Úgy érzed, összedőlt a világ? – Mire tanít a vészhelyzet?
Válás, haláleset, a munkahely elvesztése, egy barátság megszakadása... Az élet szüntelen változás – nehéz ezzel szembesülni. A fontossági sorrend egy pillanat alatt átrendeződik, megszűnik a biztonságérzet, eltűnik a szilárdnak hitt jövőkép, a múlt átíródik bennünk. Hogyan vészelhetjük át életünk nehéz időszakait? Sebők Franciska pszichológus tanácsai nehéz helyzetekre.
–
A krízishelyzet egy lélektanilag igen kritikus állapot, amely felkavaró, kikerülhetetlen, és nem lehet nem szembenézni vele. Az ember minden figyelme és erőfeszítése a megoldásra irányul, de a szokásos stratégiák sem segítenek mindig.
A krízis jelentése: fordulat, válság. Manapság inkább ez utóbbit értjük alatta, általában negatív érzésekkel, eseményekkel kötjük össze, pedig a krízis kétarcú, mert rossz élmény, ugyanakkor benne rejlik a fejlődés lehetősége is.
Egy kritikus helyzet szétcincálhatja az életünket. Viszont meg is mutatja, mi az, ami igazán fontos számunkra.
Ha például kórházba kerül az ember párja, rögtön nem az lesz a központi kérdés, hogy mit gondol rólunk a szomszéd... vagy az, hogy narancsbőrös-e a fenekünk.
Egyetlen perc alatt rendeződnek át a dolgok: elválik lényeges a lényegtelentől.
A krízis felteszi a kérdést: „Mi az, ami igazán fontos?”
Ezt a kérdést a szürke hétköznapok általában elnémítják. Jövünk-megyünk, „ez nincs meg, az olyan, amaz miért olyan…” Van egy csomó szempont, igény a fejünkben, amin lehet agyalni, rosszul érezni magunkat tőle. A mindennapi életben gyakran bezárjuk magunkat a szokásrendszerünkbe.
Ehhez képest a krízis, ha szenvedéssel jár is, esélyt ad arra, hogy gyökeresen átformáljuk a képet önmagunkról, és a belső – addig ismeretlen – erőforrásainkhoz hozzáférjünk.
Van egy sor szokatlan helyzet, amivel kezdeni kell valamit. Sikerül? Megdöbbenünk, nem gondoltuk, hogy ilyen erősek vagyunk.
Jó esetben egy krízis lezárása után úgy érezhetjük, nemcsak elvesztettünk valamit, de többé is váltunk általa.
„Oké! De, hogy vészeljük át magát helyzetet, mit kezdjünk a fájdalommal?” Jogos a kérdés. Íme, a pszichológia válaszai.
1. Fogadd el, hogy nem érzed jól magad!
Ez a mániám, bevallom. Nem csupán krízis esetén, bármikor hasznos, ha szembe nézünk azzal, hogy most gáz van, most vacakul vagyunk, ez most egy ilyen időszak. Ha káosz van, akkor káosz van. Sokszor mi magunk ássuk tovább a gödröt azzal, hogy azon agyalunk, mit tegyünk, hogy ne érezzük ezt. Mint mikor kapkodjuk a fájdalomcsillapítót, de nem tesszük fel a kérdést, mi okozza a kínt, csak azzal foglalkozunk, hogy tompítsuk a test jelzéseit.
2. Próbálj lazítani a kontrollon! Mindig csak egyetlen lépést tervezz meg!
A ma embere görcsösen kapaszkodik az önkontrollba az élet minden területén. Egy váratlan kírzis a magabiztosság illúzióját is megtépázza. Nem könnyű egy sokismeretlenes helyzetben következetesnek maradni, ki jobban, ki kevésbé kezeli jól.
Amikor „összedől” a világ, és a megoldás is messze van, a jövő gyakran egy félelmetes fekete lyukká válik. Megnyugtató lenne ilyenkor, ha rögtön az egész haditerv összeállna a fejünkben, de ez ritkán sikerül. Ilyenkor jó stratégia lehet csak pici lépéseket tenni előre, és nem dönteni a nagyobb kérdésekben. Időt kell nyerni, időt kell hagyni magunknak.
3. Beszélj valakivel!
Ismerősök, barátok, egy pszichológus: új nézőpontot adhatnak az adott helyzettel kapcsolatban. Azzal, hogy újra és újra megfogalmazzátok, mi történt/mi történik; tisztulnak a gondolatok, csitulnak az érzések. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az új „rend” megszülessen. Viszont óvatosan a civil „jótanácsokkal”, ne feledd, hogy mindenki magán, a saját tapasztalatain, rossz élményein, emlékein szűri át az információkat, nem tud objektív lenni.
4. „Miért pont én?”
Ezt a kérdést talán ti is sokszor feltettétek már életetekben. Maga a kérdés szerintem teljesen helyénvaló, de nem mindegy, hogy mit kezdtek a válasszal. Van, aki jellemzően az áldozatszerepet „választja”: mindig vele történnek rossz dolgok, mindig a másik a hibás. Ez nem feltétlenül tudatos, nagyon nehéz észrevenni, ha ezt csináljuk magunkkal, másokkal. Ennek hátterében gyakran az önismeret hiánya és az önbizalomhiány áll.
A másik véglet a szélsőséges önostorozás, a magunk okolása mindenért.
Középen van valahol a megoldás.
Vannak olyan történetek is, amelyekkel nem lehet mit kezdeni.
Senki nem hibás, egyszerűen csak megtörténnek.
Gyakran az a legtöbb, amit tehetünk, hogy megtanulunk időt hagyni magatoknak és az életnek. Ami még a kezünkben van ilyenkor, az a döntés, hogy mihez kezdünk a szenvedéssel, miként viseljük, mibe forgatjuk, hogyan élünk vele egy fedél alatt, amíg velünk marad.
Sebők Franciska
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Westend61