A buli lényege, hogy a lehető legfrappánsabb módon, drámai hatáskeltéssel fedik fel a családtagok, barátok előtt a titkot, hogy milyen nemű is lesz az úton lévő gyermek. Például kikészítenek a bulin az asztalra egy hatalmas fehér mázas tortát „Fiú vagy lány?” felirattal, a megoldásra pedig csak akkor derül fény, ha belevágsz. Kék cukorka vagy rózsaszínű krém van belül annak függvényében, hogy milyen nemű lesz a gyerek. Ez csupán egyetlen frappáns megoldás a rengeteg közül, sőt, mondhatjuk, hogy talán az egyik legdiszkrétebb kivitelezés a temérdek ötlet közül. Ennél jóval kreténebb elképzelések is vannak, nemrégiben például egy krokodil szájába rejtett mindenféle kék zselés ételt egy Louisianai pasi, végül a krokodil majdnem nekiindult a népes vendégseregnek.

Szóval krokodilt ne válasszatok, maradjatok a tortánál.  

Nekem azért fenntartásaim vannak ezekkel a hagyományokkal, pont az ilyen baromságok miatt. Egy másik részem viszont imádja a frappáns meglepetéseket, úgyhogy vívódom kicsit, pont úgy mint a Valentin-nappal kapcsolatban is, hogy jó-jó giccses, meg a vásárlásról szól, de azért baromi klassz, amikor egy igazán ütős Bálint-napi bulin vagy randin köt ki az ember.

És mivel a jó bulinak nem vagyok elrontója, mutatok most olyan érveket, ellenérveket, „tedd/ne tedd” jó gyakorlatokat, amikor a gender reveal buli valóban ötletes tud lenni, és olyat is, aminél már túltolták a gender-szekeret. Utána pedig mindenki szavazhat, hogy meghonosítsuk-e itthon is ezt a szokást… vagy inkább vessük el.  

EZT TEDD!

1. A nép döntött: Fiú!

Forrás: Shutterstock/Mccallk69

Pont aktuális választás idejére ez az ötlet, egy apró geg, amivel költséghatékonyan feldobhatod a bulit. Mielőtt felfednék, hogy milyen nemű babát vár a pár, kitesznek az asztalra egy-egy vödröt, perselyt, amibe mindenki bedobhatja a szavazatát. Mielőtt pedig kiderülne a baba neme, előtte poénból összeszámlálják a szavazatokat, hogy vajon jóra tippelt-e a társaság. Ennek az ötletnek a másik szélsőséges változata, amikor fogadást kötnek a baba nemére a barátok, családtagok.

2. Egy jó Pinyáta egy hosszú nap után

Forrás: Shutterstock/modd

Az amerikai vígjátékokból ismert pinyátát itthon is lehet party kellékes boltokban kapni, de magatok is megépíthetitek, mi is kipróbáltuk (itt megnézhetitek, hogy készül házilag), kicsit időigényes, de nagyon szuper az eredmény. A pinyáta belsejébe szokás szerint édességet rejtenek, ez esetben a baba nemét szimbolizáló színnel. A párnak pedig szét kell egy bottal ütnie, hogy kiderüljön az eredmény.

3. Édes meglepetés

Forrás: Shutterstock/Africa Studio

A következő trükknél a torta belsejébe sütik a megoldást. Ha magad csinálnád, érdemes a fehér piskóta-fehér máz párosításnál maradni, és a jó erős ételszínezőnél, mert sütéskor, ha megolvad a belsejében a cukor, elszíneződik a krém, na, az kellemetlen lehet. (Nekem is lett már a hálátlan ételfesték miatt rózsaszínből, téglavörös tortám, csak mondom.)

 4. Beer pong

Forrás: Shutterstock/Mccallk69

Korosztályom egyik kedvenc játékánál az a lényeg, hogy egy asztalnál piramis-alakban, egymással szemben felállítanak poharakat. Az egyik félnek bele kell pattintani a pingpong labdát a másik poharába. Amelyik pohárba beleesik, annak a tartalmát meg kell innia, vagy abból kell innia egy kortyot, – attól függően, mennyire akartok lerészegedni.

