Én csak egy lány vagyok, aki ott áll a bárpult előtt, és arra kéri a mixert, hogy keverjen neki még egy gin-tonikot
A gin, ez a szexi, fűszeres, fanyar, keserédes, hűsítő ital reneszánszát éli. Nem tudok még egy olyan nedűt mondani, ami ennyire finom lenne (legalábbis az én ízlésemnek). Míg a bortól bódulok, addig a gin-toniktól kellemesen érzem magam (természetesen megfelelő mennyiség elfogyasztása mellett, és benneteket is erre ösztönözlek.) Használták régen orvosságnak, kereskedtek vele aranyáron, főzték nők is, sőt egy időben kifejezetten nőies italnak gondolták, mára viszont ez megváltozott, a gin tökéletesen gendersemleges. Nincs tehát neme, és olyan széles spektrumon lehet variálni, hogy az eszem megáll. Ma van a gin világnapja, ez pedig remek apropó ahhoz, hogy elmeséljem, miért lett a kedvenc italom. Szentesi Éva írása.
–
Első találkozásom a ginnel akkor történt, amikor tizenkét évvel ezelőtt álltam az egyik impozáns, akkor nyíló, budai hely bárpultjában (ott dolgoztam), és bámultam az elegánsan felépített italtornyot mögöttem. Olyan üvegek voltak ott, amiket soha nem láttam addig, és egy egészen új világ tárult ki előttem: Szezám ajtaja tele izgalmakkal, és finom rejtelmekkel. 
Az italkészítés tudomány, és az italkeverés is az. Olyan, mint a főzés: egy jó bártender felér egy jó séffel, és örök vágyam marad ezt a szakmát alaposan kitanulni. Az összes fényes, elegánsan címkézett ital közül mégis a gin volt az, amit a legjobban szerettem alapanyagként egy-egy koktélba önteni, na, és mi tagadás, inni is. Amíg a vodka túl snassz, a whiskey túl erőteljes, a rum pedig fejbe vág, addig a gin alapú koktélok és longdrinkek sejtelmesen simogatnak, és pont elég fondorlatosak ahhoz, hogy felpiszkálják az ízlelőbimbóim és a mentális állapotomat.
A fő alapanyagát, a borókabogyót már az ősidőkben felfedezték, a gin elődjeként emlegetett borókapárlatot pedig orvosságként használták vizelethajtóként, vesebetegségekre és gyomorbántalmakra. Később itták katonák is, hogy bátrabbak legyenek, illetve főzték és vedelték nők is, amikor éppen nem volt elítélendő számukra az alkoholfogyasztás. Volt a pórnép itala, aztán az előkelő köröké is, sőt, Londonban egyenesen a halálozási ráta egyik fő okának tartották egy időben.
A tonikot úgy találták ki, hogy a trópusi brit gyarmatokon a kinint (a tonik alapanyagát) beáztatták, majd hozzáadták a ginhez, hogy elfedjék vele annak rettenetes ízét (akkoriban még nem volt kifinomult az ízvilága), és így gyógyítsák a maláriát.
De miért van ma a ginfogyasztásnak reneszánsza? Hogyan ívelt fel újfent ennek a csodálatos italnak a csillaga?
A II. világháborúban 90 százalékban gabonaszeszt használtak a rakétamotorok hajtóanyagaként, így az italfogyasztók kénytelenek voltak más nedű után nézni. A ginkészítést abban az időszakban éppen ezért cukornádból, melaszból és burgonyából oldották meg, s bár a boróka valamennyire elfedte a rossz aromákat, a minőségi romlás alaposan betett a ginfogyasztásnak. Ebben az időszakban ráadásul más italok is hódító útjukra indultak: berobbant a vodka, és még a gin hazája, Nagy-Britannia is behódolt a vodkadivatnak. A ginivászat olyannyira mellőzött lett évtizedekre, hogy azt csak a keleties hatású Bombay Saphire 1987-es megjelenése tudta megállítani, aminek hátoldalán feltüntették az egzotikus alapanyagokat és fűszereket. Ez a márka alaposan felrázta a piacot, korianderes jegyei, amelyek szépen vegyülnek a citrusossággal, igazi különlegességnek számítottak akkoriban.
A koktélőrület visszatérése a kilencvenes években pedig beindította a gin reneszánszát is. Gin-alapú koktélokat, illetve longdrinkeket fogyasztani a kétezres évekre státuszszimbólum lett. Ezzel pedig útjára indult a kézműves lepárlók térhódítása is, és a gin ízvilága kiszélesedett.
Ma alig van olyan itallap, amin ne szerepelne a gin valamilyen formában. A trendi éttermek külön rubrikát tartanak fenn a gin alapú-koktéloknak, a fantázianeveknek pedig semmi nem szabhat határt.
Isszák vékonyra szelt uborkával, rózsabimbóval, citrommal, borssal, liofilizált eperrel és málnával, hibiszkusszal, kardamommal, csiliszállal, szegfűborssal, levendulával, csillagánizzsal, tonkababbal, gyömbérrel, mangóval, kék és vörösáfonyával. A gin fűszerezése majdnemhogy kimeríthetetlen.
És hogy én hogyan szeretem?
Ha elviccelném, azt mondanám, majdnem bárhogyan (és az se lenne vicc). De anélkül, hogy márkákat említenék, egy igazi, jó minőségű, ízesítetlen ginhez igazi, jó minőségű tonikot keverek, azt pedig legszívesebben liofilizált málnával és hajszálvékonyra szelt uborkadarabokkal ízesítem. De kedvelem a perzsa rózsabimbókat is valami szexi, pink tonikkal.
A lehetőségek kimeríthetetlenek, én pedig ebben sem ismerek lehetetlent.
Ja, és soha nem fájt még tőle a fejem!
Szóval én csak egy lány vagyok, aki ott áll a bárpult előtt, és arra kéri a mixersrácot, hogy készítsen neki még egy gin-tonikot.
Egészségetekre!
Szentesi Éva
