1.

Banánvásárlás. Soha nem tudom, melyik az érett és melyik nem.

2.

Egy késő októberi este a családommal és a barátainkkal épp az északi fényt néztük: aznap különösen szép volt, talán a leggyönyörűbb, amit valaha láttam. A családtagjaim egy emberként sóhajtoztak, ahogy az égboltolt rózsaszín, kék, lila és zöld színekben pompázott. Ám ekkor ránéztem az egyik bartátomra, akit mintha teljesen hidegen hagyott volna a jelenség. Ekkor ugrott be, hogy színvak. Persze nem szóltam semmit, de nagyon elszomorított.

Az emberek körülbelül négy százaléka színtévesztő valamilyen mértékben…
Magyarországon 400 ezer, az egész világon 200 millió színtévesztő él. A szem három típusú receptora felelős a színek látásáért. Ha ezekből valamelyik hiányzik, azt színvakságnak, ha rosszul működik, azt pedig színtévesztésnek nevezzük. Hogy hogyan látnak a különböző típusú színtévesztő emberek, arról ITT nézhetsz meg egy érdekes fotósorozatot. 

3.

Fűnyírás közben néha kimarad egy-egy folt. Észre sem veszem.

4.

A lakótársam grafikus ÉS színvak. Egyszer megkérdeztem, hogy tud így dolgozni. „A számítógép minden színt felcímkéz. A többit megpróbálom kikövetkeztetni, aztán irtóra szurkolok.” 

5.

A legidegesítőbb, hogy ha egy társaságban kiderül, hogy színvak vagyok, azonnal elkezdik kérdezgetni, hogy „ez milyen színű? És ez? És ez?” Őrjítő…

6.

Képtelen vagyok összeillő ruhákat választani a gyerekeimnek. Szerencsére a lányom segít, ha a feleségem épp nincs kéznél. Elektromos munkát pedig egyáltalán nem tudok végezni.

Mi okozza a színtévesztést, színvakságot?
A színtévesztés lehet szerzett (amely baleset vagy betegség következtében alakul ki, ilyen például a zöld vagy szürke hályog, de cukorbetegség és alkoholizmus is okozhatja), vagy öröklött. Utóbbi a férfiak esetében hússzor nagyobb eséllyel alakul ki.

7.

Vettem magamnak egy hófehér rövidnadrágot. Amikor megmutattam a csajomnak, azt mondta, tetszik neki, de közben elég furán nézett. Pár hónappal később keresem a gatyámat, nem találom. Kérdezem a barátnőmet, nem látta-e véletlenül a fehér sortom. Milyen fehér sortot? Ja! A halvány rózsaszínre gondolsz. 

Jézusom… Rózsaszín? A kedvenc gatyám volt, rettentő elegánsnak éreztem benne magam.

8.

Színvak vagyok, orvosként. Hadd áruljak el annyit, hogy:

  • Egy csomó teszt (mint például a terhességi) pirosra színeződik, ha pozitív.
  • A kiütések is gyakran pirosak.
  • Egyszer azt hittem, segítek azzal, ha feltakarítom a földről a vérfoltot. Mint kiderült, csak szétmaszatoltam, beleléptem, majd széthordtam az egészet a klinikán.
  • Egy ízben, amikor megérkeztem reggel, az egyik kollégám anélkül hogy felnézett volna, csak annyit mondott: „Ezt a nyakkendőt soha többé ne vedd fel ezzel a nadrággal.”

9.

Otthon szinte csak fehér húsokat (főleg csirkét és pulykát) sütök, mivel fogalmam sincs, honnan tudhatnám, hogy megsült-e a marha vagy a bárány.

10.

Amikor olyan e-maileket kapok a kollégáimtól, miszerint pirossal jelölték a válaszaikat…

11.

Húsvétitojás-keresgélés. A szüleim zöld színű tojásokat szórtak szét a kertben, úgyhogy órákba telt, mire mindet megtaláltam. A rokonok persze azt hitték, teljesen hülye vagyok.

Derült égből a felismerés
Mivel a színtévesztés, színvakság nem jár semmi jellemző panasszal, gyakran alkalmassági vizsgánál vagy iskolai szűrésnél derül rá fény. Ennek a legelterjedtebb módjával már biztosan te is találkoztál. A Ishihara-táblán különféle színű foltokból álló számokat kell kiolvasni. Ha valaki színvak, akkor nem tudja a számot megkülönböztetni a háttértől.

12.

Fogalmam sincs, hogy a nyilvános vécéken a zár épp a piroson vagy a zöldön áll.

13.

Egyszer áthívtam magamhoz az egyik barátomat. Ez volt az első alkalom, hogy nálam járt, úgyhogy elmagyaráztam neki, az utca jobb oldalán lakom, a piros színű házban. Eltelt egy kis idő, de csak nem érkezett meg. Végül felhívott telefonon, és megkért, álljak ki a ház elé az utcára, mert egyszerűen képtelen idetalálni. Amikor végre begurult a parkolóba, hozzám fordult, és csak annyit kérdezett: neked teljesen elment az eszed?

Így tudtam meg, hogy öt éve egy barna házban lakom, és nem pirosban, ahogy én hittem.

14.

„Hát nem gyönyörűek ezek az őszi színek?” Mit tudom én… nekem minden egyformán barna.

Híres és színtévesztő

Mark Twain, Christopher Nolan, Bill Clinton piros-zöld színtévesztő, akárcsak Mark Zuckerberg, aki állítólag épp ezért választotta a Facebooknak a kéket, mivel számára ez a leggazdagabb szín. Paul Newman eredetileg pilóta szeretett volna lenni, ám az alkalmassági vizsgán kiderült, színvak. (Én speciel örülök, hogy végül színésznek állt!) Hugh Downs amerikai rádióst pedig a felesége segítette át az öltözködés nehézségein. A ruháit 1-es és 2-es kóddal látta el, hogy tudja, mi az, ami passzol egymáshoz, és mi az, ami nem.

 

15.

Mivel nő vagyok, engem sosem vizsgáltak meg. Amikor a fiam megkapta az első szemüvegét, elvégezték rajta a színvizsgálatot. Eléggé küszködött, majd az egyik képnél azt mondta: „Ezen nincsen szám.” Odanéztem, és kijelentettem: „Teljesen igaza van. Valóban nincs szám a képen.” Azt hittem, ez valami régi trükk vagy ilyesmi. A szemész pedig megállapította: mindketten színvakok vagyunk.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/patronestaff