1.
Ne oszd az észt. Ha mégis osztod, akkor tanuld meg elviselni, hogy azt mondják rád: okoskodsz. Vedd tudomásul inkább, hogy te sem tudsz mindent. Na, persze, majd ötvenöt éves korodban, hát, igen, akkorra valóban tudsz majd mindent. De most még nem!

2.
Tanulj meg táncolni. Méghozzá azonnal. Két pelenkázás, és három gyerekhánytatás között igazán lehetne annyi énidőd, hogy jusson erre is. Nekem természetesen összejött, kitűnően táncolok.

3.
Kényeztesd anyádat, de ne csak azért, hogy a gyerekeid majd téged kényeztessenek ötvenöt éves korodban. Önzetlenül tedd, és soha nem merj fintorogni, amikor beleszól a dolgaidba, mert a gyerekeid azt is látják. És mint tudjuk, a gyereknevelés fő eleme a példamutatás! Úgy bizony!

4.
Ne vegyél fel devizahitelt az elkövetkezendő években, mert ötvenöt évesen is szopni fogsz miatta.

5.
Egyetlen perccel se tölts többet hülyékkel, mint amennyit muszáj. Ötvenöt éves korodban, amikor fiatal barátnőd megkérdezi, mit tegyen, ha a környezetében feltűnik egy vérszívó parazita, már könnyedén mondod majd: FUSS!  Mert megtanulod az évek alatt, hogy a hülyék ellen ez az egyetlen jó módszer. És néha nem szégyen a futás.

6.
Legyenek terveid, amiket úgysem tartasz be soha. De feltétlenül úgy kommunikáld, hogy mindenki azt higgye, vannak terveid. 

7.
Tudj bocsánatot kérni. A te lelki fejlődésedet mutatja, ha elismered, hogy hibázol és elnézést kérsz. Ötvenöt éves korodra rájössz, a kutyát sem érdekli a bűnbánatod.

8.
Anyád tiltása ellenére is igyál esténként egy kis bort. Ötvenöt éves korodra úgyis rájössz majd, hogy egy pohár bortól még nem leszel alkoholista.

9.
Vigyázz az egészségedre, mert úgysem vigyáz rá más helyetted. Kivéve persze, ha beidomítod a gyerekeidet arra, hogy ne hagyjanak dohányozni, és vegyék ki a kezedből a cigit, amint rágyújtanál. Így aztán idős korodban is csak két slukkot szívsz majd a cigiből, aztán eldobod, mert így rögzült.

10.
Nyugodtan feküdj majd le negyvenéves korodban (amikor éppen szingli vagy) a korkülönbség ellenére is azzal a széles vállú, sportoló fiatalemberrel, mert nagyon fogod bánni, ha nem.

11.
Mindenképpen sokszor menj majd férjhez, az esküvők jó bulik, de soha ne válj el. Vagy a válások alatt legyél amnéziás.

+1 
Fürödj tengerben vagy tóban meztelenül, és feltétlenül készíttess időben aktfotót magadról. Ezt ötvenöt évesen már nem pótolhatod, és nagyon megbánod majd, hogy nem voltál előrelátó. 

 Péterfy-Novák Éva

A fotó nem a szerzőt ábrázolja. (Pedig szerintünk neki is állati jól állna a lángvörös...)
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Marjan_Apostolovic