Világéletemben fotós vagy filmrendező szerettem volna lenni, de mire erre ráébredtem, már egy nemzetközi cégnél vezettem az informatikai osztályt. Ez azóta is így van, és talán jobb is, hogy a fotózás és a videózás megmaradt hobbinak. Miután a munkámban nem annyira jellemző a vizuális kreativitás, ezért ezt a képességemet családi-, baráti- és céges eseményeken élem ki – leginkább fotózás közben.

Ha te is szívesen feldobnád a családi fotókat egy kis játékossággal, akkor a következőket tudom tanácsolni:

A fényképezést érdemes úgy csinálni, hogy a gyerek észre se vegye, hogy fotózzák, vagy ha igen, akkor legalább élvezze azt. Én minden fotózásnál igyekszem megteremteni azokat a körülményeket, melyeket a kisfiam is maximálisan élvez, és bízom benne, hogy így maradandó élmény lesz számára. (Ezzel pedig talán majd a kamaszkorra jellemző „No photos, please!” korszakát is könnyebben átvészeljük...)

csúszdán
Drágám, itthon minden rendben, éppen kipróbálunk valamit. Érezd jól magad a volt kollégákkal!

Aki nyugodt, mozdulatlan gyereket szeretne a családi fotókon, annak javaslom, hogy tegyen a fényképezőgép mögé egy laptopot vagy tévékészüléket, amin a gyerek kedvenc meséje megy, így akár hosszú záridős képek is készíthetők a bemozdulás veszélye nélkül.

kukában
Amikor gyanús a csend...

Fotózz sokat, hiszen a nagy számok törvénye alapján biztos lesz köztük pár jó is. Amúgy meg a legjobb képek mindig véletlenül készülnek. 

vonatozós
Drágám, itthon minden rendben, éppen kipróbálunk valamit. Érezd jól magad a színházban!

A legjobb azonban, ha úgy készítesz gyerekfotót, hogy a gyerek nem is szerepel rajta. Ilyenkor nem kell kapkodni. Nem zavarja senki a kép megkomponálását, és a beállításokat is nyugodtan el lehet végezni a fényképezőgépen vagy a telefonon.

karalábé
Utolsó kísérlet a karalábé megkedveltetésére...

A modell nélküli gyerekfotózáshoz egy véletlen eset adta az ötletet, amikor a kisfiam bemászott a mosogatógépbe. Mivel szülő vagyok, és nem lesifotós, ezért nem a fényképezőgépért rohantam fejvesztve, hanem a gyerekért. A mosogatógép, az edények és ő is szerencsésen megúszta a kalandot, de sajnos nem lett megörökítve az egyszerre vicces és izgalmas pillanat. Innen jött az ötlet, hogy az esetet mégiscsak lefotózom valahogy. Az nyilvánvaló volt, hogy az eredeti szereplővel nem rendezhetem meg a jelenetet... legalábbis, amíg az édesanyja is otthon tartózkodik, ezért másképpen kell megoldanom. Így készült a sorozat első olyan képe, ahol a kisfiamat egy nadrág, két cipő és néhány textilpelenka alakította – mondanom sem kell: még a saját édesanyja is alig hitte el, hogy nem élőben vettem fel újra a jelenetet.

sütőben
Hidd el, drágám, itthon minden rendben! Érezd csak jól magad a barátnőiddel!

Így jött az ötlet, hogy ez lehetne a gyerekkel kettesben maradó apa és a „Minden rendben, drágám!” helyzetek paródiája. Az anyuka kimozdul a barátnőiével, elmegy kikapcsolódni, közben nyugodt szívvel hagyja a csemetét az apukára. Persze az apuka otthon nem mesenézéssel szórakoztatja gyermekét, hanem mindenféle vagány dolgot művelnek kettesben – csupa olyat, amit az anyukák sosem tennének. Számtalan ilyen kép készült, a legjobbakat a közösségi oldalamon osztom meg az ismerőseim legnagyobb örömére.

arcom
Arcom a hatodik megálláskor, a hatodik autópálya pihenőnél, ahol azért kellett megállni, hogy hatodszor is feladjam a gyerekre a sapkát, mert elindulás után nem sokkal leveszi, és utána követeli, hogy adjam fel rá újra, mivel azt még nem tudja...

A képek egyik üzenete: mennyire fontosnak tartom, hogy a gyerek az apával kettesben is töltsön el időt. Ez sokat számít az ő kapcsolatuk miatt is, meg hát az anyukáknak is jár egy kis szünet. Akik sokszor jobban féltik a gyereket, mint az apukák, de én amondó vagyok, hagyják bátran ránk, férfiakra is a féltett kincsüket, és menjenek nyugodtan barátnőzni, minden rendben lesz nélkülük is. Ahogy ezt a képek is bizonyítják...

Drágám, itthon minden rendben, éppen rendet rakunk a konyhában...

Drágám, itthon minden rendben, éppen öltöztetem...

vonat
Drágám, itthon minden rendben, éppen vonatosat játszunk. Érezd jól magad a színházban!

Drágám, itthon minden rendben, éppen tortát eszik...

Bikás Zoltán

A képek a szerző tulajdonában vannak