–

Elmagányosodás?! Kicsengetnek az iskolában, végre megkezdődik a szünet, az öröm, a felszabadulás tíz perce. Ahogy régen, ma is nagyon várják a gyerekek ezt a néhány percet, ez a napjuk fénypontja. Aztán amint kiözönlenek a folyosóra, úgy telik meg az iskola épületének néhány része. Igen, van néhány pont, ahol a legerősebb a wifi… Gyerekek tobzódnak azon a pár négyzetméteren, ahol mindenki tudja, ott fogható legjobban a jel. És nyomkodják a telefonjukat. Sokan aggódnak, hogy nem mennek ki az udvarra, nem rohangálnak, csak nyomkodnak. Mindenki a sajátját, egyedül. A rettegett technika eltávolítja egymástól a gyerekeket, elmagányosítja őket, vélik sokan. Vagy mégsem? Én előszeretettel nyúlok bele egy-egy játékba, nyomkodom meg a gyerekek telefonját, amikor játszanak. Ki jobban, ki kevésbé örül neki, pláne, ha véletlenül sikerül lájkolni egy olyan ember képét, akit valójában nem is akart…

Igen, kívülről annyi látszik, hogy ülnek egymás mellett, és nyomkodják a telójukat.

De álljunk meg egy pillanatra, figyeljük őket, és kiderül, ennél azért sokkal többről van szó! Nem egyedül játszanak, hanem egymással: harcolnak, vívnak, csatáznak. Közben pedig folyamatosan beszélgetnek, nevetnek és szórakoznak. Dicsekszenek a legújabb focistaszerzeménnyel, az újonnan kinyitott láda tartalmával, az elért eredményekkel. Megosztják az örömüket vagy éppen a kiakadásukat. Később aztán képeket küldözgetnek, mutogatják az éppen aktuálisan kiszemelt nagy szerelmet, az új csajt, a dögös pasit. Igen, folyamatosan interakció van köztük. Amikor a közelükben megállunk, hamarosan nekünk is elkezdenek mesélni, mutogatni, elemezni. Mert tudják, hogy érdekel. Bevallom, nagyon szeretem ilyenkor hallgatni őket, mert sokat tanulok közben. Persze, nekünk ez fura, hisz mi a szünetben játszottunk, rohangáltunk.

De ennek csak egy oka volt: nekünk nem voltak ilyen eszközeink. Ha lettek volna, mi is ezt csináljuk. Ők meg, ha van rá lehetőségük, akkor rohangálnak. Igen, vannak ennek hátrányai is, azokra fel kell hívni a gyerek figyelmét: fontos megtanítani nekik a mértékletességet.

De miért is szeretnénk, hogy mást csináljanak, amikor mi, felnőttek is ugyanezt tesszük? A buszon, a metrón, az étteremben, a konyhában, az ágyban, mindenki fényképez, filterez, megoszt és nyomkod. Folyamatosan, vég nélkül. És mi szóljuk meg a gyerekeket ugyanezért?

Halkan kérdezem, miért is nyomtuk először a gyerekek kezébe a tabletet, a telefont? Jaaa, hogy addig elvan csendben, magában. Úgy, ahogy kicsit régebben a tévé elé ültették le a szülők őket, most a kütyük elé. Aztán meg csodálkozunk rajta, hogy nem tudja letenni?! A mi feladatunk megtanítani őket, hogyan is kell jól használni, bár ahhoz először talán nekünk is meg kellene tanulni.

Nem ördögtől való dolog ez, hisz rengeteg mindenre tudjuk használni: igen, tanulni is lehet vele a különböző applikációk segítségével, de akár a tanórán is remek segédlet lehet adatok gyűjtésére, szerkesztésre, közös felfedezésre, videók forgatására stb. Csak merjük használni. Ha nem tesszük, akkor sosem fogják megtanulni, mennyi mindenre is jó… Mert az! Tegyük a szívünkre a kezünket, nagyon kevesen vannak már, akik tudnának a telefonjuk nélkül létezni, dolgozni.

Csak a mérték az, amire vigyázni kell, ugyanúgy, mint ahogy minden másban is.

Érdekes megfigyelés, hogy amikor táborban vagyunk, a szabadban, akkor nincs ilyen probléma. Akad, aki órákig elő sem veszi a telefonját, nem is érdekli, mert ha izgalmas és érdekes dolgok történnek offline, akkor minek menjen egy másik térbe, amikor neki itt jó. Nekünk kell megteremtenünk azt a közeget, amelyben el tudja felejteni, hogy van egy másik tere is. Csak sokszor nehéz ezt elérni, mert melósabb, több odafigyelést igényel. A könnyebb utat választani meg mindig egyszerűbb. Csak akkor ne csodálkozzunk, ha ők is inkább ezt választják!

Balatoni József

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/dolgachov