–

Both Gabi

Nem gondoltam, hogy este negyed nyolctól kétségbeesetten keresem majd a gyerekemet, hogy azonnal induljon haza, mert nyolctól kijárási tilalom van. (Háromnegyed nyolckor végső megoldásként rá is telefonáltam. Kiderült, hogy a szobájában olvasott lenémított telefonnal…)

Kerepeczki Anna


Nem gondoltam volna, hogy szívesebben fogok ha csak lehet, sétálni, mint békávézni. És hogy képes leszek életben tartani ennyi növényt, mint amiket a karantén első fázisában beszereztem. (Pedig növénygyilkos voltam régebben.) Remélem, a másodikban is életben maradnak.

Nyáry Luca

Hú, ez nem lesz túl szívderítő, de az egyetlen új szokásom, ami eszembe jut, az az, hogy annak ellenére is megpróbálok alkoholistává lenni, hogy nincs meg hozzá a gyomrom, és két „shot” után el kell mennem lefeküdni. De nem adom fel ilyen könnyen (nevet).

Gyárfás Dorka

Nem gondoltam volna, hogy ennyire megutálok autóba ülni. Ha csak tehetem, inkább biciklire szállok (egyáltalán, a biciklivel való közlekedést is a vírusnak köszönhetem), vagy gyalog megyek. Mindkettőt imádom! Az autó csak stresszt okoz (főleg az agyament budapesti forgalom és a parkolás miatt), a biciklizés és a gyaloglás viszont a szabadság szárnyaló érzésével és a szemlélődés boldogságával ajándékoz meg!

És nem gondoltam volna, hogy egy cicával alakítom ki a leggyengédebb érzelmi viszonyomat, akivel jóformán szimbiózisba kerülök (mivel többnyire követ mindenhová).

Szabó Anna Eszter

Nem gondoltam volna, hogy szívesen hordom majd a maszkot naphosszat, nem tudtam magamról, mennyire nem hiányzik, hogy annyi arcot lássak a villamoson, mint korábban, vagy hogy engem lássanak.

Azt hittem, szociálisabb vagyok, de nem esik nehezemre a bezárkózás, leszámítva a szeretteimmel való találkozásokat.

Marossy Kriszta

Mindig szerettem a természetet, de most kifejezetten rajongója lettem.

Ha az lenne a kérdés, hogy valami állati jót együnk valahol, vagy túrázzunk a barátokkal, akkor biztos az utóbbit választom úgy, hogy tizenéve ennek a gondolata is dermedt rémülettel töltött volna el. Mondjuk, most nincs is nyitva semmi, de nyáron sem szerettem teraszokra kiülni nagyon. Pár törzshely maradt, de a város úgy ahogy van, nem izgat. Ha esik, ha fúj, ha sok a dolgom, ha nem, kétnaponta legalább fél órára kimegyek a kedvenc erdőmbe, és amúgy mániákusan elkezdtem a növényeimmel foglalkozni. Sosem gondoltam volna, hogy a Dallasból Ellie néni leszek, nem Samantha…

Megnyugtat és boldoggá tesz, ha valódi beszélgetésekben, nem felszínes örömködésekben veszek részt.

Egyre jobban értékelem a kedvességet, és még egy fontos dolog: eddig is szerettem egyedül lenni, de most százszorosan élvezem, amikor azt csinálok otthon, amit és ahogy akarok.

Ez általában abban merül ki újabban, hogy semmit nem pakolok, mosok, mosogatok el, hanem üvöltő zenére üvöltve táncolok. De elkezdtem színezni is, a végtermék kicsit sem érdekel, viszont a papír és a ceruza surrogása megnyugtat.

Tóth Flóra

Én otthonülő lettem, ami ezer százalékban ellentétes a személyiségemmel. Tényleg.

(Régebben a szomszédok rendszeresen megkérdezték, hogy elutaztunk-e a héten, mert nem láttak bennünket a házban, olyan későn értünk haza mindennap…)

És – ami igazán meglepő – néha élvezem is az otthonülést. A házon kívüli programokba fektetett energiát most olyan brutálisan kreatív itthonprojektekbe tolom, mint beltéri „sorverseny”, makrofotózás, mikróssüti-készítés vagy a gyerekek kisminkelése, és hasonló épületes, értelmes elfoglaltságok. Persze levegőzni elhagyjuk a lakást (játszótér és/vagy séta), de az azért nem ugyanaz, mint a rendszeres könyvtárazás, múzeumozás, mászkálás, baráti találkozók stb. A másik újdonság, hogy közel tizenöt év után újra biciklitulajdonos lettem, és használom is a járgányt. Hidegben is.

Dián Dóri

Na én meg Flóra ellentéte lettem… Mindig is imádtam azokat a napokat, amikor ki se kell dugnom itthonról az orromat, de a Nagy Bezárkózás végére erős nosztalgiával gondoltam a tömött 2-es villamosra, és alig vártam, hogy végre vizezett, csapolt sört ihassak, kétszer annyiért, mint a bolti üvegest.

