A vasárnapokat sosem szerettem, baromi szomorúak, mert jön a hétfő, a hétfővel meg a teendők. Úgyhogy valamiféle hagyományteremtő erővel az utóbbi időben elkezdtem vasárnaponként kulturálódni, mostanában épp művészeti piacokat látogatok; Wamp, Pici piac, gasztropiac, jöhet bármi, amit épp dob a gép arra a hétvégére. Legutóbb kávézás közben egy baba-mama dizájn vásárra tévedtem, és még ha nem is vagyok a célcsoport, egy-két terméktől menten lebabáztam. Sokkal jobban ösztönöztek az ott látott darabok a családalapításra, mint a CSOK.

Mindenesetre szívmelengető volt látni, hogy milyen kreativitással gondoljuk újra az aktuális trendeket. A piacozás mellett több különböző boltot és webshopot látogattam meg hazai tervezők egyedi darabjai után kutatva, annak a szent küldetésnek a zászlaja alatt, hogy valami különlegeset találjak. Ha már mind ugyanazokból a fast fashion boltokból főzünk, kell valami fűszer az ételbe. A fűszer pedig számomra a hazai alkotók termékei. Persze a végén sosem azt találja meg az ember, amire valójában szüksége lenne. Úgyhogy a listán dizájner ékszerektől egészen a kerámiáig mindent megtalálhattok. Íme az én szubjektív, nyári listám, tőlem, nektek, szív küldi szívnek!

1. Pelso fürdőruha

Forrás: Pelso

Minden alkalommal, amikor új fürdőruhát akar venni az ember, kész kihívás olyat találni, ami nem köszön vissza máson, és főként jól néz ki, annak ellenére, hogy egyrészes. Hiszen az egyrészes vagy béjvaccsos vagy nagyi fazon. A hazai tervezésű Pelso fürdőruha egy harmadik utat mutat, amiben dögös lehetsz a strandon. Míg régen sokkal inkább „fürdőruhára vetkőztünk”, ha strandra mentünk, most már inkább fürdőruhára öltözünk. A Pelso-darabok önmagukban annyira szépek, hogy egyszerűen öltöztetnek. Észrevétlenül simul bele a hétköznapi szettbe, nadrággal, szoknyával párosítva is simán megállja a helyét. Játékossággal és nosztalgiát keltő retró mintával reformálták meg az egyrészest, amiért én végtelenül hálás vagyok. Elegáns, letisztult, nőies darabjaiban egész nap el tudnék heverni a medence mellett. 

2. Art Hekk

Forrás: Art Hekk

Forrás: Art Hekk

„A strand, a nádas, a kacsák, a Badacsony, a naplemente, az üdülők, a lángos, a palacsinta. A diszkólézer, ami csóváskodik az éjszakában, a tompa tucc-tucc, ami átkel a túlsó partról. A fürdőrucik, a lányok, a fecskék és fruskák, a napolaj, a matrac, a bóják, a komp, az iszap meg a szaga. A vonat zaja, ami átmegy hangosbemondóba. A vitorlások. A ringás a vízen. A szúnyog, amit lenyeltünk” – fogalmazta meg tökéletesen Geszti Péter azt a retró, nosztalgikus balatoni hangulatot, amit az Art Hekk kisszériás művészeti tárgyaival közvetít. Tóth Andrej képzőművész, grafikus alkotásain a kacér, buja figurák olyan érzetet keltenek, mintha ismerném őket valahonnan. Szerethetőek, nőiesek, férfiasak, pöttyösek, csíkosak, egyszerűen olyan „Art Hekk-esek”. 

3. Müskinn

Forrás: Müskinn

Mióta csodaszép grafikájú kiegészítők kaphatók itthon, azóta vágyom rá, hogy beszerezzek egy transzparens táskát, hogy minden gondosan beszerzett dizájn ereklyém egy helyen érvényesülhessen. Erre most bőven lesz lehetőségem, hála a Müskinn tervezőinek. Különböző kollekcióikban köszönnek vissza az áttetsző darabok, melyek közül is kiemelkedik tigrises válltáskájuk, ami egyből a londoni kínai negyedbe repíti az embert. Megyek, nyomok is egy ananászos csirkét, szerencsesütivel. 

