–

Azon gondolkodtam ma reggel, amíg főztem, vajon miért hittem azt, hogy tésztát gyúrni és jóféle szószt készíteni rettenetesen nehéz? 

Hogyan fásultam bele szinte félkeményre főzve az instant világba, miért törődtem bele abba, hogy jó nekem a száraz is, és az előre pürésített, netán gyárilag ízesített verzió?

Mert előbb azt hittem el, hogy a pomodoro szószból jó lesz a bolti is, és a száraz tészta sem az ördögtől való, majd aztán azt is elhittem, hogy a sima paradicsompüréhez elég sót, borsot és fokhagymát rottyantani, al dentére főzni a tésztát, megszórni bőszen parmezánnal, és uccu, kész is, hadd szóljon!

Hát nem! „Álljunk meg egy szóra!” – ahogy Grétsy tanár úr mondaná, ha látná, hogyan készítettem odahaza tésztát. Mármint egész pontosan eddig a napig. 

Eleve ritkán eszem ilyesmit, kiiktattam az étrendemből, jobban is vagyok, amióta nem fogyasztok lisztet, de nem tettem tiltólistára, havonta-kéthavonta megkívánom. Egyébként is heti ötször sportolok, így lehet is, a táplálkozási tanácsadóm sem tiltott el tőle teljesen.

A következő idézetet a tésztakészítő tanfolyamon oktató Réka blogján találtam. Olyan szép, hogy olvassátok el, és máris érteni fogjátok, miről is szól ez:

„A friss pasta jelentősége nem a lisztben, a tojásban vagy a sóban van. És talán nem is a meleg tányérban, amely megtölti a gyomrot abban az olasz hagyományok szerinti szent pillanatban, amelyet vasárnapi ebédnek hívnak.

A friss pasta jelentősége az egész munkában van.

A nagypapa munkájában, aki hozza a búzát (amelyet ezt megelőzően vetett, szántott, öntözött, aratott, begyűjtött), a malom munkájában, amely lisztté őrli a búzát. A munka végén a nagymama, aki a kezeivel a legegyszerűbb alapanyagokat az asztal ékévé varázsolja. A friss tészta ezért ilyen értékes, mert olyan kezek között bújik meg, amelyek szórják, törik, érintik, gyúrják, fektetik, nyújtják a tésztalapot, amelynek vékonynak (a lehető legvékonyabbnak), átlátszónak kell lennie, majd fogják, mozgatják, hajtják, szeletelik, elkészítik” – Davide Morosinotto

Sokat vártam tehát azzal, hogy a konyhámban is nekiveselkedjek, dolgos, zaklatott heteken vagyok túl, de ma végre kicsit megnyugodhattam. Igazi kikapcsolódás számomra a főzés – ilyenkor azt érzem, hogy hazataláltam valami rég elveszett helyre, vissza nagyanyámhoz, a kis sámlira, a viaszos terítő mellé. (Nagyanyám lehetett volna olasz mamma is, de nem délre született. Bár a virtusa olyan volt.)

És ma főztem, felszabadultan. A tészta meg úgy állt össze a kezem alatt, mint ahogyan a nagykönyvben meg van írva.

Gyúrtam, nyújtottam, felvágtam, pihentettem. Közben pedig elkészítettem életem első igazi paradicsomszószát, amely lehet, hogy még nem tökéletes, de amúgy is, ki mondja meg, hogy milyennek kell pontosan lennie? Na, ugye, hogy senki? Mint a szószok Itáliában: ahány ház, annyi szokás.

Hozzávalók:

  • 1 szál angolzeller
  • 1 szál sárgarépa
  • két gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb fej lilahagyma
  • két kisebb konzerv, hámozott paradicsom
  • pár levél bazsalikom
  • olíva, só bors

Elkészítése:

1. Felszeletelem a zöldségeket, felaprítom a hagymát, majd ez utóbbit az olajon üvegesre párolom. Ha mindez megvan, akkor rádobom a zellert és a répát, és enyhén megpirítom őket egy edényben. 

2. Rányomom a fokhagymát, alaposan megforgatom, sózom, borsozom. Kinyitom a konzerveket, beleöntöm a tartalmát, kis vizet engedek rá, és rádobom egészben a bazsalikomokat is. 

3. Nagyjából fél órán keresztül rotyogtatom össze az alapanyagokat fedő alatt.

4. Amikor elkészült, botmixerrel összetöröm. A főzőiskolában zöldségpasszírozót használtunk, úgyhogy ha van otthon ilyenetek, akkor jobban jártok, ha ezt használjátok, mert ez adja meg a tökéletes állagot. Sajnos én még nem szereztem be, de ami késik…

5. Az én szószom így festett, amikor elkészült. Sűrű, krémes és narancsos:

6. Egy serpenyőben babszemnyi olajat hevítettem, rádobtam még egy szétnyomott fokhagymát, hagytam, hogy szárba szökkenjen az illata. Aztán ráöntöttem a szószt, beletettem a friss tésztát, belekanalaztam egy púpos evőkanálnyi mascarponét (ez nem csak a tiramisuba jó), összekevertem, és fedő alatt rotyogtattam két-három percig. 

6. Amikor kész lett, tettem még hozzá egy kis apróra vágott bazsalikomot, az eredmény pedig egy mesésen krémes, szaftos, tocsogós, utánozhatatlanul zamatos, paradicsomos paszta lett:

Nem szép, nem tökéletes, talán túl sok szósz került rá, de az én első, otthon elkészített tésztámról, és mennyeien krémes szószomról van szó. Ígérem, tökélyre fejlesztem, és annyit gyakorlok majd, hogy szem nem marad szárazon. 

Ha szeretnétek kipróbálni az otthoni tésztakészítést, akkor ajánlom hozzá a klassz olasz liszteket. Olasz boltokban és delikáteszekben lehet ilyesmit beszerezni, egészen más velük dolgozni, és az ízük sem okoz csalódást. 

Ha a paradicsomszószt is szeretnétek kipróbálni, akkor keressétek a jobb minőségű, hámozott konzervparadicsomot, én használtam koktélparadicsomot is hozzá. Ha pedig nem konzervvel akartok kísérletezni, akkor forralás után nagyon könnyen eltávolítható a friss paradicsom „bőre".

Jó kísérletezést nektek! Ha pedig profik vagytok, adjatok tippeket, és kipróbálom, hogyan tudom alkalmazni őket! 

Jó étvágyat mindenkinek!

Szentesi Éva

A képek a szerző tulajdonában vannak!