–

Azt most talán hagyjuk, hogy 17 hónapja, T. E. (Tomika Előtt) 2016-ban három bölcsészdiplomával és több órányi megfeszített munkával – egy asztalosmester méltatlan unokájaként – úgy sikerült összeszerelnem az F. B.-től kölcsön kapott kiságyat, hogy azonnal kaphattam is szét, mert minden oldalát felcseréltem, és a fekvőrésze sem volt jó helyen… Ja, és persze Zsuzsinak is utána jut eszébe, hogy ő bizony szeretné alkatrészeire szétszedni és letakarítani az egész miskulanciát… Bagatell, spongya rá!

Előbb-utóbb biztosan az is egy kedves családi legendává nemesedik, hogy hiába vigyázott rá két felnőtt, a Turbóbabó a szoros emberfogás dacára is képes volt néhány hónaposan fejjel előre levetődni a kanapéról, hogy aztán nekem a WMN-en kelljen megénekelnem a gyermektraumatológiai ügyelet dantei mélységű élményeit. Semmi baja nem lett, mi pedig lábon kihordtuk az infarktust, szóval már csak nevetünk rajta.

Egyszer, mondjuk, bezártam a kamrába a babakocsi, a porszívó és a túrafelszerelésünk mellé, de arról már igazán nem én tehetek. Oké, az ajtót én hagytam nyitva, de arról ő hozott szuverén (ebben az esetben: szuterén) döntést, hogy előre megfontolt, aljas szándékból bemászik, majd amikor rácsukom az ajtót, akkor különös kegyetlenséggel csendben marad, hogy aztán a zsebkendőnyi helyiség rezonátorüregét felhasználva olyan bömbölésbe kezdjen, amitől a szomszéd lakás fogorvosi rendelőjében fúró nélkül kiesnek a helyükről az amalgámtömések. Ezt a konfliktust egyébként a klasszikus magyar módszerrel, az úgynevezett áldozathibáztatással oldottam (valósághűbben: kerültem) meg, tudniillik: „minek ment oda”?

Zsuzsi hűséges párom a bénázásban, és nem igazán kritizál (vagy úgy csinálja, hogy nem veszem észre, ami az első lépés a gyémántlakodalomhoz vezető göröngyös ösvényen), de akkor kétségkívül igaza volt, amikor szóvá tette, hogy ha már tökélyre fejlesztettem a mikrohullámú sütővel végrehajtott fertőtlenítést, utána a steril cumisüveget lehetőleg ne ba***m ki a konyhapultra, ahol egy félig bepuszilt banán barnul bénán, mert így feleslegesen dolgoztam.

(Illetve „dolgoztam”, mert, persze, gyakorló apának – pláne anyának! – lenni a közvélekedés szerint nem munka, hanem szabadság, a szónak egy ritkán használt, különösen perverz észak-koreai jelentésváltozatában.)

Aztán ott vannak a játszótéri bénázások. Azok a specialitásaim. Én elhittem Tomikának, hogy egyedül is le tud csúszni azon a szaron, de hazudott. Erről nem szeretnék többet mondani. Mindenesetre az a puha landolást garantáló bordó izé, a rekortán közvetlenül a gőzgép és a Budapest TV után az emberiség legnagyobb találmánya.

Ezenkívül abban sem vagyok túl jó, hogy kettőnél többször őszintén bocsánatot kérjek azoktól, akiknek gyerekétől Tomika elrabolja a babakocsit, a rollert, a vödröt, a kis lapátot vagy a labdát, továbbá szétrombolja a homokvárukat, vagy mint legutóbb, megpróbál belemászni a luxus terepjárójukba.

Hoppá, vargabetű. Bocs, ezt muszáj elmesélnem. A kultúrsokkot ki kell beszélni, különben ránk tapad, mint a mulatós deszpaszító refrénje.

