„Az illemszabályok ismerete főként arra szolgál, hogy mások jól érezzék magukat a társaságunkban”

Protokoll-tudnivalókkal egyelőre csak barátkozó személyként, nekem már ez a kiemelt mondat is újdonság volt, pedig tényleg erről van szó: azért léteznek ezek a sorvezetők, hogy egyszerűbbé, gördülékennyé tegyék a társasági-közösségi életet. Bár szabályként hivatkozunk rájuk, „valójában egyik sincsen kőbe vésve, inkább ötletek, tanácsok ezek, amelyeket szituációtól függően érdemes rugalmasan kezelni” – győz meg dr. Veszelszki Ágnes.

Bizonyos körökben kicsit más a helyzet, például diplomáciai eseményeken elvárás a protokolláris szabályok betartása, és nem nézik jó szemmel, ha különcködünk. Alapvetően pedig itt is a segítő funkció érvényesül, hogy a vendégek tudják, mire számítsanak. A dresscode-nak hála például senki nem fogja magát alul- vagy túlöltözöttnek érezni az alkalmon, és ha egy fontos vacsorára vagyunk hivatalosak, mindig kívülről befelé haladjunk az evőeszközök terén, abból baj nem lehet.

Ami a szakértőt illeti, egészen addig igyekszik magát az összegyűjtött a tanácsokhoz tartani, amíg nem teszik görcsössé a mindennapjait, és kéretlenül, élőszóban semmiképpen nem veszi fel az „illemcsendőr” szerepét.

Szívesebben ad teret az önfejlesztésnek, aminek kitűnő eszköze lehet az Instagram-oldala.

Mindent a diákokért

A Protokollkommunikáció internetes hódítása egy meg nem valósult egyetemi kurzusnak köszönhető. Ágnes jó oktatóként (ráadásul a Corvinus 2020-as év oktatójaként) nem akarta a hallgatóit illemcsemegék nélkül hagyni, és persze a saját befektetett kutatómunkáját sem szerette volna veszni hagyni, így született meg a közösségimédia-oldal, amely nemsokára szintet lép, és ősztől könyv formájában is elérhető lesz. Az alapvető cél, hogy minél udvariasabban és nagyobb odafordulással bánjunk egymással. „Néhány szabály az empátiára sarkall, mások a hatékonyabb én-reprezentációt szolgálják a szakmai-üzleti életben; a továbbiak pedig érdekességek, információbonbonok” – meséli a kommunikációkutató.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Én az utóbbiakra hoztam példát különböző kultúrákból, hogy legalább gondolatban tegyünk egy körutat!

Tisztaságmánia és teadélután

Az biztos, hogy nem britnek születtem, nem is így neveltek. Nekem nem kell órákig takarítanom ahhoz, hogy rendetlenség legyen nálam… Érdekes, hogy milyen könnyen fel lehet venni ezt a szokást: amikor ismerőseinknél jártunk a ködös Albionban, ők is valami hasonlóval fogadtak minket, közben minden csillogott-villogott a tisztaságtól. Simán ihattuk volna az ötórai teát a földön is.

Hova gondolok, az nem lenne méltó egy ilyen eseményhez, és ők ebben is nagyon szokáskövetők! Ahogy azt illik, csodás választékot vonultattak fel teából és édesítőből; volt jázmin, borsmenta és English Breakfast, hozzá méz, barna cukor és persze tej. Szendvicsekből és aprósüteményekből sem volt hiány, igazi brunch-hangulat kerekedett az esős délutánon.

Ki hitte volna: az olaszok sarkalatos pontjai a konyhából erednek

Körutunkat folytassuk a gasztronómiai vonalon „szerelemországomból”, Itáliából. Tudtátok, hogy csak villával illik a spagettit enni? Nagy parasztvakítás, amikor a filmekben a puccos helyeken szépen, kanálba próbálják meg felcsavarni a tésztát, ugyanis egyáltalán nem szükséges hozzá. Bármennyire is finom a fogás, egyszerre csak kis mennyiséget szabad feltekerni a villánkra. Fontos továbbá, hogy késsel sem illendő felvágni kisebb falatokra a spagettit, inkább fel kell szippantani, ha nem fér be egyszerre a szánkba. Ahogy főzés előtt kettétörni sem ildomos, kár a lábos méretére hivatkozni. Ezt én már megtanultam egy ideje, ugyanis nemcsak az olasz „mammák” allergiásak rá, de az „olasz-szívű” barátom is. Na meg a túlfőtt tészta is egyike a főbűnöknek… A képre kattintva a szakértő élményét is olvashatjátok ezzel kapcsolatban.

