–

Világjáró-szak?

Ha jól tudom, továbbra sem indítottak az egyetemen világjáró szakot. Az ember felkészül az utazásra, amennyire csak lehet, megtanul pár idegen nyelvet, elolvassa az útikönyveket, de nincs olyan kurzus, ami igazán felkészítene arra az identitászavarra, amit külföldön élő magyarként érzel, amikor megkérdezik tőled: „na, és mikor jössz haza?”. Hiszen egy idő után már nem is tudod, hol a haza.

Élet az örök nyárban

Éppen El Salvadorban – az örök nyárban, félórányira a tengerparttól – éltem, amikor a szüleim megkérdezték tőlem, hogy „mikor megyek majd haza?”. Először még simán rávágtam, hogy: „karácsonykor”. Gondoltam, hogy – bár már nem Magyarországon élek –, a haza ott van, ahonnan elindultam, ahol anyu, apu és a tesó van. Decemberben boldogan neki is indultam a közel kétnapos utamnak: San Salvador – Miami – London – Budapest – Kaposvár. A nyolcórás időeltolódás és a 30 fokos hőmérsékletbeli különbség napokra sokkolta a szervezetem; reggelből estébe, nyárból télbe érkeztem, de legalább a családommal és a barátaimmal voltam.

Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a hófödte vidék, a nagymama páratlan zserbója és a családi idill közepette, a salvadori barátaim megkérdezték: „Ale, mikor jössz haza?” Teljesen megzavarodtam. „

Mi az, hogy mikor megyek haza? Hát, nem otthon vagyok?” Rögtön vissza is írtam: egy hét múlva megyek majd vissza, El Salvadorba. Azt mégsem mondhatom, hogy egy hét múlva megyek haza, hiszen otthon voltam.

Tovább bonyolódott a dolog

Két év után a cég, ahol dolgozom, El Salvadorból áthelyezett a Dominikai Köztársaságba. Nyárból nyárba mentem, spanyolból spanyolba, mindössze két órás időeltolódással; a magamfajta világjáróknak gondoltam, ez meg se kottyan. Kivéve, hogy a reptéren a leendő főnököm így fogadott: „Isten hozott itthon!” Válaszoltam illedelmesen, hogy köszi, míg magamban dúltam-fúltam, hogy „de hát, csak most érkeztem, hogy lehetne már ez az itthon?” Azt sikerült letisztáznom magamban, hogy El Salvador nem a haza, hiszen már nem ott élek, de hogy Santo Domingo lenne az? Ezt még nem tudtam megemészteni. Majd megint eljött a karácsony.

Már felkészülve vártam a misztikus kérdést a magyar barátaimtól: „Na, és akkor mikor jössz haza?” Gondoltam, nem stresszelem magam, elfogadtam, hogy én csak egy hazátlan magyar lány vagyok és kész, úgyhogy szemrebbenés nélkül válaszoltam: „karácsonykor”. A kollégáim olykor-olykor rákérdeztek, hogy „na, és mikor mész Magyarországra látogatóba?”.

Nem azt kérdezték, hogy „mikor megyek haza?”, hanem, hogy „mikor megyek látogatóba?”. Úgy tűnt, hogy rajtam kívül mindenki számára világos volt, hogy én Santo Domingóban vagyok otthon, hogy ez a hazám.

Egy bevándorlási tiszt, aki semmit nem ért

Bennem azonban ez csak a legutóbbi utam során tisztázódott, amikor a Kajmán-szigetekre mentem nyaralni. Santo Domingo – Miami – George Town, majd vissza. Miamiban a csatlakozásra várakozva jókat nevettem magamban és magamon – magyar lány Miamiban, a Dominikai Köztársaságból a Kajmán-szigetekre tart… Még magam sem értettem igazán, hát még

a bevándorlási tiszt… szegény, az útlevél ellenőrzésekor húsz percig faggatott, hogy „honnan, merre, meddig, miért és hova tovább”. Öt év egyetem és négy nyelv ismerete sem segített a hatékony kommunikációban. Kérdésre kérdés volt a válasz. „Hogy honnan jövök? Mármint most, ma honnan érkeztem ide? Onnan, ahol átszálltam vagy ahol beszálltam? Vagy ahova valósi vagyok? Mert, ugye, az nem ugyanaz.

Hogy mikor megyek haza? Mármint: mikor megyek haza, oda, ahol élek, ahonnan most, ma érkeztem, vagy haza, ahol születtem?” Na, még jobban összezavartam a hölgyet; biztosra vettem, hogy ennek motozás és átvilágítás lesz a vége, hiszen még magamnak is gyanús voltam, de gyorsan összefoglaltam az önéletrajzomat a kajmán bevándorlási tisztnek:

„magyar vagyok, a Dominikai Köztársaságban élek, szabadságon vagyok és nyaralni jövök, Miamin keresztül, és ugyanezen az útvonalon megyek vissza a Dominikai Köztársaságba, mert ott élek. Magyarországra majd csak karácsonykor megyek."

Ekkor zavartan megkérdezte: „tehát a Dominikai Köztársaságban nyaral? Nem, ott nem nyaralok. Ott élek.” Szerintem elvesztette a türelmét és gondolta, egyszerűbb, ha beenged.

Végre megértettem

Az ember haza nem nyaralni jár. A „haza” a való világ, ahol korán kelsz, dolgozni mész, számlákat fizetsz, és ahonnan mindenki menekül a napsütésbe. A külföld pedig az, ahol koktélozol a pálmafák alatt, napozol a tengerparton, hűtőmágneseket veszel, emlékeket gyűjtesz és kipihened magad.

Az én esetemben ez viszont fordítva van.

Az én „való világom” a pálmafák alatt van, és én igenis nyaralni járok haza. Számomra a külföld az a hely, ahol hatkor kelek, dolgozni megyek, hűtőmágnest eszemben sincs venni, és egy árnyalattal sem vagyok barnább, mint amikor eljöttem otthonról. Magyarország pedig számomra az a hely, ahol délig alszom, jókat eszem, emlékeket gyűjtök, és ahol végre kipihenhetem magam.

Öt és fél év után továbbra sem tudom, merre tartok és meddig maradok; viszont azt biztosan tudom, hogy az otthon ott van, ahol anyu, apu és a tesó…

és, ha legközelebb valaki megkérdezi, hogy, „mikor megyek haza?”, azt felelem: karácsonykor.

Németh Alexandra

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Emma Kim