Kasztrendszer és vegánok

Nem is tudom, mikor kezdtem el Facebook-csoportokba belépni, és vajon melyik lehetett az első. Gondolom, valami kisbabás közösség lehetett. Nagyon hamar leesett, mi az ökosziszémájuk és növekedési dinamikájuk e virtuális közösségeknek.

Először is, vannak az alapítók, akikben egyszer csak megszületik az igény egy specifikus téma mély és folyamatos kitárgyalására, hasonló érdeklődésű emberek csoportjával. Ezzel kezdődik minden. Mondjuk, két vegán azt mondja, milyen jó lenne, ha egy helyen összegyűlnének és recepteket és tapasztalatokat cserélnének. Megalapítják, boldogan tobzódnak. 

Aztán elkezdenek belépegetni az újabb és újabb emberek, akik egy idő után „külsősök”, mert aki már egy ideje bent van, az a „belsős”. És jönnek a csoportszabályzatok. 

Miről lehet posztolni, miről nem, mindenki beszéljen szépen a másikkal, ne politizáljunk, ne személyeskedjünk satöbbi.

A külsősök egy része belesimul a társaságba, tiszteletbeli oszlopos taggá, belsőssé válhat, akár moderátori titulust is adnak neki az adminok. De közben állandóan jönnek azok a fránya tudatlanok, nyomják a hülye kérdéseiket, hogy „a méz miért nem vegán”, mire az alapítók cümmögnek, hogy bakker, minek vagy itt, ha még ezt se tudod.

Ekkor az adminok jegyzeteket, dokumentumokat töltögetnek fel, forrásokat, ahonnan érdemes tájékozódni, ezek azok a hivatkozási pontok, amik kötelezőként villognak a rögzített bejegyzésben, hogy mindenki lássa, „ki itt belép”.

Ha bárki amatőr kérdést tenne fel, máris lehet az orrára koppintani, hogy a rögzített bejegyzésben ott a válasz a kérdésedre, és amúgy is rengeteg kérdés ismétlődik, tessék a keresőben előbb megnézni, nem kérdezte-e már ugyanezt hatvan másik ember. Persze ez is bekerül előbb-utóbb a szabályzatba, a rögzített bejegyzésbe, hogy kérdezés előtt tessék kutakodni.

És nem lehet ám mindenhová csak úgy belépegetni, a zárt csoportokhoz meghívás kell, sőt vannak olyanok, ahol meg kell válaszolni pár kérdést, és csak adminisztrátori jóváhagyással lehet csatlakozni. 

Mikrofeszültségek már a legelejétől lehetnek, de amikor a tudatlan (ám tudásra éhes) újoncok és a veteránok száma fordított arányban exponenciálisan növekedni kezd, bizony kirobbanhatnak óriási patáliák is egy-egy poszt alatt.

Nem hiszitek el, milyen véres indulatok képesek elszabadulni egy-egy látszólag békés jellegű témafelvetés kapcsán. (Dehogynem hiszitek.)

Emlékszem – és most maradok a vegán csoportos példámnál, de elhihetitek, hogy kivétel nélkül minden csoportban előfordul ilyesmi – olvastam egy olyan bejegyzést, amit egy újonc írt, hogy sajnos nagyon kívánja a húst és a sajtot, és tanácsot kért arra vonatkozóan, hogy mi a legjobb pótlék, ami esetleg enyhíti a kezdeti sóvárgását. Erre a többiek nekiestek, hogy ha igazán tudná, honnan jön a hús és a sajt és milyen áron, akkor tuti még csak nem is nem kívánná, és egyáltalán, mit keres itt, ha ilyet képes leírni – a halott állat és a megkínzott tehén tejéből gyártott sajt nem is étel. Szegény nő erre próbálta elmagyarázni, hogy súlyos beteg, hús- és tejtermékmentes diétára fogta az orvos, ezért van a csoportban, és mert gondolta, hogy biztos segítenek neki… de mire ezt leírta, már állatkínzónak nevezték, és lehordták a sárga földig. Olvasni is rossz volt.

