–

Az embermedalion nem új keletű divat

Az emberi hajból készült ékszerek a viktoriánus kor népszerű kellékei voltak. Az elhunytak emlékét őrző, hajtincset rejtő gyűrűk és karkötők, a hajból formált tájképes brossok vagy épp a hajfonaton csüngő zsebórák sikkes kiegészítőnek számítottak. A korabeli USA-ban még tovább cifrázták a dolgot: az elhunyt rokon hajából készült fonat felcicomázva a gyászoló hölgyek fejére került. 

Hajból családfa, halotti maszk a hálóban emlék gyanánt és más furcsaságok… De vajon mi a helyzet napjainkban? 

A szülőszoba kincsei

A közvélekedés szerint vitán felül áll, hogy gyermeket várni, babát szülni csodálatos érzés. Ahogy az is, hogy az édes kis babacipők, a kórházi karszalag és más „cukiságok” egy életen át emlékeztetnek minket az újszülött érkezésére.

Az már kevésbé egyértelmű, hogy a méhlepényt nemcsak megszülni kell, hanem akár hasznosítani is lehet. Pedig erre számos példát találhatunk a történelemben – és napjainkban is. 

Noha általános vélekedés, hogy a természeti népeknél gyakori volt a méhlepényből készült vacsora, ez erős túlzás. Csupán néhány feljegyzés akad arról, hogy bárki ilyet tett volna. Ezzel szemben

Európában egészen az 1700-as évekig széles körben elterjedt szokás volt gyermekágy alatt a méhlepényt is megetetni a kismamával. Úgy tartották ugyanis, hogy a tápanyagokban gazdag szerv elfogyasztása után az asszony könnyebben és gyorsabban kap erőre.

A placenta mint életet meghosszabbító különlegesség, a kínai orvoslásban is jelentős szerephez jutott: fogyasztották császárok, javasolták férfiak erektilis problémáinak gyógyítására, és alkalmazták a TBC-s betegek gyógyítására is. Talán ez az oka annak, hogy az 1950-es évektől a plancenta fogyasztása egyre növekvő tendenciát mutat.

Olyannyira, hogy azok, akik egy jó kis szülés utáni placentapörkölttel robbantanák be a házi anyatejcsárdát, többféle plancenta-szakácskönyvből választhatnak.

És ha a sütés-főzés nem jönne be, még mindig készülhet a placentából lenyomat. Ehhez jól felkészült kismamák akár akrilfestéket is vihetnek a szülőszobára, de egy enyhén megnedvesített papírlap is elegendő ahhoz, hogy a testnedvek mint természetes festékanyagok, lenyomatot hagyjanak. A jellegzetes faszerkezet kirajzolódása valóban páratlan szépségű.

Emellett számos olyan további szolgáltatás elérhető, melynek segítségével a méhlepényünkből táplálék-kiegészítőt vagy éppen kozmetikumot készíttethetünk. Kapszula, gumicukor, arckrém vagy hajerősítő ampulla? Kinek-kinek kedve és szüksége szerint.

És ha már itt tartunk, tudtad, hogy a köldökzsinórt epoxiba öntve szobrokat, ékszereket, dekorációkat, vagy akár LED-es feliratokat is készítenek? Nincs is édesebb dolog, mint a csemete ágya felett meleg fényt kibocsátó „love” köldökzsinór-felirat!

Az anyatejékszer, a szoptatós sikk

A szoptatás nem csupán táplálás, hanem a gyerekhez való kötődés egy különleges, semmihez sem fogható módja. Talán ez az oka annak, hogy az elválasztás gyakran legalább annyira – ha nem jobban – megviseli az anyukákat, mint a babákat.

Erre az érzésre – és a megbonthatatlan egység iránti nosztalgia vágyára – reflektál az anyatejékszer-piac, mely az anyukák által lefejt tejből készült gyöngyöket, karkötőket, gyűrűket és más ékszereket kínálja kicsiknek és nagyoknak. 

Az igényesebbek babahajjal vagy akár közös hajtinccsel is extrázhatják, így a kincset érő darab egyszerre lesz modern, esztétikus és hagyományőrző (lásd fentebb a viktoriánus trendeket).

Hamuból gyémánt

Amikor elveszítjük egy szerettünket, minden porcikánkat átjárja a fájdalom, és könnyen lehet, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk élni nélküle. A gyászfolyamat hosszan elhúzódó, és komoly önismereti munkával is jár, éppen ezért olyan nehéz.

A temetkezési iparág szerint azonban a szerettünk hamvaiból készült gyémánttal díszített ékszer segítheti a továbblépést.

Végül is, ha a nagyit fülbevalóként viseljük, vagy aranyfoglalatban húzzuk a gyűrűsujjunkra, szó szerint tényleg mindig velünk van… Így talán nem is hiányzik annyira? Gondolom.