Ez a bizonyos luxus terepjáró egy játékautó volt, de nem fogjátok elhinni, milyen: egy gyerekméretűre zsugorított elektromos Mercedes kabrió! Nem pedálos, érted, hanem igazi autó, motorral, műszerfallal, üléshuzattal, emblémával, metálfényezéssel. A túlzó kivagyiság és a kulturális idegentestűség négy keréken. A Szent István park népének egyik fele az irigységtől, a másik a visszafojtott röhögéstől sárgult. (Ki lehet találni, hogy én melyikbe tartoztam.) Tomika természetesen megpróbálta einstandolni a járművet, amiről vezetője (egy tízéves forma kisfiú) érdeklődésemre a Lordok Házának összes gőgjével közölte, hogy nagyon drága. Jelenlévő édesanyja a szekunder szégyentől bíborba borulva azonnal megcáfolta őt, de a srác nem hagyta magát, és riposztozott: de, nagyon drága. Tomika pedig nem ülhet bele. „Tuggyad mán, jobbágy, hol a helyed!” Mivel a jégcsákányom pont nem volt nálam, az ökölharchoz meg már öreg vagyok, szkippeltük a balhét, és leléptünk a homokozóba.

De ha már az autóknál tartunk, következzen bénázásaink Mount Everestje!

Nem Pesten történt, amit hallotok. Ott ily regényes dolgok nem történnek. Ez ugyanis Budán történt. Tragikomédia egy felvonásban. Játszódik 2018 januárjában. Szereplők: Egyik Szülő, Másik Szülő, Jóbarát, Tomika, Autó.

Az Egyik Szülő baráti találkozóra volt hivatalos a Rózsadombra. A Másik Szülő kitalálta, hogy elviszi Tomikát túrázni a főváros környéki hegyekbe, és ha már beül az Autóba, akkor elfuvarozza az Egyik Szülőt, hiszen útba esik. Egy-két órával később a Másik Szülő viszonylag (vagyis piszkosul) idegesen felhívta az Egyik Szülőt, hogy – most figyelj! – bezárta a gyereket a kocsiba a Fenyőgyöngye Vendéglő parkolójában

Hogyan történhetett ez? Ha tudod a módszert, akkor már egyszerű. A gyerek elkérte a kocsikulcsot, a Másik Szülő odaadta neki, és miután kiszállt, az ajtó becsukódott, a gyerek pedig megnyomta a slusszkulcson lévő gombot…

A Másik Szülő először megpróbálta rávenni a babaülésbe szíjazott Tomikát, hogy nyomja meg a nyitógombot, de szegényke hiába erőlködött, úgyhogy inkább elhajította. A Másik Szülő ezt követően fél óráig pantomimozott és mobiltelefonos videókat mutatott neki az ablakon keresztül, hogy lefoglalja, amíg az Egyik Szülő sovány disznó vágtában meg nem érkezett a pótkulccsal a Jóbarát kocsijában, ami ráadásul a nagy sietségben koccant egyet útközben… finálé, függöny, taps!

Nos, kedves olvasók, ahogyan Orwell 1984 című művének O'Brienje sem árulta el, hogy a Testvériség létezik-e, úgy ti sem fogjátok soha megtudni, hogy én az Egyik vagy a Másik Szülő voltam. Főleg, mert nem történt semmi baj, hiszen a gyerek felöltöztetve, beszíjazva ült egy felfűtött autóban. (Ha viszont nyár lett volna és kánikula, akkor most egy kocsiablak árával szegényebbek lennénk, mert természetesen gondolkodás és várakozás nélkül bezúzzuk, hogy kiszabadítsuk a gyereket.)

Tanulság? Tomika bukta a slusszkulcsot egy életre. Imádkozzon a Google-hoz, a Teslához vagy egy másik tech-istenhez, hogy mire 18 éves lesz, legyenek önvezető autók.

Most pedig áradjanak a kommentek! Mi volt a legnagyobb bénázásotok szülőként?

Herczeg Zsolt

A sorozat régebbi írásait ITT tudod elolvasni.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Augustino