Azt pedig már meg sem említettem, hogy a vegán csoportokban az elméleti viták milyen messzire vihetnek, hiszen előbb-utóbb mindenről kiderül, hogy nem is vegán (például a parázs viták egyik kedvenc tárgya a pálmaolaj, ami, noha technikailag nem állati eredetű, de állati-környezeti áldozatokkal jár).

Általában ez az a pontja a csoportdinamikának, amikor a valamilyennél is valamilyenebb valakik, akik számára a többiek nem eléggé valamilyenek – tehát a közösség radikálisabb gondolkodói –, kiválnak és saját csoportot alapítanak. 

Ezzel átmenetileg lenyugszanak a kedélyek. Aztán kezdődik minden elölről (az új és a régi csoportban is).

Szoptatós és hordozós anyatigrisek

De mondok más példát is, mert tényleg nem a vegánokról szól ez az egész. Ott vannak a leendő és aktuális anyukák csoportjai, például a szoptatós közösségek. Ne tudjátok meg, itt is milyen vérre menő csatákat vívnak egymással az emberek!

Belép egy pár órája szült anya, mondjuk, elmeséli, hogy most született meg a babája és próbálja szoptatni, de a csecsemős nővér szerint túl kicsi a melle, ne is próbálkozzon, és inkább adjon tápszert és cumit. Képet is mellékel, a baba szájában ott a cumi. Vannak, akik gratulálnak és konstruktívan válaszolnak, linkelik a megfelelő forrásokat, vannak, akik szolidan figyelmeztetik a rögzített bejegyzésre, vannak, akik azonnal tagelik a csoport szoptatási tanácsadó guruját (majdnem minden csoportnak vannak ilyen rangidős szakértői), és hát persze…

…vannak, akik azonnal átgázolnak a posztolón, mint egy tank. Merthogy: „Inkább cicin lenne a helye!” „Szegény baba!” „Rossz nézni a cumit a szájában.” A posztoló erre kétségbeesik, hiszen a rászabaduló több tucat kommentből a posztpartum hormontornádó kellős közepén egy, azaz egy konklúziót von le: ő egy tudatlan, alkalmatlan szar.

Ha mázlija van, a cunamira jön egy diplomáciailag kikupáltabb csoporttag, esetleg admin, aki rendet tesz, normális hangon megnyugtatja az anyukát, és ellátja a szükséges tanácsokkal, majd lezárja a kommentelési lehetőséget.

Így van ez a babahordozós csoportokban is, amikor egy gyanútlan szülő felrak egy kengurus képet, büszkélkedve, hogy „mi is hurcizunk”. Hohohó, nem adják ám azt olyan könnyen! Hiszen „ez nem hordozás!!!” „Azt a szart be kellene tiltani!” És persze a klasszikus „Szegény baba!” sem maradhat el. 

 

Tényleg csak szerencse kérdése, hogy a csoportdiplomata odatéved-e kellő időben, mielőtt a bűnös, tájékozatlan kengurus anyuka nyilvánosan ostorral csapkodná magát, és rituálisan elégetné az ördög hordozóeszközét. Az arccal kifelé hordozás ugyanez a műfaj, az ég irgalmazzon annak, aki egy hordozós (vagy igaziból bármilyen anyukás, babás) csoportban ilyet mer posztolni, főleg, ha a szabályzatban és/vagy a rögzített posztban is jelzik, hogy ez tabu.

De azt ne gondoljátok, hogy ha dobjátok a kengurut, biztonságban vagytok. Például sokan összekeverik a kengurut a csatos hordozóval, ez utóbbi ergonomikus. Igen ám, de az igazán szakavatottak már jönnek is, hogy de a csatost sem lehet ám akármikor használni. Mert van, aki szerint már pici babával használható, de természetesen olyan is, aki szerint járni tudásig TILOS. És akkor még a rosszul felkötött kendőkről nem is beszéltem.