A gyémánt készítéséhez alkalmazott eljárás egyébként rendkívül érdekes. Elsőként a szokott módon kerül sor az elhunyt búcsúztatására, majd a hamvasztásra. Ezután a hamvak egy részét kb. 2800 Celsius fokra hevítik, így abból már csak a tiszta szén marad. Néhány hétnyi extrém hőmérsékleten történő tárolás hatására a szén grafittá alakul, majd egy speciális magot képeznek belőle, melyet aztán gyémántprésbe helyeznek. 

Ekkor jön az igazán izgalmas rész: a teljes magot 1400 Celsius fok körüli hőmérsékleten és közel 36 000 kg/négyzetcentiméter nyomáson tartják addig, míg a grafitból gyémánt alakul. Ezután már csak csiszolni kell a nagyigyémántot, majd foglalatot, illetve láncot kell választani hozzá. Voilá, kész is az emlékőrékszer!

Jó, most komolyan! Miért eszi meg valaki a saját méhlepényét?

A placenta felhasználása és fogyasztása nem éppen szokványos dolog, ugyanakkor elsősorban tudományos kérdés. Nem véletlen, hogy a kutatókat is foglalkoztatja a jelenség: vajon a méhlepény elfogyasztása valóban serkenti-e a tejtermelést, segíti-e a post partum depresszió elkerülését, és hozzájárul-e a baba súlygyarapodásához, vagy inkább veszélyes, hiszen a benne található hormonok, baktériumok és nyomelemek fogyasztása egészségi kockázatot is jelenthet? 

Az általános hivatalos álláspont még nem tisztázott, egyvalami azonban biztos: a méhlepény elfogyasztása az állatvilágban rendkívül általánosnak számít. Bár a bálnák vagy éppen a tevék a megfigyelések alapján sosem csinálják, a kutatók által vizsgált közel négyezer emlősfaj nagyrészénél jellemző. Az okok között a tejtermelés várható növekedése, az újszülöttek túlélési arányának javulása, a fájdalomcsillapítás, valamint vitaminpótlás biztosítása a legvalószínűbbek.

Meglepő lehet, de hasonló a helyzet a humán vizsgálatok eredményei szerint is! A kutatók igazolták, hogy

azon nők tejében, akik a szülést követő időszakban szárított placentát fogyasztottak, megnőtt a fehérje- és a tejcukor mennyisége. Azok a gyerekek pedig, akiknek az édesanyja megette a méhlepényt, gyorsabb ütemben és jobban fejlődnek. 

Vagyis bár szociokulturális okokból jellemzően nem esszük meg a saját méhlepényünket, ha a kérdést kizárólag tudományos alapokon vizsgáljuk, talán tévedünk. Biztonságos körülmények között, a mindenkori higiéniai előírások betartásával a méhlepény fogyasztása akár jó ötlet is lehet. 

Ékszerek és más kiegészítők: emlékek vagy az elengedés gátjai?

Amikor valami véget ér – legyen az életünk egy szakasza vagy bármely kapcsolat – fájdalmat érzünk. A veszteség feldolgozásában a gyászfolyamat egyes szakaszai segítenek bennünket, az agyunk pedig folyamatosan tanul közben. 

Az Arizonai Egyetem docense, Mary-Frances O’Connor a gyász és az agyban lejátszódó változások kapcsolatát vizsgálja. Mint mondja, amikor valakit elveszítünk, az agyunkban folyamatosan fut a háttérprogram: rájönni, hogyan élhetünk túl, hogyan alakíthatunk ki új szokásokat, és miként kapcsolódhatunk azokhoz, akik már nincsenek velünk.

Ha azonban a gyászfolyamat bármely ponton elakad – például a sokkot követő kontrollált szakasz után nem következik be a tényleges tudatosulás, nincs meg az érzelmileg áradó, kiüresedettséggel, dühvel, szorongással és bűntudattal járó fájdalmas, de meg nem spórolható szakasz, vagy nem sikerül jól adaptálódni a veszteség tényéhez –, komplikált gyászról beszélhetünk.

No és itt kezd a dolog igazán érdekessé válni!

Kutatások szerint ugyanis a komplikált gyász jelenléte nemcsak a fájdalomhoz, hanem a jutalomhoz kapcsolódó agyi aktivitást is beindítja. Vagyis miközben a veszteség és a hiány fájdalmas, az elengedés szinte lehetetlennek tűnhet.

Egy ilyen kettős helyzetben pedig nyitottabbak vagyunk a szélsőséges ötletekre is. 

„Te is ezen a buszon utazol?” – Hülye kérdések végtelen halmaza a kommentjeitekből

WMN Zizi – 2023. október 12. – BG

Persze nem tisztem eldönteni, hogy egy, az elhunytból készített ékszer vagy egy életszakasz lezárását ünneplő kiegészítő elengedni segít-e, vagy épp a búcsút nehezíti-e meg. Egy dolog azonban biztos: ha úgy érezzük, elakadtunk, megragadtunk valamiben, kérjük szakember segítségét! Annál jobban sehogy sem támogathatjuk saját jóllétünket.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Kozlik_Mozlik

Z. Kocsis Blanka