Az olaszok nem aprózzák el, ha kajáról van szó, a pizzával kapcsolatban is van néhány szabályuk.

Például nem illik parmezánnal megszórni a tetejét. Ó, pedig a pizza csodálatos étek, a parmezán sajt pedig remek „fűszer” is, alig hiszem el, hogy a kettő együtt nem jó. A hír hallatán megmoccant bennem a kisördög, és már nagyon várja, hogy élesben tesztelje, vajon a pincér szikrázó tekintetet szór-e felém, miközben duzzogva teljesíti illetlen kérésemet?

Biztosan tapasztaltátok még a beülős békeidőkben, hogy evőeszközt is kaptunk az ínycsiklandozó korong mellé. Merthogy ez így szabályos: a pizzát késsel-villával illik fogyasztani, ha nincs szeletekre vágva. Tegye fel a kezét, aki eddig is így csinálta – nekik nagy vállveregetés jár. Én meg megyek, és elgondolkozom az életemen, hiszen az egyik legkedvencebb étkemmel kapcsolatban már két illetlenséget is elkövettem.

Da, vodka!

Bár még sosem jártam a cárok hazájában, de ilyen feltételek mellett szívesen kipróbálnék akár egy üzleti tárgyalást is. Persze, csak ha nagy adag szódával, sok citrommal, lime-mal kínálják az italt, de gondolom, nem kívánságműsor. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki egy barátkozós szakmai diskurzus néhány visszautasíthatatlan pohár után. Egy ponton valószínűleg szóba kerülnek az egzotikus, exkluzív utak is, ugyanis az orosz üzletemberek szemében nagy presztízsértékkel bírnak.

Egy másik jótanács, ha Oroszországban járunk: ne akarjunk kezet fogni, puszilkodni senkivel se a küszöb fölött, illetve tárgyakat, kiváltképp pénzt sem illendő ott átnyújtani a másik félnek. Az orosz emberek elég babonásak, és a hiedelem szerint a ház szelleme a küszöb alatt lakik, akit nem szerencsés megzavarni evilági dolgokkal.

Menjünk még keletebbre!

Az ázsiai kultúrákban még jobban él a hiedelemvilág, ezt volt szerencsém megtapasztalni. A kínai barátaink minket is csupa piros színű, örök életet, jólétet szimbolizáló mütyürrel láttak el, és nemhiába piros zászlajuk alapszíne is. A másik oldalon viszont tartsuk észben, hogy kínai barátunknak nem illik órát ajándékozni, mert szerencsétlenséget jelent.

Egyrészt nem érdemes az idő múlására emlékeztetni, másrészt nagyon hasonlít az „órát adok” kifejezés a „temetéseden vagyok”-ra.

Izgalmas, ahogy máshol is játszanak a hasonló hangzású szavakkal: egyes vidékeken például szokás evőpálcikát ajándékozni az ifjú párnak, mert az egybecseng a „hamarosan” és „fiú” szavakkal.

Ettetek már duriant? Ha igen, tudjátok, mennyire szagos. Ha még nem próbáltátok, akkor csak annyit mondanék, hogy Hongkongban, Thaiföldön és Japánban egyaránt tilos tömegközlekedésen a szállítása. Szingapúrban még a taxiban sem utaztathatjuk. Gondolom, ezek után minden vágyatok, hogy megkóstoljátok ezt az amúgy nagyon különleges gyümölcsöt. Sajttal összesütve egyébként mennyei!

Gasztronómiai okosságok mindenhol akadnak, a szusival kapcsolatban is van néhány tudnivaló. Például, hogy a mellé kínált gyömbérszeleteket nem a falatokkal egyszerre, hanem köztes fogásként szokás fogyasztani. Eddig mindent egyszerre ettem, amit egy szusitálon láttam, de legközelebb már taktikus leszek, és „megtisztítom” az ízeket egymás között. Illetve igyekszem egyben bekapni a kis tekercseket, miközben megpróbálok nem úgy kinézni, mint egy elégedett hörcsög.

Huh, jó kis kihívás lesz, de úgy tűnik, van még időnk a home office-ban gyakorolni, hogy élesben már minden flottul menjen!

Deli Csenge

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ lekcej