–

A nőügyekről, feminizmusról szóló cikkeknél sokszor ott ragadok a kommentszekcióban, mert érdekel, hogy ki, hogyan gondolkodik a feminizmusról. Kevés olyan téma van az életben, aminél így vagy úgy nem merülne fel az egyenjogúság kérdése. Ahogy beszélgetünk a kapcsolatokról, a munkáról vagy általánosságban az életről, a feminizmus szó keserű szájízt hagy bennem. Noha nem szeretem felcímkézni magam, mint egy fényképalbumot, de ha megkérdik, hogy feministának tartom-e magam, akkor azt vallom, hogy az vagyok.

De nem jószívvel, mert hosszú-hosszú évek alatt egy olyan negatív felhang társult bennem ehhez a szóhoz, hogy ügyesen másképp fogalmazok, csak ne kelljen kimondanom a szót: „feminista”.

Mert egyszerűen annyi rossz érzés, annyi kioktatás, fikázás, modorosság és otromba poén társul ehhez a szóhoz, hogy az ellenzői és támogatói is egyszerre megutáltatták velem. De csak a szót. Az eszmét, amit képvisel, vagyis az egyenlőséget nem. 

Sosem neveztem be „a ki a legigazabb feminista” versenyre, mégis úgy érzem, mintha valahogy mindenki születésénél fogva indulna rajta. Engem baromira dühít az, hogy mindig mindenki versenyez – még egy olyan műfajban is, mint a (női) egyenjogúság.

Nézem a frissen anyává vált fiatal huszonéves barátnőmet, aki sokszor érzi, számon kérik rajta, hogy a gyereke lassabban fejlődik a kortársainál. 

Ha anya vagy, akaratod ellenére is indulsz a „szuperanya” címért, ha vegánnak vallod magad, akkor „igaz hithű” vegánságodat teszik próbára, keresztényként sem menekülhetsz a kritika alól, ha pedig feministának vallod magad, akkor már most törődj bele, hogy nem lehetsz elég jó feminista sohasem, sem a feministák, sem a nem feministák szemében.

Bármilyen abszurd módon is hangzik, de rendszeresen kapom meg különböző emberektől például azt a mondatot, hogy „de hát, nem vagy igazi feminista (sem igazi nő), ha szeretsz sminkelni, vagy ha gyantáztatod a lábad”.

(De nyugodjak meg, ezek idővel lemorzsolódnak majd rólam, ahogyan fejlődik az önbecsülésem, öntudatom. Később már ilyesmi hívságokra nem lesz szükségem” – engesztelnek ájtatosan, amitől aztán végképp ideges leszek.)

Ugyanígy megkapom azt a kérdést szőrtelenítős poénok csokrába gyúrva az ellenoldaltól, hogy: „Ha valaki odafigyel a külsejére, akkor hogy lehet feminista?”

Szeretjük külsőségek alapján megítélni a másik törekvéseit, hitét. Ez alól a feminizmus sem kivétel. 

Noha nem igazán értem, hogy gyantázott lábbal, kifestett szemekkel miért ér kevesebbet az én meggyőződésem, mint másé, egyesek szerint legalábbis.

Vagy: miért lenne összeférhetetlen az, hogy valaki házias típus és feministának is vallja magát?

Ami szerintem abszurdum, az az, hogy egy egyenjogúságra törekvő ember kirekesztően viselkedik. 

Egyenesen kiráz a hideg a „jótét lelkektől”, akik egyenjogúságot hirdetnek, miközben folyamatosan ítélkeznek. 

Mindenesetre igazán érdekelne, hogy mettől meddig terjed a feminizmus határa, mert magam is elbizonytalanodtam, hogy jó klub ajtaján kopogtatok-e…

Vajon lehetek-e feminista, ha házias vagyok, és szeretek másokról gondoskodni, főzni?

És ha feminista családban nőttem fel? 

Vagy, ha szeretem magam sminkelni, betámadom a Zarát leárazásokkor, esetleg ha kétszer annyi ruhám van, mint kéne?