Ez esetben két csapatra oszlik egy társaság, azok, akik arra voksoltak, hogy lány lesz, és azokra, akik arra szavaztak, hogy fiú – és megküzdenek egymással.

5. Festékparty

Forrás: Shutterstock/Jacob Lund

A következő indiai hagyomány az utóbbi években Magyarországra is bekúszott. Aki volt Sziget Fesztiválon, az talán részt is vett már ilyenen. Mindenki kap a kezébe egy egy tasak festékport, és lényegében azt dobják, szórják egymásra. Ez esetben a pár kék vagy rózsaszínű port szór a levegőbe.

NE TEDD!

És akkor következzenek a „mit ne csinálj”-kategória nyertesei:  

1. Ne tegyél kék zselés dinnyét egy krokodil szájába!

A képre kattintva megtekinthetitek a videót, amint egy krokodil segítségével próbálja lenyűgözni ez a Louisianai állatszakértő a családot. Az állat szájába egy dinnyét tett az idomár, és amikor elharapta szegény, csalódottan vette tudomásul, hogy nem a szokásos kaját kapta, hanem valami kék zselét, ezért kicsit feldühödve nekiindult a családnak. Szerencsére nem történt baj. Ja, igen, és fiút várnak. 

2. Ne próbálj meg felrobbantani egy kék festékes vödröt!

A következő pár a festékszóró party ötletén elmélázva azt gondolta, csavar egyet a dolgon, hogy igazán különleges legyen a bulijuk. Ezért a kék festékport felrobbantották – a technikai részleteket egészen pontosan nem tudom –, csak azt, hogy rálőttek fegyverrel a távolból, hogy ne sérüljenek meg, majd a poros láda felrobbant, és a levegő megtelt kék porral, így a környéken mindenki tudta, hogy fiút várnak. Még a rendőrság is, akik kiérkeztek a robbanás hangjára, és mivel nem volt fegyvertartási engedélye a családnak, ezért le is csukták őket. Végül is… minden igazán őrült csapatás a rendőrségen végződik.

3. Apuka, aki egy napra hős akart lenni #epik

Sky Dive Gender Reveal

Nem mindenki tart bulit, van, aki csak egy nagyon heroikus videóban szeretné közölni a világgal, hogy milyen nemű gyereket várnak. A fenti videóban nem csuktak le senkit és nem támadt senkire sem krokodil. Szimplán csak nagyon túltolta az apuka a gender-szekeret. A koncepció szerint kiugrik ejtőernyővel, ami mindenki nagy meglepetésére vagy rózsaszín, vagy kék lesz. Még szerencse, hogy fia lett, mert nem tudom, honnan tudtak volna rózsaszínű ernyőt szerezni. 

4. Amikor te kötsz ki a kórházban

Nem kell különösebb tematika, elég az is, ha csak óvatlan voltál a szervezéskor, a következő buli ugyanis majdnem tragédiába torkollt. A CBS riportere szomorúan számol be egy babaváró buliról, ahol rázuhant egy kerti partin az apára egy hatalmas fa, és azonnal mentőt kellett hívni. 

 

Végül hangot adnék az ellenzők véleményének is, legyen bármilyen szélsőséges. Sokaknál ugyanis a fentebbi videók Amerikában hatalmas felháborodást keltettek, és a népek kikérték maguknak az egész hacacárét. Azzal érveltek, hogy rettentően ostoba szokás a babanem váró buli – és most kicsit még finomkodtam is a fordítással, mert ennél durvábbakat is írtak. Véleményük szerint eleve már az elég csúnya skatulyázása a gyerekeknek, hogy a kék-pink színekhez rendeljük a nemiségüket.

Azt pedig egyenesen felháborítónak tartják, hogy megünnepeljük, milyen neme lesz a gyereknek egy olyan világban, ahol ma már megkérdőjeleződik a társadalmi nem létjogosultsága.

Kint, mondjuk, ez egy olyan trend, amit jellemzően tévés celebek csinálnak, azok közül is a zászlóvivő a Kardashian család, ami összességében nem kelt mindenkiben jó érzést. 

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Jacob Lund