Na hát így igazodjon el az ember…

Bármit csinálsz, az potenciálisan rossz. De minimum nem elég jó. Meg különben is: rögzített poszt!

Hulladékmentesek, humorosak, adok-veszek

A vegánok és az anyák csoportjai mellett a harmadik legviharosabb terep (tapasztalataim szerint) talán a hulladékmenteseké. Mert bármekkora spíler vagy, hidd el nekem, mindig akad valaki, aki kevesebb hulladékot termel nálad.

Oké, hogy van, aki az összegyűjtött esővízzel öblíti a vécét, na de az még mindig kismiska azokhoz képest, akik egyenesen komposztbudit használnak!

Rendben a mosható pelenka, de azért a teljes pelenkamentesség az igazi fenntarthatóság!

Tök jó a csomagolásmentes piacozás, de a saját biokertnél nincs jobb!

Király, ha nem használsz már sampont, de a szappan önámítás, mert a tiszta vizes hajmosás az igazán zero waste! Sőt, nem igaz ez sem, mert az öntisztulás a legtutibb.

Egy a lényeg. Soha. Nem. Vagy. Elég. Jó. 

Ha pedig eleged van a komoly csoportokból, de még mindig nem adtad föl a Facebook-közösség műfaját, akkor felcsillanhat a szemed egy-egy humoros tematikus csoport láttán. Na, ott talán nyugtod lesz. Ühüm.

Például ott vannak a csoportok, amelyek tagjai ultra ocsmány ételeket, ingatlanokat, eladó dolgokat gyűjtenek. Hogy mi számít ocsmánynak, egyéni ízlés kérdése, de nem csak az ízlésbeli különbségek okoznak feszültséget. Mert mindig akad valaki, aki megjelenik az „Afrikában éheznek” és a „más mennyire örülne ennek” litániákkal. És igen, ebben persze akad igazság, mégis, vajon miért csatlakozik valaki egy vállaltan humoros, az extremitásokra szakosodott csoporthoz, ha nem tud nevetni?

Szóval hiába könnyed hangvételű egy csoport tematikája, ott sincs biztonságban az ember. 

Ami pedig a vasszigort illeti, abban az adok-veszek csoportok a legkeményebbek. E közösségekben aztán katonás rendnek kell lennie, és olyan istentelen balhék tudnak kerekedni egy babacipő eladásából, hogy azt nem tudjátok elképzelni. Szerepel-e a posztban, hogy máshol is hirdeti, hogy az első komment, vagy privát üzenet számít komoly érdeklődésnek, vagy sem… Én raktam már fel hibásan hirdetést csoportban, hűha, kaptam is fejre koppintást, többet nem is hirdettem ott. 

Végeredményben mindegy, miről szól a csoport, ha úgy döntesz, hogy csatlakozol, számíts rá, hogy mindig lesznek nálad tudatlanabbak és jobban tájékozottak is.

Az pedig biztos, hogy nem lehetsz eléggé jól szoptató, jól hordozó, jól táplálkozó, jól diétázó, jól hulladékcsökkentő. Nem lehetsz elég jó ember, na.

Végül is virtuálisan miért működne, ami évezredek alatt a fizikai életben sem ment?! 

Jól van, akkor én kilépek! (Vagy nem.)

Mi tagadás, be lehet ettől sokallni. Be is sokallunk sokan. De nem mindegy, hogyan.

A kedvencem, amikor egy-egy viharos bejegyzés vagy a látványosan rossz vágányra került diskurzus előcsalogatja a színpadias kilépőket. „Ez a csoport már nem arról szól, amiért elkezdtük!”, „Itt mindig mindenki jobban tudja!”, és aztán bejelenti, hogy búcsúzik, kilép, leiratkozik, elhagyja a süllyedő hajót. De aztán vagy vár még picit, hogy reagáljon az abgangjára érkezett (ne adj’ isten marasztaló) kommentekre, vagy tényleg kilép, akkor pedig a maradók jól kibeszélik, hogy miért jó vagy rossz, hogy az illető kilépett. 

