bosch - wmn

–

Jól van, ügyes vagy! Cserébe, amiért kattintottál, görgettél, no meg olvastál tovább, elárulom neked a medzsiket, a titkot, a focibajnokságok lényegének esszenciáját!

Igen, tudom, dögunalom. Fickók rohangásznak a zöld gyepen, meg a partján is páran, más pasasok a pálya szélén hullámzanak, megint mások pedig a kocsmák padjain meresztik a szemüket gúvadásig, és nincs az a dekoltázs, az a formás női hátsó, az a pajzánvörösre rúzsozott száj, ami akár csak egy nanoszekundumra is el tudná terelni a figyelmüket. És mindez egy komplett hónapig!

Rettenet, ugye?

Ugyan már! Egy nagy fenéket!

Mondom a tutit.

Egyszer minden meccs véget ér.

Lehet, hogy lesz hosszabbítás, de ahogy még egyetlen repülő sem maradt fenn a levegőben, úgy Ronaldo sem maradt kint a pályán örökre a bőrt rugdosni. (Vagy ha igen, azt már a kutya sem közvetítette.) A játék véget ér, a pasik a kocsmában felocsúdnak… körbenéznek… te meg ott ülsz a formás kis hátsódon a mély dekoltázsoddal és a vörös száddal. Van, akit vigasztalni kell ilyenkor. És van, akivel együtt örülni. Csak válaszd ki azt, aki a legsnájdigabb a szemedben, és tedd fel a mélyen együtt érző, „gyere, bébi, borulj a vállamra” vagy a gólörömködő ábrázatodat, ki mire vágyik, ugye. A többivel meg nem is kell foglalkoznod, higgy nekem, a siker garantált, vagy ezerszer leteszteltem.

Ezúttal azonban nem kell becsávóznom, mert épp van fix, aki hál' isten a focit sem szereti, de ez távolról sem jelenti azt, hogy ne tartanám rajta a kajamaszatos ujjacskáimat a világ ütőerén! Rendkívül tájékozottan például azt is pontosan tudom, hogy múlt vasárnap a kolumbiai csapat játszott valakikkel, és a kolumbiaiak jutottak tovább. Mert ennyire penge vagyok fociban! Kicsit még fejlesztem magam, és a lesszabály is menni fog, meglásd.

Mi következik ebből?

Na, mi?

Hát, nyilván az, hogy a héten kolumbiai ebédet rittyentettem az én kis csibéimnek kollégáimnak, hadd vegyék ki ők is a részüket az egész világot izgalomban tartó bajnokságból!

Viszont… Az alábbi recept tizenkét főre szól, úgyhogy, ha te egészen véletlenül nem egy hadseregre komplett focicsapatra főzöl, akkor vagy hívd át a szomszédokat is, vagy negyedeld az adagokat.

A kolumbiai kókusztejes halgombócokhoz másfél kiló afrikai harcsafilét finomra daráltam aprítógépben két kápia paprikával, egy vöröshagymával, két gerezd fokhagymával, majd összekevertem három tojással, sóval, borssal, zsemlemorzsával, és gombócokat formáltam belőle.

Egy nagy serpenyőben olajon megfonnyasztottam két vöröshagymát, rádobtam négy felaprított kápiát, egy kiló paradicsomot, sóztam, borsoztam, majd felöntöttem egy liter kókusztejjel. Megvártam, míg kicsit sűrűbbre rotyog, majd beletettem a halgolyókat, és hat-nyolc perc alatt készre főztem az egészet. Akkor megszórtam friss, felaprított korianderrel, aminek az illata is olyan, mint a nyári szerelem.

A fűszeres rizshez olajon megfonnyasztottam egy felaprított vöröshagymát, rázuttyantottam két és fél bögre jázminrizst. Megsóztam, mellé dobtam öt kardamom magot, egy hüvelykujjnyi reszelt gyömbért, egy-egy kiskanál őrölt fahéjat és szegfűszeget, és egy kanál csilipelyhet. Tíz percig főztem így, majd átköltöztettem az egész hóbelevancot egy tepsibe, és összepirítottam húsz perc alatt a sütőben, 180 fokon, miközben olyan szagok terjengtek a konyhában, hogy még a szomszéd kerületből is idesereglettek a népek, hogy lássák, mi az a finomság, ami nálunk rotyog.

Végül a sült fűszeres rizsre kanalaztam a kókusztejes halgombócokat, és átadtam magam a futball világbajnokság feletti örvendezésnek, azon szurkolva, hogy még sok olyan csapat maradjon játékban, akiknek ilyen szuperízletes a konyhája.

Mindenkinek érdeklődéstől függően jó szurkolást/étvágyat/pasizást/csajozást kíván,

 

Fiala Borcsa

Képek: Kerepeczki Anna/WMN