétségbeesett, tanácskérő levelek a Votre Beauté szerkesztőségbe: „hogyan szabadulhatok meg a narancsbőrtől, és egyáltalán: az van nekem, doktor úr?”

Nyakas nők

Nekünk talán fura, de a legtöbben a nyakuk, dekoltázsuk párnázottsága miatt idegeskedtek. A rövid frizura és a kivágott ruhák felhívták ugyanis a figyelmet a petyhüdtebb bőrre, így a nem egészen fiatalok és nem egészen soványak itt véltek rátalálni az új mumusra, a narancsbőrre.  

A hisztériát persze rögvest meglovagolták a francia szépészeti műhelyek: különféle cellulitkezeléseket kezdtek hirdetni: masszázst, szappant, radírt árultak a gödröcskék ellen.

Miközben senki sem tudta, csak találgatta, mi okozza a jelenséget (szoros ruházat, keringészavar, hízás…?), és hogyan lehet eltüntetni.

(Különben ma sem látunk cellulit-kérdésben sokkal tisztábban, annak ellenére, hogy majdnem egy évszázad eltelt azóta, és megállás nélkül fókuszban van a narancsbőr. Az viszont tisztázódott, hogy szó sincs kikúrálható betegségről, csak a kötőszövet különféle okokból bekövetkező meggyengüléséről, amely miatt a zsír betüremkedik a felsőbb bőrrétegekbe – az idő múlásával ez szinte mindenkinél jelentkezik, legfeljebb késleltethető a megjelenése egészséges életmóddal, sporttal, sok folyadékkal – de még ez sem egyértelmű, mert  az alkatnak, a genetikának komoly beleszólása van a folyamatba.)

A „cellulitrém” különben szorosan a zsírfóbiához tapad

Amely szintén a XX. század találmánya.

Az emancipált nők már nem hordtak fűzőt, a darázsderék helyett a hullámoktól mentes, vékony, kisfiús alkat lett a nyerő. Ezért mindenki koplalt, tornázott, és masszíroztatott, aki megtehette.

A fogyókúra több volt – és mindig több – pusztán esztétikai célú éhezésnél. Akárcsak az aszkéták vagy a böjtölők esetében, az önfegyelem, a kontrollszerzés és önmagunk legyőzésének-túlszárnyalásának a szimbóluma az, ha megtagadjuk magunktól a táplálékot.

Ha valaki el tudja utasítani az egyik legfőbb örömforrást, az evést, akkor úgy érezheti, képes lehet más területen is irányítani. Nem véletlen, hogy a diéta segíthet a depresszió leküzdésében, amelyet sokszor épp az okoz, hogy úgy érezzük, nincs hatalmunk az életünk felett. (Erről bővebben ITT írtunk.)

Ha egy nő sovány, akkor soványsága lázadásként is értelmezhető, hiszen – szemben kerekded női felmenőivel – nem alkalmazkodik a kimondott-kimondatlan társadalmi elvárásokhoz, a férfiak számára ösztönösen vonzó termékeny, puha, lágy női test helyett van mersze másmilyenné formálni önmagát, kifejezve ezzel, hogy életében más is számíthat a hódításon, családalapításon kívül.

A modern, XX. századi nőt nem a fűző tartotta már össze, hanem az elszántság, a fegyelmezettség, az önuralom és a célok.

A divat, a szépségipar és a média üzenetei hatására pedig villámgyorsan elhittük, hogy vékonynak lenni is életcél lehet, és, ha összejön: nagy a siker.

(Hogy miért érdeke a divatnak, a szépségiparnak és a médiának a soványságkultusz életben tartása? Hát, azért, mert meghízni könnyű, abban nem kell segíteni az emberek nagy részének, az megy egyedül is. Viszont fogyni egy jóléti társadalom kényelmes viszonyai és „kajakánaánja” közepette embert próbáló feladat, amihez mankókat kínálni hálás szerepkör.)

A régi korok csodált vaskossága, a XX. században a tunyasággal kapcsolódott össze. A zsírra immár nem úgy tekint az ember,  mint a test energiaraktárára, hanem, mint a restség, a tunyaság, a jellemgyengeség jelére.

A nyugati világ zsír- és cellulit-pánikjával párhuzamosan a szépségipar ontani kezdte a fogyasztó-feszesítő termékeket, krémeket, olajokat, vitaminokat, elektromos, tekercselő, hámlasztó, hormontartalmú és befecskendező és zsírleszívó, valamint vákuumkezeléseket. Felsorolni egyszerűen képtelenség, mi mindent találtak már ki, és adtak el valódi és tartós megoldás híján az optikai tuning érdekében.

A félrevezető, hazug reklámok miatt pedig sok per indult.

Holott, ha jobban belegondolunk, valójában nem is mondhatnak igazat e termékek gyártói, hirdetői: hisz a tudomány mai állása szerint a narancsbőrt nem lehet eltüntetni, mert még a kialakulás pontos mechanizmusa sem ismert, egyelőre csak ötletek vannak a hajlamosító tényezőkre.

Ez az igazság.

És mert majdnem minden nőnek van cellulitja, valamint az biztosnak látszik, hogy a női nemi hormon és a férfiakétól némileg eltérő bőrszerkezet segíti a kialakulását, gyakorlatilag kijelenthető, hogy a narancsbőr a másodlagos nemi jelleg része.

Nem hangzik jól? Nem, de attól még igaz.

Ahogyan az is, hogy valójában mi magunk tartjuk életben a mítoszt, a hisztériát a vásárlásainkkal, pedig csupán egy generált problémáról van szó, amelyet épp ezért talán nem is kell megoldani. 

Kurucz Adrienn

 

 Forrás: ITT és ITT

Cellulit-ügyben további olvasnivaló ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Fuse