De nem vagyok én a csoportok ellen, sőt. Mert van egy sor olyan csoport, ami tényleg arról szól, amiről kellene: a közösségről.

Például az, amit egy falu közössége hozott létre, és ott tárgyalják ki a település eseményeit, hogy melyik utcában van áramszünet, hol kóborol kutya és vajon kihez tartozik, és mikor viszik el a szelektív szemetet.

Remek a hangulat, és még a csörték is szórakoztatók tudnak lenni – mert persze ahol emberek vannak, ott csörték is vannak. De egy igazi közösség életébe ez is belefér.

A minap például valaki beírta, hogy elnézést, de este zenebona lesz, mert a lánya lagziját a központhoz közel tartják. Több száz kommentben gratuláltak, sőt többen jelezték, hogy szívesen csatlakoznának a dínomdánomhoz.

Az abszolút kedvencem az volt, amikor valaki beírta, hogy elnézést a hajnali flexelésért, de csőtörés volt, és sajnos nem tudta halasztani, erre jöttek a reakciók, hogy „ááá, akkor rád ébredtünk”, „kitartás”, és persze olyanok is, akik bár megértők voltak, de morcosak. Gyakran tartózkodom abban a faluban, ezért vagyok tag, és imádom. 

Az én középutam

Az már az eddigiekből is kiderülhet, hogy nagybani csoportfogyasztó vagyok. De mára meg kellett találnom a saját középutamat. Én a falusi közösségen kívül az összes többi csoportot lenémítottam. Csak akkor nézek be, ha konkrét kérdésre keresem a választ.

Besokalltam attól, hogy

úgy tűnik, mintha minden új csatlakozó teher lenne, akiket be kell tanítani. Pedig le lehet ám zárni a csoportokat, nem muszáj új tagokat befogadni. Egyáltalán, nem muszáj csoportokban lenni. Semmit se muszáj.

És persze, ha valakiben ezerrel dolgozik a küldetéstudat, az nehezen viseli, ha valaki nem jó úton jár, és érthető, hogy az ezredik „amatőr hiba” korrigálása rém fárasztó lehet, de hát ez egy ilyen bringa.

Én is vagyok admin ötödmagammal egy anyacsoportban (az a lényeg, hogy senki sem eshet senki torkának és ezt viszonylag tudjuk is tartani, de ehhez a tagok számát korlátoznunk kellett), és rém fárasztó, gyakorlatilag főállás tud lenni. Nem is csinálom már, csak amikor név szerint odahívnak rendet tenni. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Szóval hangsúlyozom, az online csoportok lehetnek szuperek, hasznosak. Én magam is rengeteg segítséget kaptam kezdő anyaként, és végtelenül hálás vagyok azoknak, akik türelmesen, emberien segítettek. 

Tudom, mennyi munka egy csoportot üzemeltetni és azt is, milyen végtelenül frusztráltak vagyunk mi mind, ezért elég csábító pár gomb lenyomásával levezetni a feszültséget másokon. De ha hiszünk valamiben – legyen az hosszan szoptatás, DIY lakásfelújítás, vegán életmód, tudatos táplálkozás, kisállatmentés, vagy horgolás –, az lenne a jó, ha inkább örülnénk az újoncoknak, hiszen végül is az lenne a cél, hogy minél többekhez eljusson az, amit jónak, egészségesnek, fenntarthatónak, helyesnek, hasznosnak érzünk. 

Kellene az életben is egy rögzített poszt, amire hivatkozva mindig emlékeztethetnénk egymást arra, hogy bármennyire irritáljuk is egymást, bármennyire ellentétes oldalon állunk is, emberi hangnemben kell beszélnünk egymással.

Nem állhat a vállunk fölött mindig egy védelmező diplomatikus admin. 

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/skynesher