A szegény ember Rómaija – Alternatív lehetőségek, ha a Dunánál ennél, innál

–

HELYREIGAZÍTÁS

A 2017. június hó 18. napján megjelent a „Szegény ember rómaija - Alternatív lehetőségek, ha a Dunánál ennél, innál” című cikkben valótlanul állítottuk a Népszigeten található Partizán hajó nevű szórakozóhelyről, hogy onnan masszív fűszag áramlott ki. A cikkben továbbá valótlanul állítottuk, hogy a személyzet tudatmódosítót, kábítószert fogyaszt. A cikkben azt a valós tényt, hogy a személyzet a cikk szerzőjének italát nem kóstolta meg, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy a minőségi reklamációval a személyzet nem foglalkozott, továbbá elhallgattuk azt a valós tényt, hogy a személyzet az újságíró által kifogásolt ital helyett másikat szolgált fel részére.

–

Lássuk be, a tavaszi-nyári szezonnak elengedhetetlen kelléke egy szépen beállított szelfi egyenesen a Római-part legdivatosabb helyeiről. Tulajdonképpen, aki nem posztol ki magáról legalább egy vidáman fröccsöző, söröző képet a Felliniben vagy a Nap bácsiban, az nem is igazán számít rendes, trendi budapestinek. Úgyhogy én azt ajánlom, menj ki kora reggel – elkerülendő a tömegjeleneteket – a helyszínre, készíts magadról különböző szögből legalább egy tucat jó minőségű képet. Így a nyár összes hétvégéjére be leszel tárazva, csak arra figyelj, nehogy elfelejtsd őket kellő rendszerességgel posztolni. 

Szlem-romantika

Ha ezzel megvagy, akkor viszont irány az Északi összekötő-híd, és a Duna másik oldala. Nem is kell sokat gyalogolni, a híd lábánál ugyanis nemrégiben nyílt meg a Fellinisek új helye, a Kabin, egyfajta előremenekülésként is, hiszen – ha minden igaz –, a mobilgát építésének következtében jövő nyárra már megszűnik  arrafelé a jóvilág. Zsuzsával – csak, hogy önfeláldozóan letesztelhessük számodra a helyet –, két viceházmesterrel indítottunk, ami 1500 forintba került. Sor nem volt, pedig jó páran voltak még rajtunk kívül, és ami számomra az egyik legfontosabb: a vécé kulturált volt, tiszta, és nem kellett érte külön fizetni (mint a túloldalon). A Kabin nagy előnye még ezen kívül, hogy a partszakasza egy fokkal szélesebb, úgyhogy vígan eljátszhatnak a gyerekek is, meg az a temérdek nyalóka kutya, akik a gazdáikkal együtt felvonulnak. A poros domboldalon rohangászó srácok számára, akik egy nagy betoncsőben bújócskáznak, volt valami határozott szlem-romantika hangulata is. Ha enni akarnál, azt is lehet, nem kell összeomlani! 

Upsz, egy lagzi!

Miután – magunkat cseppet sem kímélve – ilyen ügyesen leteszteltük a Kabint, tovább baktattunk a parton... ahol először egy esküvőre vetődtünk be (teljesen véletlenül). Esküszöm, hogy úgy festett az egész lagzi, mint egy menő romkocsma. (Nyilván ezen meglátásunkat a már elfogyasztott fröccsök cseppet sem befolyásolták.) A menyasszony lánya viszont kedvesen útbaigazított minket a következő helyig, ami...

Upsz, még egy lagzi!

Mintha csak egy Kusturica-filmbe csöppentünk volna, olyan volt a... hely. A társadalom minden rétegéből voltak itt vendégek, hogy együtt forrjanak harmonikus egységbe a csapolt sörök, a szalonnás (műanyag tányéros) juhtúrós sztrapacskák, rántott sajtok és sült hekkek felett. A szintiből lakodalmas diszkó szólt, a kerthelyiség közepén lévő háromszor három méteres táncparketten ropta, akinek kedve szottyant egy kis csörgéshez. 

A rendszer itt is úgy működik, mint a Duna másik oldalán lévő kerthelyiségek egy részében, annyi különbséggel, hogy a szakácsné jóval dídzsésebben szól bele a mikrofonba, ha elkészült a frissensülted. A vécé viszont hagy némi kívánnivalót maga után, a sötét, büdös pozdorja bódéról rögtön eszembe jutott a Trainspotting idevágó jelenete. Ha romantikára vágysz, tökéletes a hely, és ha a pasi/nő kiakad, rögtön tudhatod, nem ő az igazi. 

Fröccsnek álcázott valami, fűszaggal körítve

A terepszemlétől alaposan kifáradva végül felkerekedtünk, ám mielőtt végső búcsút inthettünk volna a Népsziget varázslatos egységeinek, muszáj volt még egy utolsó helyre betérnünk. A Partizán hajónak keresztelt kerthelyiségből ugyanis masszív fűszag áramlott ki – nyilván azonnal irtó kíváncsiak lettünk rendes oknyomozó újságíróként nem tehettük meg, hogy kihagyjuk. Már az is nagyon gyanús volt, hogy mennyire meg volt lepődve mindenki, vendégtől a tulajnak kinéző figurán át egészen a pincérnőig, amikor beléptünk... egy pillanatra azt hittem, már megint egy privát bulira csámpáztunk be. Végül az első döbbenet elmúltával a pultos csaj mégiscsak a kezembe nyomott egy hosszúlépést. És itt most szeretném elmondani, hogy bár nem sok mindenhez értek, de fröccsivásban kifejezetten sok tapasztalatra tettem szert, úgy is mondhatnám, hogy vérprofi vagyok. Annyira mindenképpen, hogy felismerjem, ha a rozé fröccsömnek átható málnaszörp íze van. Mert az, kérem, nem ugyanaz. Panaszomra, miszerint nem azt kaptam, amit rendeltem, először a pincérlány utasította vissza, hogy beleszagoljon/megkóstolja/letesztelje/bármi, majd a tulajdonosnak tűnő úr szintén, kijelentve, hogy (idézem): „ha a kezébe nyomnék egy pohár gépzsírt, azt sem kóstolná meg”. Hát, ha ő ilyen bizalommal volt a saját terméke iránt, jobbnak láttuk távozni, immár azzal a tanulsággal felvértezve, hogy nem érdemes olyan helyen vedelni, ahol a személyzet egészen másfajta tudatmódosítóval él.

Nekem a Népsziget a Római

Hazafelé végül arra is rájöttem, a szolidabb árak, a sznobéria és a tömegjelenetek hiányán kívül miért sokkal klasszabb a Népsziget. Itt ugyanis nem a hátad mögött, hanem épp veled szemben megy le a nap. Ilyen szépen, mutatom:

Szóval, ha már úgyis ki leszünk ebrudalva a Rómairól, talán érdemes elkezdeni rászokni más helyekre is. Hiszen annyira klassz a Duna, hidd el nekem, ebben a folyóban még tengernyi lehetőség van.

Fiala Borcsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak