Én annyira a „nem tudok nemet mondani” tábor oszlopos tagja vagyok, hogy a múlt héten sikerült egy véradásra is igent mondanom – annak ellenére, hogy az egész procedúrától irtózom. Persze nekem is vannak határaim, amelyeken túl semmilyen körülmények között nem engednék senkit nyomulni. A következő három dolog tényleg tabu: hüllők simogatása, bungee jumping, illetve az, hogy tüsire vágják a hajam. Ezekért minden konfrontációt felvállalok. Nincsazazisten. Persze ilyenkor szokott a másik fél negédesen-nyomulósan próbálkozni:

„A hüllő az csak amolyan siklószerű hegyi kígyó, ami Borsodban őshonos, a bungee jumping is csak páros szabadesés (30 méter magasban egy régi beszakadt bánya fölött), és a hajad sem vágják le ötcentisre, csak állig érő lesz, hogy erősödjön, és hangsúlyosabb legyen az orcád (meg ezt különben is csak az igazán szép nők tehetik meg, ugyebár)”.

A negédes nyomulósokon kívül ott van a Bridget Jonesból ismert „medúza”-típusú karakter is, aki finom áramütéssel töri le az egód, és akire dafke rálicitálsz, hogy megnyerd magadnak a szimpátiáját, aztán abbahagyja a csipkelődést vagy a nyomulást (szpojler: ez sosem történik meg).

És persze a klasszikus pushy ismerős, aki folyamatos káoszban és pánikban él, és ezért két kézzel szórja a jobbnál-jobb feladatokat. 

De vajon hogyan védekezzünk az ilyen emberek ellen? Hogyan mondjunk nekik nemet?

Mutatom a legjobban bevált stratégiákat. Tippek egy igazi igenembertől:

1. M-e-n-e-k-ü-l-j!
Kellemetlen a nyomulása a másiknak, sarokba szorítva érzed magad, és a negyedét sem érted annak, hogy már megint mit hadovál össze és vissza? Kösd fel a nyúlcipőt... és tipli! A tökéletes menekülés terepét persze elő kell készíteni: révedj a távolba, kifejezéstelen arccal bámulj magad elé, halkan, finoman pakolj össze, majd távozz angolosan. Eleve csak a legszükségesebb cuccokat vidd mindig magaddal, különben pakolás közben még tovább pofáznak hozzád.

via GIPHY

2. Ne. Mondj. Semmit.
Az egyes pontban gyakorolt kifejezéstelen arc és befelé figyelés itt is segítségedre lesz. Így ha egy kérdést félvállról neked szegeznek, egyszerűen hagyd figyelmen kívül! „Ugye, hogy Trump a létező legrosszabb elnök, ugye, hogy megint a Fidesz nyeri a választásokat, ezt itt, ugye, még megiszod, megeszed... elkérhetem a fülhallgatód?” Statuálj példát, és engedd el a füled mellett az energiavámpír kérdéseit, kéréseit.

via GIPHY

3. Érvek, érvek és érvek! Vagy: kérdések, kérdések és kérdések!
Ha elkerülhetetlen a másik nyomulása, és úgy érzed, sarokba szorított, te pedig nem vagy képes másra, csak vigyorogsz, mint a vadalma, miközben azt sugárzod: „nem, nem, dehogyis, nyugodtan adhatsz több feladatot, nem terveztem semmit a hétvégére”, akkor is van kiút! Hekkeld meg a rendszert, és világíts rá a kérés irrealitására. Például úgy reagálj a felvetésére, hogy kérdezz körültekintően, részletekbe menően... és minden környezeti tényezőre kihatóan, ezzel talán kivérezteted az ellenfeled.

Példa:
Ő: Kéne holnapra egy laza összejövetelt szervezni, mindenki jöhet, plusz egy fő.
Te: Mindenki alatt hány főt értesz? Zárt vagy nyitott helyre kéne szervezni, mennyi a keret, ki szállítsa az ételt? Utóbbinál vegyük figyelembe a glutén-, laktóz- és vegán vendégek igényeit. Alkohol lesz? Hol érdemes megfogni a költségeket? Ja, és akkor kéne minden meghívott elérhetősége is...
Ő: Ó, ezekre nem is gondoltam, akkor inkább hívom Mancikát, aki mindig jó áron megszervezi az ilyeneket.

via GIPHY

4. Sztorizz, mintha nem lenne holnap!
Nem akarsz nemet mondani? Semmi baj. Akkor beszélj addig saját magadról a másiknak, amíg el nem fárad. Neked lehet, hogy kellemetlen nemet mondani, nekik meg a te személyes élményeidet félbeszakítani, úgyhogy nyomd a show-t. Háziállatos sztorik előnyben!

via GIPHY

5. Dicsérj!
Az asszertivitásba burkolózó agresszív nyomulást úgy lehet még tompítani, ha fényezed az illető egóját. Ha épp adna egy hirtelen jött SOS feladatot: „Hát, ez egyenesen F.a.n.t.a.sz.t.i.k.u.s!” Hálásan megköszönöd, megdicséred, hogy mennyire innovatív ötlet volt részéről, ami pont közös bennetek, hiszen a céges innovációra mindig is szívügyként tekintettél, és a nap folyamán majd visszajelzel (nem jelzel vissza).

via GIPHY

6. Nem = Talán
Hallgatáson, elkerülésen, menekülésen és a diplomáciai gesztusokon kívül nyelvileg is könnyedén háríthatsz. Ehhez pedig olyan panelek lesznek segítségedre, mint a: „talán, lehet, most nem érek rá, sok a feladatom, de üljünk le, és egy kávé mellett térjünk vissza rá, nagyon jó ötlet, pont XY-nak való kihívás!”

via GIPHY

7. Igen!
Ha mindez nem vált be, és még mindig kérdés, hogyan mondj nemet anélkül, hogy kiejtenéd a szádon ezt a szót: „nem”, akkor... mondj igent! Ha már ennyi energiát feccölt bele, hogy téged nyúzzon az illető, akkor végülis kivételt tehetsz, mert valószínűleg tényleg fontos lehet neki.

via GIPHY

Szőcs Lilla

Kiemelt kép: Az igenember, Warner Bros., 2008