Lehetek-e feminista, ha továbbra is taszít a szőrös láb látványa? Ha szeretek kozmetikushoz járni?

Lehetek feminista, ha nem értek egyet más feministákkal? 

Lehetek feminista, ha van olyan barátom, aki nem az? 

Ha elfogadok másokat úgy, ahogy vannak, és nem akarom megváltoztatni őket?

Feminista vagyok-e attól, ha számomra természetes, hogy kifizetem magamnak az italom? 

Na, és ha picit imponál, hogy egy randin a pasi udvariasan kihúzza a széket, mielőtt leülnénk az asztalhoz, az gáz?

Lehetek feminista, ha viszolygok attól a szótól, hogy feminista?

Lehetek-e feminista, ha szeretnék úgy élni, hogy nem skatulyázzuk be egymást arrogánsan?

És amúgy mitől lesz egyáltalán valaki feminista?

Számomra a feminizmus pusztán azt jelenti, hogy elfogadom, férfi és nő egyenlőek.

Az az igazság, hogy nem szeretnék egy olyan kirekesztő klubba tartozni, amelyik állandóan csak méricskéli a tagjait!

A feminizmus szó annyira negatív töltetű lett, hogy nem szívesen jellemzem magam így. Az én feminizmusom nem követel, nem kér számon, nem utasít és nem kirekesztő.

Előfordult, hogy megkaptam: „véresszájú feminista vagyok”, és azt is, hogy „nem vagyok elég jó feminista”. Az egyik csoport úgy olvassa rám a feminizmust, mintha csak azt mondaná, hogy adava kedvara. A másik pedig lenézően és kioktatóan egy szocialista ötéves tervet állít elém, hogy milyen pontok teljesítésével léphetek be ebbe a szuperelit klubba. 

Egyes pont: megszeretni a ráncokat, ősz hajszálakat, elfogadni és beletörődni az öregedésbe.

Kerüld a hivalkodó ruhákat, a cicomát, a hívságokat, legyél természetes, ne gyantáztass!

Haladó szint: Elfogadni és gyakorolni az egyenlő munkamegosztást, kifizetni a saját vacsorádat, nem elfogadni, ha meghívnak egy üdítőre, vagy ha kinyitják előtted az ajtót. Szüljél, de ne feledd, jogod van dolgozni, és a férjed is maradhat otthon.

Hiányolom azt a toleráns, önkritikus irányzatot, amely képes elfogadni azt a „szexista családi mintát” is, amit a felmenőinél látott.

Az én feminizmusomban nem csinálunk nemi kérdést a háztartásból.

Nem mondom azt a másiknak, hogy „segítek mosogatni”, vagy „elmosogatok helyetted”, csak szimplán megteszem – amikor épp ráérek.

Szeretek barkácsolni, szeretem a focimeccsek hangulatát, van, hogy fröccs helyet sört iszom, de ettől nem vagyok fiús csaj, csak szimplán csaj. Ahogy főzni is szeretek, és ettől sem érzem, hogy kiérdemlem a „házias” címkét. Gyűlölök takarítani, de megteszem, mert utána jobb a komfortérzetem. Ahogy mindezt az is megteszi, akivel együtt élek, tök mindegy, hogy rokonom, barátom, barátnőm.

Nem akarok egy olyan klubba tartozni, aminek nem vagyok elég jó, vagy túl sok vagyok.

Akkor inkább alapítok egy sajátot, amely elfogadásra alapszik és nem szívatja, versenyezteti a másikat.

Nem a feminizmust utasítom el, hanem azt a lekezelő magatartást, amely megmondja, hogy ki az igazi feminista, ki az igazi vegán, ki konzervatív vagy ki keresztény. Mert ez a magatartás képes nézeteket, törekvéseket, mozgalmakat megmérgezni, és teljesen hitelteleníteni. Akinek szintén elege van ebből, az tartson velem. 

 Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Chris Madden