Igencsak kompetitív alkat vagyok, szeretek versenyezni, nyerni meg aztán még inkább. Egy baj van csak ezzel: képtelen vagyok veszíteni. De hát senki sem lehet tökéletes, talán még én sem. Úgyhogy nyilván, amikor ismét elérkezett az ideje a legrangosabb szakácsversenynek, a magyar Bocuse d’Ornak, a szívemben azonnal megfújták a harci kürtöket, és nyomban a startvonalra pattantam. Persze, okosan csináltam, mert nem annál a vonalnál nyomakodtam, ahol már így is elég nagy tömegek tolonganak, ráadásul nem is akárkik. Ott áll a Fausto Elek Richárdja, az Olimpia Garai Ádámja, Haraszti Zsolt az Alabárdosból, Pohner Ádám a szemesi Kistücsökből, Veres István, a Bábel séfje, illetve a legutóbbi harmadik helyezett, Volenter István a 67 étteremből. Nem szerettem volna senkit kínos helyzetbe hozni (főleg magamat nem), ezért úgy döntöttem, hazai pályán, a WMN irodájában fogom megrendezni a magam kis egyszemélyes versenyét. Így legalább a kollégák is megkóstolhatják a nyertes fogást, no meg az sem lesz kérdés, hogy ki nyeri meg a bajnokságot, amin egyedül én indulok.

A legesélyesebb versenyző
A legesélyesebb versenyző

A másik Bocuse d’Oron két fogást, egy húsos és egy vegetáriánus tálat kell elkészíteni a versenyzőknek adott alapanyagokból, illetve mindegyikhez a helyszínen derül ki egy-egy meglepetés zöldség és fűszer. A hústál kötelező alapanyagai borjúszűz, csülök és velő, a zöldségesé pedig rizottó, fürjtojás és gorgonzola. Ezekből kell valamit összekotyvasztani 5 óra 35 perc alatt. Lehet, hogy a fent említett séfeknek ilyen tenger sok ideje van, de nekem van rendes újságírói munkám is, nem pocsékolhattam el csak úgy öt és fél órát a munkanapból, úgyhogy a vegetáriánus tálat választottam. És mivel a meglepetéseket sem szeretem – hozzáteszem, te sem szeretnéd, ha arra lennél szocializálva, hogy egymást követő tizenkét születésnapodra botmixert kapsz a férjedtől (ugyanitt botmixer eladó) – szóval a kellemetlen meglepetéseket elkerülendő, gyorsan választottam is hozzá egy zöldséget (gomba) és egy fűszert (kakukkfű). Végre indulhatott a verseny!

Hozzávalók
Hozzávalók

Óriási izgalmak közepette Fiala Borcsa, a WMN séfje kora reggel feltette a rizottóhoz a húslevest. Egy nagy lábasba csirkefarhátat tett fel rotyogni nyakkal, májjal, egyebekkel, csillagánizst, szegfűszeget, gyömbért, egy kis chilit, sót, borsot, vöröshagymát, gerezd fokhagymát is szórt hozzá, majd rotyogtatta hosszú órákon át. Közben a lelátóról kereplőkkel, síppal, dobbal, nádihegedűvel, és „Szeretünk, Borcsa!”, illetve „Fiala 4 president” táblákkal buzdították őt a rajongók. Amíg a leves főtt, előkészítette a fürjtojásokat.

Folpackból péktenyérnyi kockákat vágott, a közepükbe olívaolajat cseppentett, finoman megsózta, megborsozta, aprócska karika chilipaprikát is pottyantott bele, majd ráütött egy-egy tojást. A négyzetet a négy sarkánál óvatosan összefogta, majd megcsomózta úgy, hogy lehetőleg ne maradjon bent levegő.

Amikor elkészült mind a harminc csomagocskával, elhatározta, hogy soha többé ilyen baromságra nem adja a fejét felszeletelte a barna színű csiperkegombákat, rádobta a serpenyőben sistergő vajra, sózta, borsozta, megszórta kakukkfűvel, majd az egészet készre rotyogtatta.

A közönség a felszálló illatoktól már önkívületben volt, de a verseny legfőbb esélyese, Fiala nem hagyta, hogy az álló ováció zaja megzavarja épp a legutolsó, egyben legkritikusabb lépésnél!

Röpke csókot dobott a karzat felé, majd egy nagy lábasban egy löttyintés olívaolajon kissé megpirította a rizottót, aztán a mellette lassú tűzön épp hogy egyet-egyet buggyanó levesből annyit mert épp rá, hogy ne ússzon az egész hóbelevanc, hanem csak kellemes lápvidék hangulata legyen. Amikor a szottyos rizs al dentére főtt – tehát nem volt olyan puha, mint a menzai rizibizi, de nem is annyira kemény, hogy a fogunk vásna belé – még hozzáöntött egy kis száraz fehér bort, mert az semminek nem szokott megártani, a szakácsnénak pláne nem. Elzárta a gázt, majd a kész rizottóba keverte a gorgonzolát egy nagy marék apróra vágott petrezselyem kíséretében.

Végül a fürtojásos pakkokat lobogó vízben 75-90 másodperc alatt kívül keményre, belül folyósra főzte. A közönség soraiban a gasztroérzékenyek hiperventilálva aléltak el a gyönyörűségtől.

Fiala a rizottót tálakra pakolta, a tetejükre gombát halmozott, majd erre ültette a buggyantott fürjtojásokat. Ezek után nem is lehetett kérdés, hogy ki lett az idei WMN Bocuse Door (igen, direkt így) győztese. A beindult nyálelválasztásával küszködő Fialának a meghatottságtól a könnyeivel küszködő D. Tóth Kriszta adta át rövid beszéd kíséretében a díjat és az oklevelet.

Győzelem!
Győzelem!

Milyen szoros verseny volt, mennyi izgalom és micsoda pompázatos illatok!

Mindenkinek jól megérdemelt bajnoki címet, és sikeres győzelmet kíván a saját konyhájában,

 

Fiala Borcsa