Most a lazítás után megint tetszik, hogy magunkra zárjuk az ajtót, de az első felvonásból okulva tudom, hogy nem fog sokáig tartani ez az állapot.

Ami meg konkrét tevékenység: a barátommal nekiállunk kidekorálni a hálószobánk falát.

Nem gondoltam, hogy a következő pár évben még falfestő ecsetet veszünk a kezünkbe.

Most, hogy a home office miatti napi utazás hiányával felszabadul némi időnk, elhatároztuk, hogy geometriai mintával dobjuk fel az egyelőre natúr türkiz falat. Mire ez a cikk kikerül, még nem lesz kész, így megmutatni sem tudom az eredményt, de a hozzávalók nagy részét már beszereztük, úgyhogy nincs visszaút.

Ja, és ő nem szerkesztőségi tag ugyan, de a Balázs nevében bizton állíthatom, hogy nem gondolta, lesz mostanában macskája. Kellett némi sírdogálás a részemről, de lett.

Hepiend: imádja a kis dögöt.

Szőcs Lilla

Nem gondoltam volna, hogy „minőségibb” lesz az otthon töltött időm. Hamarosan két éve, hogy nincs tévém, és amennyire csak lehet, csökkentettem a képernyőidőt is. Az első év próbálkozása bizonyos értelemben kudarcba fulladt. Elhatároztam, hogy tévézés/facebookozás helyett olvasni fogok: köteleztem magam az esti olvasásra, sokáig annyi eredménye volt, hogy nagyon jókat szundítottam könyvvel a hasamon.

Igazi változás most márciusban jött az első hullám alatt, azóta már aktívabb olvasó vagyok, és a nethasználat is a zene-, podcasthallgatásra megy el, csetelés helyett pedig FaceTime-olunk, vagy felhívjuk egymást a szeretteimmel. 

Főzni nagyon szeretek, de most baromira nincs kedvem, se kreativitásom hozzá. Utoljára akkor bénáztam ennyit, amikor elkezdtem főzni tanulni.

Pásztory Dóri

Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól megleszünk a Mártonnal úgy, hogy egész nap itthon van. Nekem lételemem az egyedüllét – ezt tudja ő is a megismerkedésünk óta. Mindig tiszteletben tartotta, úgyhogy az elején erősen aggódtam azon, hogy mi lesz, ha hónapokig home office-ban nyomja, és elszívjuk egymástól a levegőt. Aztán nem így lett.

Megtanultam egyedül lenni úgy is, hogy van itthon valaki, és feltöltődni úgy, hogy fizikailag egy lakásban vagyunk egész nap.

Most már attól rettegek, hogy mi lesz, ha egyszer vissza kell mennie az irodába.

Gyurkó Szilvi

Nem gondoltam, hogy ennyit fogok mackónacit hordani meg naphosszat melltartó nélkül lenni. Nagy változás, hogy örülök, amikor le kell vinni a kutyát sétálni, és ilyenkor mindig podcastot hallgatok. (Korábban, ha csak lehetett, a napközbeni kutyasétáltatást rátoltam másra, és ha én vittem le, mindig ügyeket intéztem és telefonálgattam közben.)

Nem gondoltam, hogy ennyi időt lehet képernyő előtt ülni anélkül, hogy kiégne a szemem.

Kurucz Adri

Nem gondoltam volna, hogy egy nap majd mindent online vásárolok. Tényleg mindent. Nem emlékszem, mikor tettem be utoljára a lábamat egy valóságos üzletbe. Talán nyáron. Rájöttem, hogy sokat lehet spórolni, ha kiiktatódik az impulzusvásárlás, és tényleg csak azt rendelem meg a saját listámról, amire szükség van. Arról már nem is beszélve, hogy így tíz perc a nagybevásárlás, nem két óra, és benzin se kell hozzá.

Filákovity Radojka 

Nem gondoltam volna, hogy a túrázás heti programmá válik majd. Azt sem, hogy ennyire fog hiányozni mások arca, amit eltakar a maszk.

Kégl Ági

Nem gondoltam, hogy lesz egy kutyám. És lett! Igazi lockdown eb. Azt hiszi, hogy az a normális, hogy a gazdik egyvégtében otthon vannak. Emellett sosem gondoltam volna, hogy a legfőbb szórakozásom a szabadtéren való séta lesz, és nem erdőkerülő leszek, hanem emberkerülő. Rájöttem ugyanis, hogy minden látszat ellenére istenáldotta mizantróp vagyok. És akkor ehhez jön még a kertészkedés, amit sosem néztem ki magamból, de a bezártság és a saját tér tökéletesítésének igénye ezt is előhozta.

Fiala Borcsa

Mi mindent csináltam, amit nem gondoltam volna, hogy csinálni fogok a karanténban? Gyereket. De nem is csináltam!