4. Marcus Goldson

Forrás: Marcus Goldson

Marcus Goldson Magyarországon élő brit származású festő képei a „budapesti vadonról” valamikor 2015 tájékán tarolták le az internetet, és azóta is a dizájn vásárok magasan kiemelkedő szereplői. Nincs még egy olyan kiállító, aki ennyire szórakoztatóan mutat görbe tükröt nekünk, rólunk. Illusztrációin hol az apró részletekben rejlő lényeget nagyítja ki, hol pedig távolabbról nézve rajzol le minket, tesz-vesz város-lakókat.

5. Camou 

Forrás: Camou

Camou fotorealisztikus ruháival tökéletesen beleolvadhatsz a környezetedbe. Táskáikkal magadon hordhatod a habos hullámokat, eggyé válhatsz a vadregényes tájjal, vagy ha úgy tetszik, a válladra veheted Budapestet is. Nehéz a választás, ezeket a darabokat látva, a Camou alkotói jól odatették magukat. Én a fotón látható ruháikra tettem le a voksomat.

6. Levendulanyúl

Forrás: Levendulanyúl

Júliusban jártam a Wampon, és egyből beleszerettem Levendulanyúl képeibe. Miután végigjártam a vásár komolyabbnál komolyabb művészeti standjait, jólesett egy merőben eltérőhöz érni, ami kifejezetten szép csattanója volt a vásárnak. Hipszter állatok vicces portréi klasszikus aranyozott képkeretekbe foglalva. Mintha csak egy steampunk film elfeledett díszletei lennének. Ütős, egyszerű és humoros. Kicsit sajnálom, hogy nem én találtam ki. C’est la vie.

7. Szia+

Forrás: Szia+

Aki szereti a csicsát, a giccset, a kitűzőket és a színes holmikat, az mindenképp látogasson el a Szia+-ba. Velük szó szerint rózsaszínben láthatod a világot… vagy kékben, zöldben, neonsárgában, amilyenben csak szeretnéd! Dobd fel a farmerkabátod egy retró felvarróval, csecse pinekkel, vagy villants egyet pop artos zoknijaikkal. Ha szeretsz kitűnni a tömegből, az ő cuccaikkal mindenképp lehet.

8. Schall Eszter – Stampp

Forrás: Schall Eszter – Stampp

Ha visszafogott, elegáns hazai tervezésű ékszerekre vágysz, akkor Schall Eszter a te embered. Stampp névre keresztelt ékszerkollekciójában egyszerű, ugyanakkor játékos kiegészítőkkel dobhatod fel a megjelenésedet. Az ékszerkészítés mellett illusztrátorként is alkot, férjével közösen pedig Tinta névre keresztelt márkájukat viszik, ahol minőségi, időtálló háti táskák készülnek.

9. Lubloy

Forrás: Lubloy

Lublóy Zoltán önkifejezés gyanánt a kerámiát és a porcelánt választotta – és milyen jól tette. A játékosság minden darabjában ott van. Tollaslabda alakú sószóró, rózsaszín, rinocérosz formájú fogas, és persze műanyag poharak porcelánból. Porcelánból készült kávés poharain különböző ismert szállóigék köszönnek vissza, melyek oly kedvesek szívünknek, mint amilyen a képen is látható.

10. Zokni Nyunya

Forrás: Zokni Nyunya

Ahogy a bevezetőben is említettem, Budapest a gyerekeknek, illetve a felnőtt nagygyerekeknek is tartogat művészeti piacot a tarsolyában. Bármennyire is nehéz egyet kiválasztani a sok szépség közül, a Zokni Nyunya névre keresztelt, egyedi, kézzel készített zoknifigurák ellopták a szívem. Szeretem, mert környezettudatos, egyszerű és frappáns. A vásárokon jól láthatóan nemcsak képzőművészeti darabokat, hanem egyedi, csináld magad ötleteket, akár környezettudatos megoldásokat is hazavihet az, aki online vagy offline ellátogat egy művészeti piacra. Úgyhogy nemcsak új cuccokkal, hanem fejben is többel jön ki az ember, mint amennyivel bement. 

Szőcs Lilla

Kiemelt kép: Pelso,Marcus Goldson,